A Vaskapu-szoros (románul Porțile de Fier, szerbül Ђердапска клисура / Đerdapska klisura) 134 km hosszú folyami szurdokvölgy a Dunán, a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, Szerbia és Románia határán.
Az ókortól, azaz a nagy népvándorlások és a folyami hajózás megindulásától kezdve természetes határként működött a Kárpát-medence és a Balkán északi része között. A hajózás megkönnyítésére Tiberius római császár i. sz. 33–34 során a szoros jobb partján egy 210 méter hosszú utat építtetett, ennek segítségével lehetett biztosítani a hajók állati erővel való vontatását a zúgókon keresztül. A római építmények elpusztulása után a középkorban a hajózás gyakorlatilag alig működött. Annak biztonságossá tételének, az Al-Duna szabályozásának gondolatát Széchenyi István vetette fel, s a terveket Vásárhelyi Pállal készíttette el. A munkálatokat már 1834-ben elkezdték, de egy év múlva abbahagyták, és csak 1856-ban nyílt lehetőség a folytatásra. A szabályozott szakaszt 1896-ban adták át. Mára állandó víziút vezet át itt az Északi-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna–Majna–Duna-csatorna révén.
A Vaskapu-szoros alatti szakaszon két vízerőmű működik: a Vaskapu I. 1964 és 1972, a Vaskapu II. 1977 és 1984 között épült a román–szerb határon, egy-egy határállomással. A korábbi a paksi atomerőmű 2000 MW-os, megemelt összteljesítményét is meghaladó villamos energiát, míg a II-es a paksi egy reaktorblokkjának több mint felét állítja elő. Szerbia 2009 óta tervezi egy harmadik, kisebb erőmű megépítését.
Elnevezése Elnevezése a legtöbb hajózó nép nyelvén is Vaskapu jelentésű. A Vaskapu a történelem során a környező népek számára mindig nagyon jelentős természeti akadályt képezett, amit a különböző nyelvekben általában hasonlóan neveztek el: románul Porțile de Fier, szerbül Đerdapska klisura / Ђердапска клисура, bolgárul Железни врата, németül Eisernes Tor, szlovákul Železné vráta, törökül Demirkapı. Érdekesség, hogy szerb neve az „örvény” jelentésű girdap török szóból származik (örvényes szoros), de török nevének újra vaskapu a jelentése.
Kialakulása bélyegkép|jobbra|250px|A Vaskapu-szoros a Kárpát-medence nagy részének egyetlen kifolyási helye
A Vaskapu a Kárpát-medence területén a miocén és pliocén korban létezett Pannon-tenger megszűnésével párhuzamosan jött létre. A Pannon-tenger medencéje fokozatosan feltöltődött, és vize kiutat keresett az ugyancsak emelkedőben lévő környező hegységek hágóin keresztül.
A Fekete-tenger irányába történő kifolyás megindulása után a távozó hatalmas víztömeg mély medret vájt magának a továbbra is emelkedőben lévő hegyláncon keresztül. A Pannon-tenger, illetve addigra már édesvizű Pannon-tó utolsó maradványai a pleisztocénban, mintegy évvel ezelőtt tűntek el a Kárpát-medencéből, és a „kifolyó” szurdokvölgyét az Ős-Duna mélyítette tovább. Az emelkedőben lévő hegyláncon áttörő folyóvölgyet földtani szakkifejezéssel antecedens völgynek nevezik. Az áttörési szakasz ebben az esetben felsőszakasz-jellegű, tehát bevágódó, fölötte a folyóvölgy feltöltődő, azaz alsószakasz-jellegű lesz, a szoros után közvetlenül pedig középszakasz-jellegű kanyargós, az üledékek szempontjából egyensúlyban lévő rész következik.
Földrajz A Vaskapu a Kárpát-medence vizei legnagyobb részének kifolyása a világtenger irányába.További kifolyások a Szurdok-szoros (Zsil folyó), a 352-360 méter tengerszint feletti magasságon lévő Vöröstoronyi-szoros (Olt) és a Dunajec-áttörés Lengyelországban. Valójában nem egyetlen szoros, hanem több szakaszból álló, 134 kilométer hosszú rendszer. Szakaszai a Galambóci-szurdok, Gospodin Vir szurdoka, Nagy és Kis Kazán-szorosok, valamint a Sip-szurdok. Tengerszint feletti magassága Veliko Gradište városánál 68 méter, az erőmű lábánál 55 méter. A szurdokvölgyet északról a Mehádiai-hegység, a Déli-Kárpátok része, délről a Szerb-érchegység egy része (Šomrda, Veliki Greben és Miroč hegységek) határolja. Egyes térképek szerint a Szerb-érchegység Szerb-Kárpátok néven a Déli-Kárpátokhoz tartozik, egy más felosztás szerint viszont ez alkotja a Balkán-hegység északnyugati végét. Így a Vaskapu-szoros vagy a Kárpátokon tör át, vagy azokat választja el a Balkán-hegységtől.
A Duna első szűkülete a román Ómoldova előtti Moldova-sziget után a Galambóci-szurdok, amit a szerb oldalon álló galambóci várról neveztek el. A Ljupovska völgyi szakasz után következik Gospodin Vir szurdoka. A sziklák 500 méterre emelkednek a folyó fölé, és a szárazföldről is csak nehezen közelíthetők meg. A szélesebb Donji Milanovac szakasz után következik a legszűkebb, 150 méter széles és a duzzasztás előtt is 75 méter mély vizű szurdok, a Nagy Kazán-szoros. Az utána következő Kis Kazán-szorossal együtt összesen 19 kilométer hosszúak. Az Orșova-völgy szélesebb szakasza után következik az utolsó szűkület, a Sip-szurdok. Szűkebb értelemben ezt a helyet nevezik Vaskapunak, ahol a folyam kilép a Havasalföldre.
A szoros vízrajzi jelentőségét az adja, hogy a Középső-Duna vízgyűjtőnek (gyakorlatilag a Kárpát-medencének) szinte egyetlen kifolyási pontja, a folyó itt lép át az Al-Duna vízgyűjtőjébe (Moesiai-medence és Duna-delta).
Történelem bélyegkép|jobbra|120px|Jellegzetes, halra hasonlító, de embert ábrázoló szobor Lepenski Virből Őskor
A szoros szerb partján, a Gospodin Vir szűkület szakaszán terül el Lepenski Vir régészeti lelőhelyének múzeuma, ahol az európai mezolitikum és neolitikum több mint kétezer évén átívelő, ebből 500 éven át nagyon jellegzetes vonásokat felmutató kultúra emlékeit tárták fel. A lelőhely egész Délkelet-Európában egyedülálló; különösen a homokkőből készült, hal vonásokkal felruházott emberi fejeket ábrázoló szobrairól híres.
Római kor
Az ókorban a Vaskapu oly mértékben elválasztotta egymástól a Duna felső és alsó szakaszát, hogy ezeknek külön nevük is volt: latinul Danubius vagy Danuvius, illetve Ister. Csak az időszámításunk kezdete körüli időkben, a Római Birodalom terjeszkedése nyomán vált ismertté, hogy ugyanarról a folyóról van szó. bélyegkép|balra|240px|Ilyen lehetett Traianaus hídja
Tiberius római császár Pannonia meghódítása után azonnal a moesiai partok biztosításához fogott, amint azt a birodalom katonai érdekei diktálták. A szoros bejáratánál, stratégiai fontosságú helyen épült a Columbaria nevű római erőd. I. sz. 33–34 során egy 210 méter hosszú utat építtetett a Vaskapu-szoros jobb partja mentén, részben a sziklába vésve, részben a folyó fölé nyúló gerendákra. Ennek segítségével lehetett biztosítani a hajók vontatását állati erővel a zúgókon keresztül. bélyegkép|jobbra|240px|Traianus táblája a Vaskapunál A római katonai terjeszkedés, a Dacia elleni hadjárat céljait szolgálta Traianus hídjának megépítése is 105-ben, a Vaskapu-szoros keleti végénél. Az 1135 méter hosszú, 15 méter széles híd 19 méter magasan húzódott a víz felszíne felett a mai Drobeta-Turnu Severin (Románia) és Kladovo (Szerbia) között. A Damaszkuszi Appollodórosz által tervezett híd íveinek hosszát (52 méter) több mint ezer éven át nem haladta meg a hídépítészet.
A 20 kőpillérre emelt faszerkezetet már Aurelianus római császár leromboltatta Dáciából való kivonulása után, de a pillérek maradványai még a 19. század közepén is láthatóak voltak alacsony vízállás esetén. 1906-ban a nemzetközi Duna Bizottság két pillért leromboltatott, mert zavarták a hajózást. 1982-ben még 12 mederpillér maradványait tudták azonosítani archeológusok, a többit valószínűleg az ár vitte el. Ma már csak a szárazföldi, bejárati pillérek láthatóak a Duna két oldalán. Traianus folytatta a hadiút építését is a folyam szerb oldalán, a sziklafalba vájva. A ma is látható Tabula Traiana ennek az útnak az építését örökíti meg, nem a hídét.
Középkor A hajózás, a római építmények elpusztulása után, az egész középkorban alig működött. Az összeszűkülő mederben a sodrás igen sebes volt, néhány helyen pedig (például az Izlas és a Tachtalia szikláknál) a folyam gyors és alattomos irányváltoztatása vitte szirtre a merész kormányosokat. Lefelé az út életveszélyes, felfelé gyakorlatilag lehetetlen volt.
A Columbaria nevű római erőd helyén építették a szerbek a galambóci (szerbül Golubac) várat. A név továbbélése mutatja, hogy a hely folyamatosan lakott maradt. Galambóc a legfestőibb és legépebben fennmaradt várrom az Al-Dunán. A Duna duzzasztása miatt a vár alsó része vízben áll. Galambóc vára tartósan szerb kézben volt, de 1427-ben át kellett volna adni Zsigmond magyar királynak a várat, e helyett a várkapitány török kézre juttatta. bélyegkép|jobbra|240px|A galambóci vár a szorosok bejáratánál A Lászlóvár (Szent László vára) Coronini/Pescari (Lászlóvára) község mellett, Újmoldovától délre, a Galambóci várral szemben áll a Duna parti „Várhegyen”. A hajdanán az Al-Dunánál lévő legerősebb, ma már romokban álló magyar várat Zsigmond királyunk hamarjában építtette fel 1427 telén, a Galambóc elleni támadás előkészítéseként. Zsigmond, a Lászlóvárat megépítve, támadást indított, de alulmaradt a harcban, és a török felmentő sereg elől alig tudott megmenekülni.
Galambóc török kézen maradt, később csak Kinizsi Pál tudta elfoglalni. A romoktól szép kilátás nyílik a közeli Babakájra (Nagyapó-szikla) is.
Tiszafa után, Szinice (románul Svinița) falu előtt 4 kilométerrel a Duna medrében három darab, háromszöget alkotó, toronyszerű építmény tűnik fel. A harmadik torony igen alacsony, ezért magasabb vízállásnál nem is látható. A „Háromtorony” (Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. Valószínűleg Zsigmond építtette, több al-dunai várhoz hasonlóan. A Háromtorony első írásos említése 1428-ból való. Alacsony vízállásnál a tornyokhoz le is lehet sétálni, egyébként a duzzasztás nyomán mindig vízben állnak.
Drenkovánál láthatók a vízben Drankó várának, egy középkori magyar végvárnak a romjai. A Szörényi bánság fontos erősségét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták.
Újkor A vaskapui hajózás a 19. század elején is rendkívül veszélyes vállalkozás maradt. Alacsony vízálláskor a hajók terhük egy részét evezős dereglyékre rakták át, vagy épp többhetes várakozásra kényszerültek. Aszályosabb években megesett, hogy a 275 napos hajózási idényből csak nyolcvan-kilencven napig lehetett korlátozás nélkül áthaladni. További száz-száztíz napon a hajók merülését csökkenteni kellett. Később az értékesebb árut és az utasokat egy darabon szekéren, onnan vasúton, majd újfent hajón vitték tovább.
A Dunát a nemzetközi hajózás számára jogi értelemben az 1829. évi drinápolyi békeszerződés nyitotta meg. Ez kiszorította a török birodalmat a Duna-deltából. A folyam torkolati ágai 1812 és 1829 között Oroszország birtokába kerültek. A cári kormányzat engedélyezte a hajózást, de elhanyagolta a feliszapolódásra erősen hajlamos torkolati folyóágak tisztítását, és a kereskedést vámokkal és vesztegzárakkal hátráltatta.
Oroszország balkáni térnyerését nem nézte jó szemmel a Metternich irányította a Monarchia birodalmi diplomáciája. Érdekei az idő tájt egybeestek Széchenyi Istvánnak a magyar kereskedelem fejlesztésére irányuló törekvéseivel, az Al-Duna hajózhatóvá tételével.
Időközben teret nyert a dunai gőzhajózás létrehozásának gondolata. Az első komoly dunai gőzhajózási vállalkozás létrehozása John Andrews és Joseph Prichard nevéhez fűződik, akik Johann Baptist von Puthon báró, bécsi bankár támogatásával részvénytársaságot szerveztek. Létrejött a Császári és Királyi Első Szabadalmazott Duna Gőzhajózási Társaság, a DDSG (Erste Donau-Dampfschiffahrts Gesellschaft), amely 1829. március 13 -án tartotta alakuló ülését. A DDSG első gőzhajója, az 1830-ban Floridsdorfban épült Franz I. sikeres próbaútjait követően a társaság 15 évre szabadalmat kapott a dunai gőzhajózásra. Széchenyi kezdeti tartózkodás után nemcsak részvényesévé, hanem igazgatósági tagként a társaság fejlesztésének legaktívabb szervezőjévé vált.