Ferjáncz Attila, Ferjáner (Budapest, 1946. július 12. – 2016. április 23.) magyar raliversenyző, örökös magyar bajnok, sportvezető.
Életpályája Autóversenyzői pályafutását 1964-ben a Műegyetem rakparton megrendezett autós ügyességi versenyen kezdte, ahol a táv egy részét műszaki okok miatt tolatva teljesítette. 1964-től 1966-ig Bodnár György navigátorral egy Wartburggal indult a raliversenyeken. 1966-ban az 1000 cm³-es géposztályban nyerte első magyar bajnoki címét. 1967-ben új társsal versenyzett Zsembery Jenő személyében, egy Opel Kadett Coupéval, amellyel ismét kategóriájának legjobbja lett a magyar bajnokságban. Még ebben az évben Magyarországra került 3 db Renault 8 Gordini versenyautó, melyek közül az egyiket Ferjáncz vezethette.
1968-ban az akkori szabályok szerint nyugati gyártású kocsival nem lehetett elindulni a magyar versenyeken, így egy Skodával indult a hazai futamokon, ahol a sok meghibásodás miatt nem sikerült bajnokságot nyernie. Eközben a nemzetközi porondon a Renault-val egyre jobb eredményeket, kategóriagyőzelmeket értek el. 1969-ben Ferjáncz saját tulajdonába került a R8 Gordini, mellyel 1969, 1970, 1971 bajnoka lett.
A 70-es években minden szezonban sikerült újabb bajnoki címekhez jutni, míg az autók továbbra is a Renault gyárból kerültek ki (R12 Gordini, Renault Alpine, R17 Gordini, R5 Alpine). 1974-ben megszerezték a magyar rali történetének első Eb-futamgyőzelmét Bulgáriában, és összesítésben 4. helyezést értek el az Európa-bajnokságon. Ennek a szezonnak a végén Zsembery Jenő befejezte versenyzői pályafutását. Helyére Iriczfalvy Ferenc, majd 1977-től dr. Tandari János került a navigátorülésébe. Tandarival ismét sikerült visszaverekednie magát Európa élmezőnyébe: 1979-ben a 10., 1981-ben a 3., 1984-ben a 7., 1986-ban a 3., 1987-ben az 5. helyen végeztek az Európa-bajnoki összesítésben. Mindeközben a magyar bajnokságban is több bajnoki címet szerzett különböző Renault-típusokkal, majd Audi Quattróval és Lancia Delta Integraléval. Tandari 1992-ben visszavonult, helyére Tóth Csaba került.
Ferjáncz 1998-ig versenyzett. Pályafutása során két Európa-bajnoki bronzérmet, 23 Eb-futamgyőzelmet, 32 OB győzelmet (ebből 29 rali, 3 hegyi bajnokság). Az év magyar autóversenyzője volt 1972, 1974–1982, 1986 és 1987-ben. Az Autósport Örökös Magyar Bajnoka. 1981-ben a Sportérdemérem arany fokozatának kitüntetettje. 2000-ben kimagasló pályafutása elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Versenyzői pályafutása után, 1999-től a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke lett 2007-ig, majd 2008 decemberétől újra ezt a posztot töltötte be. 2000-től a Magyar Nemzeti Sportszövetség elnökségének a tagja volt.
Eredményei bélyegkép|262px|<center>Emléktáblája Budapest XIII. kerületében Helyezései a magyar ralibajnokságban
ÉvOsztályHelyezésNavigátorAutóCsapat 1965 1000 cm³ 3. WartburgVTSK 1966 1000 cm³ 1. Bodnár György 1967 1300 cm³ 1.Zsembery Jenő Opel Kadett/Renault Gordini Magyar Autó Klub 1968 1000 cm³ 5. Skoda MBBp. Volán1969 1600 cm³ 1.Renault 8 Gordini Abszolút 1. 1970 +1150 cm³ 1.1971 1600 cm³ 1. Abszolút 1.1972 1600 cm³ 1.Renault 12 Gordini Abszolút 1.1973 1600 cm³ 1. Abszolút 1.1974 GT +1600 cm³ 1.Renault 12 Gordini/Renault Alpine A110 Abszolút 2.1975 GT +1600 cm³ 1.Iriczfalvi FerencRenault Alpine Abszolút 1.1976GT +1600 cm³ 1.Renault 17 Gordini Abszolút 1.1977 +1600 cm³ 1. Tandari János Abszolút 1.1978 1600 cm³ 1.Renault 5 Alpine Abszolút 1.1979 1600 cm³ 1.Renault Gordini Abszolút 1.1980 1600 cm³ 1.Renault 5 Alpine Abszolút 1.1981 1600 cm³ 1.? Abszolút 1.1982 1600 cm³ 1.Renault 5 Alpine Abszolút 1.1985 B +1600 cm³ 1.Renault 5 Turbo Váci ASE B csoport 1. Abszolút 1.1990 A +1600 cm³ 1.Lancia Novotrade Navigátor SE A csoport 1. Abszolút 1.1991 A/10 2.Lancia Delta Integrale Váci ASE A csoport 2. Abszolút 2.1992 A/10 4. A csoport 6. Abszolút 51993 A/10 2.Tóth Csaba? A csoport 2. Abszolút 2.1994 A/10 3.Ford Escort A csoport 3. Abszolút 3.1995 A/8 3. A csoport 4. Abszolút 3. 1996 A/8 6. 1997 Formula 2000 4. Renault Megane
Díjai, elismerései Az év magyar autóversenyzője (1972, 1974–1982, 1986, 1987) Az Autósport Örökös Magyar Bajnoka Sportérdemérem arany fokozat (1981) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2000) A Nemzeti Sportszövetség Különdíja (2011)
Emlékezete Emléktáblája áll szülőházán, a XIII. kerületi Szegedi út 58-on. Az emléktáblát 2019-ben avatták fel.
Jegyzetek
Források videoplayer.hu toljadneki.hu: Autó-motor /1969. VIII. 21./ toljadneki.hu: Autó-motor /1972. I. 21./ toljadneki.hu: Autó-motor /1979. április/ otm.hu: Ferjáncz Attila 60 éves vezess.hu: Ferjáncz-Zsembery kettős évforduló renaultgordini.hu: Ferjáncz-Zsembery páros renaultgordini.hu: Gordinik Magyarországon mnasz.hu: életrajz
További információk
Fekete Kálmán: Ferjáncz – Zsembery. Riportkönyv; Alexandra, Pécs, 2004 (Autóversenyzők mesélték) Lukács Ákos: A Ferjáncz. Klagenfurttól az elnöki székig; Kossuth, Budapest, 2013
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar raliversenyzők Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:A budapesti Eötvös József Gimnázium diákjai