Szabó Lőrinc, teljes nevén Gáborjáni-Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, VIII. kerület, 1957. október 3.)Halálesete bejegyezve a Budapest VIII. ker. polgári halotti akv. 2086/1957. folyószáma alatt. Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra nagy alakja.
Életpályája
Szülei Szabó Lőrinc mozdonyvezető, vasúti fékező és Panyiczky Ilona. Ősei kálvinista lelkészek és tanítók voltak. Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől a család nemességet is kapott, „gáborjáni” előnévvel.
A család hamar elköltözött Miskolcról, iskoláit a fiatal Szabó Lőrinc már Balassagyarmaton és Debrecenben végezte. 1918-ban besorozták, ezért márciusban hadiérettségit tett, majd november elejéig katona volt. A Tanácsköztársaság után egyetemistaként került a fővárosba; eredetileg gépészmérnöknek készült, de pár hét múlva átiratkozott a Budapesti Egyetem bölcsészettudományi karára. Tanulmányait nem fejezte be.
Első, még parnasszista hangvételű verseivel a Nyugat szerkesztőjénél, Babits Mihálynál személyesen jelentkezett, aki a verseit csak később közölte, ám a szerzőt szinte azonnal bevezette az írók akkori kedvelt találkozóhelyére, a Centrál kávéházba, rövid egyetemi tanársága idején demonstrátorává fogadta, utóbb pedig lakását is megosztotta az albérletekben nyomorgó egyetemi hallgatóval.
Szabó ifjú diákként már latinból, görögből (mindjárt a legnehezebbet, Pindaroszt), németből és franciából fordított, jegyzeteit gyorsírással készítette, és Babits közvetlen tanítványaként angolból magyarította kiadók számára a FitzGerald-féle Omar Khajjám-verseket, majd Shakespeare összes szonettjét és Coleridge Ének a vén tengerészről c. balladai remekét. A Baudelaire-centenáriumra készülve pedig két nagynevű költő−műfordító: Babits és Tóth Árpád választotta társául, hogy hárman fordítsák le a múlt századi költő gyűjteményes verskötetét, a Fleurs du Mal-t. E fordítás nemcsak Baudelaire bemutatása, hanem a századelő magyar versnyelvének, a szecessziónak is összefoglaló emlékműve lett.
Első versei a Nyugat 1920. júniusi számában jelentek meg. Ekkorra már járatos volt a legújabb európai költészetben. Babits mellett – és talán ellenében is – Stefan George költészetét tartotta példaképének, amellett tájékozott volt a századelőtől kifejlődő avatgard mozgalmakban is, melyekhez kritikusan viszonyult. Első kötete, az 1922-ben megjelent Föld, Erdő, Isten ritka elismerést váltott ki. Formátumát külön is méltatta a Nyugat, hiszen a híres Kner kiadó és nyomda egyik legszebb kiadványa volt. Szabó költőisége szerencsésnek mondható csillagzat alatt indult: egy történelmi katasztrófa sújtotta környezetben poétikailag érvényesen tudta egyszerre megéreztetni a mindennapi ember kiszolgáltatottságát, a fiatal ember pánerotizmusát és a létezés rendjében való tájékozódást.
A kötet még Babits baráti védettségében, ifjonti szerelmek és az egyetemi társasági élet sikerei idején keletkezett, ám megjelenésekor ez a védettség már a múlté, ugyanis a fiatalember és mesterének viszonya örökre megromlott, sőt ellenségessé vált, miután Babits elszerette tőle a menyasszonyát, Tanner Ilonkát, aki később Török Sophie néven költőnő lett. Szabó, egyetemi tanulmányait abbahagyva, megnősült: 1921. december 31-én a Józsefvárosban elvette Mikes Klárát,Teljes nevén: Mikes Klára Hermina Terézia Az Est-lapok irodalmi szerkesztőjének, dr. Mikes Lajosnak a lányát, aki akkoriban özvegyült meg és nála 5 évvel idősebb volt.A házasságkötés bejegyezve a Budapest VIII. ker. állami házassági akv. 1865/1921. folyószáma alatt. Klára asszony lett a családfenntartó, akire rászakadt az értelmiségi nyomor.
Szabó állást vállalt Az Est-lapoknál: előbb gyorsíró hírlejegyző, majd stílszerkesztő lett. Az Est-lapok konszernje az I. világháború után szerveződött meg: egy bulvárlap, Az Est újgazdag tulajdonos-szerkesztője, Miklós Andor felvásárolta az ország két nagy múltú liberális lapját, a Pesti Naplót és a Magyarországot, majd az Athenaeum könyvkiadót és nyomdát. Ezzel létrejött a főváros legjelentősebb sajtókonglomerátuma. Szabó előbb Az Estnél dolgozott, majd másfél éves megszakítás (1926–27) után a Pesti Naplóhoz hívták vissza, végül 1928 őszétől 1944 végéig a Magyarországnál volt olvasószerkesztő. Mikes 1922. május 6-án elindította Az Est-konszern három lapjára kiterjedő irodalmi rovatot. A költő számára így hosszú ideig Az Est-lapok nemcsak munkahelyet, de publikációs lehetőséget is jelentettek. Noha szellemiségével nemegyszer vitában állt, sőt vezetőivel konfliktusai is voltak olykor (lásd Öreg barátaimhoz címzett vitatkozó versét 1932-ből), a tulajdonos Miklós Andor, majd özvegye, Gombaszögi Frida, valamint – amíg élt – Mikes támogatását is élvezhette a lapkonszern fennállása idején, egészen 1939-ig (Mikes az irodalmi rovatot vezette). Verseit, fordításait, tárcáit, riportjait ez a zsidó tulajdonban lévő, liberális lapkonszern jelentette meg. Összes írásai, melyek a háború utáni igazolása idején megítélés tárgyát képezték, mindhárom napilapban megjelentek (továbbá a szintén humanista értékeket képviselő Nyugatban is), az igazolási tárgyaláson pedig az egykori tulajdonos egyértelműen kiállt a költő mellett.
bélyegkép|350px|Ahol a Lóci-versek születtek: a Németvölgyi út 16. (egykor 6.) számú ház
Ekkortól szerveződött Szabó kalandokkal teli szerelmi élete is. Egyik fellángolásának köszönhette az akkori legrangosabb magyar festő, Rippl-Rónai József róla készített fiatalkori portréját, életútja ugyanis rövid ideig Rónai híres modelljével, Zorkáéval fonódott össze. A rövidebb-hosszabb liezonok mellett 1924 végétől előbb titkos, majd 1928 nyarán – egy drámai feltárulkozás során – a feleség számára is nyilvánvalóvá váló kapcsolata kezdődött neje legjobb barátnőjével, Vékesné Korzáti Erzsébettel, aki utóbb kiválóan képzett individuálpszichológus nevelőnő lett, s az ostrom alatt sorra mentette a megrázkódtatásokon átesett zsidó gyermekeket, amiért 1993-ban a jeruzsálemi Jad Vasem a Világ Igaza címmel tüntette ki.Korzáti Erzsébet adatlapja a Jad Vasem nyilvántartásában Korzáti ekkor még egy jól menő szegedi, polgári származású fehérnemű-kereskedő hitvese volt, az évtized végére azonban már a csőd szélén álló kereskedő válófélben lévő felesége.
A költő házasságának történetét a Harminchat év című posztumusz levelezésgyűjtemény ismerteti, szerelmi kapcsolatát pedig A huszonhatodik év 1950–51-ben írott szonettciklusa és a Huszonöt év címmel a 2000-es könyvhétre megjelentetett dokumentumkötet örökíti meg. A fiatal író-költőnemzedékek életében rendre bekövetkező generációs szervezkedésnek, mely a mester (ez esetben Babits) és az elindító folyóirat (nála a Nyugat) ellen irányult, és az akkori fiatalok esetében 1923-tól kezdve érlelődött, Szabó vált egyik vezéralakjává; ő lett a főszerkesztője folyóiratuknak is, az 1927-ben meginduló Pandorának. A folyóirat története a szokásos: a szerkesztők közötti széthúzás és anyagi okok (eladósodás) miatt megszűnt (az 5–6. szám már összevontan jelent meg), aminek következtében Szabó másfél évre munka nélkül maradt. A lap fő értéke az volt, hogy a harmincas évekre ellenfelekké váló urbánus–népi vonal követői ekkor még egy baráti körbe sereglettek – Szabó Lőrinc itt került kapcsolatba a népi írók körével, személyes jó barátja volt többek közt Kodolányi János, akivel több lapnál együtt dolgozott.
