Corry Evans (Belfast, 1990. július 30. –) északír labdarúgó, aki jelenleg a Bradford City játékosa. Hátvédként és középpályásként is bevethető.

Pályafutása Klubcsapatokban Manchester United

Evans Craig Cathcarthoz és Conor Devlinhez hasonlóan Belfastban, a Greenisland Boynál kezdett futballozni. Mikor bátyját, Jonnyt leigazolta a Manchester United, az egész család Manchesterbe költözött. Ezután Corry is a Vörös Ördögök ifiakadémiáján kezdett el edzeni. 2006. július 30-án, a 16. születésnapján kapott ifiszerződést csapattól. Addigra már állandó tagja volt az U18-as csapatnak és a tartalékok között is bemutatkozhatott egy Oldham Athletic elleni meccsen.

A 2008–09-es szezonra állandó tagja lett a tartalékcsapatnak, egyszer a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Az idény nagy részében hátvédként számítottak rá. Nagy esélye volt rá, hogy megkapja az év ifijének járó díjat a Unitedtől, de végül James Chester lett a győztes. 2009. május 24-én, a Hull City elleni Premier League-meccsre a kispadra nevezte őt Sir Alex Ferguson, de nem kapott játéklehetőséget.

Hull City A 2010–2011 szezonban a Carlisle United-hez került egy hónapra kölcsönbe, majd onnan a Hull City-hez vezetett az útja 2011. január 14-étől kölcsönbe, majd a szezon végén végleg. 97 mérkőzésen játszott, majd 2013 augusztusában távozott a klubtól.

Blackburn Rovers

A Hull-t követően a Blackburn csapatát erősítette. Bár elhúzódó lágyéksérülése miatt hosszabb ideig nem játszhatott, a klub három éves szerződést kínált neki. 2013 augusztusában szerezte első gólját új csapatában. Szerződését 2015-ben újabb 4 éves kontraktus követte. Azonban 2016 decemberében a Brighton és a Hove Albion elleni mérkőzésen kiújuló ágyéksérülése miatt műtét várt rá. A 2016–2017-es szezon hátralévő mérkőzéseit kihagyni kényszerült. A csapatban összesen 206 mérkőzésen lépett pályára, melyen 4 találatot ért el. A 2020–2021 szezon végén bejelentették távozását.

Sunderland AFC

2021–2022-ben, miután lejárt a szerződése a Blacburn-nél a Sunderland igazolta le, két éves szerződést kötöttek vele, plusz egy év opcióval.

A válogatottban

Evans U16-os, U17-es, U19-es és U21-es szinten képviselte Észak-Írországot, mielőtt a nagy válogatottban is bemutatkozhatott volna. 2009. június 6-án, Olaszország ellen kapott először lehetőséget a felnőttek között. A 3–0-ra elvesztett mérkőzésen 78 percet játszott.

Statisztika Klubcsapatokban 2024. május 4-i állapot szerint.Corry Evans, soccerway.com

+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságFA-kupaLigakupaEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokManchester United2008–09Premier League00000000002009–10Premier League00000000002010–11Premier League0000000000Összesen0000000000Carlisle United (kölcsönben)2010–11League One10———10Hull City (kölcsönben)2010–11Championship183———183Hull City2011–12Championship4322000—4522012–13Championship3211010—341Összesen9363010—976Blackburn Rovers2013–14Championship2110000—2112014–15Championship3813000—4112015–16Championship3012010—3312016–17Championship1900000—1902017–18League One3203011003612018–19Championship3501000—3602019–20Championship900020—1102020–21Championship1800000—180Összesen20239041002154Sunderland2021–22League One3321030304022022–23Championship2400000002402023–24Championship3000000030Összesen602103030670Karrier összesen35610130813038011 Jegyzetek

A válogatottban 2024. december 11-i állapot szerint.Corry Evans, national-football-teams.com

Észak-ÍrországÉvMérk.Gólok200910201071201170201240201330201450201560201670201750201881201970202050202140202220202420Összesen732

Góljai az északír válogatottban 2024. december 11-i állapot szerint.

Az eredmények az északír válogatott szemszögéből értendők.

#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2010. szeptember 3. Szlovénia1 – 0Eb-selejtező2.2018. november 18. Ausztria1 – 2Nemzetek Ligája

Sikerei, díjai Blackburn Rovers EFL League One második helyezett: 2017–18

Sunderland EFL League One rájátszás-győztes: 2022

Jegyzetek

További információ(k) Közösségi platformok

Egyéb weboldalak Corry Evans adatlapja a Transfermarkt oldalán

Corry Evans adatlapja a National Football Teams oldalán Corry Evans adatlapja a Premier League oldalán

Corry Evans adatlapja a Manchester United honlapján Corry Evans adatlapja az IrishFA.com-on

Kategória:Élő személyek Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Belfastiak Kategória:Északír labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Carlisle United labdarúgói Kategória:A Hull City labdarúgói Kategória:A Blackburn Rovers labdarúgói Kategória:A Sunderland labdarúgói Kategória:A Bradford City labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói