Nyolcak

A Nyolcak (működtek 1909–1919) a legjelentősebb magyar avantgárd művészcsoport a 20. század elején. A Nyolcak művészetére a századelő avantgárd képzőművészeti irányzatai hatottak, elsősorban a fauves, a posztimpresszionizmus, Paul Cezanne festészete, kisebb mértékben az expresszionizmus és a kubizmus valamint a szecesszió. A századelőn forradalmi művészcsoportnak számítottak. Az új korszak új kifejezési formájának keresői voltak. Tevékenységük ékes bizonyítéka, hogy a századelő magyar művészete az európai művészetbe integrálódott.

Tagjai Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos festők. Vendégképpen csatlakozott hozzájuk két szobrász, Fémes Beck Vilmos és Vedres Márk, valamint Lesznai Anna író, grafikus és iparművész. Figyelemmel kísérte munkásságukat és írt róluk Bölöni György.

Története Párizsi előzmények A Nyolcak tagjai a század első éveiben valamennyien megfordultak tanulási céllal Párizsban, és hosszabb-rövidebb ideig részt vettek intézményes képzésben. Legkedveltebb intézmény a Julian Akadémia volt körükben: 1901 és 1907 között itt tanult Pór Bertalan, Márffy Ödön, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Berény Róbert, Orbán Dezső és Kernstok Károly – az utóbbit leszámítva valamennyien Jean-Paul Laurens növendékeként. De el-eljártak a többi magániskola, így a Colarossi, a Grand Chaumière, az Humbert akadémiák esti rajzóráira is, ahol – ekkoriban Henri Matisse, André Derain, Albert Marquet – azaz a francia fauves-ok markáns képviselői – is megfordultak. Márffy a Julianból a nagy hagyományú állami intézménybe, az École des Beaux-Arts-ba iratkozott át, ahol négy évig látogatta Fernand Cormon osztályát, ahonnan az idők folyamán olyan újító világnagyságok is kikerültek, mint Henri de Toulouse-Lautrec, Vincent van Gogh, Henri Matisse vagy később Francis Picabia és Chaim Soutine.

A magyar festők a modern ismereteket főként a tanórákon kívül szívták magukba: így a művész-kávéházakban, a Salon d’Automne és a Salon des Indépendants szabad kiállításain, Ambroise Vollard műkereskedő galériájában, vagy az amerikai műpártoló Stein család nyitott estélyein, ahol a kor újító festőivel is találkozni lehetett.

Czóbel, Márffy, Berény és Czigány 1905 és 1909 között több-kevesebb rendszerességgel kiállítottak a párizsi Salon d’Automne és a Salon des Indépendants tárlatain, mind közelebb kerülvén a fauvizmushoz olyannyira, hogy Czóbel és Berény együtt szerepelt a francia fauves-okkal.

Magyarországi előzmények

A Nyolcak közül egyedül Czóbel Béla volt az, aki aktívan részt vett a nagybányai művésztelep munkájában, jóllehet Tihanyi, Czigány és Orbán is megfordultak ott az idők folyamán. Czóbel Béla 1906 nyarán mutatta be Nagybányán a Párizsból hazahozott friss képeit, valóságos forradalmat robbantva ki velük a fiatalok körében, akik közül sokakat meghódított az új, fauve-os stílus. Czóbel kétségtelenül kulcsszerepet játszott a „magyar Vadak” stílusfejlődésében. Nemcsak a „neósokra”, azaz a nagybányai iskola újat kereső fiataljaira volt befolyással, de a nála idősebb és már beérett festőnek számító Kernstok Károlyra is, aki 1907-ben meghívta nyergesújfalui birtokára. A Nyolcak későbbi vezetőjét az itteni közös munka fordította a naturalizmustól az új irányzatok felé.

Kernstokhoz a következő nyáron Márffy Ödön ment le festeni, aki négyéves párizsi tanulmányai után itthon kezdte összegezni tapasztalatait. Az együttlét mindkettőjük művészi szemléletét továbbformálta, és fauve-os festészetük itt, Nyergesújfalun teljesedett ki. Ezt a Duna-menti kis települést joggal tekinthetjük a Nyolcak szellemi bölcsőjének. 1906-tól kezdve Kernstok valóságos szellemi műhelyt hozott létre a modern esztétikára nyitott barátaiból. Megfordult itt a festők közül Czigány Dezső, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Vaszary János, a szobrász Vedres Márk, az iparművész-író Lesznai Anna, valamint a költő Ady Endre, a filozófus Lukács György, a művészettörténész Lyka Károly, a műgyűjtő Nemes Marcell, az újságíró Relle Pál. Döntően azok az alkotó értelmiségiek jártak le Nyergesre, akik meghatározó szerepet játszottak a Nyolcak mozgalmának létrejöttében.Rockenbauer Zoltán: Vadak a Duna-parton, avagy tekinthető a magyar Collioure-nak Nyergesújfalu? In: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914. Szerk. Passuth Krisztina, Szücs György. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2006. pp. 137–143.

A későbbi Nyolcak tagjai – Berény kivételével – kezdetben részt vettek a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) tárlatain. A korszak ezen első modernnek nevezhető művészegyesülete 1907-ben alakult, és Czóbel, valamint Márffy úgy kerülhettek az alapító tagok közé a náluk jócskán konzervatívabbnak számító mezőnyben, hogy a befolyásos Kernstok, valamint a korábban a francia nabikhoz tartozó Rippl-Rónai József ragaszkodott a felvételükhöz. A MIÉNK később fokozatosan bővült a magyar Vadak fiataljaival, ami növelte a csoporton belül eleve meglévő feszültséget. A második tárlatuk idején az ízlésbeli különbségek olyannyira elmélyültek, hogy már a szakadás lehetőségét is felvetették. Mindez nem kerülte el az „ellentábor” figyelmét: „A rossz nyelvek pedig azt rebesgetik – írta a konzervatív festő-kritikus, Kézdi-Kovács László –, hogy Kernstok egy még újabb szecesszió magva lesz, mely a Miénk-ből kiválik és a «Keresők» címe alatt a hazai ultra-ifjúsággal, művészetünk e fiatal óriásaival új művész csoportot fog alakítani.”(Kézdi.) [Kézdi-Kovács László]: A MIÉNK Új kiállítása. Pesti Hírlap, 1909. február 14. pp. 9-10.

Új Képek: a Nyolcak első kiállítása bélyegkép|jobbra|Kernstok Károly: Lovasok a víz partján (1910)

Kézdi-Kovács jóslata tíz hónappal később, 1909. december 19-én valóra vált. Ekkor látott a sajtóban napvilágot a hír, hogy Új Képek címmel nyolc festő, név szerint: Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos – csoportkiállítást hoz létre a Könyves Kálmán szalonban.(Új Képek kiállítása. Független Magyarország, 1909. december 19. p. 14. A Kernstok körül verbuválódott társaság többnyire a magyar Vadak fiataljaiból került ki, de a nagybányai neósok markáns képviselői nélkül. Csoportnevet ekkor még nem választottak, csak a bemutatkozó tárlatuknak adtak címet. Az Új képek elnevezés egyértelmű utalás volt az irodalomból vett korszakos jelentőségű példára: Ady Endre 1906-ban megjelent Új versek című kötetére. A festők ezzel azt sugallták, hogy ők ugyanúgy a korszerű párizsi szellemet jelenítik meg a maguk eszközeivel, mint a költő a verseivel. Az irodalmi áthallást a kritikusok is nyomban megértették, és a kiállítás kapcsán „festészeti adyzmust” emlegettek.Bányász László: Képkiállítások. Ország-Világ, 1910. 59.; K. F [Kanizsai Ferenc]: Neo-impresszionisták tárlata. Magyar Hírlap, 1909. december 31. p. 14.

