Trencsén vármegye (szlovákul Trenčianska župa) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északi részében. Területe jelenleg Szlovákia része.
Földrajz A vármegye területének nagy része hegyvidék volt, amelyet középen a Vág folyó széles völgye osztott ketté. Hegyei az Északi-Kárpátok csoportjai, azonbelül a Kis-Fátra csoportjai közé tartozott. Legfontosabb folyói a Vág és a Varinka. Északról Morvaország és Galícia, keletről Nyitra, Turóc és Árva vármegyék, délről Nyitra vármegye, nyugatról pedig Morvaország határolta. Történelem A vármegye a 11. században lett alapítva, az első magyar vármegyék egyike. A honfoglalás utáni időkben rendszeresen volt a vármegye helyszíne a magyar-cseh háborúknak. Az 1244-es tatárbetörés idején a mongol hordák elpusztították a területet, de Trencsén várát nem tudták bevenni. Már a tatárok kivonulása után elkezdődött a terület benépesítése a környékbeli országokból, főként csehekkel és lengyelekkel. Az 1526-os mohácsi vész után, illetve az ország két, majd három részre való szakadása után a vármegye területe a Királyi Magyarország része volt. Jelentős csaták voltak a kuruc felkelés idején is. A vármegye örökös főispáni tisztségét a Csák nemzetség valamint a gróf Cseszneky és Illésházy család tagjai viselték. 1918-tól a vármegye teljes területe Csehszlovákia része lett gyakorlatilag, majd 1920-tól hivatalosan is. A magyar lakosság nagy része ekkor az Alföldre menekült. Az I. bécsi döntés nem érintette a vármegye területét, 1938 és 1944 között az Első Szlovák Köztársaság része volt, német megszállás alatt. A második világháború után kitelepítették és asszimilálták a német lakosságot, ugyanakkor a környéket iparosíották is. 1993-tól a szlovákiai Trencséni kerület területéhez tartozik.
Lakosság A vármegye összlakossága 1910-ben 310.400 lakos volt, ebből: 284.770 szlovák (91,74%) 13.204 magyar (4,25%) 9.029 német (2,90%)
Közigazgatás bélyegkép|jobbra|250px|Trencsén vármegye fekvése a mai Szlovákián belül A vármegye kilenc járásra volt felosztva: Báni járás, székhelye Bán Csacai járás, székhelye Csaca Illavai járás, székhelye Illava Kiszucaújhelyi járás, székhelye Kiszucaújhely Nagybiccsei járás, székhelye Nagybiccse Puhói járás, székhelye Puhó Trencséni járás, székhelye Trencsén (rendezett tanácsú város) Vágbesztercei járás, székhelye Vágbeszterce Zsolnai járás, székhelye Zsolna
Híres családok bellusi Baross család trsztyei vagy nádasi Tersztyánszky család
További információk Schneider Miklós 1938: Trencsén megye 1725-1732. évi nemességvizsgálatai. Budapest.
Kategória:Trencsén vármegye