A Mindörökké Batman (Batman Forever) Joel Schumacher által rendezett, 1995-ben bemutatott amerikai–brit szuperhős film. A felvétel, a DC Comics által kitalált szuperhőst, Batmant helyezi a középpontba. A filmben ezúttal Val Kilmer játssza a sötét lovagot, olyan sztárok mellett, mint Tommy Lee Jones, Jim Carrey, Nicole Kidman és Chris O’Donnell. A Mindörökké Batman történetében a főhős megpróbálja megállítani Gotham Cityben Kétarcot (Jones) és szövetségesét, Rébuszt (Carrey). Közben szövetségre talál Dr. Chase Meridianben és Robinban.
Cselekmény A film elején azt láthatjuk, hogy Batmant (Val Kilmer) tőrbe csalja egy szökött bűnöző, Kétarc (Tommy Lee Jones). Korábban Harvey Dentnek hívták őt, s Gotham City államügyészeként dolgozott. Batman sikeresen meghiúsítja a bűnöző tervét, elkapnia azonban nem sikerül azt. Másnap Bruce ellátogat az egyik félreeső cégéhez, ahol találkozik egy Edward Nygma (Jim Carrey) nevű feltalálóval, aki nem mellesleg Wayne szenvedélyes rajongója. Edward be is mutatja a példaképének az új találmányát, ám az nem ad neki engedélyt a kísérletei folytatásához, mivel az véleménye szerint nagy veszélyt jelentene az emberekre. Az eset után Edwardot el akarja bocsátani a főnöke, azonban a férfi - öngyilkosságnak beállítva - megöli azt. Ezután Nygma felmond a cégnél, majd pedig önző célokra használva úgy dönt, folytatja a megkezdett kísérleteit, sőt használni is fogja a találmányát.
Ezután Wayne randevúzni kezd a pszichológusával, Dr. Chase Meridiannel (Nicole Kidman) – aki szenvedélyes rajongója Batmannek – , akit egy cirkuszi előadásra is elhív. Az eseményen megjelenik Kétarc és felszólítja az embereket arra, hogy adják át neki Batmant; ha pedig a hős a közönség soraiban ül, akkor feddje fel magát, ellenkező esetben mindenkit felrobbant. Közben a Repülő Graysonok nevű artistacsoport is akcióba lép, végül a legfiatalabbnak, Richardnak sikerül a folyóba dobnia a bombát. Míg Dick a bombával van elfoglalva, Kétarc megöli a családját.
A szörnyű eset után Wayne úgy dönt, hogy Dick gyámja lesz, a fiatalember azonban nem vágyik a társaságra. Hosszas beszélgetés után Bruce-nak végül sikerül maradásra bírnia a fiút. Közben Nygma a gonosz Rébusszá válik és szövetséget köt Kétarccal. Céljuk megölni Batmant. Mielőtt tervüket megvalósítanák, Nygma bemutatja új találmányát, amivel ki akarja szívni az emberek tudását a fejükből. Egy általa szervezett összejövetelen sikerül tőrbe csalnia Wayne-t, így megtudják, hogy ki is valójában Batman.
Wayne eközben eldönti, végez a múltjával és megpróbál normális életet élni. Ám amikor Chase-szel van, a Wayne Kastélyt megtámadja Rébusz és Kétarc, aki Wayne-re lő, miközben Rébusz felrobbantja a Bat-barlangot. Mikor Wayne magához tér, eldönti, hogy ismét Batman lesz. Megjelenik Dick új öltözékben, és segítséget ajánl Batmannek. Végül ketten indulnak Nygma szigetére.
A végső összecsapás során Batman elpusztítja Nygma találmányát, megmenti Robint és Chase-t, valamint elintézi Kétarcot is.
Az utolsó jelenetben láthatjuk, amint Chase az Arkhami Elmegyógyintézetbe megy Rébuszhoz. Rébusz azt állítja, tudja ki Batman, ám az elmezavara és a Bruce Wayne iránti rajongása következtében magát hiszi a Denevérembernek. Chase kint találkozik Bruce-szal, biztosítja, a titka biztonságban van.
