Ron-Robert Zieler (1989. február 12., Köln, Nyugat-Németország) világbajnok német labdarúgó, az 1. FC Köln játékosa.2008-ban a német válogatottal megnyerte az U19-es Eb-t.
Pályafutása Klubcsapatokban Manchester United Zieler a Viktoria Köln és az 1. FC Köln ifiakadémiáján is megfordult, mielőtt 2005-ben a Manchester Unitedhez került volna. Első ottani szezonjában 22 mérkőzésen kapott lehetőséget. 11 alkalommal a tartalékcsapatba is bekerült, de mindannyiszor csak a cserepadig jutott. A következő évadban Ben Amosszal váltogatták egymást az ificsapat kapujában, és 2007. március 15-én végre a tartalékok között is bemutatkozhatott. Nem sikerült túl jól a debütálása, csapata ugyanis 3-0-ra kikapott a Sheffield Unitedtől. Ennek ellenére négy nappal később, az Oldham Athletic ellen ismét lehetőséget kapott, amikor a United 2-0-ra győzött.
A 2007/08-as szezonra Zieler teljes jogú tagja lett a tartalékcsapatnak, ahol 11-szer léphetett pályára. A Manchester Senior Cup és a Lancashire Senior Cup döntőjében is ő védett, és mindkettőt megnyerték a „Vörös Ördögök”. A következő idényre megkapta a 38-as mezszámot a nagycsapatnál. 2008. szeptember 23-án a kispadra is leülhetett a felnőttek között, egy Middlesbrough elleni Ligakupa-meccsen.
2008. november 26-án kölcsönvette a Northampton Town, Chris Dunn mellé második számú kapusnak. 2009. február 21-én debütált a Walsall ellen, majd három nappal később, a Brighton & Hove Albion ellen is pályára lépett. Február 26-án visszatért a Manchester Unitedhez, ahol egy Newcastle United elleni tartalék bajnokin egy ütközés során eltörte a karját.
Northampton Town (kölcsönben) 2008. november 26-án kölcsönbe került a Northampton Town csapatába december 31-ig, Riválisa Chris Dunn és Frank Fielding, aki a Blackburn Rovers FC-től került kölcsönben a Northamptonhoz. A kölcsönt később meghosszabbították 2009. január 31-ig, majd február 2-án ismét meghosszabbították február 25-ig.
2009 februárjában debütált a Walsall FC elleni hazai mérkőzésen amit 2-0-ra elvesztettek. Három nappal később, a Brighton & Hove Albion ellen pályára lépett, a mérkőzés 1-1-es döntetlennel végződött. 2009. február 26-án visszatért Manchester Unitedba.
Visszatérés a Manchester Unitedbe Miután visszatért a Manchester Unitedba, újra a tartalék csapat kapusa, négy mérkőzésen védett folyamatosan visszatérte után. 2009. március 30-án a Newcastle United FC tartalék csapata ellen eltört a karja, amikor is a newcastlei csatár eltalálta a levegőben. A 2009-10-es szezon előtt felépült, de vissza nem tudta szerezni a helyét a tartalék csapatban.
Hannover 96 2010. április 22-én próbajáték vett rész a német Bundesligában szereplő Hannover 96 csapatánál, majd kétéves szerződést írt alá. 2010. július 1-jén lépett érvénybe a szerződés, ami magában foglalja annak lehetőségét, hogy egy évvel meghosszabbítható a szerződése. A 20-as mezszámot kapta meg. A második csapatban szerepelt addig amíg nem debütált a felnőttek közt. 2011. január 16-án be is mutatkozott a Bundesligában a Eintracht Frankfurt ellen, a mérkőzést 3-0-ra megnyerték. A szezon további mérkőzésein első számú kapussá lépett előre, kispadra szorítva az addigi első számú kapust, Florian Fromlowitz-t. 2011. június 24-én meghosszabbították szerződését 2015-ig. A korábbi első számú kapus 1-es mezszámát is megkapta, miután Fromlowitz a MSV Duisburgba igazolt.
Leicester City 2016. június 3-án négyéves szerződést írt alá a Leicester City csapatával. Augusztus 27-én debütált a Swansea City ellen 2–1-re megnyert találkozó 7. percében, amikor a sérült Kasper Schmeichel helyére beküldte az edzője.
VfB Stuttgart 2017. július 11-én hároméves szerződést írt alá a VfB Stuttgarttal.
Ismét Hannover 96 2019 júniusában bejelentették, hogy visszatér régi csapatához a Hannover 96-hoz.Ron-Robert Zieler to return to Hannover 96?, bulinews.com, 17 June 2019
Köln 2020. augusztus 13-án egyéves kölcsönszerződést kötött az 1. FC Kölnnel. 2025. július 8-án kétéves szerződést kötött a klubbal.
Válogatott 2008-ban a német U19-es csapattal megnyerték a 2008-as U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságot és szerepelt a U-20-as válogatottal a 2009-es U20-as labdarúgó-világbajnokságon.
A német válogatottban 2011. november 11-én debütált Ukrajna ellen a 3-3-as végeredményt hozó mérkőzésen, amelyen a második félidőben többször is bravúrral óvta meg hálóját és hozzájárult ahhoz, hogy együttese kétgólos hátrányt ledolgozva döntetlenre hozza az összecsapást. A Nationalelfben legutóbbi 1954-ben fordult elő, hogy újonc hálóőr három gólt kapjon, akkor Heinrich Kwiatkowski a világbajnokságon Magyarország ellen kapott nyolc találatot.
Statisztika KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziÖsszesenMérkőzésGólokMérkőzésGólokMérkőzésGólokMérkőzésGólokMérkőzésGólokManchester United2008–090000000000Northampton Town (kölcsön)2008–092000000020Manchester United2009–100000000000Hannover 962010–111500000001502011–1234020—1304902012–1334030—1204902013–1434020——3602014–1534020——3602015–1634020——360Leicester City2016–170000000000Karrier összesen2020110002502380
Sikerei, díjai Válogatott Német U19 U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság győztes (1): 2008 Németország felnőtt válogatott Eb-bronzérem (2012 vb-aranyérmes (2014)
Külső hivatkozások Ron-Robert Zieler adatlapja a Manchester United honlapján Ron-Robert Zieler adatlapja a transfermarkt.de-n Zieler lett az Löw-éra ötvenedik debütánsa
Jegyzetek
Kategória:Német labdarúgók Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Kölniek Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Northampton Town labdarúgói Kategória:A Hannover 96 labdarúgói Kategória:A Hannover 96 II labdarúgói Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:A VfB Stuttgart labdarúgói Kategória:Az 1. FC Köln labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók