Lerch István (Budapest, 1953. szeptember 16. –) Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, zongorista, énekes. Első felesége Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő volt.

Pályafutása Középiskolás korában 1968-tól a Hétfő együttes (amelynek tagjai megegyeztek a V’73 tagjaival), később a Volán, majd 1973-tól 1977-ig a V’73, 1977-től 1988-ig a V’Moto-Rock tagja, 1989-től szólista.

Zenekarain kívül 1977 és 1983 között első felesége, Kovács Kati albumaira írt dalokat, de írt még Cserháti Zsuzsa, Szűcs Judith, Koncz Zsuzsa, Malek Andrea, Horváth Károly (Charlie) számára is. 1989-től szólóban zenél, első két albumán Kovács Kati vokálozott.

2004. december 29-én adott nagy koncertet a Budapest Kongresszusi Központban ahol vendégei voltak Horváth Charlie, Malek Andrea valamint koncertjén hosszú évtizedek után egy színpadon volt Kovács Kati és Koncz Zsuzsa.

2013. október 4-én, 60. születésnapja alkalmából nagyszabású koncertet adott a Művészetek Palotájában. Az énekes az MR Szimfonikusok kíséretében lépett fel, vendégei voltak: Fábián Juli, Tóth Vera, Horváth Charlie, Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus. Közreműködött: Hrutka Róbert, Lattmann Béla, Szendi Gábor.

Magánélete Első felesége Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő volt (1975–1986 között).

Lemezfelvételei Szólóalbumok ÉvCímKiadóKatalógusszámFormátumTípus1989Különös bolygóFavoritSLPM 37284LP, MCstúdióalbum199110 és 1/2Rákóczi LP, MCstúdióalbum1994Szomjas angyalok CD, MCválogatásalbum1999 Good bye CD, MC stúdióalbum2001 30 év zene CD, MC koncertalbum2005 50. Szimfónia CD, DVD koncertalbum

Filmzene 1985 Álmodik az állatkert 1993 A hercegnő és a kobold

Díjak, kitüntetések EMeRTon-díj (1987) Az év billentyűse (1991) Huszka Jenő-díj (1994) Rocksztár 30 (2003) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2005) Erkel Ferenc-díj (2009) Artisjus Életműdíj (2014) Story életműdíj (2018) Fonogram Életműdíj (2019)

Jegyzetek

Források Lerch István életútja Lerch István – Zeneszöveg.hu

További információk Zene.hu – Lerch István adatlapja Lerch István – Tom-Tom Stúdió

Kategória:Magyar énekesek Kategória:A V’Moto-Rock tagjai Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar dalszerzők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:1953-ban született személyek Kategória:EMeRTon-díjasok Kategória:Huszka Jenő-díjasok Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei