Pódatejed (szlovákul Povoda) község Szlovákiában, a Nagyszombati kerületben, a Dunaszerdahelyi járásban.

Fekvése Dunaszerdahelytől 3 km-re délkeletre fekszik. Pódafa, Lidértejed és Csenkeszfa településeket 1940-ben egyesítették.

Története

Pódatejed A mai Pódatejed neve mögött Pódafa, Csenkeszfa, és Lidértejed rejtőzik. Mai formáját 1940-ben kapta, amikor Pódafát egyesítették Csenkeszfával és Lidér-Tejeddel, 1948-ban pedig Povoda-nak nevezték el (Povoda a szlovák elnevezés). 1960-1990 között a falu Hegyétéhez tartozott. A község (mai közigazgatási egység) területe 602 ha, lakóinak száma 861 (2009.12.31)

Pódafa A Dunaszerdahely közelében keletkezett település nevével először egy 1260-ből származó oklevélben találkozunk Poda Ety alakban. 1773-ban Pódafa, 1940-ben Pódatejed, 1948-ban Povoda. 1455-ben V. László király a Poda-Etheleknek adományozta, s a Póda család birtokában volt egészen a XVIII. század végéig. A XIX. század elején a községben egy gőzmalom épült, mely még a XX. század elején is működött és a Dunaszerdahelyi Gőzmalom Rt. tulajdonában volt. A községhez tartozott Marczell major és a Zöldfa-telep vagy Zöldfa-tanya.

A külterület nevei:

Zöldfa osztály – lápos, mocsaras terület volt. Kis kanálison, vékony fapadló hídon lehetett a túloldalra jutni. Lecsapolták, feltöltötték. Ma beépített terület.

Téglaház – a zöldfai osztályon volt található. A téglaház mellett cselédházak voltak. Szerdahelyi zsidó ember tulajdona volt. Az út mellett található keresztet a 80-as években áthelyezték a község határába.

Oktatás Pódatejeden működik egy óvoda, melynek kapacitása 20-22 gyermek számára lenne elegendő, jelenleg azonban csak 12 látogatja. Az elmúlt évek csökkenő létszáma azonban lassan növekedni látszik, az óvodát évről évre több szülő választja gyermeke számára.

Alapiskola Pódatejeden nem található, a kisiskolások a dunaszerdahelyi alapiskolákat látogatják. A középiskolai oktatásra a fiatalság számára szintén Dunaszerdahelyen, illetve Nagymegyeren van lehetőség, ahol általános és speciális irányultságú iskolák segítik a továbbtanulást.

A közérdekű ellátottságot a kultúrház, az ott található könyvtár és a községi hivatal szolgálják.

Sport A Pódatejeden működő FK Povoda focicsapat 2007-ben kiváló eredményeket ért el a járási ligában, ami által sikerült egy magasabb csoportba jutnia. Ezt a helyezést a mai napig megtartotta. A feljutásról készült képeket megtalálják a galériában, köszönet érte Plutzer Tibornak, a pódafai sportszövetség tagjának.

Közélete

Polgármesterei

2006-2010: Csóka Sándor (független) 2010-2014: Csóka Sándor (független) 2014-2018: Csóka Sándor (független) 2018-2022: Csóka Sándor (független) 2022- : Csóka Sándor (független) +A 2018-as önkormányzati választás eredményeJelölt neveJelölőszervezetSzavazatszámSzázalékarányCsóka SándorFüggetlen35266,41%Krisztián LászlóFüggetlen17833,58% +A 2022-es önkormányzati választás eredményeJelölt neveJelölőszervezetSzavazatszámSzázalékarányCsóka SándorFüggetlen37764,77%Benovič ÁrpádFüggetlen20535,22%

Népessége

1910-ben Pódafának 205, Lidértejednek 285, Csenkeszfának 99, túlnyomórészt magyar anyanyelvű lakosa volt.

2001-ben Pódatejed 762 lakosából 599 magyar és 139 szlovák volt.

2011-ben Pódatejed 877 lakosából 637 magyar és 201 szlovák volt.

2021-ben 964 lakosából 736 (+14) magyar, 204 (+20) szlovák, 12 egyéb és 12 ismeretlen nemzetiségű volt.ma7.sk

A korábban szinte kizárólag magyarok lakta községbe először az 1945-1948-as kitelepítés és lakosságcsere során kerültek szlovákok.

Neves személyek Lidértejeden született 1932-ben Vércse Miklós tanító, műfordító, helytörténész.

Testvértelepülések Tápszentmiklós, Magyarország

Külső hivatkozások Pódatejed hivatalos weboldala E-obce.sk Községinfó Pódatejed Szlovákia térképén

Jegyzetek

Kategória:A Dunaszerdahelyi járás települései Kategória:Csallóköz települései