A kiállított 32 festmény nagy botrányt kavart. Magyarországon ekkor még az impresszionista, természetelvű festészet is szokatlannak számított, a természetestől eltérő, harsány színvilág, a meztelen emberi test idealizálás nélküli, sőt torzított bemutatása pedig egyenesen felháborította a nagyközönséget. A hazai közönséget teljesen felkészületlenül érték az olyan alkotások, mint Czigány Dezső Önarcképe, amelyet csak „zöld hajú szörnyetegként” emlegettek.A festmény reprodukcióját ld. itt „Két szánni való ifjú elnyomorított aktja” – írták Kernstok nagyméretű vásznáról, az Ifjakról,Név nélkül: A Könyves Kálmán kiállítása. Budapest, 1909. december 31. pp. 11-12. A festmény reprodukcióját ld. itt: Kézdi-Kovács László Márffyval kapcsolatban gúnyolódik, hogy „tájképein már foltokat sem fest, csak gixereket és «Fürdő nők» című képén olyan kénsárga nőt produkál, akinek a bal válla a Magas Tátráig, a jobb lába a kék Adriáig nyúlik és viszont.”[Kézdi-Kovács László]: Giccs kiállítás. Pesti Hirlap, 1909. december 31. 8. A festmény reprodukcióját ld. itt: Tihanyi Birkózókját pedig „zöld mezőben hencsergő szafaládé-barna színű duzzatag alakok csoportja”-ként írta le a kritika.K. F [Kanizsai Ferenc]: Neo-impresszionisták tárlata. Magyar Hírlap, 1909. december 31. p. 14.

A hírverés azonban tömegeket vonzott a tárlatra, naponta születtek újságcikkek az új festészet ellenében és védelmében, a modern képzőművészeti irányzatokról elméleti vitákat rendeztek. Kernstok 1910. január 9-én olvasta fel Kutató művészet című esszéjét a Galilei Körben, amelyre egy hét múlva Lukács György filozófus válaszolt Az Utak elváltak című esszével. Mindkét szöveg megjelent a kor leghatásosabb kulturális folyóiratában, a Nyugatban.

A Nyolcak a Nemzeti Szalonban bélyegkép|jobbra|Tihanyi Lajos: Fürdőzők (1907) bélyegkép|jobbra|Tihanyi Lajos: Nagybányai utcarészlet (1908)

A Nyolcak nevet hivatalosan második tárlatukra vették fel, amelyre 1911 áprilisában került sor a Nemzeti Szalonban. Maguk mellett tudva a kor szellemi elitjét a kiállítást rendezvények sokaságával valóságos kulturális fesztivállá duzzasztották. A kísérő programok főként három területre koncentrálódtak: a műkritikára, az irodalomra és a kortárs zenére. Egymást érték a vitaestek, felolvasások, irodalmi matinék. Zenetörténeti szempontból is kiemelkedő eseménynek számított az a koncert, amelyen a Waldbauer–Kerpely kvartett Bartók Béla és Weiner Leó vonósnégyeseit játszotta, Kerpely Jenő Kodály Zoltán csellószonátáját, Bartók Béla pedig saját zongoradarabjait adta elő a képek között.ld. bővebben: Rockenbauer Zoltán: Új képek, új versek, új zene. A Nyolcak szövetségesei Adytól Bartókig. In: A Nyolcak. Szerk.: Markója Csilla. Pécs, Janus Pannonius Múzeum, 2010. pp. 70-89.

A csoport tagjainál megfigyelhető volt, hogy a szertelennek ható, fauve-os ecsetkezelést mindinkább fegyelmezett képépítkezés váltotta fel, korábbi vad színeiket visszafogták, a kontrasztokat tompították. Aktos csoportképeiken megjelent a klasszicizálás igénye. Ahogy korábban leszámoltak az akadémiákkal, most ők maguk kezdtek törekedni egyfajta „örökérvényű” esztétikára. A váltás mögött elsősorban az 1906-ban elhunyt Paul Cezanne újrafelfedezése állt. Ez a stílusmódosulás nagyon is rokon azzal, ami a francia Vadaknál zajlott le ezekben az években. A Nyolcak – Kernstokot és Pórt leszámítva – a tízes évek elején egyre-másra festették Cézanne-os csendéleteiket és tájképeiket, és az általuk kedvelt aktos kompozíciók, árkádia jelenetek is leginkább Cézanne fürdőző-képeire vezethetők vissza, bár nem ez volt a kizárólagos forrásuk. Az „örök művészi törvények” jegyében a magyar festők visszanyúltak az etruszk szobrokhoz, a görög vázafestményekhez, az olasz reneszánszhoz, vagy éppen Hans von Marées és Ferdinand Hodler kompozícióihoz, amely elsősorban nagyméretű vásznakban és murális munkáikban teljesedett ki.

Nyolcak

Źródło i licencja