Joan Olivé (Tarragona, 1984. november 22. –) korábbi spanyol-katalán motorversenyző, jelenleg a KTM Moto3-as projektjének tesztpilótája.
Karrierje
Pályafutása legnagyobb részét a MotoGP egykori nyolcadliteres töltötte, és itt aratta legnagyobb sikereit is. Rögtön második évében, 2002-ben, a holland TT-n felállhatott a dobogóra. Később ezt még nyolc alkalommal tehette meg. Legsikeresebb éve a 2008-as volt, amikor négyszer is felállhatott a dobogó második vagy harmadik fokára, igaz, futamgyőzelmet nem tudott szerezni. 2008 végén az összetett hetedik helyét szerezte meg.
Még 2003-ban szerződött a negyedliteres géposztályba. Ez, az első éve volt a legsikeresebb, ugyanis ekkor egy alkalommal befért a legjobb tíz közé is, és harmincnyolc pontjával tizenkettedikként zárta a szezont. Mivel sem ez, sem a következő szezonja nem sikerült igazán jól, 2005-ben visszatért a 125-ösökhöz, hogy a korábban már említett dobogós helyezéseit összegyűjtse.
2010-ben és egy évvel később a Moto2-ben versenyzett, pontot azonban nem tudott szerezni. 2012-ben, immár a Moto3-ban beugrott két futam erejéig, ám a pontszerző helyezéseket ekkor sem sikerült elérnie. Azóta a KTM teszt- és tartalékpilótája.
Statisztika
SzezonGéposztályMotorVersenyekGyőzelmekDobogóPolePontPoz. 2001 125 cm³ Honda 16 0 0 0 34 19. 2002 125 cm³ Honda 16 0 1 0 76 12. 2003 250 cm³ Aprilia 16 0 0 0 38 12. 2004 250 cm³ Aprilia 16 0 0 0 27 19. 2005 125 cm³ Aprilia 16 0 1 0 60 14. 2006 125 cm³ Aprilia 16 0 0 0 85 10. 2007 125 cm³ Aprilia 17 0 2 0 131 8. 2008 125 cm³ Derbi 17 0 4 0 142 7. 2009 125 cm³ Derbi 16 0 1 0 91 9. 2010 Moto2 Promoharris 15 0 0 0 0 HN FTR 2011 Moto2 FTR 6 0 0 0 0 HN 2012 Moto3 KTM 2 0 0 0 0 HN Összesen 169 0 9 0 684
Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Poz. Pont 2001 125 cm³ Honda JPN19 RSA16 SPA14 FRARet ITA10 CAT8 NEDRet GBR14 GER15 CZE14 PORRet VAL10 PAC12 AUS27 MAL12 BRA11 19. 34 2002 125 cm³ Honda JPN13 RSARet SPA9 FRARet ITARet CAT6 NED3 GBR6 GER11 CZERet PORRet BRA22 PAC8 MAL13 AUS9 VAL9 12. 76 2003 250 cm³ Aprilia JPN13 RSARet SPA10 FRA10 ITA10 CAT10 NED23 GBRRet GER17 CZE16 PORRet BRA7 PAC19 MAL14 AUS18 VALRet 12. 38 2004 250cc Aprilia RSA17 SPA20 FRA10 ITA11 CATRet NEDRet BRARet GER13 GBR11 CZE15 POR18 JPNRet QAT10 MAL18 AUSRet VAL15 19. 27 2005 125 cm³ Aprilia SPA8 POR18 CHN14 FRARet ITA3 CATRet NED13 GBR8 GER8 CZE22 JPN18 MAL17 QAT11 AUS15 TUR9 VAL14 14. 60 2006 125 cm³ Aprilia SPA9 QATRet TUR5 CHN14 FRA7 ITA13 CAT9 NED12 GBR6 GER9 CZE8 MAL5 AUS10 JPNRet PORRet VAL20 10. 85 2007 125 cm³ Aprilia QAT11 SPA8 TUR2 CHN19 FRA5 ITARet CAT8 GBR5 NED10 GER11 CZE12 SMR12 POR5 JPN5 AUS2 MAL4 VAL30 8. 131 2008 125 cm³ Derbi QAT2 SPARet POR2 CHN6 FRA8 ITA9 CATRet GBR7 NED2 GERRet CZE3 RSM12 IND12 JPN4 AUS14 MAL7 VALRet 7. 142 2009 125 cm³ Derbi QAT18 JPN7 SPA11 FRARet ITARet CAT14 NED11 GER3 GBR12 CZE10 IND8 RSM8 POR5 AUSRet MAL9 VAL6 9. 91 2010 Moto2 Promoharris QAT32 SPARet FRA24 ITADNS GBRRet NED32 CAT21 GERRet CZE31 IND22 ARA28 JPNRet MAL23 AUS34 PORDNQ VAL28 – 0 FTR RSM21 2011 Moto2 FTR QAT SPA POR FRA CAT GBR NED ITA GER CZE IND RSM26 ARA28 JPN26 AUS23 MAL16 VAL26 – 0 2012 Moto3 KTM QAT SPA POR16 FRA CAT GBR NED GER ITA IND CZE18 RSM ARA JPN MAL AUS VAL – 0
További információk Hivatalos weboldala
Kategória:Spanyol motorversenyzők Kategória:1984-ben született személyek Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:Katalánok Kategória:Élő személyek Kategória:Tarragonaiak