A Szepesi–Láner-barlangrendszer Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. A Bükki Nemzeti Parkban található. A Létrás-tetői-barlang, korábbi nevén Szepesi-barlang és a Láner Olivér-barlang összekapcsolásával jött létre a barlangrendszer. Magyarország 12. legmélyebb barlangja. A Bükk-vidék hatodik leghosszabb barlangja.

Szepesi–Láner-barlangrendszer

Leírás

A Bükk-fennsíkon, a Nagy-fennsík keleti, Létrás-tetői részén, 548 és 552 méter tengerszint feletti magasságban található a két bejárata. Középső triász, szürke, világosszürke, pados, vastagpados és tömeges, jellegzetes finomsávozottságot, márványos rajzolatot mutató mészkőben jött létre, amelyet néhány helyen 1–10 centiméter vastag, repedéskitöltő kalciterek harántolnak.

A barlangrendszer törmelékes üledékkitöltése a helyi mészkő törmelékén és tömbjein kívül a barlangon kívüli, lepusztulási területre jellemző agyagpalából, kvarcitdarabokból, vulkanitokból, durva homokból és néhány helyen kőzetlisztből, valamint agyagból áll. Nagy felületeken látható a szálkőtalp, a kitöltés nem összefüggően borítja a járattalpat. Az oldalfalakra néhány helyen, különböző magasságokban agyagos kérgek és üledékfoszlányok cementálódtak rá és maradtak meg. Ezek jelzik a korábbi kitöltési szinteket. Csak a legcsapadékosabb időszakokban, általában a tavaszi hóolvadás után aktív hidrológiailag a barlang. A legtöbb víz ezekben az időszakokban van benne.

A lezárt barlang megtekintéséhez a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság engedélye szükséges. A nagyobb része a beépített vaslétrák miatt barlangjáró alapfelszereléssel járható, de a kürtőmászásokhoz jó mászótudás és kötéltechnikai eszközök használata kell. Naponta egy csoport látogathatja, amely legfeljebb 10 személyből állhat.

Előfordul a barlang az irodalmában Szepesi-Láner-barlangrendszer (Neidenbach, Pusztay 2005) néven is. 1998-ban volt először Szepesi–Láner-barlangrendszernek nevezve a barlang az irodalmában.

Kutatástörténet

1993. december végén lett összekötve a Létrás-tetői-barlang a Láner Olivér-barlanggyal és így jött létre a barlangrendszer. 1996. augusztus 3-tól a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 15/1996. (VII. 26.) KTM rendelete értelmében a Bükk hegység területén lévő fokozottan védett Létrás-tetői-barlang neve Szepesi-Láner-barlangrendszer. 1998. május 14-től a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 13/1998. (V. 6.) KTM rendelete szerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén, a Bükk hegységben található Szepesi–Láner-barlangrendszer az igazgatóság engedélyével látogatható. 2001. május 17-től a környezetvédelmi miniszter 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletének értelmében a Bükk hegység területén lévő Szepesi-Láner-barlangrendszer fokozottan védett barlang. Egyidejűleg a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról szóló 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti.

A 2003-ban kiadott Magyarország fokozottan védett barlangjai című könyvben található barlangismertetés szerint felmért hossza 2073 m, de a felméretlen kürtőkkel és oldalágakkal együtt kb. 2500 m hosszú, 158 m függőleges kiterjedésű, 625 m vízszintes kiterjedésű és bejáratai 548, valamint 552 m tengerszint feletti magasságban vannak. A Szepesi-barlang bejáratától mért mélysége a Keleti-ág tavának felszínéig 143,8 m és ehhez még 9–15 m vízmélység adódik, amelyet búvármerülésekkel értek el. A könyvben lévő, Egri Csaba és Nyerges Attila által készített hosszúsági lista szerint a Bükk hegységben lévő és 5372-3 barlangkataszteri számú Szepesi–Láner-barlangrendszer Magyarország 16. leghosszabb barlangja 2002-ben. A 2002-ben kb. 2500 m hosszú barlang 1977-ben 1660 m és 1987-ben 1500 m hosszú volt. A könyvben található, Egri Csaba és Nyerges Attila által készített mélységi lista szerint a Bükk hegységben lévő és 5372-3 barlangkataszteri számú Szepesi–Láner-barlangrendszer Magyarország 8. legmélyebb barlangja 2002-ben. A 2002-ben 158 m mély barlang 1977-ben és 1987-ben is 166 m mély volt.

A 2005-ben napvilágot látott Magyar hegyisport és turista enciklopédia című kiadványban önálló szócikke van a barlangnak. A szócikk szerint a Szepesi-Láner-barlangrendszer a Bükk hegységben található és két barlang összekötésével létrehozott fokozottan védett természeti érték. A két barlangból álló barlangrendszer 2500 m-nél hosszabb és majdnem 160 m mély. Engedéllyel járható a lezárt barlang. A Láner Olivér-barlangnak a Szepesi-barlang Ny-i ágának vizes szifonja mögötti, felharapódzó járatokkal 1993-ban történt összekötését Bátori Károly, Ferenczy Gergely és Kiss János teremtették meg. A Láner Olivérről szóló szócikk szerint jelenleg a Spirál-barlang a Szepesi-barlanggal együtt egy barlangrendszert alkot. A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület egyik legjelentősebb feltárása a Láner Olivér-barlang (jelenleg Szepesi–Láner-barlangrendszer) összekötése a Létrás-tetői-barlanggal (1993). A Speizi-barlang szócikke szerint a Speizi-barlang járatai megközelítik a Szepesi–Láner-barlangrendszert.

2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 22/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a Bükk hegységben található Szepesi-Láner-barlangrendszer a felügyelőség engedélyével látogatható. 2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Bükk hegységben lévő Szepesi-Láner-barlangrendszer fokozottan védett barlang. 2007. március 8-tól a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 3/2007. (I. 22.) KvVM rendelete szerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén lévő Bükk hegységben elhelyezkedő Szepesi-Láner-barlangrendszer az igazgatóság engedélyével tekinthető meg.

2013. július 19-től a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Szepesi-Láner-barlangrendszer (Bükk hegység, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területe) az igazgatóság hozzájárulásával látogatható. 2015. november 3-tól a földművelésügyi miniszter 66/2015. (X. 26.) FM rendelete szerint a Szepesi-Láner-barlangrendszer (Bükk hegység) fokozottan védett barlang. 2021. május 10-től az agrárminiszter 17/2021. (IV. 9.) AM rendelete szerint a Szepesi-Láner-barlangrendszer (Bükk hegység, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területe) az igazgatóság engedélyével látogatható. A 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet egyidejűleg hatályát veszti.

Létrás-tetői-barlang bélyegkép|262px|Láner Olivér emléktáblája a Láner Olivér-barlang bejáratánál

Leírás

A Nagy-fennsíkon, a létrási lápa északi oldalán, a Névtelen Kerek-hegy déli lábánál, 552 méter tengerszint feletti magasságban van a betonműtárggyal biztosított és vasajtóval lezárt bejárata. Triász mészkőben jött létre és a járatok mai formájának a kialakulásában a vízfolyásokkal szállított törmelékanyagnak a koptató munkája játszotta a főszerepet. A kipreparálódott, törési felületekkel, repedésekkel határolt blokkok jellemzők a teljes barlangra. Két fő repedésirány és két-három alárendelt repedésirány ismerhető fel a Fofó-ágnak a Tohos-átjáró feletti részén. A járatok képét ezek a törések alapvetően meghatározzák. Egy észak–északkeleti irányú, 60° orientációjú törés mentén, a harmadik szifon bejárata előtti főtében jelentős, vörösagyagos repedéskitöltésű, tektonikus breccsazóna figyelhető meg. Ez a végpontja a Szepesi-barlang Nyugati-ágának. A szifonsoron, vagy a felső kerülőjáraton keresztül lehet megkerülni.

A bejárati, lépcsőzetes, leginkább hasadék jellegű aknasor egy meanderező, kis letörésekkel tagolt, átlagosan két–öt méter széles, 3–20 méter magas, vízszintes, enyhén kelet felé lejtő, néhány helyen kétszintes, vízvezető járatba, a főágba vezet és a főág két végén, a Nyugati-ág végén és a Keleti-ág végén egy-egy szifon zárja el a további járatokba vezető utat. A Keleti-ágban egy néhány liter percenkénti vízhozamú forrás ered. A barlang legnagyobb állóvize a Keleti-ág végén található, 20 négyzetméter felszínű Tó, amelynek a mélységét a búvárok 9–15,5 méter közöttinek mérték. A Nyugati-ágban több helyen találni kisebb, egy–öt négyzetméter felületű tavakat, amelyek főleg a tufagátak miatt duzzadnak fel. Ezek csapadékszegény időszakban kiszáradhatnak. A főágból kürtők és főleg dél felé kiágazó mellékágak nyílnak. A főág északkelet–délnyugat hossztengelyű és északnyugat–délkeleti irányok közötti ingadozással nagyobb távolságon átlagosan kelet–nyugati irányt tart.

