Alessandro Matri (Sant'Angelo Lodigiano, 1984. augusztus 19. –) olasz csatár, válogatott labdarúgó. Az AC Milan ifjúsági csapatában nevelkedett.

Klubkarrier Az olasz első osztályban 2003. május 25-én debütált a Piacenza Calcio ellen. 2007 nyarán írta alá szerződését a Cagliarihoz. Itt alapembere volt csapatának, több évben is csapata legeredményesebb játékosa volt, és kiváló teljesítményének meg is lett az eredménye. 2011 januárjában a Juventus kölcsönvette, és könnyen beilleszkedett a csapatba, jól játszott. Olyannyira, hogy a következő átigazolási szezonban a juventus €-t sem sajnált érte, tehát 2011 tavaszától a zebráknál futballozik. A csapat 2011-2012-es bajnoki címéből oroszlánrészt vállalt, legtöbbször kezdőként lépett pályára. 2012 őszén az első Bajnokok ligája mérkőzésén is átesett.2013 augusztusában az AC Milan csapatához igazolt.

Válogatott 2011 februárjában hívták be először a válogatottba (Cesare Prandelli), és később szinte alap kerettaggá vált.

Jegyzetek

Források Pályafutása statisztikái a Soccernet oldalán Profilja a Football.it-n

Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1984-ben született személyek Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Cagliari labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Fiorentina labdarúgói Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:Az SS Lazio labdarúgói Kategória:Olasz bajnok labdarúgók