Hattuszasz (óasszír Ḫattuš vagy Ḫattum, hettita nyelven URUḫa-at-tu-ša-aš, magyarul Hattum vára, sokszor Hattusa vagy Hattusas írásmóddal,A Hattusa írásmód helytelen, mivel a szó a ḫattuš genitivusa, azaz ḫattuš+aš ékírással 𒌷𒄩𒀜𒌅𒊭) a Hettita Birodalom központja Anatólia középső részén a mai Boğazkale (korábban Boğazköy) nevű település közelében helyezkedett el. Ma látható épületeinek nagy része az i. e. 14. és 13. században épült, abban az időben, amikor a nagyhatalmú hettita uralkodók, főleg III. Hattuszilisz és III. (IV.) Tudhalijasz monumentális épületeket emeltettek a városban és kiterjesztették annak külső határait. Hattuszasz egy hegyes, völgyekkel és vízfolyásokkal tagolt vidéken épült egy még korábbi település helyére. Ahogy területe bővült, formája és elrendezése a környezethez igazodott. A település négy nagyobb részre osztható: Büyükkale és a rajta épült citadella (zárt, elkülönülő egység a városon belül); Felsőváros, Alsóváros és a Büyükkaya-hegy.
Hattuszasz legnagyobb kiterjedését az i. e. 14. és 13. század között érte el. Az ásatások során a Felsővárosban számos templomépületet azonosítottak, ahonnan nagy mennyiségű ékírásos dokumentum került elő. Az ásatások során öt réteget tártak fel. Az V. ásatási réteg egy i. e. 2000-ből való települést hozott felszínre, a IV. réteg a hettita betelepülés korszakából való. A fénykori Hattuszaszt a III/a. réteg rejtette. A III/b. réteg a késői újbirodalom kora, és a II. rétegtől hatalmas tűzvész nyomai választják el. A II. rétegben késői fríg korra utaló leleteket találtak, az I. réteg pedig hellenisztikus korú. A Felsővárost déli oldalról egy tornyokkal tagolt városfal védte, ezekbe építették a híres kapukat, az Oroszlános kaput, a Király kapuját és a Szfinxek kapuját. Az Alsóvárosban – melyet szintén egy fal vett körül – tárták fel a város legnagyobb épületét, az 1. vagy Nagy templomot. Egy főépületből és számos körülötte elhelyezkedő raktárhelyiségből állt, a vihar istenének, Teszubnak és a napistennőnek, Hebatnak ajánlották. Hattuszasztól 2 kilométerre északkeletre található Yazılıkaya (a „feliratos szikla”), ahol egy sziklaszentélyt építettek. A szentély kialakítása az i. e. 13. század második felében, III. (IV.) Tudhalijasz királynak tulajdonítható.
A város története bélyegkép|250px|Agyagtáblák az asszír kalmárkolóniák korából, Anatóliai Civilizációk Múzeuma, Ankara bélyegkép|250px|Rituális égetett agyagedények Bogazköyből (204. kt. 90 cm.), i. e. 1600 körül, Anatóliai Civilizációk Múzeuma, Ankara bélyegkép|250px|Ékírásos bronztábla III. (IV.) Tudhalijasz korából, Anatóliai Civilizációk Múzeuma, Ankara bélyegkép|250px|Yazılıkaya sziklaszentély, III. (IV.) Tudhalijasz sziklareliefje
Földrajzi környezet és a kezdetek Hattuszasz Közép-Anatólia északi részén fekszik, éghajlata száraz kontinentális, a tél hosszú és hideg, a nyár viszonylag rövid, de forró. A történelem előtti időkben ez a térség csapadékosabb volt, kevésbé szélsőséges hőmérsékletekkel. A terület sokkal alkalmasabb volt földművelésre és állattenyésztésre, mint napjainkban. Sűrű erdők és bozótosok borították, ezek megkötötték a talajt, és hatásukra a talajvíz szintje is magasabban volt a jelenleginél. A paleolitikum és a mezolitikum idejéből (amikor vadászó és gyűjtögető népcsoportok vándoroltak a területen) nagyon kevés lelet került elő. A neolitikum korából is (amikor a népesség letelepedett, földműveléssel és állattenyésztéssel kezdett foglalkozni) kevés nyom maradt, valószínűleg azért, mert az erdőkkel borított hegyes vidéken nehezen lehetett földművelésre alkalmas területeket kialakítani.
Korai telepesek (i. e. 6. évezred – i. e. 3. évezred) A területen az első településnyomok az i. e. 6. évezredből valók, a rézkor kezdetéről, amikor kisméretű, szétszórt falvak jelentek meg legfőképpen a hegyoldalakon és a sziklás kiemelkedések tetején. Egy ilyen település maradványa Büyükkayán a legkorábbi eddig előkerült településnyom Hattuszaszban. A következő évezredekben a környék csak nagyon lassan, fokozatosan települt be, és csak az i. e. 3. évezredben, a korai bronzkor idején alakult ki egy olyan településhálózat, amelynek részei kereskedelmet folytattak egymással, és kialakultak egy bonyolultabb társadalmi fejlődés alapjai. Egyes települések politikai és vallási központtá váltak és egyre nagyobb területre terjesztették ki hatalmukat. A fejlődést az is gyorsította, hogy a környéken számos ásványkincset találtak.
Az i. e. 22. század és az i. e. 19. század között semmilyen írott forrás nincs Hattuszaszról, vagy akár bármelyik hatti–hettita településről. Ezért e négy évszázadról csak a régészet mondhat valamit. Ebben az időben valószínűleg csak a Büyükkale területén volt telep (legalábbis csak innen ismertek leletek), ekkor keletkeztek a Vb-Va és IVd rétegek. E korszakban legalább egy lakatlan periódus is volt.
Az asszír kereskedő kolóniák kora (i. e. 2000 – i. e. 1700) Az óasszír kereskedelem időszakában a város nagy jelentőségre tett szert. Először az i. e. 20.–i. e. 19. század körül, majd jó néhány évtizedes szünettel az i. e. 18. század elején asszír kereskedők kolóniát alapítottak a területén, hogy a helyszínen a karavánok számára árut, rezet, ezüstöt, aranyat és drágaköveket szerezzenek be. Ezt az árut Mezopotámiába szállították, ahonnan visszafelé ónt, szöveteket és ruhákat hoztak. Az asszír kereskedők utazásaik során kapcsolatba kerültek más anatóliai városok termékeivel is, így idővel az egész kelet-anatóliai területet kereskedelmi kapcsolatok szőtték át.
A későbbi Hattuszasz mellett az számos más hatti uralom alatt álló városban létesítettek kolóniákat, családjaikkal elkülönített városnegyedekben laktak, ezeket kárumnak (, jelentése „kikötő”) nevezték. Politikával nem foglalkoztak, adót fizettek a város urának, aki cserébe védelmezte őket. Ezek az asszír kereskedők terjesztették el az írást az anatóliai városokban is, mivel a kereskedelem nem létezhetett adminisztráció nélkül. A megrendeléseket, vásárlásokat, eladásokat, hitelnyújtásokat akkád nyelven írt ékírásos agyagtáblákra jegyezték fel. Ezeken a táblákon jelenik meg először a város neve, Hattus.
Ebben a korban Büyükkale területén egy erődöt építettek, itt lehetett az uralkodó székhelye. A város többi része a Büyükkale alatti domboldaltól addig a területig terjedt, ahol később a Nagy templomot emelték. A kereskedők karumja a város északi részén feküdt. A várost a támadások kivédésére erős falakkal vették körül. Az i. e. 2. évezred első századaiban Közép-Anatólia területén folyamatosak voltak a harcok a hattik és a betelepülni igyekvő hettiták között.
A középső bronzkor vége felé, az i. e. 18. század folyamán hatti népcsoportok telepedtek le a későbbi Hattuszasz területén, innentől kezdve a város körülbelül i. e. 1700-ig folyamatosan lakott volt. Nyomaik az Alsóváros, Büyükkale és Büyükkaya területén azonosíthatóak, településeiket megerősített falakkal védték.
I. e. 1700 körül a város teljesen elpusztult egy tűzvészben, amikor Anittasz, Kusszara királya megtámadta és lerombolta. Anittasz király felirata szerint (CTH#1) még átokkal is sújtotta, miszerint aki újra felépíti a várost és benépesíti, azt a Viharisten büntesse meg.
Az i. e. 17. század második feléig a település elhagyatottan állt, majd I. Hattuszilisz hettita uralkodó Hattuszasz néven székhelyéül választotta.
Hattuszasz a Hettita Óbirodalom idején (i. e. 1650/1600 – i. e. 1400/1350)
Hattuszasz első hettita uralkodója Anittasz királyhoz hasonlóan Kusszara városból származott, a birodalmi Hatti uralkodója volt, talán I. Labarnasz, akinek uralkodói neve lehetett Ḫattuš+ili(/š) (hattuszilisz, azaz Ḫattušiliš), „Hattuszasz szülötte” (pontosabban: „hattumi ember”, hattum + földrajzi helyre utaló személynévképző). Más lehetőség szerint Hattuszilisz Labarnasz utódja volt, és ő vette fel a labarna nevet uralkodói címként. Uralkodása alatt ismét elterjedt az ékírás, amelyet az asszír kereskedelmi hálózat összeomlása után egy ideig nem használtak. A feljegyzések száma egyre nőtt, egész agyagtábla-archívumok maradtak fenn az utókor számára. Az agyagtáblák többek között szerződéseket, hivatalos állami levelezést, törvénygyűjteményeket, jóslatokat, irodalmi szövegeket, jogszabályokat tartalmaznak. 1906 óta Hattuszasz területén körülbelül agyagtáblát és táblatöredéket találtak. I. Hattuszilisz uralkodása alatt több hadjáratot vezetett Közép-Anatóliába és Szíria északi részére. Utóda, I Murszilisz, folytatta elődje terjeszkedő politikáját, elfoglalta Aleppót, seregei i. e. 1595-ben felégették és kifosztották Babilont és elhurcolták a szent istenszobrokat. A hettita hódítás véget vetett Hammurapi dinasztiájának. Az I. Murszilisz halálát követő zavaros időszakban a hettiták hatalma meggyengült, a meghódított városok fellázadtak, és a birodalom fennhatósága már csak ismét Közép-Anatóliára korlátozódott. A hettita középbirodalom korában (vagy más periodizáció szerint az átmeneti korban) I. Tudhalijasz északra, Szapinuva városába tette át a székhelyet, valószínűleg a kaszkák fenyegetése miatt, mivel délről a szövetséges Kizzuvatna védte. Valamikor még I. Szuppiluliumasz előtt visszakerült Hattuszaszba az uralkodói székhely. Hattuszasz városszerkezete i. e. 1400 körül nagyjából ugyanolyan volt, mint a hatti uralkodók idejében. Büyükkale területén helyezkedett el a király megerősített rezidenciája, amit az alatta elterülő várossal és Büyükkayával együtt egy erődrendszerrel védtek. A város magja kb. 0,9×1,2 kilométer helyet foglalt el, emellett a városfalakon kívül elszórt települések épültek. I. e. 1400 körül Hattuszaszt támadás érte, épületeinek nagy része leégett az ostrom alatt. Szuppiluliumasz iratai alapján II. Tudhalijasz idején is közvetlen ostrom, de legalábbis fenyegetettség alatt állt, és II. Tudhalijasz Szamuhában tartotta rezidenciáját.
Hattuszasz a Hettita Újbirodalom idején (i. e. 1400/1350 – i. e. 1180 k.) I. Szuppiluliumasz (i. e. 1370–1344 vagy i. e. 1330–1322) uralkodása alatt a Hettita Birodalom ismét felvirágzott. Határait egészen Egyiptomig terjesztette ki, ahol a mindkét fél által folytatott terjeszkedési kísérletek miatt állandósultak az összecsapások. A Kádes melletti csatában (i. e. 1286 vagy 1275) II. Muvatallisz jelentős csapást mért II. Ramszesz egyiptomi fáraó seregeire, ezek után a két rivális hatalom tartós békét kötött. Muvatallisz idejében Hattuszasz elvesztette főváros szerepét, mert az uralkodó délebbre fekvő Tarhuntasszaszba helyezte át székhelyét. Utóda III. Murszilisz visszatért Hattuszaszba, de mielőtt komolyabb építkezésekbe foghatott volna, nagybátyja megfosztotta trónjától és III. Hattuszilisz néven a Hettita Birodalom ura lett (i. e 1275–1245 vagy i. e. 1264–1239). Ő és utóda, III. (IV.) Tudhalijasz (i. e. 1245–1215 vagy i. e. 1239–1209) idejében a város újból felvirágzott, a ma is látható épületromok nagy része ebből a korból származnak. Az Alsóváros védelmét megerősítették, a régebbi falakat újjáépítették, a falakon belül nagyszabású építkezésekbe kezdtek, számos templomot emeltek. A Királyi citadellát is teljesen átépítették, egy nagyméretű palotát emeltek oszlopos csarnokokkal, lakó- és tárolóhelyiségekkel, fogadócsarnokokkal. III. (IV.) Tudhalijasz idejében alakították ki a Yazılıkaya végső formáját is. Ezután Hattuszasz a birodalom politikai központja mellett vallási központtá is vált. III. (IV.) Tudhalijasz halála után a város hanyatlani kezdett, rossz termések sorozata követte egymást, ezenkívül a helyzetet trónviszályok is nehezítették. Az i. e. 13. század vége felé újabb erődítményeket emeltek, ami külső fenyegetettségre utal. A gabonatárolókat Büyükkaya területén elbarikádozták, a Felsőváros templomai közül számos épületet nem gondoztak, amelyek így összedőltek. Területükön lakónegyedek épültek, azért, hogy menedéket nyújtsanak azoknak, akik eredetileg a város falain kívül laktak.
Hattuszasz bukása (i. e. 1180 k.)