Ilonc (szerbül Иланџа / Ilandža, németül Ilantsch, románul Ilangea) falu Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bánsági körzetben. Közigazgatásilag Alibunár községhez tartozik.

Fekvése Pancsovától északkeletre, Ferdinándfalva, Keviszöllős és Újsándorfalva közt fekvő település.

Története Ilonc (Iláncsa) már a középkorban is létezett. Nevét 1385-ben említette először oklevél. Ekkor már egyházas hely volt és Keve vármegyéhez tartozott.

A török hódoltság alatt a szerbek foglalták el, és az 1723-1725-ös gróf Mercy térképen is Ilonza néven, a lakott helyek között tüntették fel.

1767-1769. között Steinlein és Koszta mérnökök a falut körülvevő alibunári mocsár alsó részét átvágták és Végszentmihály felé egészen Alibunárig erős töltésekkel vették körül.

1768-1773. között, a német-bánsági Határőrvidék szervezésekor, a katonai határőrvidékhez csatolták, majd a 12. számú német-bánsági határőrezred egyik századának székhelye lett 1872-ig.

A Határőrvidék feloszlatása után Torontál vármegyéhez csatolták.

1848. október 13-án, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt a falu határában véres harc volt az Arány százados vezérlete alatt álló nemzetőrök és a szerb felkelők között, mely az utóbbiak vereségével végződött. A szerbek 30 halott hátrahagyásával megfutamodtak.

1888-ban a Terézia-csatorna kiöntött, s a határ fél részét elárasztotta.

1812-ben a település határában, a falu közelében egy forrás támadt, melynek a szerbek különös gyógyerőt tulajdonítanak, föléje épületet is emeltek.

1910-ben 3208 lakosából 71 fő magyar, 75 fő német, 44 fő szlovák, 23 fő román, 2959 fő szerb, 1 fő egyéb anyanyelvű volt. Ebből 103 fő római katolikus, 3 fő görögkatolikus, 24 fő református, 39 fő evangélikus, 2990 fő görögkeleti ortodox, 14 fő izraelita vallású volt. A lakosok közül 1489 fő tudott írni és olvasni, 176 lakos tudott magyarul.

A trianoni békeszerződés előtt Torontál vármegye Alibunári járásához tartozott.

Népesség Demográfiai változások

Etnikai összetétel Nemzetiség Szám % Szerbek 1492 86,39 Cigányok 97 5,61 Montenegróiak 33 1,91 Macedónok 18 1,04 Szlovákok 17 0,98 Románok 14 0,81 Magyarok 12 0,69 Jugoszlávok 12 0,69 Horvátok 9 0,52 Muzulmánok 1 0,05 Egyéb/Ismeretlen

Híres személyek Miloš Crnjanski szerb író - itt élt fiatalkorában

Nevezetességek bélyegkép|250px|Ilonc egy régi térképen Görögkeleti temploma - 1793-ban épült

Jegyzetek

Források Borovszky Samu: Torontál vármegye A magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. - Bp., 1912.

Kategória:A Dél-bánsági körzet települései Kategória:Torontál vármegye települései