Tramar Dillard, művésznevén Flo Rida (Carol City, Florida, 1979. szeptember 16. –) többszörös Grammy-díjra jelölt amerikai rapper. Tizenévesen egy helyi rapcsoporttal (2 Live Crew) kezdte karrierjét. Később több népszerű rap-mixtape-ben és stúdióalbumban jelent meg, leginkább a We the Best-ben 2006-ban. A Mail on Sunday volt Flo Rida bemutatkozó albuma. Ezt követte a Low című kislemeze T-Pain-nel, ami az első volt tíz héten keresztül 2008-ban. Két másik kislemeze is készült a Mail on Sunday-ról, az Elevator és az In the Ayer. 2009-ben, a második albuma, a R.O.O.T.S. is megjelent; erről a Right Round hat egymást követő hétben volt a Hot 100-as lista elején. Senhittel együtt San Marinót képviselte a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon az Adrenalina című dalukkal.
Élete Tramar a floridai Carol City, Miami-Dade megyében született egy nyolcgyermekes családban. Pályája kezdetén nem ért el nagy sikereket, később szülőhelye miatt vette fel a Flo Rida nevet.
Mikor tizenéves volt, Dillard egy helybeli rap csoporttal dolgozott (2 Live Crew) és alakította meg az ő saját amatőr csoportját néhány barátjával, amit "The Sugar Hill Gang"-nak neveztek.
Debütáló albumán olyan neves előadók segédkeztek, mint Timbaland, Yung Joc, J.R. Rotem és The Runners.
Diszkográfia Stúdióalbumok 2008: Mail on Sunday 2009: R.O.O.T.S. 2010: Only One Flo (Part 1) 2012: Wild Ones 2015: My House
Kislemezek 2008 Low (featuring T-Pain) 2008 Elevator (featuring Timbaland) 2008 In the Ayer (featuring will.i.am) 2009 Right Round (featuring Kesha) 2009 Sugar (featuring Wynter Gordon) 2008 Birthday (featuring Rick Ross) 2008 Roll (featuring Sean Kingston) 2009 Shone (featuring Pleasure P) 2009 Be On You (featuring Ne-Yo) 2009 Jump (featuring Nelly Furtado) 2009 Available (featuring Akon) 2008 Move Shake Drop (DJ Laz featuring Flo Rida, Casely and Pitbull) 2008 Running Back (Jessica Mauboy featuring Flo Rida) 2009 Feel It (DJ Felli Fel featuring T-Pain, Sean Paul, Pitbull, & Flo Rida) 2009 "Cause A Scene" (Teairra Mari featuring Flo Rida) 2014 GDFR (featuring Sage the Gemini & Lookas) 2015 Once In A Lifetime Közreműködések
Adrenalina (Senhit)
Jegyzetek
Források Hivatalos honlap Fan Site További információk
Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Déli rapperek Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Floridaiak Kategória:Florida zenei élete Kategória:Ikrek