A magyar–török háború (1366–67) az Oszmán Birodalom és a Magyar Királyság első bizonytalan kimenetelű összecsapása volt a Balkánon, bolgár területen, Padova, Savoya, a Pápai állam, Franciaország, Velence, a Bizánci Birodalom és a Leszboszon uralkodó I. Ferenc szövetségében. A történészek szerint elsőként I. Lajos király hada ütközött meg a törökökkel, így ő tekinthető az első európai uralkodónak, aki összemérte erejét a kialakuló birodalommal. Az összecsapás körülményei és eredménye ellenben a mai napig is homályosak. Bár a feltételezett győzelem sem volt annyira komoly, mivel Lajos nem fordított különösebb figyelmet a török terjeszkedésre, nyilvánvalóan azért – amit egyre több jel mutat –, mert csak kisebb erőkkel harcolt, ami miatt úgy vélekedett, az oszmánok nem jelentenek különösebb veszélyt.
A törököket Iván Sisman bolgár despota is támogatta, akire a magyaroknak szintén sikerült vereséget mérni.
Előzmények A Bizánci Birodalomnak jócskán meggyűlt a baja az iszlám vallású keleti népekkel, az új hit 7. századi felbukkanása óta. A 13. század végén egy új veszedelmes ellensége támad a keleti keresztény birodalomnak, ami szintén az iszlám vallást veszi fel és kemény harcok során beveszi Konstantinápolyt. A szeldzsukokat szolgáló Oszmán nevű ifjú bég megdönti szeldzsuk uralmat Kis-Ázsiában és Bursa székhellyel egy emírséget alapít. Ettől kezdve a kis-ázsiai törököket oszmán-törökök-nek kezdik nevezni. Oszmán fia Orhán folytatta a háborúkat és egyre több területet foglalt el Bizánctól, amely a 14. században már mindinkább szétesett.
Ráadásul a birodalomban belviszályok törtek ki és a korábbi régens, Kantakuzénosz János (későbbi VI. János császár) török segítséget kért a trón megszerzésére, ami nagy hiba volt. 1345-ben török csapatok lépték át a Dardanellákat. és1354-ben megszerezték Gallipolit. Hamarosan az egész Dardanellák az ellenőrzésük alá került, közvetlenül fenyegetve Konstantinápolyt. A következő években a törökök beavatkoztak a délszláv államok közti háborúkba és más belviszályokba is. 1362-től kezdődik el az Oszmán Birodalom európai orientáltságú hódítási célja, amikor I. Murád elfoglalja Thrákiát és birodalma fővárosává teszi az ottani Drinápolyt. Mindez világosan mutatta, hogy a török Európa meghódítására törekszik, amelyhez ideológiai hátteret a kereszténység elleni harc biztosít. A birodalom valódi célja az volt, hogy a hódításokkal és rablásokkal tartsa fenn magát. A török sereg elit lovasságának számító szpáhikat ugyanis hűségükért földbirtokkal honorálta az uralkodó. Minél nagyobb érdemei voltak a szpáhinak, annál nagyobb birtokot kapott az uralkodótól, azaz a szultántól, ezért rendkívül törtető katonákká váltak. A törököknek fanatizmus mellett szokatlan harcmodoruk is lehetővé tette az előretörést a Balkánon és az 1360-as években sorozatos támadásokkal sújtották a szomszédos szerb, bolgár, görög és macedón területeket.
Szerbiát és Bulgáriát Magyarország saját érdekszférája részeként tekintette, amit a balkáni népek annál is inkább nem akartak elfogadni, mert Lajos buzgó keresztényként el akarta terjeszteni a római katolikus vallást, amit az Avignonban élő pápa is támogatott. Először a boszniai bogumilok ellen vezetett hadjáratokat, majd már az ortodoxot is át akarta téríteni, s ez mélyen sértette a konstantinápolyi központú pátriárkát is. De Bizánc nem volt abban a helyzetben, hogy Magyarországgal összeütközést vállaljon. Az Attikai-félsziget elfoglalása után már egyre jobban szorult a hurok Konstantinápoly körül. Lajos király balkáni hadjáratai miatt nőtt a szerbekben és a bolgárokban a török felé való közeledés.A hittérítések miatt alapos okuk volt rá, de hosszú távon súlyos következményekkel járt a Balkánra nézve egész a 20. századig tartó török uralom. Bulgáriában időközben polgárháború robbant ki a trónért Iván Sisman és féltestvére Iván Szracimir között. Apjuk második, egyébként szerelmi házasságából feleségétől született Iván Sisman örökölte a trónt, míg Iván Szracimir, aki a havasalföldi vajda lányának a fia volt, Vidint kapta volna. Iván Szracimir ebbe nem ment bele, mire Iván Sisman I. Murádnak tett hűséget.
János császár 1365 telén Budán járt Lajosnál. Előzőleg megfordult a Pápai Államban, valamint olasz és francia udvarokban is, de V. Orbán azt javasolta, hogy inkább keresse fel a magyar királyt, ő ugyanis Bizánchoz a legközelebbi erős nagyhatalom. János szerencsével járt, mert a király biztosította a török-elleni segítségről ha felveszi a katolikus vallást. A császár biztosíték gyanánt a fiát, Mánuelt túszul hagyta Magyarországon. Krakkóban Lajos III. Kázmér lengyel királlyal, Dánia uralkodójával IV. Valdemárral és a cseh királlyal is tárgyalt egy törökellenes hadjáratról 1364-ben. Lajos 1365 júniusában Rómába küldte Szigeti István nyitrai püspököt, valamint Georgiosz Maginkairesz konstantinápolyi lovagot, hogy a pápa hozzájárulását kérje a törökök ellen indítandó hadjárathoz, amit keresztes háborúnak szánt,Nem kizárólag a törökök ellen folyt volna a keresztes-hadjárat, hanem az ortodoxok ellen is, akik annak tetejébe, hogy a katolikusok szemében eretnek vallást követnek, a pogányokkal való szövetségre is ráálltak. amit az egyházfőnek kell meghirdetnie. A pápa vonakodott, mert nem szívesen vállalt szövetséget az ortodox uralkodóval, noha a dolgot úgy próbálták beállítani Lajos követei, hogy a keleti keresztényeket az „eretnek hitről,” az igaz hitre lehet vezetni. Hangsúlyozták továbbá, hogy a törökök muzulmánok, a kereszténység ősellenségei, de a pápa nem bízta el magát és alaposabb, s körültekintőbb eljárást javasolt ez ügyben. Erre egy évet ajánlott és csak akkor induljon hadba a törökök ellen, ha János és fiai valóban megtértek. Ugyanakkor javallotta, hogy ne álljon személyesen a hadjárat élére, mert a szerbeket, románokat és bolgárokat már sikerült teljesen maga ellen hangolnia, s ha a Balkán földjére lép, minden bizonnyal azonnal összefognak ellene. Viszont váratlan fejlemények következtek be. A hazafelé tartó János császárt Iván Sisman cár fogságba ejtette. Az esetről értesülvén Lajos önálló cselekvésre szánta el magát és hadjáratra készült. Üzenetet küldött Savoyába, VI. Amadénak, aki János unokatestvére volt, hogy hajózzon ki Bulgáriába és szabadítsák ki a császárt. A herceg ráállt a hadjárat tervére és Gallipolit készült visszafoglalni. Amadé pontosan tudta, hogy ezzel elvághatnák egymástól Anatóliát az európai török területektől és akkor Drinápoly elszigetelődik.Szilágyi Sándor szerint ezen előkészületek mutatják, hogy Lajos határozottan a török kiűzésére készült. A valóságban azonban nem török-ellenes hadjárat volt a célja Lajosnak, hanem Bulgária meghódítása, amelyre már 1358 óta tudatosan készült. Amikor Bulgária 1365-ben ténylegesen is kettészakadt, a magyar seregek néhány hétre elfoglalták Iván Szracimir országrészét, amit Bodonyi bánság néven Magyarországhoz csatolt a király. A sikert V. Orbán pápa is örömmel fogadta, s Lajos hadjáratát a „félhitűek és eretnekségben tévelygők” elleni szent háborúként értékelte.[ A Magyar Nemzet Története] A császárt viszont nem szabadították ki és Amádé sem vett részt a hadjáratban. Nizzában és Provenceban épp készült a hajók a vízre szállásra, de erre nem került sor, mert Johanna királynő, Lajos ellensége ez megakadályozta, mivel a velenceiek úgy informálták, hogy ellene készülnek.
Vannak akik abban látják Lajos térítő hadjáratait, hogyha az egész Balkánt katolikus térítette volna, akkor mindenféle különbség nélkül, egységesen léphettek volna fel a török kiűzésére. Ezekkel a háborúkkal viszont Magyarország ellen fordította a déli államokat és a román vajdákat, ezért történt meg az, hogy később nem őt, hanem törököket fogják a szlávok támogatni ő ellene.
Hadjárat a török ellen Lajos még egy üzenetet küldött a pápának Avignonba, hogy rábírja a keresztes-hadjárat meghirdetésére. A pápa és bíborosok János elfogásáról értesülve már nem kelletlenkedtek és támogatták a hadjárat tervét. 1366 júniusában Amádé kihajózott Velencéből, s vállalkozásához most már a köztársaság is csatlakozott. A keresztesek soraiban olaszok mellett francia és provanszál lovagok is voltak. János császárnak elküldték azt az aláírandó okmányt, amelyben kijelenti, hogy megtér, ezenkívül Orbán leveleket intézett az esztergomi, a kalocsai, a zárai, a spalatói és raguzai érsekeknek és a fennhatóságuk alá tartozó püspököknek, hogy hirdessék ki a keresztes-hadjáratot. A pápa külön felkereste levélben a nádort, Kont Miklóst, Lackfi Dénest és testvéreit, Szécsi Miklóst, valamint több főpapot, hogy biztassa őket a törökök elleni küzdelemre.
Lajos benyomult Bulgáriába. Adatok hiányában nem tudni pontosan mikor és hogyan ütközött meg a törökökkel. Feltehetően Nikápoly alatt került sor az első összecsapásra, amelyet ma is Európa és az Oszmán Birodalom találkozásának tekintenek.A balkáni államokkal és Bizánccal ellentétben Magyarország valódi európai normáknak megfelelően szerveződött, erős királyság volt, ezért is Lajos első „európai uralkodó,” aki megütközött a törökökkel. A csata végkimenetele viszont kétséges. A török krónikák szerint az oszmánok győztek, míg az európai források magyar győzelemről beszélnek. Egyesek ebben látják, hogy Lajos Mariazellben templomot emelt a győzelem emlékére. A Liptai Ervin szerkesztette Magyarország hadtörténete c. kötet szerint a magyar győzelmet igazolja, hogy a bodonyi bánság fennmaradt.Magyarország hadtörténete, 74. old. Augusztusban Amádé partra szállt Gallipolinál és elfoglalta a várost. Itt találkozott a konstantinápolyi pátriárkával, aki jelentette, hogy Iván Sisman továbbra sem hajlandó szabadon engedni Jánost. Amádé Lajos után is tudakozódott, de hírét se hallották a magyar seregnek. Ennek ellenére Amádé folytatta a harcot. A keresztesek elfoglalták Várnát és onnan a városi polgárokból a herceg követséget indított Iván Sismanhoz, hogy engedje szabadon a császárt. A cár csak annak fejében volt hajlandó erre, ha a herceg beszünteti a háborút. Amádé ráállt a kérésre, mire Iván Sisman elengedte Jánost.
Ebben a hadjáratban a magyarok nem egyesültek a keresztesekkel. Viszont Lajos szeptember 30. és 1367. március 5. között tárgyalt a velenceiekkel két gályáról, amivel ismét török elleni háborúra készült. 1366. december 6-án Marco Cornaro dózse követei Vértesben található palotájában jártak és szintén tárgyaltak a lehetséges magyar-velencei oszmán-ellenes szövetségről. A bosnyák király I. Tvrtko pedig elismerte urának Lajost, akinek 1363-ban még sikerrel ellenállt, de a török támadások miatt védelmet kellett keresnie. 1367-ben újabb hadjáratra indult Lajos Bulgáriába, valószínűleg ekkor is harcolt a törökökkel. Francesco Carrara, Pádua ura 300 gyalogost küldött Zenggből Lajoshoz, amelyek részt vettek ebben a háborúban. A törökök elleni hadakozás mellett valószínűleg Lajos továbbra is térítette erővel a balkáni szlávokat.
További események Lajos 1368 és 1369 között tovább hadakozott Bulgária ellen. A bodonyi bánságban folytatódott az erőszakos hittérítés, ami miatt fokozódott a bolgár lakosság lázongása. A bodonyi bánsággal Lajos megpróbálta sakkban tartani Havasalföldet, aminek fejedelme I. Ulászló Iván Szracimir bolgár cár sógora volt. Ulászlónak viszont megnőtt a befolyása a térségben, s amikor Lajos visszaadta hűbérként Iván Szracimirnak Bodonyt, és a Ulászlóra rábízta a szörényi bánságot, Iván Szracimir összefogott a havasalföldiekkel és lerázta a magyar uralmat. Ebben segítette őket Šišmar is. Nyilvánvaló vált, hogy a bolgár és havasalföldi kérdés megoldásához már nincs elegendő fegyveres ereje Lajosnak, ez pedig ahhoz vezetett, hogy nőtt a török befolyás Havasalföldön. A magyarokkal szemben győztes bolgárok tulajdonképpen a legnagyobb vesztesei ezen háborúknak, mert váraikat és földjeiket fokozatosan megszállták a törökök és a 15. századra már a birodalom törzsterületét képezte az ország, emiatt ő rázta le legkésőbb az oszmán uralmat.