A Kaposváron található Csiky Gergely Színház (egykori nevén: Nemzeti Színház) a város egyik jelképe, az ország egyik legnagyobb és leghíresebb színháza. Nevét Csiky Gergelyről (1842–1891) kapta, aki drámaíró, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. A teátrum éves épülete a magyarországi szecessziós építészet kiemelkedő alkotása.
Elhelyezkedése A színház Kaposvár belvárosában, a mai Rákóczi téren található, nem messze a vasútállomástól és a buszpályaudvaroktól. Az épület körül terül el a Színház park, ami szökőkútjaival, játszóterével a kaposváriak egyik kedvenc találkozóhelye.
Az épület története 1911-ben nyitotta meg kapuit az egykori Búza téren Kaposvár első állandó színháza. Az érdeklődők először A cigánybáró című operettet tekinthették meg.
A színház terveit a „magyar Gaudínak” is nevezett Magyar Ede és Stahl József készítették. A terveket Melocco Péter budapesti vállalkozó valósította meg.
Az épület külseje, amely lényegesen egyszerűbb, mint a nézőtér, félhengeres oldal-rizalitjaival, mozgalmas tömeg- és tetőmegoldásaival a kor kiemelkedő építészeti alkotása. Ahogy akkoriban nevezték, a Nemzeti Színház eredetileg 1400 ember befogadására lett tervezve, ám később a terveket módosították, így csupán 860 fős a nézőtér befogadóképessége, de ez is elég ahhoz, hogy az ország nagy színházai közé lehessen sorolni. A színház tetőszerkezetének nagyméretű vasbeton-áthidaló megoldását az ilyen szerkezetek közötti megoldások elsőjeként tartja számon a magyar építészettörténet. A nézőtér díszes ornamentális elemeit, mint legszebb részleteket, egy helyi vállalkozó, a Borovitz-féle cementgyár készítette.
Az 1950-es években az épületet kibővítették, ami elsősorban a játékteret érintette. Az 1980-as évek elején teljes felújításon esett át, ekkor építették be az évtizedekig használt színpad technikák (süllyesztők, lámpák) nagy részét.
A 80-as évek végén újra felújították, az előadásokat addig a Latinka Házban (a mai Németh Antal Színművészeti és Kulturális Központban) tartották meg. Az felújított épületet Örkény István: Pisti a vérzivatarban című groteszk színművével nyitották meg 1988. március 5-én, Babarczy László rendezésében, Bezerédi Zoltán főszereplésével. Az előadást a Magyar Televízió is közvetítette.
2017 januárjától csaknem 3 éven keresztül teljeskörű felújításon, átépítésen és bővítésen esett át az épület. Ennek során új, modern színpadtechnikai berendezéseket is beépítettek, hátul új épületrészt kapott a színház, az addigi sárga külső színt pedig felváltotta az eredeti téglavörös, amilyen a 20. század elején, felépültekor volt. A felújított épület ünnepélyes átadására 2019. november 11-én került sor többek között Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. Az új, nyitó díszévadot Csiky Gergely: Buborékok című darabjával nyitották meg 2019. november 15-én. Az előadást Vidnyánszky Attila rendezte, a főszerepben Varga Zsuzsa és Szalma Tamás voltak láthatóak.
Légi felvételek
Önálló társulat Az ötvenes évek közepén a politikai vezetés döntése alapján Egerben és Kaposváron önálló társulat alakulhatott. Az 1955. október 15-i díszelőadás előtt az Állami Csiky Gergely Színház névre "keresztelt" társulat vidéken két elő-bemutatót is tartott. 1955. augusztus 25-én a Nászutazást, 1955. augusztus 28-án a Warrenné mesterségét mutatták be.
