A Világ Kórus Játékok (World Choir Games, korábban Choir Olympics, Kórusolimpia) a világ legnagyobb nemzetközi kórusversenye. Kétévente érkeznek amatőr kórusok a világ minden tájáról a Világ Kórus Játékokra, hogy részt vegyenek, személyes előadásukkal hozzájáruljanak, hogy összehasonlítsák tudásukat és hogy megtapasztalják az együtt éneklés örömét.

A Világ Kórus Játékokat a Musica Mundi és az INTERKULTUR Alapítvány szervezi. Az Alapítvány már 1988 óta szervez kórusversenyeket és fesztiválokat, amelyeken 5000 kórus tapasztalhatta meg a zene egyesítő erejét több mint 90 országból, 89 alkalommal. Több mint 220 000 résztvevő énekelt az eseményeken a kezdetek óta, ennek több mint fele gyerek és 25 év alatti fiatal. Énekeltek, versenyeztek és tanultak egymástól, megünnepelték a sikereiket és felejthetetlen élményeket szereztek.

A mottójuk: „Az együtt éneklés összehozza a nemzeteket”. A Világ Kórus Játékok abból a célból született, hogy megpróbálják összehozni az embereket az éneklés segítségével egy békés verseny keretében. A verseny válogatóján arany, ezüst vagy bronz diplomát lehet szerezni, mindegyikből tíz fokozatút. (Azoknak a kórusoknak, amelyek már rendelkeznek minősítő versenyen kapott arany diplomával, nem kell részt venniük a válogatón.) A legalább arany I. minősítést elérő indulók megmérkőzhetnek az érmekért. Minden éremből többet is kioszthatnak, ezért a legmagasabb pontszámmal aranyérmet szerzett kórusok kapják meg az olimpiai bajnoki címet, és tiszteletükre eljátsszák hazájuk himnuszát.

Már a versenyen való részvétel is nagy megtiszteltetés. Lévén a világ legnagyobb kórusversenye, a Világ Kórus Játékok inspirálja az embereket, hogy az együtt éneklés által megtapasztalják az együttműködés erejét.

Versenyek

Az eddigi játékok Kórusolimpia – Linz, Ausztria (2000. július) Kórusolimpia – Puszan, Dél-Korea (2002. október) Kórusolimpia – Bréma, Németország (2004. július) Világ Kórus Játékok – Hsziamen, Kína (2006. július) Világ Kórus Játékok – Graz, Ausztria (2008. július) Világ Kórus Játékok – Shaoxing, Kína (2010. július) Világ Kórus Játékok – Cincinnati, Amerikai Egyesült Államok (2012. július)

A játékok számokban

Játékok Résztvevők adatai Diplomaminősítések Érmek Összesen Nemzetek Kórusok Arany Ezüst Bronz Arany Ezüst Bronz 2000. Linzkb. 15 000 fő603425186396912434 2002. Busankb. 8 000 fő4828852 67115410238 2004. Bréma kb. 18 000 fő83360 105 96299816233 2006. Hsziamenkb. 20 000 fő80400102144347514039 2008. Grazkb. 20 000 fő934411021311913019127 2010. Shaoxingkb. 20 000 fő8347274133326611728

Legsikeresebb országok 2000. Linz 2002. Busan 2004. Bréma (10 arany) (8 arany) (7 arany) (6 arany) (5 arany, 15 ezüst) (16 arany) (6 arany, 4 bajnoki cím) (7 arany, 1 bajnoki cím) (4 arany, 2 bajnoki cím) (4 arany, 1 bajnoki cím) (7 arany) (8 arany) (7 arany, 4 bajnoki cím) (7 arany, 1 bajnoki cím) (6 arany, 6 ezüst) 2006. Hsziamen 2008. Graz 2010. Shaoxing (8 arany, 2 bajnoki cím) (7 arany, 2 bajnoki cím) (8 arany) (2 arany, 1 bajnoki cím) (4 arany, 2 bajnoki cím) (16 arany) (12 arany) (9 arany) (8 arany) (8 arany) (22 arany) (7 arany) (6 arany) (5 arany) (5 arany)

Magyar eredmények 1. Kórusolimpia Kórus Karnagy Versenykategória Válogató minősítése Döntő eredménye Bányai Júlia Ének-zenei Tagozatos Általános Iskola Tóth Ágnes gyermekkar Arany VIII. diploma bajnoki aranyérem Dr. Földi János Általános Iskola Énekkara Wermeser Mária gyermekkar Bronz X. diploma (nem jutott be) A Kecskeméti Kodály Iskola Miraculum Kórusa Durányik László gyermekkar (korábban kvalifikált) aranyérem Fazekas Gyermekkar Halmai Mária gyermekkar (korábban kvalifikált) aranyérem Vox Iuventutis Gyermekkar Pallagi Etelka gyermekkar (korábban kvalifikált) ezüstérem Teleki Blanka Gimnázium Vegyeskara Auth-Lovrek Ágnes ifjúsági vegyeskar Arany III. diploma ezüstérem Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium Szili Zoltán ifjúsági vegyeskar Bronz IX. diploma (nem jutott be) A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Cantate vegyeskara ifj. Sapszon Ferenc ifjúsági vegyeskar (korábban kvalifikált) aranyérem Carmen Iuvenile Eötvös Lánczky Edit ifjúsági vegyeskar (korábban kvalifikált) bronzérem Balassa Bálint Vegyeskar, Esztergom Reményi Károly vegyes kamarakórus Bronz VIII. diploma (nem jutott be) Dunaújvárosi Főiskola Nőikara Könyves Ágnes női kamarakórus Arany I. diploma ezüstérem Puella Kórus, Cegléd Lédeczi Judit női kamarakórus (korábban kvalifikált) aranyérem A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara Lédeczi Judit nőikar (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Jubilate Schola leánykara ifj. Sapszon Ferenc gregorián énekek (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Cantate Schola férfikara ifj. Sapszon Ferenc gregorián énekek (korábban kvalifikált) aranyérem Balassa Bálint Vegyeskar, Esztergom Reményi Károly egyházi zene a cappella Bronz VI. diploma (nem jutott be) A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Cantate vegyeskara ifj. Sapszon Ferenc egyházi zene a cappella (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem Dunaújvárosi Főiskola Nőikara Könyves Ágnes egyházi zene Ezüst II. diploma (nem jutott be) Balassa Bálint Vegyeskar, Esztergom Reményi Károly egyházi zene Bronz VII. diploma (nem jutott be) A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Cantate vegyeskara ifj. Sapszon Ferenc egyházi zene (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem Puella Kórus, Cegléd Lédeczi Judit egyházi zene (korábban kvalifikált) ezüstérem Arpa d'or Mészáros Péter madrigál Arany I. diploma ezüstérem Dunaújvárosi Főiskola Nőikara Könyves Ágnes kortárs zene Arany I. diploma ezüstérem Dunaújvárosi Főiskola Nőikara Könyves Ágnes folklór a cappella Arany I. diploma ezüstérem

Az olimpián szereplő hatvan ország közül Magyarország szerezte meg a legtöbb aranyérmet és bajnoki címet.

2. Kórusolimpia A következő kórusolimpián mindössze három kórus képviselte hazánkat, azonban ők bizonyultak a legeredményesebb nyugati versenyzőnek négy bajnoki címmel és hat aranyéremmel: Kórus Karnagy Versenykategória Válogató minősítése Döntő eredménye Cantemus Gyermekkar Szabó Dénes gyermekkar (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem Nyíregyházi Pro Musica Kamarakórus Szabó Dénes ifjúsági egyneműkarok Arany VI. diploma bajnoki aranyérem Debreceni Református Kollégium Kántusa Berkesi Sándor ifjúsági vegyeskar (korábban kvalifikált) ezüstérem Nyíregyházi Pro Musica Kamarakórus Szabó Dénes egyházi zene a cappella (korábban kvalifikált) aranyérem Cantemus Gyermekkar Szabó Dénes egyházi zene (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem Nyíregyházi Pro Musica Kamarakórus Szabó Dénes kortárs zene (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem Cantemus Gyermekkar Szabó Dénes népzene a cappella (korábban kvalifikált) aranyérem Debreceni Református Kollégium Kántusa Berkesi Sándor népzene a cappella (korábban kvalifikált) ezüstérem

3. Kórusolimpia Kórus Karnagy Versenykategória Válogató minősítése Döntő eredménye Kék Madár Bocsákné Balogh Gabriella gyermekkar Ezüst V. diploma (nem jutott be) Magnificat Gyermekkar, Budapest Szebellédi Valéria gyermekkar (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem Fazekas Gyermekkar Halmai Mária gyermekkar (korábban kvalifikált) aranyérem Psalterium Hungaricum Arany János és Kálmán László vegyes kamarakórus Arany IV. diploma aranyérem Egressy Kamarakórus Robozné Schönfeld Zsuzsanna vegyes kamarakórus Ezüst I. diploma (nem jutott be) Erkel Ferenc Vegyeskar Cseri Zsófia vegyeskar (korábban kvalifikált) ezüstérem Puella Kórus, Cegléd Lédeczi Judit nőikar (korábban kvalifikált) aranyérem MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikara Juhászné Zsákai Katalin férfikar Arany I. diploma ezüstérem Psalterium Hungaricum Arany János és Kálmán László egyházi zene Arany I. diploma aranyérem Erkel Ferenc Vegyeskar Cseri Zsófia egyházi zene (korábban kvalifikált) ezüstérem Puella Kórus, Cegléd Lédeczi Judit kortárs zene (korábban kvalifikált) ezüstérem Magnificat Gyermekkar, Budapest Szebellédi Valéria folklór a cappella (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikara Juhászné Zsákai Katalin szcenikus folklór Arany I. diploma ezüstérem Puella Kórus, Cegléd Lédeczi Judit szcenikus folklór (korábban kvalifikált) ezüstérem

