Richard "Ritchie" De Laet (Antwerpen, 1988. november 28. –) belga labdarúgó, aki jelenleg az Aston Villában játszik. Középhátvédként és szélső hátvédként is bevethető.

Pályafutása Stoke City

De Laet 2007. augusztus 17-én, 100 ezer fontért igazolt a Stoke Cityhez a Royal Antwerptől. Hároméves szerződést írt alá a piros-fehérekkel. 2008 nyarán próbajátékon vett részt a Bournemouth-nál, egy Portsmouth elleni barátságos meccsen pályára is lépett a csapatban, de végül nem igazolták le. Októberben a Wrexham egy hónapra kölcsönvette. Egy Lewes elleni bajnokin mutatkozhatott be a walesieknél. Sérvműtétje miatt három meccsnél többet nem játszhatott.

Manchester United

2009. január 8-án a Manchester Unitedhez szerződött. A manchesteriek annak függvényében fizetnek majd a Stoke Citynek, hogy hányszor lép pályára. Átigazolása után a tartalékcsapatba került, ahol kilenc meccset játszott, melyek alatt mindössze négy gólt kapott a csapat.

De Laet 2009. május 24-én játszott először a nagy csapatban, a Hull City elleni szezonzárón kapott lehetőséget.

A válogatottban

Néhány nappal azután, hogy bemutatkozott a Manchester United első csapatában, De Laetet behívták a belga válogatottba a Chile és Japán elleni mérkőzésekre. 2009. május 29-én, a chileiek ellen lépett először pályára a nemzeti csapatban.

Sikerei, díjai Leicester City FC Championship: 2013-14 Premier League: 2015-16

Külső hivatkozások

Richie De Laet adatlapja a Manchester United honlapján

Kategória:Belga labdarúgók Kategória:A Royal FC Antwerp labdarúgói Kategória:A Stoke City labdarúgói Kategória:A Wrexham labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1988-ban született személyek Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Middlesbrough labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Belga bajnok labdarúgók