Okada Tadajuki, nyugaton Tadayuki Okada (Jósó, 1967. február 13. –) japán motorversenyző, a MotoGP korábbi tagja. A királykategóriában legjobb eredménye egy második hely.
Korai karrierje
Okada megnyerte a legnagyobb japán motorverseny-sorozatot, az All Japan Road Race Championship-et 1989-ben és 1991-ben egyaránt. Jó teljesítményének köszönhetően 1993-ban már a negyedliteresek világbajnokságán versenyzett. 1994-ben negyedik, 1995-ben ötödik lett.
MotoGP, Superbike
A királykategóriába 1996-tól kezdve versenyzett. Első szezonjában három dobogós helyezés volt a legjobb eredménye, összetettben nyolcadik lett. 1997-ben Indonéziában megszerezte első győzelmét, valamint számtalanszor felállhatott a dobogóra is, és Doohan mögött a második helyen végzett. A következő évben csuklósérülés miatt több versenyt ki kellett hagynia, ennek köszönhetően ismét csak nyolcadik lett. 1999-ben már három győzelmet aratott, és az összetett bronzérmét szerezte meg. Az utolsó futam előtt még a második helyen állt. A csalódást keltő 2000-es szezon után 2001-ben már a superbike világbajnokságban szerepelt. Első és egyben utolsó szezonjában három dobogós helyezést szerzett, ezzel a nyolcadik lett. A szezon végén úgy döntött, visszavonul. Ezt követően legközelebb 2008-ban ült motorra, az olasz nagydíjon szabadkártyával indult. Feladata a Honda új, pneumatikus szelepvezérlésű motorjának tesztelése volt. A versenyt végül a 14. helyen zárta.
Statisztika
A Motogp.com alapján.
SzezonGéposztályMotorCsapatVersenyGyőzelemDobogóPoleLKörPontPoz. 1989 250 cm³ Honda NSR250 1 0 0 0 0 10 28th 1990 250 cm³ Honda NSR250 1 0 0 0 0 0 - 1991 250 cm³ Honda NSR250 1 0 0 0 0 0 - 1992 250 cm³ Honda NSR250 1 0 1 0 0 15 13. 1993 250 cm³ Honda NSR250 13 0 3 0 0 120 8. 1994 250 cm³ Honda NSR250 14 2 6 0 0 214 2. 1995 250 cm³ Honda NSR250 13 0 5 0 1 136 4. 1996 500 cm³ Honda NSR500V Honda-HRC 15 0 3 1 1 132 7. 1997 500 cm³ Honda NSR500 Honda-HRC 15 1 8 3 2 197 2. 1998 500 cm³ Honda NSR500 Honda-HRC 9 0 3 0 1 106 8. 1999 500 cm³ Honda NSR500 Honda-HRC 16 3 6 3 2 211 3. 2000 500 cm³ Honda NSR500 Honda-HRC 16 0 1 0 1 107 11. 2008 MotoGP Honda RC212V Honda-HRC 1 0 0 0 0 2 21. Összesen 116 6 36 7 8 1250
Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Poz. Pont 1989 250 cm³ Honda JPN 6 AUS USA SPA NAT GER AUT YUG NED BEL FRA GBR SWE CZE BRA 28. 10 1990 250 cm³ Honda JPN Ret USA SPA NAT GER AUT YUG NED BEL FRA GBR SWE CZE HUN AUS - 0 1991 250 cm³ Honda JPN Ret AUS USA SPA ITA GER AUT EUR NED FRA GBR RSM CZE VDM MAL - 0 1992 250 cm³ Honda JPN 2 AUS MAL SPA ITA EUR GER NED HUN FRA GBR BRA RSA 13. 15 1993 250cc Honda AUS 4 MAL 3 JPN 2 SPA 7 AUT Ret GER Inj NED Ret EUR 2 SMR 6 GBR 5 CZE 11 ITA 7 USA 9 FIM Ret 8. 120 1994 250 cm³ Honda AUS 5 MAL 2 JPN 1 SPA 3 AUT 4 GER 5 NED 2 ITA 7 FRA 9 GBR 2 CZE 5 USA 4 ARG 1 EUR 4 2. 214 1995 250 cm³ Honda AUS Ret MAL 3 JPN Ret SPA 6 GER 3 ITA 5 NED 3 FRA 3 GBR 8 CZE 7 BRA 3 ARG 7 EUR 7 4. 136 1996 500 cm³ Honda MAL Ret INA Ret JPN 4 SPA 3 ITA 7 FRA Ret NED 13 GER 7 GBR 4 AUT 11 CZE 7 IMO 3 CAT 5 BRA 8 AUS 2 8. 124 1997 500 cm³ Honda MAL 10 JPN 3 SPA 3 ITA Ret AUT 2 FRA 3 NED 12 IMO 5 GER 2 BRA 2 GBR 2 CZE Ret CAT 6 INA 1 AUS 4 2. 197 1998 500 cm³ Honda JPN 2 MAL Ret SPA 7 ITA Inj FRA Inj MAD Inj NED 8 GBR Inj GER Inj CZE 4 IMO 7 CAT 2 AUS 9 ARG 2 8. 106 1999 500 cm³ Honda MAL 5 JPN 15 SPA 4 FRA 9 ITA 3 CAT 2 NED 1 GBR 2 GER Ret CZE 1 IMO 4 VAL 4 AUS 1 RSA 4 BRA 7 ARG Ret 3. 211 2000 500 cm³ Honda RSA Ret MAL 6 JPN 3 SPA 10 FRA 14 ITA 8 CAT 15 NED 11 GBR 10 GER 5 CZE 10 POR 7 VAL 9 BRA 9 PAC 10 AUS 9 11. 107 2008 MotoGP Honda QAT SPA POR CHN FRA ITA 14 CAT GBR NED GER USA CZE SMR IND JPN AUS MAL VAL 21. 2
Jegyzetek
Külső hivatkozások Tadayuki Okada profilja a Crash.net oldalán
Kategória:Japán motorversenyzők Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:Superbike-versenyzők Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek