Robert Lansing (eredeti nevén Robert Howell Brown) (San Diego, Kalifornia, 1928. június 5. – New York, 1994. október 23.) amerikai színész.

Élete Ifjúkora Lansing San Diegóban, Kaliforniában született. Születését követően a család elköltözött Kaliforniából, mivel bőrdíszműves szakmával rendelkező apja, nem talált állást. Munkalehetőséget ezt követően a szomszédos Nevada államban talált, így valójában innen indult Lansing karrierje. Gyermekkorában visszahúzódó, csendes, ám annál értelmesebb gyermekként ismerte meg környezete. Már fiatal korában is rajongott a színészetért, így 13 évesen már elhatározott volt, a színészi pályát illetően. Eltökéltségét siker koronázta: 19 évesen felvételt nyert a Carson Cityben található színész főiskolára. Itt bontakozhatott ki tehetsége, aminek köszönhetően az elsődleges botlások után színészi pályája töretlenül ívelt felfelé. Igazán ismert filmszerepei csak később következhettek, kezdve a Namu, a gyilkos bálna című filmben nyújtott felejthetetlen alakításával.

Lansing két évet szolgált az Egyesült Államok hadseregében, Osakában (Japánban) állomásozott, ahol az Haderő Rádiójánál szolgált.

Lansinget több szál fűzte Európához, ám ő maga csak egy alkalommal járt az Öreg-kontintensen. Állítása szerint magyar felmenőkkel is rendelkezett, anyai nagyapja Kordos Ignác tímár volt, aki az 1800-as évek közepén vándorolt ki Amerikába.

Színészi karrier Legismertebb szerepe az 1966-os Namu, a gyilkos bálna című filmből Hank Donner óceánkutató.

Családja Lansing megnősült, s házasságából fia született, Orin Lansing (1957-2009), majd első feleségétől a szintén színész Emily McLaughlintől elvált, ahogyan következő feleségétől. Végül utolsó felesége Anne Pivar mellett maradt haláláig.

Lansing erős dohányos volt, halálát rák okozta, 1994-ben, 66 évesen.

Halála 1994. október 23-án halt meg, 66 évesen.

Érdekességek Életének utolsó szakaszában, a 80-as években talált rá a családi szakmára, azonban apjával ellentétben a bőrdíszművesség csak mellékes időtöltésként szerepelt az életében. Elmondása szerint a híres Hank Donner alakítást nagybátyjáról mintázta, aki a tudomány hasonló területén tevékenykedett.

Filmográfia Év Cím Eredeti cím Szerep 1993 Kung fu – A legenda folytatódik Kung Fu: The Legend Continues Paul Blaisdell 1980 Élet a Mississippin Life on the Mississippi Horace Bixby 1977 Hangyabirodalom Empire of the Ants Dan Stokely 1976 Tiltott szerelem Bittersweet Love Howard 1966 Namu, a gyilkos bálna Namu, the Killer Whale Hank Donner

Jegyzetek

További információk

Kategória:Amerikai színészek Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Nevet változtatott amerikai személyek Kategória:San Diegó-iak