Vészi Margit újságíró, festő, grafikus, Vészi József leánya, Molnár Ferenc első felesége.
Élete Festőnek készült, Bihari Sándor tanítványa volt. Néhány külföldi kiállításon és egy budapesti kollektív kiállításon (1911) szerepelt is festményeivel és grafikáival. Azután az újságírásra tért át. Először a Pester Lloydnak, majd Az Estnek volt a munkatársa. 1912–1914 között a Művészetben is jelentek meg levelei. Az első világháború (1914–1918) alatt haditudósító volt.
1906. május 19-én Budapesten házasságot kötött Molnár Ferenccel.A házasságkötés bejegyezve a Bp. V. ker. állami házassági akv. 199/1906. folyószáma alatt. A házasság csakhamar megromlott. Molnár nem egy alkalommal tettleg bántalmazta feleségét. 1910-ben elváltak.A bpesti. kir. tszék 42990/1910. sz. jogerős ítélete. A válás után Rómában, az USA-ban élt, és ott Hollywoodban dolgozott is. Lefordította Pierre Loti Krizantém asszony című regényét (Budapest, 1919).
Hetvenhat éves korában a spanyolországi Alicante városában egy hotelszobában önkezével vetett véget életének.Unokájának, Sárközi Mátyásnak közlése alapján.
Családja Szülei Vészi József és Keményfi Franciska. Lánya Molnár Márta (előbb Horváth Zoltán publicista, majd Sárközi György író felesége); unokái Horváth Eszter ének-zene tanár (Lukin László karnagy felesége), Horváth Ádám rendező, Sárközi Mátyás író. Dédunokái: Lukin Sándor, tévéoperatőr; Lukin Cecília, a Magyar Rádió Gyermekkórusának titkára; Lukin Ágnes, az MTV rendezője; Lukin Gábor, zeneszerző; Lukin Márta opera-énekesnő; Lukin András; Lukin Zsuzsanna, énekes, karnagy és Lukin Katalin, angoltanár.Lukin Ágnes Nol.hu
Művei Az égő Európa (riportok, Budapest, 1915) Útközben (visszaemlékezések, Budapest, 1918) Éjféli mese (elbeszélések, Budapest, 1923)
Fordításai Edward Knoblauch: Mária testvér. Regény. Ford. Vészi Margit. Budapest: Dardik, 1914. Pierre Loti: Krizantém asszony. Ford. Vészi Margit. Budapest: Athenaeum, 1919.
Jegyzetek
Források Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Női művészek Magyar zsidó lexikon Szerk. Ujvári Péter. Budapest, Zsidó Lexikon, 1929.
További információk
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar karikaturisták Kategória:A Pester Lloyd vezetői, újságírói Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek Kategória:Öngyilkos költők, írók Kategória:Magyar emigránsok Olaszországban Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Magyar haditudósítók Kategória:Haditudósítók az első világháborúban Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Az Est vezetői, újságírói