A líbiai nemzeti labdarúgó-válogatott (becenevükön: A zöldek) Líbia nemzeti csapata, melyet a líbiai labdarúgó-szövetség (arabul: الاتحاد الليبي لكرة القدم, magyar átírásban: Ittihád al-Líbí li-Kurat el-Kadam) irányít. Egy alkalommal sem kvalifikálták magukat a labdarúgó-világbajnokságokra, az egyetlen olyan Észak-Afrikai ország amelyik még nem jutott ki egy világbajnokságra sem. Az Afrikai nemzetek kupája sorozatban eddig két alkalommal vett részt, 2006-ban búcsúzott a csoportkörben, 1982-ben viszont a második helyen végzett, azt követően, hogy a döntőben Ghána ellen a rendes játékidő 1-1-es döntetlennel ért véget, a tizenegyes párbajban viszont 7-6 arányban alul maradt. Az ország lesz a házigazdája a 2013-as afrikai nemzetek kupájának.

A válogatott 1918-ban alakult meg, de az első hivatalos mérkőzésre 1953-ban került sor. A Pánarab játékok első kiírásában, a csoportmérkőzések során Egyiptom ellen 10-2-es arányban maradt alul, a következő mérkőzésen azonban a válogatott megszerezte első győzelmét is a Palesztin labdarúgó-válogatott ellen, 5-2-es végeredménnyel.

2009-ben került megrendezésre első ízben az Afrikai Nemzetek Bajnoksága. A viadalra való kijutásához Líbia megnyerte az Észak-afrikai csapatok selejtezősorozatát, de az Elefántcsontparton megrendezett bajnokságon csoportjának utolsó helyén végzett Ghána, a Kongói DK és Zimbabwe mögött.

Világbajnoki szereplés

Év Eredmény 1930 Nem indultborder|22px 1934 Nem indult 1938 Nem indult 1950 Nem indult 1954 Nem indult 1958 Nem indult 1962 Nem indult 1966 Visszalépett 1970 Nem jutott be 1974 Nem indult Év Eredmények 1978 Nem jutott be 1982 Visszalépett 1986 Nem jutott be 1990 Visszalépett 1994 ENSZ szankció alapján kizárták1998 Nem indult 2002 Nem jutott be 2006 Nem jutott be 2010 Nem jutott be 2014 Nem jutott be 2018 Nem jutott be

Afrikai nemzetek kupája-szereplés

Év Eredmény 1957 Nem indult 1959 Nem indult 1962 Nem indult 1963 Nem indult 1965 Nem indult 1968 Nem jutott be 1970 Nem indult 1972 Nem jutott be 1974 Visszalépett 1976 Nem jutott be Év Eredmények 1978 Nem jutott be 1980 Nem jutott be 1982 Ezüstérmes 1984 Nem jutott be 1986 Nem jutott be 1988 Visszalépett 1990 Visszalépett 1992 Nem indult 1994 Nem indult 1996 Nem indult Év Eredmények 1998 Nem indult 2000 Nem jutott be 2002 Nem jutott be 2004 Nem jutott be 2006 Csoportkör 2008 Nem jutott be 2010 Nem jutott be 2012 Csoportkör 2013Nem jutott be 2015Nem jutott be

Mérkőzések Korábbi mérkőzések

Korábbi mérkőzések IdőpontKiírásHelyszínEllenfélEredmény 2010. március 3. Barátságos Líbia, Tripoli (o) 2-1 2010. január 6. Barátságos Benin, Cotonou (i) 0-1 2009. október 5. Barátságos Egyiptom, Kairó (s) 1-1 2009. március 1. Afrikai Nemzetek Bajnoksága Elefántcsontpart, Abidjan (s) 0-0 * 2009. február 26. Afrikai Nemzetek Bajnoksága Elefántcsontpart, Bouaké (s) 1-1 * 2009. február 23. Afrikai Nemzetek Bajnoksága Elefántcsontpart, Bouaké (s) 0-2 * 2009. február 18. Barátságos Líbia, Misratah (o) 1-0 2009. február 11. Barátságos Líbia, Tripoli (o) 2-3 2008. december 30. Barátságos Katar, Doha (i) 2-5 2008. december 13. 2009-es ANB-selejtező Líbia (o) 3-0 * 2008. november 29. 2009-es ANB-selejtező Marokkó (i) 1-3 * 2008. október 10. 2010-es VB-selejtező Gabon, Libreville (i) 0-1 2008. szeptember 5. 2010-es VB-selejtező Líbia, Tripoli (o) 1-0 2008. augusztus 28. Barátságos Líbia, Tripoli (o) 6-2 2008. augusztus 24. Barátságos Líbia, Tripoli (o) 3-0 2008. augusztus 20. Barátságos Líbia, Tripoli (o) 0-0 2008. június 20. 2010-es VB-selejtező Líbia, Tripoli (o) 4-0 2008. június 15. 2010-es VB-selejtező Dél-Afrika, Bloemfontein (i) 1-0 2008. június 7. 2010-es VB-selejtező Líbia, Tripoli (o) 1-0 2008. június 1. 2010-es VB-selejtező Ghána, Kumasi (i) 0-3 2008. május 27. Barátságos Líbia, Tripoli (o) 4-2 2008. május 22. Barátságos Líbia, Tripoli (o) 2-2 2008. április 13. 2009-es ANB-selejtező Tunézia (i) 1-1 (6-5) * 2008. március 30. 2009-es ANB-selejtező Líbia (o) 1-1 * 2008. március 26. Barátságos Uganda, Kampala (i) 1-1 2007. november 21. Barátságos Egyiptom, Port Said (i) 0-0 2007. november 18. Barátságos Egyiptom, Ismailia (s) 2-1 2007. október 16. Barátságos Bahrein, Muharraq (i) 0-2 2007. szeptember 8. 2008-as ANC-selejtező Kongói DK, Kinshasa (i) 1-1 2007. augusztus 22. Barátságos Szudán, Khartoum (i) 0-1 * Az Afrikai Nemzetek Bajnokságán (ANB) részt vevő csapatok összeállításában csak a hazai bajnokságokban szereplő játékosokat lehet nevezni. Ezen mérkőzések nem szerepelnek az illető válogatottak hivatalos statisztikáiban.

Következő mérkőzések Időpont Kiírás Helyszín Ellenfél 2010. szeptember 3. 2012-es afrikai nemzetek kupája (selejtező) Mozambik 2010. október 8. 2012-es afrikai nemzetek kupája (selejtező) Líbia

Játékosok Jelenlegi keret

Jegyzetek

Külső hivatkozások Líbiai Labdarúgó-szövetség Líbia a FIFA honlapján A líbiai válogatott mérkőzései 1953-2007

Kategória:Afrikai labdarúgó-válogatottak Kategória:Líbiai labdarúgás