bélyegkép|262px|balra|Nagy Flórián emléktáblája a Láner Olivér-barlang bejáratánál

A nagymorfológiai formák közül, a járatoknak a mennyezethez közeli részein a mennyezeti csatorna a jellemző néhány helyen, más helyeken a lapos boltozat és az íves boltozat, valamint az összeszűkülő hasadékban végződés látható. Az oldalfalak szabálytalanul töredezettek, vagy simák, hullámkagylósak. Az íves bevágódások, az evorziós üstök és a csorgák elterjedtek a járattalpon és a járattalp közelében, amelyek a víz áramlásának az eróziója következtében keletkeztek. Néhány részen kanyonszerű a járat. Változatos méretű és formájú cseppkövek, fejlődő és már nem fejlődő mésztufamedencék, valamint tufagátak figyelhetők meg benne. A cseppkőbaldachinok az egykori, magasabb helyzetű üledéket beborító mészkéreg maradványai, amelyek alól kimosták a laza törmeléket a későbbi, intenzív vízfolyások. A barlang legmélyebb, nem víz alatti része 150,3 méteren helyezkedik el, ahol egy szifontó található.

A barlangban elfolyó víz a Szinva-felső-forrásban, az Anna-forrásban és az Eszperantó-forrásban, valamint valószínűleg a Szinva-forrásban jelenik meg.

Előfordul a barlang az irodalmában Herman Ottó-cseppkövesbarlang (Kovács 2003), Herman Ottó cseppköves barlang (Bertalan 1976), Létrás Cave (Kordos 1977), Létrási-barlang (Kovács 2003), Létrás-tető Cave (Kordos 1977), Létrástetői-barlang (Czájlik, Dénes 1962), Létrástetői Szepesi-zsomboly (Bertalan 1976), Szepesi-barlang (Dely 1970), Szepesi Cave (Takácsné, Eszterhás, Juhász, Kraus 1989), Szepesi-zsomboly (Dely 1970), Szepessy-barlang (Takácsné 1989) és Szepessy-zsomboly (Kordos 1984) neveken is. 1968-ban volt először Létrás-tetői-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában (Dénes 1968).

Kutatástörténet

Az 1950-es évek elején figyeltek fel az eltömődött bejáratára. Ekkor már megpróbálták a rét mélypontján lévő töbröket kibontani, de nem jártak eredménnyel. Egy történet szerint Szepesi Zoltánné egy barlangkutató társaság kirándulásán letért az útról és egy kis szikla mellett teljesen leszúrta a turistabotját és azt kiáltotta, hogy „Ide nézzetek fiúk, így kell barlangot kutatni!” 1955-ben ezen a helyen kezdődött el a feltárása bontással, amelyet a Magyar Hidrológiai Társaság Miskolci Csoportja Zsombolykutatói és a Miskolci Bányász Barlangkutató Csoport végzett. 1957-ben 21 méter, 1960 nyarán 47 méter mélyre jutottak le a miskolci és a diósgyőri kutatók. Az intenzív feltárás 1962 tavaszán indult meg.

1962. június 9-én éjszaka három fiatal kutatónak, Molnár Kálmánnak, Kutas Tamásnak és Bödör Istvánnak, becézett néven a Három Aranyásónak sikerült túljutnia az addig elzárt járatokon és ezáltal lejutni a vízszintes főágba. A két csoport aznapi eredményét vizsgálták meg és ekkor vették észre, hogy szabad az út lefelé. Később közös munkával lett feltárva a Keleti-ág, amelynek a végén egy majdnem állandó vízszintű szifontó zárta el a továbbjutást és a Nyugati-ág, amelynek egy vízzel teli szifon volt a legtávolabbi pontján. A feltárások néhány mellékágnak, a Morgó-ágnak és a Borsó-ág elejének a megtalálásával folytatódtak. Ezekkel a felfedezéssel vált Magyarország legmélyebb, 165,8 m mély barlangjává az 1660 m hosszú Szepesi-zsomboly.

bélyegkép|262px|Sebestyén István emléktáblája a Láner Olivér-barlang bejáratánál