4. Világ Kórus Játékok Kórus Karnagy Versenykategória Válogató minősítése Döntő eredménye Kodály Iskola Aurin Leánykara Durányik László ifjúsági egyneműkarok (korábban kvalifikált) aranyérem Bartók Béla Férfikórus Lakner Tamás férfi kamarakórus (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikara Juhászné Zsákai Katalin férfikar Arany I. diploma bronzérem Bartók Béla Férfikórus Lakner Tamás populáris zene (korábban kvalifikált) ezüstérem Kodály Iskola Aurin Leánykara Durányik László folklór a cappella (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem 5. Világ Kórus Játékok Kórus Karnagy Versenykategória Válogató minősítése Döntő eredménye Kék Madár Balogh Gabriella gyermekkar Ezüst II. diploma (nem jutott be) Voces Iuvenum Dobiné Hajik Katalin gyermekkar (korábban kvalifikált) ezüstérem Fazekas Leánykar Halmai Mária ifjúsági egyneműkarok (korábban kvalifikált) aranyérem A miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Leánykara Barta Ildikó ifjúsági egyneműkarok (korábban kvalifikált) aranyérem Főnix Kamarakórus Györfi Katalin ifjúsági vegyeskar Ezüst X. diploma (nem jutott be) Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskar Cseke József ifjúsági vegyeskar Ezüst X. diploma (nem jutott be) Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium Kórusa Garics Margit ifjúsági vegyeskar (korábban kvalifikált) ezüstérem Ars Nova Énekegyüttes Kiss Katalin vegyes énekegyüttesek (korábban kvalifikált) bajnoki aranyérem Kórus Spontánusz Kocsis-Holper Zoltán vegyes kamarakórus Arany V. diploma aranyérem Szivárvány Kórus Baráth Yvette vegyes kamarakórus Arany II. diploma ezüstérem Főnix Kórus Vass Ágnes vegyes kamarakórus Bronz IX. diploma (nem jutott be) Pécsi Kamarakórus Tillai Aurél vegyes kamarakórus (korábban kvalifikált) ezüstérem Gárdonyi Zoltán Református Együttes Naszladi Judit vegyes kamarakórus (korábban kvalifikált) bronzérem Ad Libitum Kórus Pethőné Kővári Andrea vegyeskar (korábban kvalifikált) ezüstérem Ajkai Pedagógus Nőikar Petheő Balázsné & Takács Piroska nőikar Ezüst X. diploma (nem jutott be) MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikara Juhászné Zsákai Katalin férfi kamarakórus Arany I. diploma ezüstérem Bartók Béla Férfikar Lakner Tamás férfi nagykórus Arany I. diploma bajnoki aranyérem Kórus Spontánusz Kocsis-Holper Zoltán egyházi zene Arany V. diploma ezüstérem Esterházy Énekegyüttes Schmidt Mónika egyházi zene Arany II. diploma bronzérem Palotásy János Vegyeskar Bedőné Bakki Katalin & Thormanné Husznay Mária egyházi zene Ezüst VI. diploma (nem jutott be) Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskar Cseke József szabadon választott egyházi zene Ezüst V. diploma (nem jutott be) Ars Nova Énekegyüttes Kiss Katalin kortárs zene (korábban kvalifikált) aranyérem Kodály Zoltán Gyermekkórus Juhászné Zsákai Katalin szabadon választott kortárs zene (korábban kvalifikált) ezüstérem Gárdonyi Zoltán Református Együttes Naszladi Judit szabadon választott kortárs zene (korábban kvalifikált) bronzérem Jazz Voices Budapest Lakatos Ágnes szabadon választott jazz (korábban kvalifikált) ezüstérem Fráter Kórus Regős Zsolt szabadon választott gospel és spirituálé Ezüst X. diploma (nem jutott be) Lumen Christi Gospel Kórus Gergó Lajos szabadon választott gospel és spirituálé Ezüst IV. diploma (nem jutott be) Rigόfütty Dalkör Magdó Ildikó folklór Arany III. diploma aranyérem MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikara Juhászné Zsákai Katalin folklór Ezüst III. diploma (nem jutott be) Solymári Hagyományőrző Asszonykórus Juhász Diána folklór Bronz X. diploma (nem jutott be) Pécsi Kamarakórus Tillai Aurél folklór (korábban kvalifikált) aranyérem Kodály Zoltán Gyermekkórus Juhászné Zsákai Katalin szabadon választott folklór (korábban kvalifikált) ezüstérem

6. Világ Kórus Játékok Hazánkat egyedül a Campanella Gyermekkar képviselte a versenyen: