László Zsolt (Miskolc, 1965. október 31. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Életpályája 1989-ben végezte el a főiskolát, ezt követően a Radnóti Miklós Színház szerződtette. 1994-ben, Székely Gábor inspirációjára az Új Színház alapító tagja, 1998-tól szabadúszó volt. 2002-ben elfogadta Schwajda György invitálását a Nemzeti Színházhoz, 2013–2016 között pedig a Vörösmarty Színház társulatának tagja volt Szikora János vezetése alatt. 2016-ban újra visszatért Pestre és a Radnóti Színházhoz szerződött, Kováts Adél, „mint nő, mint szenzitív személyiség” miatt.Sztankay Ádám: Váltások , A színházban is gondolkodtatni kell; 168ora.hu - 2016. április 29.

Elsősorban markáns, kérlelhetetlen drámai hősök alakítója, a Tartuffe címszerepében azonban karikírozó tehetségét is bizonyította. Címszerepek sorát osztották rá, játszhatott Shakespeare, Molière, Csehov, Miller és Molnár Ferenc műveiben. A rendezők közül alkotótársa volt – többek között – Székely Gábornak, Novák Eszternek, Zsótér Sándornak, Sopsits Árpádnak, Hargitai Ivánnak, Ács Jánosnak, Ascher Tamásnak, valamint volt igazgatójának, Alföldi Róbertnek.

Mozifilmben és televízióban is sűrűn feltűnik. Szántó Erika, Gaudiopolis című díjnyertes tévéjátékának egyik főszereplője volt. Szerepet kapott a Tűzvonalban című népszerű tévésorozatban.

Szinkronizált filmjeinek száma száz körüli, hangja felismerhető rádióadásokban, rádiójátékokban.

bélyegkép|Harmadik Figyelmeztetés jubileumi gálakoncert (fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház, 2019) A zene szeretete gyerekkorától él benne, előbb énekkaros volt, majd gitározni kezdett. Az Új Színházban kezdett el basszusgitározni, 2013 végétől pedig a Harmadik Figyelmeztetés nevű színészzenekarban játszik Fillár István hívására, akivel már a főiskolán is együtt zenélt.

Családja Nős, öt gyermek édesapja. Nagyobbik fia hangmérnökként dolgozik. Lánya, Panna televíziós műsorkészítőnek tanul. Fia, László Gáspár színész szakon tanult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Szerepei Színház Radnóti Miklós Színház

Nemzeti Színház

Budapesti Katona József Színház Fosse: Őszi álom (Férfi)

Gyulai Várszínház Shakespeare. Falstaff – IV. Henrik (Percy; Colevile)

Trafó Kane: Megtisztulva (Rod)

Szentendrei Teátrum Molière: George Dandin avagy a megcsúfolt férj (Clitandre)

Szegedi Nemzeti Színház Arthur Miller: Az ügynök halála "Fejének belseje" Shakespeare: Falstaff (Harry; V. Henrik)

Új Színház Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde "Üdlak" (Tudós) Heinrich von Kleist: Homburg hercege (Címszerep) Molière: Don Juan (Don Carlos) Dorst: Merlin avagy a puszta ország (Artus király) Csiky Gergely: Ingyenélők (Zátonyi Bence) Csehov: Ivanov (Lvov, fiatal körorvos) Cseresznyéskert (Lopahin) Shakespeare: Hamlet (Címszerep) Molnár Ferenc: Üvegcipő (Császár Pál)

Budapesti Kamaraszínház Rainer Werner Fassbinder: A fehér méreg (Gottfried) Heinrich von Kleist: A Schroffenstein család avagy a Bosszú (Ottkar) Shakespeare: A velencei kalmár (Antonio) Macbeth (Címszerep) Friedrich Schiller: Haramiák-Banditák (Moor Ferenc) Tennessee Williams: A vágy villamosa (Stanley Kowalski) Beaumarchais: Figaro házassága (Almaviva gróf) Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés a rácsok mögött (Zsoltár-Porfirij)

Játékszín Zsolt Béla: Erzsébetváros (Gyula)

Madách Színház főiskolai hallgatóként Háy Gyula: Mohács (Ferdinánd, osztrák herceg) Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac Shakespeare: Tévedések vígjátéka Molnár Ferenc: Hattyú (György, Beatrix fia)

Vizsgaelőadások Szép Ernő: Vőlegény (Lala) Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (Bohóc) Mihail Sebastian: Névtelen csillag (Udrea) Fejes Endre-Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelemTelihay Péter vizsgarendezése (fiú)

Film

Televízió

Szinkron

Rádió Tandori Dezső: Vér és virághab (1995) Rónay György: A szegény jó Hanuszákné (Regényfelolvasás) Méhes György: Szépike és Csúfuka (Mesefelolvasás) Bálint Ágnes: Gücülke (mesejáték) Félfülű nyúl hangja Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom (2000) Pacskovszky Zsolt: A Petrovics-szalagok (2010) Móricz Zsigmond: A nagy fejedelem (2016) /Bethlen Gábor/

CD-k és hangoskönyvek

Elismerések Hecuba-díj (1995) Jászai Mari-díj (1995) Greguss-díj (1999) Gábor Miklós-díj (2000) Pécsi Országos Színházi Találkozó – Legjobb férfi főszereplő díj (2002)POSzT.hu A II. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjazottai – 2002. Súgó Csiga díj (2003) Színikritikusok Díja – A Fővárosi Önkormányzat Különdíja (az Oidipuszért, 2006)Színház.net A Színikritikusok Díja 2005/2006 Farkas–Ratkó-díj (2009) A 42. Magyar Filmszemle – A legjobb férfi színész díja (A halálba táncoltatott leány című filmben nyújtott alakításáért, 2011) Arany Medál díj – Az év hazai színésze (2014)Tompos Kátya, László Zsolt és Dragomán György is Arany Medál-díjat kap, 7ora7.hu/ – 2014. december 1. Aranyalma díj (Fejér Megyei Hírlap) – 2014. év színésze (2015)László Zsolt Aranyalma díjat kapott , szinhaz.hu/Népszava – 2015. január 24. Legjobb férfi főszereplő - Pécsi Országos Színházi Találkozó (Lear király, Radnóti Miklós Színház, 2016)Megvan kik nyertek a 2016-os POSZT-on! , poszt.hu - 2016. június 18. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2024) Prima díj (2025)

Megjegyzések

Hivatkozások

Források Interaktív Filmkatalógus Színházi Adattár

A Nemzeti Színház platformján Vörösmarty Színház László Zsolt a Mesterkurzus Sosztakovicsa – 2014. január 28. Saját weboldala: INDEX – szerepek - frissítve: 2006. december 1. Interjú A hét arca: László Zsolt „Hiszek a színházban” , Farkas Tímea – Színes Rádió és Tévéújság Gyöngyösi Tímea: "Lelkiismeretes típus vagyok" – Villáminterjú László Zsolttal, szinhaz.hu – 2014. január 30. – Corvina OPAC: Találati lista: László Zsolt (1965)

További információk

Amalfi hercegnő képek Filmelőzetesek Szinkronizált színészek Filmszerepek képei

Kapcsolódó szócikkek A budapesti Katona József Színház művészeinek listája (1982–2008)

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Hangoskönyv-felolvasók Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Miskolciak Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Farkas–Ratkó-díjasok Kategória:Súgó Csiga díjasok Kategória:Hekuba-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Arany Medál díjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai