Zicsi és zajki Zichy Mihály József Imrehttps://familysearch.org/ark:/61903/1:1:X8YD-HLM () (Zala, 1827. október 14. – Szentpétervár, 1906. március 1.) magyar festő, grafikus, az illusztrálás és a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakja és úttörője. Pesten Marastoni Jakabnál, Bécsben Waldmüllernél tanult. A cárok udvari festője, húszéves korától – néhány éves párizsi és rövid hazai megszakítással – haláláig, negyvenkilenc évig dolgozott Oroszországban.
1847-ben ajánlással Szentpétervárra került, és a cár egyik rokonának rajztanára lett. 1849-ben festette meg Batthyány Lajos arcképét. 1850-től retusőr volt egy fotóműteremben. Közben ceruzarajzai, akvarelljei, portréi születtek.
1853-ban az orosz cár megrendelésére egy gatcsinai vadászatról rajzsorozatot Gatcsina városi múzeum kiállítása készített, és ezzel elnyerte az udvari művész címet. 1868-ban készült el Autodafé című festménye a spanyol inkvizíció borzalmairól.
1874-től Párizsban élt. Deák Ferenc halála után megbízták az Erzsébet királyné koszorút helyez Deák ravatalára című kép megfestésével. A párizsi világkiállításra 1878-ban festett A rombolás géniuszának diadala című háborúellenes festményét kicenzúrázták a kiállításról. 1881-ben visszatért Szentpétervárra, és főleg illusztrálással foglalkozott: Madách Imre: Az ember tragédiája, Arany János: Balladák. Petőfi, Lermontov, Gogol, Puskin-illusztrációk; Rusztaveli: A párducbőrös lovag.
A cári udvarban – belső használatra – erotikus tárgyú rajzokat is készített (Zichy Mihály: Erato; Corvina, 1989).
Zichy Mihályt „nemzeti festőjükként” tisztelik a grúzok, mivel ő illusztrálta Sota Rusztaveli középkori művét, a grúz nemzeti eposznak tekintett, A párducbőrös lovag című verses elbeszélést. Illusztrációi jelentős hatással voltak a grúz művészekre is. Tbilisziben köztéri szobra van és utca is viseli a nevét.
Élete Családja és származása 200px|bélyeg|Zichy Mihály 1840 körül Zichy Mihály annak az ősi Zichy családnak a sarja, mely a 13. századig tudja visszavezetni családfáját. A család több ágának tagjai hatalmas uradalmakkal rendelkező nagybirtokosok és grófok voltak. Közülük többen diplomataként szolgálták a bécsi udvart. Zichy Mihály e nagynevű család tekintélyes köznemesi ágából és nem a főnemesi grófi ágából származott. A köznemesi ág a „zicsi és zajki” kettős nemesi előnév, míg a főnemesi a „zicsi és vázsonykői” birtokosa.
Anyai nagyszülei, tabódi Eperjessy Gábor (1770–1809) és sümegi Bene Borbála (1779–1827) voltak. Édesapja az oroszvári születésű zicsi és zajki Zichy Sándor (1797–1843), földbirtokos, édesanyja tabódi Eperjessy Julianna (1803–1887) volt. Édesapja iskolatársa és jó barátja volt Deák Ferencnek, ám utóbb visszahúzódva élt súlyos adósságokkal terhelt birtokán.A tabódi Eperjesy család régi Veszprém vármegyei nemesi család. A leszármazottak némelyike a családnév Eperjessy változatát használta. Eperjesy István 1666-ban Pápa város nemesi összeírásában szerepel először. Elveszett nemesi oklevelükről bizonyságlevelet Veszprém vármegyétől kaptak 1769. december 12-én, majd somogyi bizonyságlevelüket 1831. május 19-én Tolna vármegyében hirdették ki. 1915. május 31-én Veszprém vármegye újra igazolta nemességüket. Eperjesy Géza nyugalmazott őrnagy IV. Károlytól 1917. november 2-án ismét megerősítést nyert a nemességéről és a „Tabódi” előnév használatáról. MNL OL.K 19 - Király Személye Körüli Minisztérium Levéltára - Királyi könyvek - 73. kötet - 388. oldalSzékely Ágostonné Eperjesy Dorottya: Eperjesy (tabódi) család. In. Nobilitas 2008. Szerk. Gudenus János József. Kiad. Magyar Történelmi Családok Egyesülete Közhasznú Szervezet, Budapest, 2008. 162–176. o. Zichy Mihály 174. o.
Apai nagyapja zicsi és zajki Zichy Mihály (1758–1818), táblabíró, Moson vármegye alispánja, királyi udvarnok, a 19. század első évtizedeiben – Martinovicsék kivégzését követő időszakban – Moson vármegye híres alispánja volt. Apai nagyanyja Zichy Mihályné nemes Fischer Jozefa (1768–1843) asszony volt. Nagyapjának a kor műveltségét meghaladó hatalmas könyvtára volt Zicsen, amelyben az enciklopédisták írásai, Voltaire, Rousseau művei, Schiller drámái sok boldog órát szereztek a gyermeknek.E könyvtár töredéke ma is látható a zalai Zichy-múzeumban Az apai nagyapai dédszülei zicsi és zajki Zichy József (†1764), Tolna vármegye alispánja, földbirtokos és bezerédi Bezerédj Fruzsina (1727–1765) voltak.
Ifjúsága (1827–1847) Tízéves volt, amikor a veszprémi piaristákhoz beíratták. Két évvel később a budapesti Piarista Gimnáziumba került, ahol a felső három osztályt végezte, 1839 és 1842 között,Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Budapesti gimnázium levéltára, Régi levéltár (III.9.a), Anyakönyvek majd jogot hallgatott a pesti egyetemen.
A rajzolás szenvedélye egyre fokozódott benne. Komoly művészi ösztönzéseket gyermekkorában a Bonyhádon (Tolna vármegye) élő Perczel családnál kapta. Perczel Gábor felesége, édesanyjának húga volt. Lányuk, Bertaunokatestvérei Perczel Etelka és fivérei, Mór, Miklós és Béla nevelője, Vörösmarty Mihály volt, aki nem egyszer ellátogatott Bonyhádra maga is jól rajzolt és zongorázott.Társaságában megismerkedett az irodalommal, a világirodalommal is. Goethe, Victor Hugo, Werther, Faust, Lamartine, Shakespeare, Byron a kedvenc olvasmányai közé tartoztak. 13 éves korában Tikos Albert műtermében megismerkedett a festés kellékeivel: az állványokkal, ecsetekkel, vásznakkal. Ekkor már nem csak kedvtelésből rajzolgatott, hanem az elhivatottság érzésével alkotta tanárai és osztálytársai képmását, lerajzolta bátyját tanulás közben, saját önportréit vetette papírra, színes akvarellben.Gyermekkori rajzai legnagyobbrészt megsemmisültek. Egy-kettőt ismerünk, ezek önportréi, így az 1840-ben készült Önarcképemintha az olasz reneszánsz mestereinek alkotásai Botticelli, vagy Filippino Lippi portréja ihlette volna sajátos humorral ábrázolt nagy kürtőkalapos, divatos öltözetű, egész alakos kis figura, aki egy székhez támaszkodva áll, ünnepi öltözékben.„Ilyen legény voltam én 1840-ben” írta e rajzára az idős művész 1894-ben.
Miközben 1842-ben a pesti egyetemen folytatott jogi tanulmányokat, Jacopo Marastoninál tanult festeni.Az 1830-as évek végén az alig harmincéves olasz festő Velence elhagyásával Magyarországon telepedett le. A mester rendkívüli hatással volt a serdülő ifjúra. „Marastoni szította lángra a pislogó parazsat, melynek melege még most is, bár a hamu elijesztőleg halmozódott fel, éltetőleg hat rám” – írta öregkorában, egy levélben.Zichy Mihály élete és művei, Bécs 1895. I. Ekkor sajátította el a lágy formák, az olasz, bársonyos meleg tónusok, színek szeretetét, alkalmazását, a sötét árnyékok és meleg vibráló fények festését. A 16 éves ifjú már konok elhatározással művésszé érlelődik, és nyíltan tör fel benne politikai hitvallása is. Jogi tanulmányait 1844-ben Bécsben fejezte be, ahol emellett a híres és divatos Amerlingnél szeretett volna dolgozni, s megkísérelt bejutni a bécsi akadémiára, de elutasító választ kapott. Jó ideig egyedül festegetett, tanulmányozta a régi mesterek művészetét. Végül sikerült oktatót találnia. A bécsi akadémia legkiválóbb professzorát Waldmüllert nyerte meg tanítójának. Elsajátította a rajztechnika virtuozitását, megtanulta a miniatűrök hajszálfinom, leheletszerű könnyedségének, a részletfinomságoknak technikáját, amit mesteri vonásokkal alkalmaz majd grafikáiban. Emellett megőrizte Waldmüller tanításának s művészetének egyes árnyoldalait is, így a hidegebb színek alkalmazását és a kissé keményebb formákat. Amit Zichy legkorábban elsajátított, az a portréművészet és jellemábrázolás volt. Első képe (Meggyógyult, avagy imádkozó kislány) egy nyolcéves meggyógyult kis gyermeket fest, amint felépülve betegségéből, ágyában térdepelve rebeg hálaimát. Korai munkái romantikus életképek. 1846-ban elkészíti a Haldokló lovag és a Trubadúr című festményeit. Első jelentősebb sikerét a drámai érzelmeket ábrázoló és komoly vitákat kiváltó Koporsólezárással 1847-ben aratta, amivel messze kimagaslott a kor átlagos művészei közül, s amelyet első bécsi kiállítása után megvásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum. Ezekben az években több vallási tárgyú kompozíciót is festett Krisztus a keresztfán (Magyar Nemzeti Galéria), Keresztlevétel, 1847 (Magyar Nemzeti Galéria).