Ezen időszak kötetei: a Kalibán! (1923), a Fény, fény, fény (1926) és A Sátán műremekei (1926). Stefan George klasszikus modernsége, a Kurt Pinthus szerkesztette Menschheitsdämmerung c. antológia avantgardja, valamint – Németh László és Rába György érzékeny megfigyelése szerint – a görög kardalok hatására olyan monológ-verset alakított, amelyben a szociális feszültséget és a korszak kulturális züllését feloldandó, egybefogta a Költő alakját egyfajta Vezér-képzettel, mint azt éppen a George-kör ideológusa, Max Kommerell mutatta be a Hölderlinnel záruló klasszikus német költészetre hivatkozva. Szabó szociális elégedetlensége következtében a „legyen a költő hasznos akarat” ars poeticájával eljutott a „Kellenek a Gonosz fegyverei!” szélsőségességéig: versében perverz gondolati ellenkezéssel – borzadva, mégis hódolattal – idézi Kalibánt (1923), a könyvégető modern technikust, és vele mondatja (Eliot Coriolanus-töredékeivel egyidőben) az elképzelt Vezér világmegváltásra készülő hatalmi programját (1928) – hogy rögtön kétségbe is vonja azt. Versei a kor európai expresszionista verseitől abban különböznek, hogy ő nem hitt a lázadás messianisztikus, jövőt szolgáló hivatásában, hanem a változtathatatlanság feltételezésével írta néptribuni indulatú verses szónoklatait.
Később, megújult poézisének horizontjáról átdolgozta a húszas években keletkezett verseit. Ekkori művei mégis hozzájárulhattak költői megújhodásához és a bennük felhalmozódó ellentmondások a világlíra folyamatába kapcsolhatták őt. Hangsúlyozandó, hogy nem szöveghatásról, hanem a világirodalom egymást nem ismerő alkotóinak egymástól független kísérleteiről van szó, amelyek csak a mából visszatekintve munkálnak össze világirodalmi értékű eredmények alakításában. Olyan költői kísérletek jelentek meg, amelyek végeredménye alapvetően megváltoztatta a költészet hagyományos kérdező-horizontját.
bélyegkép|200px|Emléktábla a ház falán
Az 1932-ben megjelent Te meg a világ című kötet verseiben − Stirner szélsőségesen individualista filozófiájától is ihletve − a személyiség szenvedélyes szabadságharcát vívja a költő. Sokak megítélése szerint ez a kötet – József Attila Eszmélet körüli verseivel egyetemben – a század magyar lírájának csúcsteljesítménye, olyan konok és következetes költői megszólalás, amely állandó igazságra törekvésével éppen az egyetlen Igazság létezését kérdőjelezi meg; a költői pálya beteljesítése ellenére azt tudatosítja, hogy az ember nem érhet el semmilyen teljességet; a hit szolgálatában álló kálvinista papi nemzedékek neveltjében éppen e kötet során bicsaklott meg a hit: Istenhez vágyódását a tények rideg tisztelete utasíttatja vissza minduntalan. Ebben a kötetben rögzült az a gyakorlat, amelyet dialogikus költői paradigmának nevezhetünk. A művön belüli poétikai különböztetéssel egyszerre jelenik meg aktor és néző: „az élet színjátékában nézők és ugyanakkor szereplők is vagyunk” – ahogy a fizikus Heisenberg idézte Niels Bohrnak a műalkotásra és a tudományos ténykedésre egyként érvényes metaforáját. A művön belül egyszerre szólal meg a változtatni akarás vággyal teli szólama és a változtathatatlanság tudomásulvételének törvénymondása.
Szabó költészete első olvasásra könnyen érthető − de pont ezért könnyen félre is érthető. Ugyanakkor a nyelvi extravaganciákat kerülő, grammatikai pontosságú mondatok és a hagyományos versalakzatok éppen az ellentmondásosság megjelenési formái, melyek az állítás, kétségbevonás és tagadás egyszerre való jelenlétét biztosítják a versben. Nála nem a szöveg folyamatossága rejti az ellentmondást, hanem a szöveg és a poétikai alakzat egymást keresztezése. A sor és a strófa nem az elbeszélés kiegészítője, hanem a megszakítója. Versében a mondat sohasem esik egybe a sorral, hanem sorközi metszettől metszetig tart. Sőt még a görög klasszikus verselési jellegzetességek sem a sor formájában jelennek meg, hanem azok is sormetszettől metszetig érvényesek. Így sajátos sor−mondat-aszinkronitás jön létre. A jambusi jellegű sor szétvágja a mondatot, a rímek hangzatosan egyfajta recitálást biztosítanak, a mondat ugyanakkor az enjambement-ok segítségével a sorok között alakul, sokszor klasszikus metrikai formákkal erősítve.