Vincent Anthony Vaughn (Minneapolis, Minnesota, 1970. március 28. –) amerikai színész, forgatókönyvíró, filmproducer és humorista.
Az 1980-as évek végén kezdte színészi pályafutását, eleinte kisebb szerepekkel, majd az 1996-ban bemutatott Bárbarátok című vígjáték-dráma hozta el számára a hírnevet. Az 1990-es évek folyamán feltűnt még a Mindent a győzelemért (1993), az Az elveszett világ: Jurassic Park (1997), a Visszatérés a Paradicsomba (1998) és a Psycho (1998) című filmekben is.
Bár A sejt (2000) és A vér kötelez (2001) című filmekben drámaibb szerepeket kapott, a 2000-es évektől főként vígjátékokban volt látható: Sulihuligánok (2003), Kidobós: Sok flúg disznót győz (2004), Ünneprontók ünnepe (2005), Szakíts, ha bírsz (2006), Télbratyó (2007) és Négy karácsony (2008). A 2010-es évek elején is folytatta a komédiázást A dilemma (2011), a Kertvárosi kommandó (2012) és a Gyakornokok (2013) című vígjátékokkal. Az évtized közepétől komolyabb hangvételű szerepei voltak A fegyvertelen katona (2016), a Büntető ököl (2017) és a Kegyetlen zsaruk (2018) című filmdrámákban.
Fontosabb televíziós alakítása volt 2015-ben A törvény nevében című bűnügyi drámasorozatban.
Élete és pályafutása Szülei 1991-ben elváltak. A Lake Forest középiskolába járt, ahol 1988-ban végzett. Még ugyanebben az évben egy Chevrolet reklámban kapott szerepet. Ez megtetszett neki, így Hollywoodba ment.
1996-ban játszott a Bárbarátok című filmben, amiben meglátta Steven Spielberg, és megkereste, hogy vállaljon szerepet Az elveszett világ: Jurassic Park (1997) című filmben. Ezzel a filmmel indult el karrierje.
Magánélete 2001 tavaszán egy bárban belekeveredett egy verekedésbe, amiért 250 dollárra bírságolták. 2005 és 2006 között Jennifer Anistonnal alkottak egy párt. Aniston a kapcsolat előtti nyáron vált el a férjétől, Brad Pitt-től. 2006-ban a pár szakított.
2007-ben a Forbes magazin 25 millió dollárra becsülte a bevételét abban az évben.
Filmográfia Film Forgatókönyvíró és producer ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörÍróProducer2001 Pofozó pénzmosók Made 2006 Szakíts, ha bírsz The Break-Up 2007 Télbratyó Fred Claus 2009 Páros mellékhatás Couples Retreat 2011 A dilemma The Dilemma 2013 Gyakornokok The Internship 2016 Term Life 2022 Christmas with the Campbells Egy új karácsonyi történet (tévéfilm) A Christmas Story Christmas
Színész Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1993 Mindent a győzelemért Rudy Jamie O'Hara David Anspaugh 1996 Bárbarátok Swingers Trent Walker Haás Vander Péter Doug Liman (1.)1997 Az elveszett világ: Jurassic Park The Lost World: Jurassic Park Nick Van Owen Széles László Steven Spielberg A jövevény Locusts Clay Hewitt John Patrick Kelley1998 Az otthon hidege A Cool Dry Place Russ Durrell John N. Smith Visszatérés a Paradicsomba Return to Paradise John 'Seriff' Volgecherev Selmeczi Roland Joseph Ruben Agyaggalamb Clay Pigeons Laster Long Zámbori Soma David Dobkin (1.) Psycho Psycho Norman Bates Holl Nándor Gus Van Sant2000 Kelet vadnyugat South of Heaven, West of Hell Taylor Henry Lux Ádám Dwight Yoakam A sejt The Cell Peter Novak FBI-ügynök Szabó Sipos Barnabás Tarsem Singh Zsaroló a zsánerem The Prime Gig Pendelton "Penny" Wise Gregory Mosher2001 Pofozó pénzmosók Made Ricky Slade Lux Ádám Jon Favreau Zoolander, a trendkívüli Zoolander Luke Zoolander (caemo)stáblistán nem szerepel nem szólal meg Ben Stiller A vér kötelez Domestic Disturbance Rick Barnes / Jack Parnell Kőszegi Ákos Harold Becker2003 Pauly Shore halott Pauly Shore Is Dead önmaga Bácskai János Pauly Shore Sulihuligánok Old School Bernard 'Beanie' Campbel Crespo Rodrigo Todd Phillips (1.) Végzetes rajongás I Love Your Work Stiev Adam Goldberg Blackball Rick Schwartz Mel Smith2004 Starsky és Hutch Starsky & Hutch Reese Feldman Kassai Károly Todd Phillips (2.) Kidobós: Sok flúg disznót győz Dodgeball: A True Underdog Story Peter La Fleur Haás Vander Péter Rawson Marshall Thurber A híres Ron Burgundy legendája Anchorman: The Legend of Ron Burgundy Wes Mantooth Bozsó Péter Adam McKay (1.) Wake Up, Ron Burgundy: The Lost Movie Adam McKay (2.) Paparazzi Paparazzi önmaga Paul Abascal2005 Ujj-függő Thumbsucker Mr. Geary Oberfrank Pál Mike Mills Csak lazán! Be Cool Raji Dörner György F. Gary Gray Mr. és Mrs. Smith Mr. & Mrs. Smith Eddie Kassai Károly Doug Liman (2.) Ünneprontók ünnepe Wedding Crashers Jeremy Grey Kassai Károly David Dobkin (2.) 2006 Szakíts, ha bírsz The Break-Up Gary Grobowski Haás Vander Péter Peyton Reed2007 Út a vadonba Into the Wild Wayne Westerberg Bognár Zsolt Sean Penn Télbratyó Fred Claus Fred Claus Haás Vander Péter David Dobkin (3.) 2008 Négy karácsony Four Christmases Brad Haás Vander Péter Seth Gordon 2009 Páros mellékhatás Couples Retreat Dave Haás Vander Péter Peter Billingsley (1.) 2011 A dilemma The Dilemma Ronny Valentine Haás Vander Péter Ron Howard2012 Kertvárosi kommandó The Watch Bob McAllister Haás Vander Péter Akiva Schaffer Lay the Favorite Rosie Stephen Frears2013 Gyakornokok The Internship Billy McMahon Haás Vander Péter Shawn Levy A te eseted A Case of You Alan Kárpáti Levente Kat Coiro Elpuskázva Delivery Man David Wozniak Haás Vander Péter Ken Scott (1.) Ron Burgundy: A legenda folytatódik Anchorman 2: The Legend Continues Wes Mantooth (cameo) Bozsó Péter Adam McKay (3.) 2015 Üzlet bármi áron Unfinished Business Daniel 'Dan' Trunkman Haás Vander Péter Ken Scott (2.)2016 Term Life Nick Barrow Peter Billingsley (2.) A fegyvertelen katona Hacksaw Ridge Howell őrmester Szabó Sipos Barnabás Mel Gibson 2017 Büntető ököl Brawl in Cell Block 99 Bradley Thomas Kamarás Iván S. Craig Zahler (1.) 2018 Kegyetlen zsaruk Dragged Across Concrete Anthony Lurasetti Szabó Sipos Barnabás S. Craig Zahler (2.)2019 Családi bunyóFighting with My Family Hutch Morgan Szabó Sipos BarnabásStephen Merchant Kassai Károly Jean Seberg minden rezdülése Seberg Carl Kowalski Lux Ádám Benedict Andrews2020 Az arkansasi drogfutárok Arkansas Frog Clark Duke A bűn napja The Binge Carleson igazgató Csankó Zoltán Jeremy Garelick Freaky Freaky Barney Garris Fekete Ernő Christopher Landon2021 North Hollywood Oliver Mikey AlfredKuponkirálynőkQueenpinsSimon KilmurrayCsankó Zoltán Aron Gaudet Gita Pullapilly2025 Nagyik Nonnas Joe Scaravella Kardos Róbert Stephen Chbosky Easy's Waltz Easy Nic Pizzolatto2026 Mike & Nick & Nick & Alice Mike & Nick & Nick & Alice jelenbeli Nick / jövőbeli Nick Debreczeny Csaba BenDavid Grabinski
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1989 China Beach sofőr 1 epizód 21 Jump Street Bill Peterson 1 epizód 1990 ABC Afterschool Specials Jason 1 epizód 1990–1991 CBS Schoolbreak Special Richard / Steve Guarino / Steve 3 epizód 1992 Doogie Howser, M.D. Mark 1 epizód 1998 Mr. Show with Bob and David Sheep Dog 1 epizód Herkules Hercules Loki (hangja) 1 epizód The Larry Sanders Show önmaga (házigazda) 1 epizód 1998–2013 Saturday Night Live Saturday Night Live 2 epizód 2000 Szex és New York Sex and the City Keith Travers 1 epizód 2001 Going to California Gavin Toe 1 epizód 2013 Pursuit of the Truth önmaga (házigazda) 10 epizód, producer 2015 True Detective – A törvény nevében True Detective Frank Semyon 8 epizód 2018 Csé, mint család F is for Family Chet Stevenson (hangja) 8 epizód, vezető producer 2020 Félig üres Curb Your Enthusiasm Fred Funkhouser 2021 Immoral Compass Owen 2024 Carl Hiaasen: Rossz majom Bad Monkey Andrew Yancy főszereplő és vezető producer
Díjak és jelölések
2006 People's Choice Awards, USA Favorite On-Screen Match-Up for: Wedding Crashers (2005) MTV Movie Awards Best On-Screen Team for: Wedding Crashers (2005) Teen Choice Awards Movies - Choice Chemistry for: The Break-Up (2006) ShoWest Convention: Special Award - Comedy Star of the Year (2006)
2007 33rd People's Choice Awards: Favorite Leading Man Spike TV's First Annual "Guys Choice" Guy Movie Hall of Fame" for Swingers
Jegyzetek
További információk
Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Élő személyek Kategória:Minneapolisiak