bélyeg|300px|A tág értelemben vett, a Partiummal és a Kelet-Bánsággal kiegészült Erdély hegy- és vízrajzi térképe Erdély (románul Transilvania vagy Ardeal, németül Siebenbürgen vagy Transsilvanien, latinul Transsilvania vagy Transsylvania, erdélyi szász nyelven Siweberjen, törökül Erdelistan) földrajzi-történeti-politikai alakulat Közép-Európában, a Kárpát-medence keleti részén, a mai Románia területén. Ma már csak történelmi hagyományai, sajátos kultúrája és a regionális identitás miatt tekinthető önállónak.
Tágabb értelemben az Erdély vagy elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük, de nem mint egységes tartományt, hanem csak mint 16 megye összességét. Ez a terület magában foglalja Belső-Erdélyt, a Partiumot és a Bánság keleti nagyobb részét. E két utóbbi térség együtt Külső-Erdélynek is nevezhető.vagy református szóhasználatban Királyhágómellék, lásd: www.arkad.ro/generate_other_site/oron/arkad/data/30-6.pdf
Szűkebb értelemben Erdély, a vagy Belső-Erdély ennek a nagyobb területnek a középső-keleti („Király-hágón túli”) részét jelenti, amely az egykori Magyar Királyságon belül bizonyos önállósággal rendelkezett (lásd Erdélyi Vajdaság). Belső-Erdély keleti felén található a Székelyföld történelmi tájegysége. Itt a legnagyobb ma a magyarok aránya Románián belül. Hivatalos nyelv a román.
Erdély a középkorban a Magyar Királysághoz tartozott, majd a 16. század második felétől közel másfél évszázadig Erdélyi Fejedelemség néven a saját fejedelmei gyakorlatilag önálló államként kormányozták, egy laza török vazallusi függőség alatt. A 17. század végétől a Habsburg Birodalom tartománya volt, nagyfokú autonómiát élvezve. 1867-től több mint fél évszázadig az Osztrák–Magyar Monarchián belül, tartományi önállóságát elveszítve, újra Magyarország szerves részét képezte, majd 1920-tól Románia része.
Nevének eredete Az Erdély szó az erdő főnév és a régi magyar elü ~ elv ~ eli ~ elve, azaz „valamin túl fekvő rész” összetétele, jelentése tehát: ’az erdőn túl’. Az elnevezés az Alföld felől értendő, és az onnan nézve az Erdélyi-szigethegység korabeli sűrű erdeinek a másik oldalán fekvő területeket jelölte. Hasonló módon – az Alföld felől nézve – kapta nevét a Dunántúl (latinul: Transdanubia), és a Tiszántúl (latinul: Transtisza) is, valamint Szlavónia amit a magyar okleveles gyakorlat az egész középkorban mint drávántúli (ultradrawanus) területet emlegetett.
A római korban területén szervezték meg a rövid életű (kb. 165 éves) Dacia provinciát, de azzal csak részleges területi átfedések voltak (nagyobb kiterjedésű volt), ezért Dacia provincia nem tekinthető Erdély területi előzményének. Dacia provincia pusztulása után, 271-től a Dunától délre szervezték azt újra, Dacia Ripensis néven, ezzel pedig a későbbi Erdély területével való részleges átfedés is megszűnt. A Dacia név ettől kezdve évszázadokon keresztül nem szerepelt sem Erdély térségére, sem annak bármely részére vonatkozóan. A Dacia elnevezést a 15. századi humanista történetírás támasztotta fel újra. A népvándorlás századaiból egyetlen adat sincs arra vonatkozóan, hogy a későbbi Erdély bármiféle földrajzi névvel rendelkezett volna, ezért arra következtethetünk, hogy a magyarok megérkezése előtt ilyen nem létezett.
Szent István uralkodása idején az Erdély elnevezés még nem létezett, a korabeli dokumentumok Fekete-Magyarország néven hivatkoznak a területre. A fekete szó ebben az esetben a keleti égtájat jelöli. Az egyik ilyen dokumentum Querfurti Brúnó 1008-ban keletkezett levele, melyben beszámol a keleti-magyarok (ungrok) megkeresztelkedéséről: „hallám a fekete Ungrokról, hogy azokhoz már Szent Péter követsége, amely hiába soha nem jár, érkezett, s hogy mindnyájan kereszténnyé lettek”.„Ego autem nunc flecto ad Pruzos … audivi enim de nigris Ungris, ad quos quae nunquam frustra vadit sancti Petri prima legatio venit … qui conversi omnes facti sunt Christiani.” (Magyar Nyelvészet III. 158.) A másik forrás Adémar de Chabannes-től származik, aki a következőket írta: „István, Magyarország királya, haddal támadván meg Fekete-Magyarországot, azt mind erőszakkal és félelemmel, mind jó szerrel is a hit igazságára térítette”.„Stephanus etiam Ungriae rex bello appetens Ungriam Nigram, tam vi quam timore et amore ad fidem veritatis totam illam terram convertere meruit.” (Pray, Annales regum Hungariae I. 14.) Brúnó és Adémár levelei is megkülönböztetik egymástól István nyugati királyságát, és Fekete-Magyarországot, azaz a későbbi Erdélyt.
Erdélyre mint „erdőntúli földekre” először a latin nyelven írt középkori magyar állami oklevelek kezdtek el hivatkozni. Az első ilyen, egy I. Géza által 1075-ben kibocsátott adománylevél, amiben Torda vára „erdőn túl fekvő”-ként (terra ultra silvam) jelenik meg,„ultra silvam ad castrum quod vocatur Turda” Erdélyi Okmánytár I. 4.Bicsok Zoltán: Torda város története és statútuma A következő évszázadokban az e szemléleten alapuló elnevezés élt tovább, mindössze nyelvtani változások történtek. Kezdetben a latin főnév többesszámba került: 1177-ben két oklevélben is „erdőkön túl” (ultra silvas) alakkal találkozunk.Erdélyi Okmánytár I., 14.Erdélyi Okmánytár I., 13. Egy 1185–95. évi irat „a király erdőkön túli jövevényeiről” („hospites regis de ultra silvas”) szól.Erdélyi Okmánytár I., 17. A kisebbik István-legendában „erdőntúli Fehérvár”-ról („Alba Transsilvana”)Scriptores rerum Hungaricarum II. – Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Szovák Kornél-Veszprémy László kiegészítéseivel. Budapest, 1999, 389. oldal egy 1111. évi oklevélben „erdőntúli” (Ultrasiluanus) püspökről és főemberről esik szó.Scriptores rerum Hungaricarum I. – Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Szovák Kornél-Veszprémy László kiegészítéseivel. Budapest, 1999, 383. oldal Ugyanezen században kezdtek a területre „erdőntúli részek” (Partes Transsylvana) módon hivatkozni.Erdélyi Okmánytár I., 9.Legenda Sancti Gerhardi Ez a fajta elnevezés a 15. századig fennmaradt: 1206: ultra silvas ~ ultra sylvas; 1208: Transylvanus; 1210: ultra silvas ~ terra Ultrasilvana ~ Ultrasilvanus; 1222–1243–1247–1263–1309: ultra silvas. A térség később főnevesült, -ia képzővel ellátott Transsilvania névalakja még nem létezett, annak első megjelenése csak 1462-től adatolható.Györffy György – Gyulafehérvár kezdetei, neve és káptalanjának registruma, Századok 118. (1983), 413. oldalBenkő Elek: Erdély, Korai magyar történeti lexikon, 188. oldal
A latin „ultra silva” helyett a magyar köznyelvben az „Erdőelve” kifejezést használták. Fontos megjegyezni, hogy a középkori latinnal írt magyar szavak átírására kétféle szabály létezik, ezért azok írásmódja gyakran eltérhet.F. Bátori Gyopárka – A személynevek Anonymus Gesta Hungarorumának angol és román fordításaiban (2020), 58. oldal A magyar népi elnevezést először Anonymus 12. századi gesztája, a Gesta Hungarorum jegyezte fel, amely „Erdeuelu”-ként (más átíratban Erdevelu) hivatkozik a területre.A régi magyar nyelvben Igfan erdőnek (Egyfan = 'szent rengeteg') emlegetett Bihari-hegységen (Erdélyi-középhegység) túl fekvő országot a Duna–Tisza menti síkság felől nézve „Erdőn túlinak” nevezték (a 11. századi ősgestában Erdeelvv = erdő elü), amiképpen a Havasnak nevezett Kárpátokon túli ország volt a Havaselve. (Erdély rövid története, Akadémiai Kiadó, Budapest 1989)Czuczor–Fogarasi-szótár Ezt követően számos elbeszélő forrásban fordul elő Erdély magyar neve. Kézai Simonnál a terület elnevezése Anonymus mintáját követi: Erdeuelu~Erdevelu. E név formák egy erdő+el(ü) (erdőn túl) összetételre mennek vissza. Azt, hogy a magyar nyelv más esetekben is használta az el(ü) névutót, számos más példa is bizonyítja. Havasalföld (latinul: Transalpina) hagyományos magyar elnevezése Havaselve~Havas-elv-föld a Déli-Kárpátok havasain túli terület jelentette. Az „elv-földből” a magyar népetimológia csinált „alföldet”. Létezik egy Hídelve, azaz „hídon túli terület”, mely Kolozsvár egy történelmi városrésze. Mádéfalva település egy részének Patakelve a neve. Létezett gyepűelve (ultra indagines), mely a gyepűrendszeren túli, megműveletlen és lakatlan területeket jelentette. Egy 1285-ből származó oklevélben „tiszaeli” (azaz tiszántúli) részekként hivatkoznak a Nyírségre (ultra partem de Tyzael). Egyes elméletek szerint az elv szóból képződött a székelyek neve is. Eszerint a székely („szék-elv”) szó ugyanúgy alakult ki, ahogyan az Erdély, de utóbbi jelentése „széken túli”, azaz az erdélyi székeken túl élő népességet jelölte. Az elve mint „valamin túl” jelentésű szó többször is szerepel az egyik legkorábbi magyar bibliafordításban, a Mücheni kódexben is: „és jutának Judeának vidékébe Jordán elvé” („a Jordánon túl”); „és mikor juttak volna ő tanejtványi tenger elve” („tengeren túl”); „kimene Czedronnak áradatja elvé” („a Kidron patakon túl”).
Mivel a latin névváltozat korábban fordul elő az írott forrásokban mint a magyar, ezért a román történészek és nyelvészek részéről két alternatív elmélet is napvilágott látott. Az egyik ilyen, hogy a latin név időben előbb keletkezett, és a magyar Erdély szó, a latin elnevezés tükörfordítása lenne. Ez könnyedén cáfolható, hiszen számos más példa is bizonyítja ezt a fajta korabeli magyar névadási szokást. Ezek között szabályszerűség figyelhető meg, amibe Erdély latin és magyar elnevezése is tökéletesen illeszkedik: Erdő-elve → Erdély; Szék-elve → Székely; Hídelve; Jordán-elve; tenger-elve; Czedronnak áradatja elve; Dunántúl → Transdanubia; Tisztántúl ~ Tiszael → Transtisza; Dráván túli → Ultradrawanus, Havaselve → Transalpina ~ „ultra montes nivium”,A multikulturális Erdély középkori gyökerei – Tiszatáj 55. évfolyam, 11. szám. 2001. november, Kristó Gyula – The medieval roots of the multicultural Transylvania – Tiszatáj 55. year. 11th issue November 2001, Gyula Kristó Gyepűelve → ultra indagines. Kijelenthető tehát, hogy valójában a latin elnevezés tekinthető a magyar név fordításának. A másik ilyen alternatív elmélet szerint, a terület latin elnevezése a helyi újlatin nyelvet beszélő román népességtől származik. Valójában a korabeli iratokban szereplő latin nyelvű névváltozatok középkori latin nyelven születtek, nem pedig középkori románon. Bár a román nyelv is latin eredetű, de a középkorra annyira eltávolodott a latintól, hogy lehetetlen összetéveszteni őket, így minden szóról teljes pontossággal megállapítható, hogy az a középkori latin vagy a román nyelvből származik-e. További ellenérv, hogy a középkori latin a magyar állam- és egyházszervezet hivatalos nyelve volt egészen 1844-ig, de akkoriban már holt nyelv volt, és csak írásban használták. A szó nem származhatott olyan helyi népességtől, amelyik élőnyelvként beszélte volna. Azokban az országokban, ahol a lakosság valamilyen latin nyelvet beszélt anyanyelveként, már nem az egyház és államigazgatás által használt irodalmi latint beszélték, hanem annak vulgáris (népies, leromlott) helyi változatát, melyeket a mai újlatin nyelvek (portugál, spanyol, francia, olasz, román, dalmát†) legkorábbi változatainak tartanak. Azt, hogy a román nyelvbe a magyarból került át a Transilvania alak bizonyítja az is, hogy a román nyelvben az erdőre a pădure szó terjedt el, nem pedig a silvă. Ha a Transilvania kifejezés a román nyelvből került volna a magyar közigazgatásba, akkor a románság ma is a silvă szót használná arra, hogy ’erdő’.