Mesterével 1846-ban itáliai tanulmányutat tett, ahonnan egész életére kiható élményekkel tért haza. Bécsben megfestette e korszakának legkiemelkedőbb darabját, a romantikus katasztrófaképek hagyományait követő Mentőcsónakot. A császárvárosban nagy kavarodást váltott ki a mű. Zichy ennek vázlatával pályázott az akadémia Reichel-féle díjára. A pályázaton nagy sikere volt, de a Waldmüllerrel való személyes kapcsolata és az akadémikus művészettel való szembenállása miatt a pályadíjat nem nyerhette meg, ám a díjat másnak sem ítélték oda.
Oroszországi évek 1848–1874
bélyegkép|jobb|200px|1868-ban festette a spanyol inkvizíció borzalmait megelevenítő „Autodafé” című festményét 1847–1848 telén Waldmüller ajánlásával Szentpétervárra került, itt a cár öccsének, Mihály nagyhercegnek a felesége, Ilona nagyhercegnő lányának, Katalinnak a rajztanára lett. Zichy ezt megelőzően több hónapon keresztül részt vett az orosz nagyhercegi család európai utazásában (Gleichenberg, Berlin, Firenze, Nizza). A nagyhercegnő udvarában élte át a magyar forradalom és szabadságharc sikereit és a hazája eltiprását jelentő cári intervenciót. Ekkor megszüntette a kapcsolatot a nagyhercegnő udvarával, 1849 őszén már minden jövedelem nélkül élt az idegen nagyvárosban. A nagy karrierrel kecsegtető állást a nyomor, a nélkülözés váltotta fel. Első pétervári éveinek munkássága alig követhető nyomon. Wenninger fotográfusnál dagerrotípia-felvételek kijavításával, átfestésével és retusálásával biztosította megélhetését, havi 90 rubel fizetésért. Munkája mellett 25-50 rubel tiszteletdíjért alkotta az arisztokraták kis portréakvarelljeit és miniatűröket, a Bécsben magáévá tett virtuóz technikával, leheletszerű könnyedséggel festett arcvonások realizmusával. Ekkor született a Táncosnő,Magyar Nemzeti Galéria az Öregasszony címűzalai múzeum kis akvarellje anyósáról, I. I. SesztyerkinSzentpétervári Állami Orosz Múzeum grófnak, a polgári kaszinó elnökének álló alakja, Mecklenburg-Strelitz portréja,az Állami Orosz Múzeumban őrzik I. N Tolsztoj szenátor képmása,Tretyakov Képtár Ja. V. Vilje báró portréja.Állami Orosz múzeum, Szentpétervár Zichynek már gyermekei voltak, az első időkben vadházasságban élt feleségével. Később ugyan a pétervári katolikus templomban egyházi házasságot kötöttek, ez azonban az orosz törvények szerint érvénytelen volt.
200px|bélyeg|Zichy Mihály, a Vasárnapi Ujság 1872. évi 2. számának illusztrációja
Az orosz törvények szerint a gyermekei is törvénytelen származásúak voltak.Az ortodox egyházhoz tartozó orosz állampolgár nem köthetett házasságot más vallású idegennel, az ilyen házasságkötőt a gyermekeivel együtt szibériai száműzetés fenyegette Népszerűsége növekedett, sikerült nagyobb megrendelést kapnia vallásos tárgyú festményre, megfestette az Ecce homót és 1852-ben a Krisztus a keresztfán és Feltámadást.E képekért 500 illetve 800 rubel tiszteletdíjat kapott Ekkor festett két nagy akvarellsorozatot is. Az egyiket a testőrségi lovas utász hadtest tisztjeiről (14 portré), a másikat a testőrség lovas tüzéreinek tisztjeiről (13 portré).ezeket a portrékat az Ermitázs nyugat-európai grafikai osztályán őrzik 1853 októberében kapta első megbízatását a cári udvartól.
1856-ban megfestette II. Sándor cár koronázási ceremóniáját. A nagy méretű festmény mellett több akvarellből álló sorozatában, a II. Sándor cár koronázási emlékalbumában részletesen megrajzolta a koronázás eseményeit. Két évvel később (1858) az Orosz Művészeti Akadémia tagjává választották, és 1859-ben Őfelségének, az Imperátornak udvari festője címet kapott.