Szereplők +SzerepSzínészMagyar hangLeírásBruce Wayne / BatmanVal KilmerForgács PéterMiután rátalál apja naplójára, elkezdi kétségbe vonni bosszú iránti elkötelezettségeit. Bruce bűnüldözőként küzd kettős azonosságával, miközben romantikus kapcsolatba keveredik Chase Meridian doktornővel.Harvey Dent / KétarcTommy Lee JonesRajhona ÁdámGotham City államügyésze volt amíg egy tárgyaláson savat nem öntöttek az arcára, aminek következtében arcának egyik fele rettenetesen eltorzult. Így vált belőle egy kettős személyiségű őrült, aki magát „Kétarcnak” nevezi. Célja megölni Batmant.Dr. Edward Nygma / RébuszJim CarreyHáda JánosA Wayne Enterprises egyik korábbi alkalmazottja, akit új találmánya veszélyei miatt bocsátottak el. Nygma Bruce Wayne-nel kapcsolatban pszichológiai megszállottá válik, majd felveszi a Rébusz álnevet és bűntetteinek helyszínén rébuszokat és rejtvényeket hagy hátra.Dr. Chase MeridianNicole KidmanKiss ErikaBruce Wayne pszichológusa, aki iránt romantikus szálak fűzik. Megszállottja Batman személyiségének.Dick Grayson / RobinChris O’DonnellDévai BalázsEgy cirkuszi akrobata, akinek családját egy előadáson megöli Kétarc, majd Bruce Wayne gyám alá veszi. Wayne ugyanazt a bosszút látja Dickben, mint amilyet saját szülei halála után érzett. Miután rátalál a denevérbarlangra, csatlakozni akar Waynehez a bűnüldözésben. Így válik belőle Batman hű társa, Robin.Alfred PennyworthMichael GoughSzabó OttóBruce és Dick hűséges komornyikja.James Gordon Pat HingleDobránszky ZoltánGotham City rendőrfelügyelője. SugarDrew BarrymoreBiró AnikóKétarc "jó" segítője.SpiceDebi MazarKétarc "rossz" segítője.Fred StickleyEd Begley, Jr.Edward Nygma főnöke a Wayne Enterprisesnál.Gossip GertyElizabeth SandersDr. BurtonRené AuberjonoisAz Arkhami Elmegyógyintézet doktora.
Produkció Előkészületek A Batman visszatér bemutatása után a producerek olyan határozott elképzelésekkel indultak, hogy egy nagyobb Batman-filmet csinálnak. Batman karakterének kitalálója Bob Kane úgy gondolta, a Batman és a Batman visszatér című filmek sötét hangulatával ellentétben a harmadik résznek valamivel vidámabbnak kell lennie. A rendező, Joel Schumacher teljesen új irányzatot talált ki a filmnek, vissza akart kanyarodni a képregény gyökereihez, valamint a sorozat azon részeinek hangulatához, amik az 1940-es évek és az 1950-es években jelentek meg. A Warner Brothers stúdió azt akarta, találják ki újra a figurát. Miután biztossá vált, hogy Burton nem vállalja a harmadik részt Sam Raimi felajánlotta direktori szolgálatait a stúdiónak. De a Warner vezetői szerint ő nem volt elég nagy név egy megaprodukcióhoz. Később mégis ő csinált bombasikert a Pókember filmekből. Mikor a producerek felkérték Schumachert a film rendezésére, elment az előző két rész direktorához, Tim Burtonhez, mivel személyes jó barátok voltak és a rendező eredetileg még mindig Burtonnek akarta szánni a projektet. Ám Burton megint visszautasította az ajánlatot, majd a mozi készítése során producerré kezdett válni és szabad kezet adott Schumachernek.
Forgatókönyv A forgatókönyv első vázlatát Janet Scott Butcher és Lee Butcher írta. Ebben a történetben Edward Nygma, aki később Rébusz lesz, eredetileg tudós, aki egy Sidney nevű patkányt tart háziállatként. Ám a rendezőnek nem tetszett ez az ötlet, mivel elképzelései nagyban eltértek a két forgatókönyvírójától, bár Schumacher később bevallotta, hogy ez a sztori nagyban segítette a film elkészültét. Burton eredeti harmadik részében Rébusz lett volna az egyetlen gonosz, Kétarchoz Joel Schumacher ragaszkodott.
Ezután Akiva Goldsmant bízták meg a film megírásával. Ő egy pszichológiailag valós történetet akart csinálni, pátosszal, aggodalommal és olyan tulajdonságokkal akarta felruházni a szereplőket, amikkel lassan, de biztosan belépést nyerhetnek a képregény-filmekbe.
Will Shortz a Nemzeti Rádió rejtvényfelelőse és a The New York Times keresztrejtvény-készítője alkotta meg a Rébusz rébuszait.
A filmben van egy jelenet, amikor Kétarc addig dobálja az érméjét, amíg olyan eredményt nem kap, amely megfelel neki. A képregényben ez elképzelhetetlen lett volna, mivel ott Kétarc feltétel nélkül hisz érmedobásai eredményében.
Szereposztás Mikor Schumacher elkezdte a filmet, Batman szerepére Michael Keatont szánta, aki az első két részben is játszotta a sötét lovagot. Ám Keaton nem akarta elvállalni a szerepet, mivel hosszasan beszélgetett Joel Schumacherrel, és úgy érezte, az új rendező nem a megfelelő irányba akarja terelni a sorozatot. Az első körben Tom Hankset és Alec Baldwint szemelték ki Michael Keaton pótlására a denevérjelmezben. A rendező épp akkor látta a Tombstone – A halott város című filmet, amiben többek közt Val Kilmer is játszott. Schumachernek ekkor támadt kedve Kilmert felkérni a szerepre.
Kilmer 1994-ben a dél afrikai esőerdőben végzett kutatásos projekteket egy új filmjéhez, mikor felhívta hollywoodi ügynöke és közölte vele, hogy ő is szóba jött a következő Batman-film címszerepére. A színész ezután megbeszélt egy időpontot a producerekkel, majd aznap éjszaka partnerével egy barlangban aludt, ahol denevérek portyáztak. Kilmer ezt egész szórakoztatónak, valamint jó jelnek tartotta.
Robin szerepére a rendező egyből Chris O’Donnellt tartotta az abszolút befutónak. A színész ekkor épp Írországban forgatta a Baráti kör című filmet, mikor látta a tévében, hogy zajlanak a szereplőválogatások az országban. Mikor a szereposztásért felelős Mali Fim országos kutatásokat tartott, Schumacherrel Londonba is ellátogattak. Londonban a szerepre csupa tinédzserkorú fiatalt látott. Köztük volt Ewan McGregor, Jude Law, Alan Cumming és Toby Stephens is. Végül mégis O’Donnellre esett a választás, aki gyerekkorában nagy rajongója volt a Batman tévésorozatnak, így igent mondott a szerepre. Érdekesség, hogy a későbbi Batman széria, a Batman: Kezdődik! és A sötét lovag című filmek címszereplője Christian Bale is jelentkezett Robin szerepére, valamint Leonardo DiCaprio is esélyes volt.
Jim Carrey az egyik első filmje, az Ace Ventura: Állati nyomozó című nagyfilmjének bemutatásakor került szóba Rébusz szerepére. A színész ekkor kezdett szupersztárrá válni, azonban Joel Schumacherrel már karrierjük legelején barátok voltak. Carrey vívódott a szerep elvállalását illetően, mivel olyan színészek között kellett játszania, akik mindent beleadtak, ő pedig úgy tartotta, valószínűleg nem lesznek vevők a saját ötleteire. A forgatás során azonban Carrey rengeteg kitűnő ötletet talált ki, amivel egyben a stábot is szórakoztatta. Valamint a sajtó olyan -később kiderített- hamis információkkal jött el, hogy a Batmant alakító Kilmer és Carrey nem jönnek ki egymással. A színész a hír kapcsán ezzel viccelődött: "Csak egy földönkívüli nem kedveli Jim Carreyt."
Kétarc szerepére Tommy Lee Jones volt az első és abszolút nyerő választás a szerepre, mivel a film producere Peter Macgregor-Scott (akivel korábban Jones az Úszó erőd és A szökevény című filmeket csinálta) és Schumacher úgy gondolta, ő lenne a megfelelő Harvey Dent kettős személyiségének megjelenítésére. Scott aznap felhívta a színészt és elküldte neki a forgatókönyvet, ám Jones nem értette, miért pont őt akarják a szerepre (a színész gyerekkorában olvasgatta a képregényt, ám Kétarc karakteréről nem hallott). Ezután Jones fia beszélte rá apját, hogy vállalja el a munkát, mivel szerinte ez egy kitűnő és kivételes lehetőség lenne, ami egy életben csak egyszer fordul elő. Jones végül elfogadta a felkérést, később pedig bevallotta, nagyon szórakoztató volt egy gonosz képregényfigurát eljátszani.
Az eredeti elképzelés szerint Rene Russo játszotta volna Chase Meridiant, de amikor Michael Keatont a fiatalabb Val Kilmerre cserélték, a női szereplőt is fiatalítani kellett. Ezután Robin Wright Penn, Jeanne Tripplehorn és Linda Hamilton is szóba került, ám végül Nicole Kidman kapta a szerepet. Dr. Chase Meridian neve egy angol szójáték, mivel a hölgy az egész filmben Batmant üldözi.
Forgatás A Mindörökké Batman monumentális produkciója következtében problémává vált a forgatási helyszínválasztás. A Warner Brothersnek közel 40 stúdiója volt, de egyik sem elég nagy ahhoz, hogy felépítsék a díszleteket. A filmesek végül New Yorkban forgattak.
Díszletek Gotham City Joel Schumacher egy sokoldalú, színes várost akart megteremteni, ezért a tervezéssel Barbara Linget bízta meg. A neon fontos szerepet kapott, sokféle neonhatást hoztak létre, többek közt az 1920-as évek és az 1930-as évek neonreklámjait, melyek megragadják az ember fantáziáját. Mivel Gotham City valójában nem létezik, az alkotók inkább azt a lehetőséget választották, hogy megépítik kicsiben a várost.
Denevérbarlang