Nászutazás - szereposztás: Márk: Kenessy Zoltán Andrej: Juhász Pál Kosztya: Árkos Gyula Zója: Barcza Éva, Ágh Éva**Szerepkettőzések Nasztyenka: Mészáros Joli Olga: Jánossy Zita Professzor: Homokay Pál Alekszandra néni: Vághi Panni, Szenes Gizi* Rendező: Sallós Gábor
Warrenné mestersége - szereposztás: Warrenné: Gábor Mara, Malonyai Edit* Vivie: Pálfalvi Éva Tiszteletes: Körösztös István Frank: Pusztai Péter Sir Crofts: Szép Zoltán Praed: Kondói Kiss Jenő, Vásárhelyi András* Rendező: Miszlay István
Október idusára befejeződött a színház felújítása, az avató díszelőadáson Huszka Jenő: Szép Juhászné című nagyoperettjét adták elő. Október 8-án jelent meg első alkalommal a színház műsorfüzete a Somogyi EKHÓ. Ebben Sugár László, az első igazgató verssel köszöntötte a nagy napot, a zeneszerző pedig a következő sorokkal köszöntötte a publikumot:
Szép Juhászné – szereposztás:
Özv. Szikszai Bálintné: Barcza Éva, Rohonczy Mária* Szoboszlay Dénes: Juhász Pál, Hajdú Péter* Breselmayer Tódor: Rassy Tibor Krisztinka, Breselmayer lánya: Kovács Zsuzsa Atmang grófnő: Gábor Mara Xavér, Atmang fia: Bán Tamás Szép Rudolf, tánc- és illemtanár: Kenessy Zoltán Dunkel Teofil, rendőrfőnök: Vásárhelyi András Castilla, színésznő: Fábián Klára Újdondász: Tóth Béla Juliska, konyhalány: Bereczky Lia Katzenbeisser, fogalmazó: Molnár Pál Kovács György, jurátus: Gálfy László Vízárus: Komlós István Csendőr: Csurka László Hajós: Molnár Miklós Virágárus lány: Remete Hedvig Rendező: Sallós Gábor
A nyitó szezonban még hét bemutatót tartottak. Ezek a következők: János vitéz, Buborékok, Pacsirta, Csendháborító, Virágzó asszonyok, Volpone, Boszorkánytánc.
Az elmúlt ötvenöt évben, a Színházi adattárban 596 előadást katalogizáltak.2010. szeptember 14-i lekérdezés.
Fénykora A teátrum az 1970-es évek elejétől a 2000-es évek közepéig a magyar színházi élet meghatározó társulata volt, erről tanúskodik A Kaposvár-jelenség című riportkötet is.
Másfél évtizedes késéssel, ez a műhely egyike volt azoknak, amelyek az ötvenes évek közepén világszerte kibontakozó színházi forradalmának folytatói, eredményeinek adaptálói voltak. A Komor István, Zsámbéki Gábor, később Babarczy László által vezetett színház fokozatosan az érdeklődés középpontjába került. Így történhetett, hogy szinte egyetlen vidéki színésznőként Olsavszky Éva Kossuth-díjat kapott. A színház sokat tett az új, értő közönség kialakítása érdekében. Több gyermekelőadása is országosan ismertté vált, elsősorban a tévéközvetítések hatására.
1978-ban a politikai és színházi felső vezetés a hosszú évek óta stagnáló budapesti Nemzeti Színház megújítása érdekében az eredményesen működő vidéki színházi műhelyek vezető művészeit szerződtette. A kísérlet nem sikerült, 1982-ben kiváltak a Nemzetiből a megújításra érkező művészek, lehetőséget kaptak azonban egy új önálló társulat létrehozására. Ekkor alakult meg a budapesti Katona József Színház, melynek tagjai közül sokan a kaposvári társulat tagjai voltak. Az átszervezés eredményeként, két év alatt a társulat szinte teljesen kicserélődött, de Babarczy László vezetésével újra talpra állt, sok esetben a korábbinál is nagyobb művészi és közönségsikereket ért el.
Számos kiváló előadása közül is kiemelkedett a Marat halála. A darabot 1981. december 8-án mutatták be, Ács János rendezte. A francia forradalom korában játszódó történetnek sok áthallása volt a Kádár-rendszer legsúlyosabb tabujára, az 1956-os forradalomra (annak 25. évfordulóján). A darab végén a háttérben a Corvin közről készült fotó jelent meg, bár nehéz volt felismerni: egy montázs volt a környező házakról, és egy függönyre nyomtattak. A bemutató után egy héttel ráadásul Lengyelországban rendkívüli állapotot léptettek életbe, ami szintén hozzájárult, hogy egy „megkerülhetetlen kultuszelőadás” váljon belőle.Eörsi László: A kaposvári Marat/Sade és a kultúrpolitika (, 2010. szeptember)1982-ben a BITEF (Belgrade International Theatre Festival) nemzetközi fesztiválon mind a három kiosztható díjat a kaposváriaknak adták át, de a hatalom nem engedte, hogy a fővárosban is előadják. A darabot több mint százszor játszották, ami vidéki színházak esetében még operetteknél sem gyakori. A legendás előadásra különbuszokkal érkeztek a teátrum rajongói. Még 1989-ben is, mikor Budapesten játszhattak, rendőrkordon védte a Vígszínházat a jegyre áhítozó nézők rohamától.
A teátrum igazgatói Sugár László (1955–1956) Zách János (1956–1957) Rutkai Ottó (1957–1960) Sallós Gábor (1960–1963) Gáti György (1963–1966) Laczina László (1966–1971) Komor István (1971–1974) Zsámbéki Gábor (1974–1978) Babarczy László (1978–2007) Znamenák István (2007–2008) Schwajda György (2008–2010) Rátóti Zoltán (2010–2016) Fülöp Péter (2016–2025) Nagy Viktor (2025–)
Társulat (2026/2027)
Vezetés
Igazgató: Nagy Viktor Rendező: Hargitai Iván Művészeti tanács: Nagy Viktor, Kelemen József, Nyári Szilvia, Benedek Dániel
Színművészek
Bemutatók ÉvadSzerzőCímRendező2024/2025Ray CooneyCsalád ellen nincs orvosságMészáros TiborPedro CalderónHuncut kísértetIgnacio GarcíaDale WassermannSzáll a kakukk fészkéreHorváth IllésThornton WilderA mi kis városunkDavid DoiasviliSzigligeti EdeLiliomfiKeszég LászlóJon FosseŐszi álomBérczes LászlóRobert ThomasNyolc nőKelemen JózsefIngmar BergmanJelenetek egy házasságbólFándly CsabaGimesi DóraHessmeseSipos ImreNemes-Nagy ÁgnesBors néniMészáros Tibor2025/2026Georges FeydeauBolha a fülbeMárkó EszterSzabó MagdaAbigélKelemen JózsefJoseph Stein - Jerry Bock - Sheldon HarnickHegedűs a háztetőnBarnák LászlóEric Toledano – Olivier NakacheÉletrevalókDicső DánielNyikolaj ErdmanAz öngyilkosIlja BocsarnikovszSzente VajkAranylakodalomVidákovics SzlávenMagyar népmese alapjánA széttáncolt cipellőkKocsis Enikő – Fitos DezsőBerg JuditRumini Tükör-szigetenFándly Csaba2026/2027Eisemann - Halász - BékeffiEgy csók és más semmiGöttinger PálTennessee WilliamsAz ifjúság édes madaraHargitai IvánWilliam ShakespeareSzentivánéji álomFejes SzabolcsDés - Nemes - Böhm - Korcsmáros - HorváthValahol EurópábanKéri KittiRay CooneyA miniszter félrelépKelemen JózsefWeöres SándorA holdbeli csónakosBezerédi BendegúzVerne - MikóCirkuszkocsival a sarkvidéken átBereczki CsillaCsukás - JeliMesék SüsünekBenedek DánielGombos PéterFekete lyuk
Érdekességek
A teátrum mutatott be először Magyarországon Sütő András-darabot. A színháztörténeti esemény időpontja: 1971. november 19.; a mű címe: Pompás Gedeon. Az előadást Komor István rendezte. A címszerepet Kátay Endre alakította; játszótársai voltak: Szabó Ildikó, Kun Vilmos, Mészáros Joli, Mentes József, Koltai Róbert, Dánffy Sándor, Garay József, Várkonyi András, Czakó Klára.
Híres művészek A Csiky Gergely Színházban játszottak vagy játszanak:
A színház örökös tagjai Babarczy László (2011) Tóth Béla (2012) Molnár Piroska (2012) Spindler Béla (2014) Szalai József (2019)Csiky Gergely Színház FB-oldala Hunyadkürti György, Székely György (2020) Cselényi Nóra (2021) Tóth Eleonóra (2022) Csorba Mari (2023) Pogány Judit (2024)
Jegyzetek
Források Színházi Adattár Kaposy Miklós: Humorlexikon Tarsoly Kiadó – 2001 Somogyi EKHÓ (Műsorfüzet 1. szám) Mihályi Gábor: A Kaposvár-jelenség; Múzsák, Bp., 1984 (Szkénetéka) Csiky Gergely Színház honlapja Spira Veronika: Miniesszék IV. könyvismertető Eörsi László "Megbombáztuk Kaposvárt" c. könyvéről – 2014
További információk Rátóti Zoltán: Pályázat a kaposvári Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére, kaposvar.hu – 2014 A színházépítészet elektronikus archívuma adatbázis – Kaposvári Csiky Gergely Színház Kaposvári Csíky Gergely Színház , minimagyarorszag.hu H. Molnár Katalin: A szecesszió Kaposváron virtuális kiállítás anyaga Csiky Gergely Színház, Takács Gyula Városi és Megyei Könyvtár
A kaposvári Csiky Gergely Színház, 1971–1981; szerk. Kapuszta Katalin; Városi Járási Művelődési Központ, Gödöllő, 1982 (Színházi műhelyek) Lőrincz Sándor–Takács Zoltán: Kaposvári Thália. Csiky Gergely Színház, 1955–2005; Powerprint Kft., Kaposvár, 2005 Gömbös Pál: Ötven év. Riport-képek; Press Point Kft., Kaposvár, 2006 Eörsi László: "Megbombáztuk Kaposvárt". A kaposvári Csiky Gergely Színház és a kultúrpolitika; Napvilág–1956-os Intézet Alapítvány, Bp., 2013
Kategória:Kaposvár műemlékei Kategória:Kaposvár színházai Kategória:Kaposvár 20. századi építményei Kategória:Magyarország szecessziós építményei