Debreczeni Zita (Szolnok, 1981. január 6. –) celeb, szépségkirálynő, műsorvezető, fotós.

Élete 1999-ben az érettségi után a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola tanulójaként megszerezte a marketing- és reklámmenedzseri végzettséget. Még ugyanebben az évben beiratkozott egy modelltanfolyamra Szolnokon. 2000-ben Abádszalókon a Tisza-tó szépe lett. 2001-ben a Miss Universe Hungary döntőse lett. Ebben az évben 3. helyezést ért el a Miss Balaton szépségversenyen. 2002-től olyan országokban szerepelt, mint például Törökország, Kanada. 2008-ban a Havazin műsorvezetője lett, Molnár Andrea, Világi Péter műsorvezetőkkel közösen.

2014-ben sikeresen elvégezte a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) fotográfia szakát.

Magánélete 2005-ben még Harsányi Leventével alkotott egy párt, majd 2006-ban szakítottak, amikor is Majka lett az új párja. A kapcsolatuk 2007 nyaráig tartott..Ezt követően Kedves Ferenc milliárdos vállalkozóval volt együtt, a kapcsoltuk alatt kétszer szakítottak, először 2009-ben majd 2011-ben végleg. 2012-ben Molnár Viktor, a siófoki Coke Club vezetője volt a párja. 2013-ban a Blikk megtudta, hogy V. Kristóf vállalkozóval került kapcsolatba. Ezen kapcsolata 2014-ig tartott.

2008-ban Kanye West posztolt róla az ő akkori blogján, a kanyeuniversecity.com-on.

Gianni Annoni televíziós műsorvezetővel 2014 óta egy párt.alkottak, majd 2017-ben Olaszországban a Val Gardena síparadicsomban házasodtak össze. Gyermekeik Gianfranco (2020) és Gregorio (2023).

Jegyzetek

Források ZITA DEBRECZENI PHOTOGRAPHY, instagram.com Diplomás fotós lett Debreczeni Zita, blikk.hu Hivatalosan is bejelentették! Debreczeni Zita és Gianni egy pár, life.hu

További információk Little Miss Hungary Zita sorozata a gyermekszépségversenyek világával foglalkozik… , galeria.nlcafe.hu Debreczeni Zita Sosem késő!, havazin.hu A 2016-os Glamour-gála szerelmespárjai, femina.hu

Kategória:Magyar modellek Kategória:Szépségverseny-győztesek Kategória:Szolnokiak Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Magyar médiaszemélyiségek