A Térdszalagrend (Order of the Garter, KG vagy LGKnight of the Garter illetve Lady of the Garter) Nagy-Britannia harmadik legrangosabb kitüntetése az első Viktória-kereszt (angol rövidítése: VC) és a György-kereszt (GC) után.
A rendet 1348-ban alapította III. Eduárd angol király, a rend jelmondata: Honi soit qui mal y pense (középfrancia: „Szégyellje magát, aki rosszat gondol róla”).
A rendnek a mindenkori uralkodón és Wales hercegén kívül 24 rendes tagja lehet.
A Térdszalagrend eredete A rend legkorábbi írásos említése a Tirant lo Blanch című lovagregényben található katalán nyelven, valószínűleg a valenciai Joanot Martorell írása, amelyet először 1490-ben adták ki. Ez a könyv egy fejezetet szentel a Térdszalagrend eredetének. Ez a leírás nagyjából megegyezik az ismert történettel.
E szerint a történet szerint a híres harisnyakötőt (garter), ami akkoriban igencsak intim ruhadarabnak számított, a szép Joan of Salisbury vagy Joan of Kent grófnő viselte a Calais elfoglalásának tiszteletére tartott bálon. Tánc közben azonban a kék harisnyakötő kioldódott, és a sok kíváncsi szemlélődő előtt a földre esett. A jelenlevők gúnyos megjegyzéseket tettek, a király azonban védelmébe vette a hölgyet. A saját kezűleg felemelt harisnyakötőt a saját térdére kötötte a következő (francia) szavak kíséretében: Honi soit qui mal y pense („Szégyellje magát, aki rosszat gondol róla”).
bélyegkép|Az 1430-40 körül készült illusztrált kézirat miniatúráján III. Edward (1327-1377) király a Térdszalagrend díszített kék palástját viseli a páncélja felett.
Egy másik forrás szerint III. Eduárd „... 19 éves kora körül ünnepélyes ünnepséget rendezett Windsorban, és nagy igazságot és cselekedetet tett, kidolgozta és lényegében összehívta a a Térdszalagrend lovagjait. Bármennyire is igaz, hogy ezt a rendet először Oroszlánszívű Richárd király indította el Akko városának ostrománál, ahol nagy szükségben csak 26 lovagja maradt, akik szilárdan és biztosan kitartottak a király mellett. Mindnyájuk kék szíjat tekert lábára. Ezt követően a kék szíj lovagjainak nevezték őket.” A térdszalag a páncél rögzítésére használt szíjak egyike. Ahogy a páncélt tartja össze az adott szíj, úgy fogja össze III. Eduárd támogatóit a Térdszalagrend. A kék szín és a mottó III. Eduárd király francia trónra történő igényét jelezte, a jelmondat értelme ennek megfelelően az, hogy szégyellje magát, aki megkérdőjelezi a király trónigényét.
Összefüggés van a Térdszalagrend és a Sir Gawain és a Zöld Lovag című közép-angol költemény (14. század vége) között. A Térdszalagrend jelszava olvasható a British Library egyetlen fennmaradt Sir Gawain kézirat végén. A versben a harisnyakötőhöz erotikus felhangjában nagyon hasonló öv játszik kiemelkedő szerepet. A Térdszalagrend mottója rímel a Gawain corsed worth cowarddyse és couetyse boþe („átkozott legyen gyávaság és vágyakozás”) versben elhangzó mottóra. Gawain lovagtársai övet öltenek magukra, amely szintén a páncél rögzítését szolgáló szíj, hasonlatosan a térdszalaghoz. A Sir Gawain és a Zöld Lovag vers szerzője továbbra is vitatott. A két jelölt: Genti János lancasteri herceg és Enguerrand de Coucy, a hetedik Lord de Coucy (1340 – 1397. február 18.). Ez utóbbi feleségül vette III. Eduárd lányát, Izabellát, és az esküvőjük napján (1366) felvették a Térdszalagrendbe és új címet is kreált az uralkodó számára: Earl of Bedford. A Térdszalagrendből 1377-ben kilépett.
Az első 26 lovag
III. Eduárd angol király (1312–77) Eduárd walesi herceg, a Fekete Herceg (1330–76) Henry of Grosmont, Lancaster hercege (c. 1310–61) Thomas de Beauchamp, Warwick 11. grófja (–1369) III. Grailly János, Buch ura (–1377) Ralph de Stafford, Stafford 1. grófja (1301–72) William Montagu, Salisbury 2. grófja (1328–97) Roger Mortimer, March 2. grófja (1328–60) John de Lisle, Lisle 2. bárója (1318–56) Bartholomew de Burghersh, Burghersh 2. bárója (1326–1369) John de Beauchamp, Beauchamp 1. bárója (1316–1360) John de Mohun, Mohun 2. bárója (~1320–1376) Hugh de Courtenay (1251–1349) Thomas Holland, Kent 1. grófja (1314–1360) John de Grey, Rotherfield 1. Grey bárója (~1300–59) Richard Fitz-Simon (–1349) Miles Stapleton of Bedale (–1364) Thomas Wale (–1352) Hugh Wrottesley (–1381) Nele Loring (–1386) Sir John Chandos (–1369) Sir James Audley (–1369) Sir Otho Holand (–1359) Sir Henry Eam (–1360) Sir Sanchet D'Abrichecourt (–1345) Sir Walter Paveley (–1375)
Az első 26 lovag arcképe is ismert a William Bruges's Garter Bookból.
Tagság
A kinevezés az uralkodó kizárólagos belátása szerint történik, és általában a koronáért, hazáért tett szolgálat elismeréseként történik. Az Uralkodónak joga van a méltatlanná vált tagot a rendből kitaszítani, az első kitaszított Thomas Beauchamp, Warwick 12. earlje volt, akit 1373-ban vettek fel a rendbe, 1397-ben kitaszították és 1400-ban visszavették.Douglas Richardson. Plantagenet Ancestry: A Study in Colonial And Medieval Families, 2nd Edition, 2011. pp. 197–8.
A rendnek nők is tagjai lehetnek.
Tisztségéből adódóan a rend tagja a mindenkori uralkodó és a walesi herceg (amennyiben a cím adományozott). Rendes tag 24 további személy (Knights and Ladies Companion: Lovag és Hölgy társak), akik lovagi címet viselnek. Ezen felül az uralkodó család tagjait is kinevezheti az uralkodó a rend tagjává (Supernumerary members, azaz számfeletti tagok vagy Royal Knights Companion: Királyi Lovag Társak). A 24 fős létszámkorlátozáson túl külföldi uralkodó is kinevezhető a rendbe (Stranger Knights and Ladies Companion: Idegen Lovag és Hölgy társak, más néven Extra Knights and Ladies Companion: Különleges Lovag és Hölgy társak), elsőnek 1813-ban I. Sándor orosz cárt érte ez a megtiszteltetés. A Rend férfi tagja Knights Companion (Lovag Társ), a női tag Ladies Companion (Hölgy Társ).
Kiválasztás Kezdetben az uralkodó a tagok jelölése alapján töltötte be a megüresedett helyeket. Minden tag kilenc jelöltet állított, akik közül háromnak grófi vagy magasabb, háromnak bárói vagy magasabb, háromnak pedig lovagi vagy magasabb rangúnak kellett lennie. Az uralkodó annyi jelöltet választ, amennyi a Rendben megüresedett helyek betöltéséhez szükséges. Nem voltak köteles azt vagy azokat választani, aki vagy akik a legtöbb jelölést kapták.A rangok sorrendje: herceg (angolul: Duke, női megfelelője: Duchess), márki (Marquess, Marchioness), gróf (Earl, Countess), vikomt (Viscount, Viscountess) és báró (Baron, Baroness). A felsorolt rangok viselői mind lovagok is. A lovagi rang – az egyszerűség kedvéért – a köznemességnek felel meg. A királyságban létezett még egy Baronet cím is, ami a Bárónál is kisebb. Utoljára 1860-ban vette figyelembe az uralkodó a jelöléseket, azóta előzetes jelölés nélkül, elvben önállóan dönt. Az új tagokat általában Szent György napján (április 23.) jelentik be, de ez nem szabály. Például 2021. január elsején három új tagja lett a rendnek: Camilla Parker Bowles, Tony Blair és Valerie Ann Amos.
Kitaszítás Az uralkodó kitaszíthatja azokat a tagokat, akik fegyvert ragadnak az uralkodó ellen. A XV. század végétől hivatalos kitaszítási ceremónia keretében távolították el az érdemtelenné vált tagot. A rend fegyvermestere (Garter King of Arms) a többiek kíséretében a Szent György-kápolnához ment. Mialatt felolvasta a kitaszító okiratot, egy tag létrán felmászott és leszedte az kitaszított lovag zászlóját, címerét, sisakját és kardját, és bedobta őket egy ládába. Azután a többi tag kirugdosta a ládát a kápolnából, ki az ajtókon, be a várárokba. Az utolsó ilyen formális degradáció Jakab, Ormonde hercegéé volt 1716-ban.James FitzJames Butler, Ormonde második hercege, (1665–1745) ír államférfi és katona volt. A család Kilcash ágából ő volt a harmadik, aki Ormond grófságát örökölte. Nagyapjához, az első herceghez hasonlóan protestánsként nevelték fel, ellentétben a római katolicizmushoz ragaszkodó tágabb családjával. Részt vett a monmouthi lázadás leverését célzó kampányban, a Williamita háborúban Írországban, a Pfalzi örökösödési háborúban és a Spanyol örökösödési háborúban, de hazaárulással vádolták, és az 1715-ös jakobita felkelés után száműzetésbe ment.
Az első világháború alatt, 1915-ben, két Királyi Lovag Társat – Károly Eduárd szász–coburg–gothai herceget és Ernő Ágost hannoveri királyi herceget –, valamint hat uralkodót – II. Vilmos württembergi királyt, Vilmos porosz királyi herceget, Ernő Lajos hesseni nagyherceget, Henrik porosz királyi herceget, II. Vilmos német császárt és Ferenc József osztrák császárt, magyar királyt – taszítottak ki a Térdszalagrendből.
A második világháború okán III. Viktor Emánuel olasz király és Hirohito japán császár kinevezését semmisítették meg. 1971-ben, amikor Hirohito állami látogatást tett az Egyesült Királyságban, visszanyerte rendtagságát, aminek a sajtóhírek szerint a császár mód felett örült.Fénykép.
Andrew Mountbatten-Windsort – korábban Andrew, York hercege – 2025-ben törölték a rend tagjainak névsorából, és zászlaját eltávolították a kápolnából. Kinevezését 2025. október 30-án semmissé nyilvánították.
Nők A Rend megalapítása után a nők is elnyerték a Térdszalagrendet, de nem feltétlenül váltak a rend tagjaivá. Az első női rendtag Hainaut-i Filippa angol királyné volt, akit 1358-ban III. Eduárd tett a rend tagjává. A kimaradásra jó példa VII. Henrik király édesanyja, akinek az uralkodó 1488-ban a Térdszalagrendet adományozta, de Lancasteri Margit nem lett a rend tagja. 1386-ot követően az első nő, aki a rend tagja is lett, Dániai Alexandra brit királyné volt, aki férjétől, VII. Eduárd brit királytól kapta a kitüntetést 1901-ben. A rend éves gyűlésének helyt adó Szent-György kápolnában a női tagok helyét és nevét csak 1987 óta jelölik úgy, ahogy addig a férfi tagokét tették.
A rend tisztségviselői A Rendnek hat tisztje van: a prelátus, a kancellár, a könyvelő, a fegyvermester, a ceremóniamester és a titkár. A prelátus, a könyvelő és a ceremóniamester tisztség a rend alapításával jöttek létre; a fegyvermester és a kancellár a XV., században, a titkár pedig a XX. században. A tisztek nem tagok.
A prelátusi tisztséget az alapítástól Winchester püspöke töltötte be szinte kivétel nélkül. 1837-ben az angol egyházmegyék átrendezését követően az oxfordi püspökök lettek a prelátusok. Később a két püspökség összeveszett a prelátusi tisztséghez való jogon. 2021. januárjában Timothy Dakin, Winchester püspöke töltötte be a tisztséget.
Az könyvelői hivatalt 1558 óta a windsori dékán tölti be.Dean of Windsor, egyházi tisztség. lehet, hogy az esperes a helyes fordítás.
Éves rendezvény bélyegkép|A Térdszalagrend tagjai a windsori kastély Szent György-kápolnájához vonulnak. (2006. június 19.)
A Térdszalagrend éves gyűlését júniusban tartja, ezen nézőként bárki részt vehet. A gyűlésre érkezőket az uralkodó fogadja a windsori kastély termében. Gyalog mennek át a Szent-György kápolnába, amely a rend kápolnája is, ezen az úton láthatják őket a nézők.
A lovagrend tagjai jellegzetes, fehér tafttal bélelt sötétkékek köpenyt viselnek. A térdszalaggal körülvett Szent György-kereszt címerpajzsa a palást bal vállára van varrva, de az uralkodó palástján a Rend csillaga látható. A jobb váll felett a köpenyhez sötétvörös bársony kapucni és kabát csatlakozik. A kalap egy Tudor-kori sapka fekete bársonyból, fehér strucc- és fekete gémtollakkal. A lovagi jelvényt nyakukba akasztva a köpeny fölött viselik, és a vállakon masnikkal átkötött fehér szalagokkal rögzítik. A jelvény és lánca tiszta aranyból készült, súlya 0,933 kg. A láncra felfüggesztve látható egy színesen zománcozott (néha ékszerekkel díszített) háromdimenziós figura: Szent György vértanú lovon, amint egy sárkányt öl meg.
Egy rövid istentisztelet után, ahol minden új tag beiktatásra kerül, az uralkodó és a rend többi tagja hintókkal és autókkal visszatér a kastély királyi részébe.
A Térdszalagrend tagjai