Erzsébetkápolna (1899-ig Kápolna, szlovákul Kaplna, németül Kapeln) község Szlovákiában, a Pozsonyi kerületben, a Szenci járásban.

Fekvése Nagyszombattól 14 km-re délnyugatra, a Vistuki-patak mentén fekszik.

Története A község területén már 5000 évvel ezelőtt, majd a római korban és a nagymorva időkben is éltek emberek. A 11. század első felében épült kéttornyú, román stílusú temploma. A települést 1244-ben IV. Béla király oklevele említi először, ekkor épült mai temploma is a korábbi templom helyén. Neve a latin eredetű kápolna szóból származik, Vöröskő várának tartozéka volt. 1289-ben Capolna, 1297-ben Capella néven, 1460-ban Kapeln néven említik. A falu a török rajtaütések következtében teljesen elnéptelenedett, helyükre a 16. században horvát menekültek érkeztek, akik később elszlovákosodtak.

A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Szenci járásának része. 1974 és 1990 között Báhonyhoz tartozott.

Népessége

1910-ben 410 lakosából 402 szlovák, 6 német és 2 magyar anyanyelvű volt.

1991-ben 736 lakosából 14 magyar.

2001-ben 703 lakosából 5 magyar volt.

2011-ben 701 lakosából 687 szlovák.

Nevezetességei Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1244-ben épült kora gótikus stílusban. 1634-ben leégett, de újjáépítették. 1760 és 1762 között barokk stílusban építették át. Gótikus részleteit 1960-ban tárták fel.

Jegyzetek

További információk Nem hivatalos oldal Tourist-channel.sk Községinfó Erzsébetkápolna Szlovákia térképén

Erzsebetkapolna Kategória:Pozsony vármegye települései