310px|bélyegkép|jobbra|Buda ostroma (1541) Buda ostroma 1541. május 4. és augusztus 21. között tartott. A Wilhelm von Roggendorf vezette rendkívül nagyszámú osztrák, német, cseh és magyar alakulatokból összetevődő hadsereg három hónapig próbálta elfoglalni a megerősített Budát és várát, ahol Szapolyai János özvegye, Izabella királyné az alig egyesztendős fiával, János Zsigmonddal tartózkodott. A vár védelmét Fráter György későbbi bíboros, Szapolyai kincstartója, tanácsosa és a csecsemő király gyámja, valamint enyedi Török Bálint dunántúli főkapitány vezették. A védők addig kitartottak, amíg az I. Szulejmán vezette török felmentősereg meg nem érkezett és meg nem semmisítette Von Roggendorf seregét. De a győzelemnek hatalmas ára lett, mert a szultán döntött Buda végleges megszállásáról, ahol is megszervezte az új tartományát, a Budai vilajetet, s Buda 1686-ig nem is szabadult fel a török iga alól.
Előzmények Budát 1530-ban már ostromolta egy osztrák sereg, akkor szintén Von Roggendorf vezette a harcot, de nem járt sikerrel. Noha a vár falai gyengék voltak, de jó elhelyezkedése nehezítette a vívását.
1534-ben a váradi püspökké lett György barát nem késlekedett megerősíttetni a várat, hogy megvédje egy újabb ellenséges támadástól, arra azonban nem számított, hogy emiatt később nem lehet visszafoglalni a töröktől.
1540-ben meghalt Szapolyai, de még halála előtt kiadta utolsó parancsát Fráter Györgynek és a többi hívének. Eszerint vessék el a váradi békében szabott feltételeket és ne bízzanak I. Ferdinánd osztrák főhercegben, ne adják át neki a Magyar Királyságot, és továbbra is tartsák fenn a szultánnal való szövetséget.
György barát engedelmeskedve királya parancsának ezt tette, és a király újszülött fia, János Zsigmond királlyá választását készítette elő, mire a főherceg Buda ellen küldte Leonard von Felst, aki azonban a fővárost nem tudta elfoglalni. A parancsnok még őrséget hagyott Pesten, amit a törökök próbáltak hasztalanul kiostromolni, így a pesti helyőrség előkészíthette Buda újabb ostromát.
1541 februárjában Ferdinánd jobbágytelkenként 1-1 forint adó behajtását rendelte el az újabb hadjáratra, és a magyar nemességet is közfelkelésre szólította fel.
A 22 éves Izabella királyné, aki megrettent a harctól, a Pestet irányító egyik magyar parancsnok útján üzenetet küldött Bécsbe, amelyben hajlandó volt György barát beleegyezése nélkül átadni a várat, de a barát erősebbnek bizonyult nála, aki így szándékát nem tudta megvalósítani. Közben Isztambulban is készültek a seregek, hogy rátörjenek Ausztriára és a Ferdinánd-párti ún. királyi Magyarországra, de csapatai csak a Szerémségig meneteltek.
Az ostrom Április elején Ifjabb Niklas Salm vezetésével 50 naszád és egy alsó-ausztriai hadtest már hadműveletekbe fogott, hogy Buda utánpótlását elvágja. A Buda ellen indítandó sereg élére Von Roggendorfot állította, miután Von Fels kudarccal járt. Ellenben Von Roggendorf felmérve saját harci tapasztalatait és egészségi állapotát, könyörgött a főhercegnek, hogy váltsa le tisztjéről, mert Buda alatt egyszer már pórul járt. Azonkívül Von Roggendorf sosem tudott összhangot teremteni sem tisztjeivel, sem katonáival. Végül néhány hónapra elvállalta a hadsereg vezetését.
Április közepén már hírek érkeztek, hogy a török Ausztria ellen készül, ezért gyorsan el kellett foglalni Budát. Serédy Gáspár felső-magyarországi kapitány Von Roggendorf támadását előkészítendő, elfoglalta Tokajt.
Laszky Jeromos, a korábban Szapolyai oldalán álló portai követ egyre fenyegetőbb híreket küldött Konstantinápolyból Bécsbe.
Még abban a hónapban Török Bálint Dombóvár ellen vonult, amely Ferdinánd mellett állt.
A szembenálló erők Ferdinánd május első napjaiban Regensburgba utazott Frangepán Ferenc érsekkel. A főherceg arra kérte a német rendeket, hogy adjanak hadsereget Buda ostromára. Frangepán beszédeiben azzal érvelt, hogy a török dühe Németországot is fenyegeti. A külpolitikai helyzet Ferdinánd javára állott, mert testvérbátyjának, V. Károly német-római császárnak a hatalma erősödni látszott I. Ferenc francia királlyal szemben, aki Szulejmán szövetségese volt. A regensburgi birodalmi gyűlést meggyőzték a főherceg és az érsek érvei, ezért kétezer lovas és tízezer gyalogos zsoldjára való pénzt szavaztak meg, ami mint mindig lassan folyt be. V. Károly nem támogatta Buda elfoglalásának tervét, sokkal inkább egy algíri hadjáratot tartott előbbre valónak.
A rövidesen összeálló sereg 12 ezer osztrák és cseh gyalogost, 6800 német lovast és Perényi Péter vezetésével 8000 magyar lovast számolt, ehhez jöttek a dunai naszádok, amelynek legénysége kétezer főre rúgott, részben olaszokból és dalmátokból, akiket a Raguzai és a Velencei Köztársaságtól kölcsönöztek (a két állam a következő évben végrehajtott ostromhoz is küldött folyami erőket). Záray Jeromos és Mario Speciacasa vezette őket. A tüzérséget negyven nagy kaliberű ostromágyú alkotta, s jelentős mennyiségű élelmiszert is szállítottak a hajók a Dunán.
A hadsereg Magyaróvár, Győr, Komárom és Esztergom útvonalán haladt, innen csatlakozott a magyar sereg hozzá. bélyegkép|jobbra|200px|Ferdinánd A budai várban a veszteségek után mintegy 2200-2400 magyar és szerb vitéz volt őrségben Török Bálint parancsnoksága alatt és a várfalak kijavítása is még tartott, de György barát nagy aktivitással készült a védelemre, még maga is fegyverzetet viselt. Bár a vár többi tisztje felvetette a megadást, erről a barát hallani sem akart, amit azonban később megbánt.
A védelemre ott volt Petrovics Péter, Batthyány Orbán budai várnagy, s Markos Bálint, János Zsigmond keresztapja is. Ott tartózkodott Werbőczy István, aki a török megszállás után sem hagyta el a helyét (állítólag a budai pasa meg is mérgeztette). Török Bálint ekkor még Dombóvár alatt volt.
A harcok kezdete Május 3-án Roggendorf megérkezett Óbudára, ahol serege tábort vert. A főparancsnok már az első nap gondokkal találta szembe magát, mert 1530-ban még egészen más volt a terep, most a megerősítési munkák miatt megváltozott a táj képe. A védművek egészen újak voltak, ez pedig tovább nehezítette az ostromot. Az Országh-palota felől egy egészen új bástyát, az Erdélyi-bástyát emelték, míg a Bécsi kapunál, a budai zsidók piacánál is kőerődítmény állt. A vízirondellánál is téglatornyot emeltek, hogy a város vízellátását védhessék. Az előző ostromoknál ugyanis a vizet tüzérségi tűz közepette szállították a várba.
balra|bélyegkép|Május 3-án Wilhelm von Rogendorf báró megérkezett Óbudára, ahol serege tábort vert Május 4-én elindult a vár körülzárása. Mielőtt az ostrom megkezdődött volna, Von Roggendorf a táborában tartózkodó krakkói prépostot és kanonokot, valamint a felső-lengyelországi főkapitányt, Poznań parancsnokát küldte követségbe Budára. György barát magas rangú egyházi személy volt, egyúttal valamikor vezette a Jasna Góra-i kolostort is. A követek a szepességi Szapolyai-birtokok visszaadását ígérték Izabella királynénak, ha feladja Buda várát és elismeri Ferdinándot a teljes Magyarország királyának. Izabellának mindez elegendő kárpótlást jelentett volna, de a magyar vezetők elzárkóztak ettől, s György barát is nagy megvetéssel beszélt az „agg Roggendorfról.”
Az özvegy királyné azonban folytatta a titkos tárgyalásokat Von Roggendorffal, egyelőre nem Buda átadásáról, hanem arról, hogy a Habsburg-sereg táborába térhessen. Ám mindez hamar kitudódott, ami miatt a királyné két lengyel tanácsosát (akik híven segédkeztek Izabella tervének végrehajtásában) eltávolították tőle, s a város utcáin megkövezve kizavarták őket az osztrákok táborába. A királynét pedig őrizet alá helyezték. Nem is lehetett mindez titokban tartani, mert Izabella sok szekérnyi értékét is magával akarta vinni.
Pestről az ott maradt morvaországi, osztrák és magyar erők csatlakoztak az ostromló sereghez. Von Roggendorf még a napokban a váraljai külvárost (Szent Péter külvárosát) elfoglalta, amelyet György barát előzőleg kiüríttetett. Ide kétezer katonát helyeztek el a továbbiakban. Nemsokára Török Bálint visszatért Dombóvárról, és sikerült bejutnia a várba. Erőinek nagyobb része Pápán maradt, amit fia, Török Ferenc védett a Ferdinánd-párti magyaroktól. Podmaniczky János, aki szintén kitartott a Szapolyaiak mellett, Palotán harcolt egy másik Ferdinánd-párti magyar sereg ellen.
Április 4. és április 6. között Von Roggendorf kilenc ágyúval lövette a téglatornyot, hogy a vízellátásától vágja el Budát, ami sikerült is. A vár alaprajzait megszerezve elküldte őket Bécsbe, hogy a főherceg jelölje meg, melyik oldalon indítsák a főbb rohamokat. A haditanács két nagy ágyúállás tervét dolgozta ki: az egyik Perényi vezetése alá tartozott, amely a Bécsi kapu és az északkeleti szögletbástyát támadta volna, míg a másik a Gellért-hegy felől a déli nagyrondellával szemben támadott volna a főparancsnok vezetésével. Utóbbi részen a tüzérségi parancsnok Nicolaus von Leissner erős ágyúsáncokat építtetett, amelyeket körben cölöpökkel erősített meg, ahol csak két helyen volt kijárat, ezzel egy külön erődítményt létesített a budai várral szemben. Mivel számítottak török felmentőseregre, a Gellért-hegy mögött, a Madárhegyen egy harmadik ágyúállást is felállítottak a budaörsi úttal szemben, amely figyelemmel kísérte volna a török csapatok felvonulását.
A Gellért-hegyi ütegek 24 nagyobb és 4 kisebb faltörővel, valamint egy falkonnal lőtték a várat. A tüzérségi harc közepette a bátor György barát a tüzérek között járva lelket öntött katonáiba, sőt maga is kezelte az ágyúkat. A harc utáni éjszaka a várőrség azon dolgozott, hogy kijavítsa a falakon támadt réseket.
A következő napokban néhány könnyű falkon a várudvart találta el golyóival, ahol meghalt a királyné két szolgálóleánya. Az előző, alacsonyabb intenzitású ostrom miatt is megingott a királyné kitartása, ugyanakkor most is ő volt a leghevesebb híve a megadásnak.
bélyegkép|jobbra|I. Szulejmán szultán Május derekán a Gellért-hegyről beszüntették a tüzet, ehelyett a délnyugati oldalról, a zsidó temetőben emelt sáncokban helyezték el a nehéz-ostromágyúkat. Innen nagyobb romboló hatású tüzet tudtak zúdítani a Logodi kapura mintegy 150-180 méter távolságról, közel 45-50 méter mélységben. 1530-ban még végig a Gellért-hegyen tartózkodott a tüzérség, ám onnan nem ért el nagyobb rombolóhatást.
A sánc ásása közben a zsidó temetőt az osztrák katonák alaposan megrongálták, részben vallási okok miatt is. A budai zsidóság is védte tőlük a várat, mivel ismeretes volt előttük a Habsburgok antiszemitizmusa, ezért nem vártak semmi jót az osztrák uralomtól.
A vár nyugati előterében levő királyi kertekben éjjel-nappal gyalogsági harc folyt, ahol százötven magyar muskétás védekezett egy-két kisebb ágyúval. Elszántságukkal az osztrák és cseh erőket sikerült visszaszorítaniuk, míg a német hadsereg ennek láttán nem mert támadni. Végül egy tiroli zászló alatt harcoló 500 fős gyalogságnak sikerült lerohannia az állást (az itt harcoló tiroliak egy része olasz nemzetiségű volt) és lekaszabolták a magyarokat. A kert és külváros elfoglalásának nem volt katonai jelentősége, mivel a felettük álló várból leirányított muskétatűzzel az ezekről a helyekről jövő támadásokat könnyen elhárították.
Elszalasztott roham