Láng Sándor (Rákosszentmihály, 1913. július 29. – Budapest, 1982. január 6.) geográfus, karsztkutató, egyetemi tanár.

Életrajza Rákosszentmihályon született, édesapja lakatos volt, édesanyja háztartásbeli. Figyelésre és tanulásra biztatták. A település Újpalotához közeli részén laktak, ahonnan teljesen nyílt volt a látóhatár. Koragyermekkorát itt töltötte és figyelt fel a meteorológiai jelenségekre, illetve gyakran kirándult a hegyekbe, vagy a Duna-partra és a kőzeteket tanulmányozta. Később más országokba is ellátogatott.Turistacipőben: dr. Láng Sándor Feljegyezte: Nádor Tamás; Turista Magazin 20. évfolyam 10. szám, 1974. október (adt.arcanum.com) Kitűnően tájékozódott és rendkívüli memóriája volt, amivel gyakran kápráztatta el tanítványait. Nemcsak kiváló tudós, a földtudományok polihisztora volt, hanem szeretetreméltó személyiség is.Gábris Gyula, Horváth Gergely: 100 éve született Láng Sándor, Földrajzi közlemények 137. évfolyam, 3. szám (323-325. o.) Magyar Földrajzi Társaság, tef.elte.hu - 2013.

1931-ben a Budapesti VI. Kerületi Magyar Királyi Állami Kemény Zsigmond Reáliskola (Bulyovszky utca 22–26., 1956 óta Rippl-Rónai utcaVIII. INTÉZETEK, INTÉZMÉNYEK (VIII. 41 Budapesti VI. Kerületi Magyar Királyi Állami Kemény Zsigmond Gimnázium (VI., Bulyovszky u. 22-26.)), Budapest Főváros Levéltára ideiglenes fond- és állagjegyzéke, library.hungaricana.hu, 2003.Budapesti útmutató (Budapest, 1956) (adt.arcanum.com)Budapesti Távbeszélőnévsor 1950. december (adt.arcanum.com)) érettségizett. Az 1931–32-es őszi tanévtől a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem (később Eötvös Loránd Tudományegyetem) Bölcsésztudományi Karára járt. Az első félévtől látogatta Cholnoky Jenő morfológiai óráit, majd Mauritz Béla, Papp Károly, Kéz Andor, Hézser Aurél, Száva-Kováts József előadásait hallgatta. 1936-ban földrajz–természetrajz szakon tanári, majd 1938-ban doktori oklevelet szerzett.

1936-tól doktorandusként, csekély díjazással egyetemi professzora, Cholnoky Jenő mellett dolgozott. 1938-ban állami belföldi kutató ösztöndíjat kapott. Ekkor már a Magyar Földrajzi Társaság, a Magyarhoni Földtani Társulat és a Királyi Magyar Természettudományi Társulat tagja volt.Állami gimnázium, Eger, 1938 (adt.arcanum.com) 1938–1940 között Egerben a Dobó István Gimnáziumban (ahol a 154. sz. Dobó István cserkészcsapat parancsnoka lett és az intézményben a madárvédelem megszervezésében is buzgólkodott), 1940–1942 között a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban (ahol a 11 Bocskai cserkészcsapat vezetőtisztje és az 1008-as számú Diákkaptár alapító vezetője voltII. kerületi Toldy Ferenc állami főreáliskola, Budapest, 1940 (adt.arcanum.com)) tanított.

Bulla Béla 1941-ben meghívta és ekkortól díjtalan egyetemi tanársegédnek nevezték ki a budapesti tudományegyetem fizikai földrajzi tanszékén. 1944-ben – épp légiriadó közben, egy pincében tartotta habilitációs előadását – magántanári képesítést szerzett a karsztmorfológia tárgyköréből. Ezzel biztatást kapott a hidrológiai karsztkutatásra, és először Budapest karsztvízzel való ellátásával foglalkozott, majd a főváros környékén, a Bükkben és másutt (például Aggteleken) folytatta a munkát. A háború végnapjaiban katonai szolgálatra hívták be, amit meteorológusként teljesített: rövid távú előrejelzéseket készített a hadsereg számára.

Pest ostroma után, 1945. január 19-én többedmagával elkezdte a Múzeum körúton az egyetemi romokat takarítani, majd a dékán megbízásából újjáépítési főbiztos lett. Tíz tantermet hoztak rendbe, amivel 1945 március 9-én megkezdhették az oktatást. 1946-ban intézeti tanárrá, 1951-ben docenssé nevezték ki, így ettől kezdve energiáit az oktató- és kutatómunkájának szentelhette. Főbb tudományterületei a folyóteraszok (1939-től) és a karsztok kutatása voltak. Ezek mellett azonban a hidrometeorológiától az ősföldrajzi jelenségekig számos más témával foglalkozott még.

Miután 1955-ben nyerte el a földrajztudományok kandidátusa tudományos fokozatot, egyetemi docensként tanított tovább. Pályájában átmeneti változást jelentett, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően, 1957–1963 között Szegedre, a természeti földrajzi tanszék élére helyezték – a nyugdíjba vonult Prinz Gyula helyét vette át tanszékvezetőként – és ingázott a két város között. Csak már Bulla Béla korai halála után, a politikai légkör kezdődő enyhülését látva kérvényezte visszahelyezésétBerecz Béla (szerk.): Jósvafői Helytörténeti Füzetek 45., Jósvafőért Alapítvány ofalui-vendeghaz-josvafo.hu - 2020. s tért vissza Budapestre.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Természetföldrajzi Tanszékének vezetőjévé 1963-ban nevezték ki. Vezetése alatt alakult meg a szakmódszertani csoport.Kiss József Mihály, Szögi László, Varga Júlia: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, repertórium 1635-1990, II. kötet - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 20., library.hungaricana.hu - 1999. Azonnal megkezdte a fiatalítást is. Az örökölt oktatói személyzeten nem tudott érdemben változtatni, így a tanszék tudományos teljesítményét a saját, valamint elsősorban Székely András (aki 1972-ben utóda lett) és a kevésbé a kezdő fiatalok munkái jelentették.

1965-ben tanszékvezető egyetemi tanárrá, az ELTE Földrajzi Tanszékcsoportjának vezetőjévé nevezték ki, és ezt a munkakört 1972-ig töltötte be. 1978-ban nyugállományba vonult, de mint tudományos tanácsadó továbbra is rendszeresen tartott órákat. 1982. január 5-én még vizsgáztatott, de a következő napot már nem érte meg.

Felesége kéziratanyagát és könyveit a Magyar Földrajzi Múzeumnak adta át.Kubassek János: Miért van, hogyan lett Érden földrajzi múzeum? - a Magyar Földrajzi Múzeum másfél évtizedes története, Magyar Múzeumok 1996. 2. szám (adt.arcanum.com)

Tudományos pályafutása Előadásaiban, cikkeiben a természetföldrajz csaknem valamennyi ágával foglalkozott. Tudományos pályája kezdetén a negyedkori felszínfejlődés érdekelte, folyóterasz-kutatások kötötték le, majd a völgyhálózat fejlődését vizsgálta. Terepmunkáját hazai középhegységeinkben (Börzsöny, Mátra, Cserhát, Pilis, Bükk, Visegrádi-hegység, Gerecse, Bakony, Aggteleki-karszt) végezte. Alapvető tanulmányokat közölt a karsztmorfológia, a karszthidrológia és a hidrometeorológia témaköreiben.

1955-ben kandidátusi, 1964-ben Természeti földrajzi tényezők működése címmel akadémiai doktori minősítést szerzett. Fontos szerepet játszott a földrajzi kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazásában. Több város: Budapest, Szekszárd, Pécs, Miskolc, Salgótarján ivóvíz- és iparvízi ellátásának megoldásához vagy fejlesztéséhez készített szakvéleményt. Megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy a földrajzi kutatások miként szolgálhatják a társadalom, a termelőmunka érdekeit.

A Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagjaként, szakosztályi titkáraként, társelnökeként, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnökségi tagjaként 1962-től, majd elnökeként (1966-tól) gyakran képviselte tudományos fórumokon, nemzetközi rendezvényeken a geográfiát.

Láng Sándor közbenjárására alakulhatott meg a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztálya 1957. december 6-án.

Kutatásai révén sokat utazott. A Kárpát-medence tájainak egyik legalaposabb hazai ismerője volt. Számos hosszabb tanulmányutat tett Európában, az Alpokban, a Balkánon, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, a Szovjetunióban, Grúziában, Örményországban, Tádzsikisztánban, a Tien-sanban, Szibériában, a Bajkál-tó vidékén. Eljutott Indiába és Thaiföldre is. 1970-ben 6 hónapos vendégprofesszori működés céljából elutazott a leningrádi Zsdanov Állami Egyetemre.Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja 12. évfolyam 3. szám, 1970. február 19. ([https:/adt.arcanum.com/hu/view/EgyetemiLapok_1970/?query="Láng+Sándor"&pg=15&layout=s adt.arcanum.com]) 1981. augusztusában a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat képviseletében vett részt az USA-ban rendezett VIII. Szpeleológiai Világkongresszuson.

Gábris Gyula így fogalmazott róla: „vitathatatlanul ő volt a földrajzosok között, aki a legjobban ismerte, sőt kutatta Magyarország tájait.”

Tudományos munkásságát több hazai és külföldi társaság magas kitüntetésekkel ismerte el: a Szovjetunió Földrajzi Társasága Bellingshausen-emlékéremmel tüntette ki, az olomouci Palaczky Egyetem Tudományos Tanácsa tiszteleti diplomával és aranyéremmel. 1977-ben MTESZ-díjat kapott. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Kadić Ottokár-éremmel tüntette ki.

1950-től a Hidrológiai Közlöny szerkesztője, a Karszt- és Barlangkutatásnak 1963–1980 között főszerkesztője volt. 1982-től a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagja.

Majd negyven évi egyetemi oktatói tevékenysége eredményeként több generációt indított el a földrajztanári pályán. Publikációinak száma meghaladja a háromszázat, melyek között több könyv, egyetemi jegyzet és számos szakvélemény, javaslat található.

A Földrajzi Intézet fényképtárának hatalmas értéket képviselő anyagát a második világháborúban az ostrom idején és az 1956-os forradalom során is komoly károk érték. Láng Sándor érdeme, hogy a korábbi veszteséget leszámítva, a fényképtárat ismét használható állapotba hozta, amelyet Bulla Béla 1952–1954-ben, illetve 1962-ben megjelent egyetemi tankönyveiben látható képek is bizonyítanak. Az 1960-as éveket követően ez a fényképanyag perifériára szorult, mivel oktatási segédletként ettől kezdve már nem használták, muzeális értéket pedig még nem képviselt azok szemében, akik maguk is hozzájárultak gyarapításához. A tanszék 1967-es költözésekor, az új helyen kezelhetetlen módon raktározták, s később szinte elfelejtődött. Csak 1997-ben történt változás, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára tartós letétben átvett 6445 db fotót, 1381 db negatívot és 2871 db diát, majd 2001-ben, a földrajz tanszékek Lágymányosra költözéskor újabb képek átadására is sor került.

Munkái Több könyv és egyetemi jegyzet szerzője volt, számos cikke jelent meg szaklapokban. Összesen több mint 300 publikációja volt. 1950-ben a Hidrológiai Közlönyt szerkesztője volt.Marczell Ferenc (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917-2000, (Magyar Hidrológiai Társaság) hidrologia.hu - 2000.

1939-től a folyóterasz-kutatások kötötték le, kiemelendő a Sajó, a Hernád, a Felső-Tisza és a Lápos teraszrendszerének leírása. Szinte minden magyarországi középhegységben végzett a tönkfelszínek kialakulásával kapcsolatos kutatásokat, amelyeknek az eredményeiről számos tanulmányban számolt be, elsősorban a Földrajzi Közleményekben és a Földrajzi Értesítőben. Később az MTA Földrajzi Monográfiák sorozatban két könyve jelent meg.

1958–1964 között több kiadást ért meg a Leíró természeti földrajz, I–III. egyetemi jegyzet, amit Kéz Andorral közösen készített.

Felvidéki folyóterraszok Földrajzi Közlemények 8-10. 153-159. (1936)Kovács Sándor: Bibliográfia a Kárpát-medence természeti értékeiről, in Dr. Kubassek János szerk.: A Kárpát-medence természeti értékei, library.hungaricana.hu - 2004 Felvidéki karsztok – Földrajzi Közlemények 65. 6-7. 146-151. (1937) Folyóterasz-tanulmányok. Doktori értekezés, 1938. Morfológiai megfigyelések a Rozsnyói-medencében – Földrajzi közlemények 1. 38-44. (1940) Az imókői forrásbarlang bejárata. Hidrológiai Közlöny, 1941. Újabb adatok a Szilicei jégbarlangról. Hidrológiai Közlöny, 1941. Jégkori talajfolyás Budakeszi határában – Földrajzi Közlemények 71. (1943) Matematikai és csillagászati földrajz és térképészet. Budapest, 1952. A Börzsöny geomorfológiája I. – Földrajzi Értesítő 2. 315. (1952) A Börzsöny geomorfológiája II. – Földrajzi Értesítő 3. (1952) A Cserhát geomorfológiája – Földrajzi Értesítő 4. 738 (1952) A Mátra geomorfológiája – Földrajzi Értesítő 3. 512. (1952) A Pilis morfológiája. Földrajzi Értesítő, 1953. (2. köt.) 3. füz. 336-369. old. Hidrológiai és morfológiai tanulmányok a Bükkben. Hidrológiai Közlöny, 1954. 1-2. / Hidrológiai Közlemények 34. 70-81. (1954) Geomorfológiai tanulmányok az Aggteleki karsztvidéken Földrajzi Értesítő 4. 1. 1-17. (1954)