Békeffi István Miklós (Szeged, 1901. augusztus 31.Születési bejegyezése a szegedi polgári születési akv. 1556/1901. folyószáma alatt – Budapest, 1977. június 9.) kétszeres József Attila-díjas magyar színműíró, kabarészerző, Békeffi László konferanszié unokaöccse. bélyegkép|jobbra|200px|Turay Ida és Békeffi István sírja Budapesten a Farkasréti temetőben
Életpályája és munkássága Szülei Békefi (Kann) SándorApja névváltoztatása engedélye: BM rendelet száma/évszáma: 9585/1886. Névváltoztatási kimutatások 1886. év 6. oldal 28. sor magánhivatalnok és Strausz Irén voltak.Születési anyakönyvi kivonata Tanulmányait katonai középiskolában végezte Nagyváradon és Sopronban, majd Budapesten volt bölcsészhallgató. Sikeres bohózatával 1926-ban tűnt fel a Sziget Színpadon (Hol jártál az éjszaka?) ezt számos operettje, vígjátéka és kabaréjelenete követte. Állandó szerzőtársai voltak: Kellér Dezső, Stella Adorján, Vadnay László, zeneszerzője Lajtai Lajos. Első filmforgatókönyvét 1934-ben írta. 1942-ig 22 forgatókönyv szerzője vagy társszerzője volt. Több művét megfilmesítették. 1945–1946 között Balázs Béla lapját, a Fényszórót szerkesztette. Közreműködött több filmforgatókönyv készítésében, vígjátékokban és életrajzi filmekben is. Számos kabaréjelenetet írt, az egyik legjobban sikerült közülük Pomócsinak, a jószándékú, de ügyetlen kispolgárnak a figurája, melyet Salamon Béla alakított éveken keresztül. Békeffi 1957-ben külföldre ment, Svájcban telepedett le és túlnyomórészt az NSZK filmipara számára írt forgatókönyveket (Baleset, 1957; A hazug, 1961; Egy majdnem tisztességes lány, 1963, stb.) Legnagyobb sikere, az Egy angyal szállt le Brooklynban (1957) könyv formájában is megjelent. 1971-ben tért haza Budapestre Turay Idával együtt. 1976. február 27-én mutatták be A kutya, akit Bozzi úrnak hívtakA zeneszerző: Fényes Szabolcs, a főszereplő: Latinovits Zoltán volt című musicaljét a Fővárosi Operettszínházban.
Magánélete 1926. október 11-én Budapesten házasságot kötött Turay Ida (1908–1997) színésznővel, aki számos filmjében és színdarabjában játszott.
Színházi munkái A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma (1946–): 67.2013. május 22-i lekérdezés
Művei Hol jártál az éjszaka? (vígjáték, Vadnay Lászlóval, 1926) Ez az én esetem (vígjáték, Vadnay Lászlóval, 1929) Sisters. Operette; szöveg Békeffi István, németre átdolg. Jenbach Béla, zene Lajtai Lajos; Weinberger, Leipzig, 1930 (Soufflier- und Regiebuch) Kozmetika (vígjáték, 1933) Kadettenliebe. Ein Spiel von Liebe und Frühling (Kadétszerelem); (operett) zene Gyöngy Pál, Alexander Steinbrecher, szöveg Békeffy István, Szilágyi László; DACAPO–Universal, Wien, 1934 Békeffi István–Stella Adorján: Unentschuldige Stunde. Lustspiel (Méltóságos asszony); Marton, London–Wien–Roma, 1935 Történnek még csodák, jazz-operett, zenés vígjáték. (zene Ábrahám Pál, versek Halász Imre), Magyar Színház, 1935. Latyi Matyi, a furfangos cukrászinas; Pintér Zoltán darabjából versbe írta Békeffi István; Fővárosi Könyvkiadó, Bp., 1943 Latyi Matyi mint Robinson; Pintér Zoltán színdarabjából versbe írta Békefi István; Fővárosi Könyvkiadó, Bp., 1946 Méray Tibor–Békeffi István: Dalolva szép az élet. Filmregény; Szépirodalmi, Bp., 1950 Déryné (forgatókönyv, Budapest, 1951) Békeffi István–Thurzó Gábor: Erkel; Jegyzetsokszorosító, Bp., 1952 Pomócsi kalandjai. Békeffi István, Kellér Dezső tréfái, kupléi, sanzonjai; zene Csanak Béla, Erdős László, rendezői utasítások Hegedüs Tibor, Mezei Éva; Táncsics, Bp., 1957 (Vidám Színpad könyvtára) Angyal szállt el Brooklyn felett... Az elvarázsolt ügyvéd. Regény (A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak); Magyar Ház, Brüsszel, 1958 (hollandul, németül, olaszul, szerbül is) Der Hund, der Herr Bozzi hiess (A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak); Blanvalet, Berlin, 1959 Tagebuch eines Frauenmörders. Komödie in neun Fortsetzungen; németre ford. Vajda István; Universal, Wien, 1967 Békeffi István–Solt András: Eine anständige Familie. Zia Angela. Lustspiel; németre ford. Wolfgang Spier; Rowohlt, Hamburg, 1973 A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak; Móra, Bp., 1980
Filmjei
A magántitkárnő (1931) Az okos mama (1935) Elnökkisasszony (1935) A kölcsönkért kastély (1937) Tizenhárom kislány mosolyog az égre (1938) Rozmaring (1938) A miniszter barátja (1939) 3 : 1 a szerelem javára (1939) Nincsenek véletlenek (1939) Áll a bál (1939) Zúgnak a szirénák (1939) Férjet keresek (1940) Jöjjön elsején! (1940) Hétszilvafa (1940) Gyurkovics fiúk (1941) Három csengő (1941) Magdolna (1942) Régi nyár (1942) Kadétszerelem (1942) Külvárosi őrszoba (1943) Makacs Kata (1943) A tanítónő (1945) Könnyű múzsa (1947) Beszterce ostroma (1948) Mágnás Miska (1948) Janika (1949) Dalolva szép az élet (1950) A selejt bosszúja (1951) Déryné (1951) Civil a pályán (1952) Erkel (1952) Mese a 12 találatról (1956) Egy angyal szállt le Brooklynban (1957) Aki átmegy a falon (1959) A régi nyár (1970) Csárdáskirálynő (1971) Zenés TV Színház Csínom Palkó (1973) Egy csók és más semmi (1975)
Jegyzetek
Források Humorlexikon (Tarsoly Kiadó - 2001; Szerkesztő: Kaposy Miklós) Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999
További információk
[ Magyar életrajzi lexikon] Kortárs magyar írók
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar humoristák Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Szegediek Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A 11.300/1944. M. E. számú határozatban felsorolt szerzők Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Magyar emigránsok Svájcban Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek