Reményi Sándor (Budapest, 1915. június 8. – Budapest, 1980. június 18.) énekes (bariton). Az egyik legszebb, lírai bariton hangú magyar operaénekes volt.

Pályafutása A Zeneakadémián végezte tanulmányait. Római tanulmányútja után, 1940-ben szerződtette az Operaház, ahol 1941-ben Morales (Bizet: Carmen) szerepében debütált. 1940–1973 között az Operaház magánénekese volt, mintegy 70 szerepben lépett fel. Verdi- és Mozart-művekben ért el különösen jelentős sikereket lírai baritonként. Hangverseny- és operaénekesként vendégszerepelt Rómában, Brüsszelben, Párizsban, Londonban és Bécsben. Tanított is, híressé vált tanítványa Máté Ottilia, Szabó Szilvia. Több ízben zsűritag volt énekversenyeken (Nyílik a rózsa, 1968), ahol több tehetséget indított el. bélyegkép|jobbra|250px|Reményi Sándor sírja Budapesten. Farkasréti temető: 25-1-51. Parizán Mihály alkotása. Kritikusai szerint “az olasz líra anyanyelvi fokon áradt belőle”. Sírja a Farkasréti temetőben található, Parizán Mihály 1984. évi alkotása. Sírfelirata legfontosabb szerepeinek felsorolása: "Rigoletto, Valentin, Schober, Marcel, Germont, Wolfram, Salamon, Gara, Masetto, Falke, Figaro". Sógora dr. Őrffy László agrármérnök, agrokémikus, növénynemesítő volt.

Díjai Érdemes művész (1973)

Főbb szerepei Morales (Georges Bizet: Carmen) Vasasnémet (Lehár Ferenc: A garabonciás, 1943 – premier) Charlot (Jacques Ibert: Angélika) Masetto (Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni) René (Giuseppe Verdi: Az álarcosbál) Germont György (Giuseppe Verdi: Traviata) Figaro (Gioachino Rossini: A sevillai borbély (opera) Marcel (Giacomo Puccini: Bohémélet) Jake Wallace (Giacomo Puccini: A Nyugat lánya) Falke (ifj. Johann Strauss: A denevér) Valentin (Charles Gounod: Faust) Silvio (Ruggero Leoncavallo: Bajazzók) Salamon király (Goldmark Károly: Sába királynője) Garda Roberto (Ránki György: Pomádé király új ruhája) Cunningham (James Sidney Jones: Gésák) Wolfram von Eschenbach (Richard Wagner: Tannhäuser) Kuligin (Leoš Janáček: Katja Kabanova) Játszott Farkas Ferenc: Csínom Palkó c. dalművében.

Jegyzetek

Források

Opera-Világ Jake Wallace-hang. In.: Operaélet. 2006. 4. szám Kapcsolódó szócikkek A Magyar Állami Operaház énekeseinek listája

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Baritonok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1915-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek