A Hoverla Uzshorod (ukrán betűkkel Футбольний клуб Говерла Ужгород, magyar átírásban: Futbolnij Klub Hoverla Uzshorod) ukrán labdarúgócsapat, székhelye Ungvárott található. A csapat jelenlegi nevét az Északkeleti-Kárpátok és egyúttal Ukrajna legmagasabb csúcsáról, a Hoverláról kapta, legnagyobb sikereit a második világháború előtti és utáni években aratta, amikor kétszeres szlovák és háromszoros ukrán bajnok lett, és egyszer megnyerte az ukrán labdarúgókupát is. A csapat 2001-ben debütált az ukrán élvonalban, azonban a korábbiakhoz hasonló kiemelkedő teljesítményt még nem ért el. A 2015–2016-os szezon után kitiltották az élvonalból, amelyet követően a csapat megszűnt.

Korábbi nevek / 1925–1939: SK Rusj Užhorod 1939–1945: SK Rusj Ungvár 1946–1960: Szpartak Uzsgorod 1961–1970: Verhovina Uzsgorod 1971–1981: Goverla Uzsgorod / 1982–1991: Zakarpatyje Uzsgorod 1991–1997: Zakarpattya Uzshorod 1997–1998: Verhovina 1998–2011: Zakarpattya 2011–2012: Hoverla-Zakarpattya 2012–2016: Hoverla Uzshorod

Története

Az angol típusú labdarúgást Ungvárott még az Osztrák–Magyar Monarchia idején, 1893-ban kezdték el játszani a gimnáziumi felső osztályos tanulók. Edzőik Medreczki István és Schirger Ferenc tanárok voltak. Az első hivatalos mérkőzést 1901. augusztus 15-én bonyolították le a BAK és a városban nyaraló budapesti egyetemistákkal megerősített ungvári diák-válogatott részvételével. A meccs, amelyen az ungvári Majzels Hugó bíráskodott, sajnos akkor a vendégek 3:0-s győzelmével zárult, de ugyanakkor ez a dátum futballtörténelmi jelentősége miatt lett a Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség megalakulásának napja. A BAK csapatában olyan hírességek is játszottak, mint a magyar válogatott tagja Grósz József és Vincze Károly. Még augusztus végén sor került az ungváriak és az akkor még Magyarország részét képező Kassa és Eperjes városok válogatott csapatának a mérkőzésére is, amely alkalommal a hazaiak elérték a történelmük első, 4:1-es arányú győzelmüket. Ezt követően a játék gyorsan elterjedt az Ungvár melletti Szobráncon és Nagybereznán, majd Munkácson, Beregszászban, Nagyszőlősön, Huszton és néhány más vidéki városban. Hivatalosan az első csapat 1902 nyarán alakult meg, amikor is létrehozták az Ungvári Labdarúgók Egyesületét. Annak elnöke Tihler Sándor ügyvéd, míg a titkára Gulovics Tivadar gimnáziumi tanár, a csapatkapitány pedig Csűrös Ferenc tanár volt. Az egyesület csapata is megmérkőzött az említett felvidéki válogatott csapattal és ugyancsak 4:1-re nyert. Volt még nyáron egy meccsük a Kisvárda csapatával is, amelyen 5:0-ra győztek az ungváriak.

A vidék sportéletében fontosnak mérföldkőnek számított az 1906. év, amikor hivatalosan létrehozták az első kárpátaljai sportegyesületet, az UAC-ot, amely 1910-től a futballt is felkarolta és 1911-ben már be is jelentkezett a magyarországi vidéki bajnokság északi kerületébe. Az Ungvári AC indulásával jelezte, hogy a futball Kárpátaljára is megérkezett. 1907-ben megalakult a Nagyszőlősi Sport Egyesület (NSE) is. Érdekesség, hogy az NSE keretében a sport mellett különféle kulturális tevékenységet is folytattak, illetve tánc-, ének- és színjátszó köröket működtettek. Az I. világháború előtt még bejegyezték az UGK-t (Ungvári Gimnasztikai Klub), majd hosszú szünet következett. A legnagyobb sikert a klubok között az UAC érte el 1914-ben, amikor Magyarország NB II. Osztályának Északi és Észak‐keleti Csoportja bajnokaként legyőzte a Dél‐magyarországi Csoport első helyezettjét - a NAK‐ot (Nagyváradi Atlétikai Klub), az NB I-es labdarúgó‐bajnokságba való bejutásért vívott csatában. Az első osztályba azonban mégsem juthatott be az időközben kitört háború miatt.

1919. szeptember 10-én Kárpátalja a Saint-germaini békeszerződés értelmében az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került Podkarpatska Rusz néven. A prágai kormány egyik első intézkedéseként az országban található valamennyi sportklubnak és egyesületnek újra kellett regisztráltatnia magát, a labdarúgó csapatokat pedig adminisztratív és nemzetiségi alapelvek figyelembe vételével kettéosztották. Ennek értelmében 1920-ban Pozsonyban megalakult a cseh‐ és szlovák nemzetiségű labdarúgókból álló csapatok Szlovák Labdarúgó Kerülete, valamint a Kárpátaljai Labdarúgó Kerület Ungvár központtal, amelybe főleg a magyar és ruszin nemzetiségű játékosokból álló csapatok csoportosultak. Csehszlovákia nyugati részén pedig Prága központtal létrehozták a német nemzetiségű labdarúgók kerületét. A kárpátaljai kerületet tovább bontották nyugati és keleti csoportra. Ezek a kerületek önállóan működtek a Csehszlovák labdarúgó-szövetség által jóváhagyott alapszabályok figyelembe vételével. A kötelezővé tett nyilvántartásba vétel és a fizetendő magas díjak miatt a részt vevő labdarúgók és csapatok száma hirtelen csökkent, illetve csak a húszas évek közepén kezdtek újra alakulni új klubok és labdarúgócsapatok. Az 1922. augusztus 28-án felállított kárpátaljai kerület tagegyesületei a következők voltak: Ungvári AC (UAC), Ungvári TK (UTK), Ungvári MTE (UMTE), Beregszászi Törekvés, Csapi AC, Nagyszőlősi TK, Nagyszőlősi SE, Rahói SC, Aknaszlatinai AC és a Királyházai FC. Ez a kör később bővült másokkal, beleértve az SK Rusj Užhorod (magyar nevén SK Rusj Ungvár) sportklubot is, amelyet 1925. augusztus 15-én hozták létre és amelynek a labdarúgócsapata az első mérkőzését 1926. június 4-én vívta a szintén ungvári CsSK csapatával. Akkor a mérkőzés eredménye 0:2 volt az ellenfél javára.

Az 1938-ig terjedő időszakban tizennyolc alkalommal rendeztek kárpátaljai bajnokságot, ebből tizenhétszer külön csoportokban nemzetiségi alapon, és csak egyszer fordult elő 1926-ban, hogy az úgynevezett „ligabajnokság” keretében derült ki, hogy melyik csapat a legerősebb a szláv és a magyar nemzetiségű csapatok közül. Ezt a versenyt akkor az UTK nyerte és a következő idényben részt vehetett a szlovák bajnokságban. 1921-től kezdődően Kárpátalja labdarúgó‐bajnoki címét a következő csapatok nyerték el: a szláv csapatok között - az Ungvári CsSK (8 ), az Ungvári SK Rusj (6), a Munkácsi Slovan SK és a Huszti SK Rusj (2-2 alkalommal); a magyar csapatok között - az Ungvári UTK (6), az ungvári UAC és UMTE, illetve a Munkácsi MSE (3-3), a Palánki Szpartakusz, a Huszti SE és a Királyhelmeci SC (1-1 alkalommal). Mindazonáltal a csehszlovák érában a legjobb kárpátaljai csapatnak az Ungvári SK Rusj-t tekintették, mivel a hat kerületi bajnoki cím mellett 1929-1934 között 6-szor győzött a kelet-szlovákiai bajnokságban, ötször volt döntőse (1929, 1930, 1931, 1932, 1935) és kétszer bajnoka (1933, 1936) az országos szlovák bajnokságnak. Ez Kárpátalja egyetlen csapata volt, amely az 1936/1937-es idényben kijutott a csehszlovák profiligába.

A múlt század első harmadában több kárpátaljai játékost meghívtak a nemzeti válogatott csapatokba. Így, többek között dr. Pesovnik László a magyar, Silinger Sámuel pedig a csehszlovák nemzeti együttesben szerepelt. Dr. Pesovnik az UAC csapatában kezdte pályafutását, majd a budapesti BEAC-ban és a Szombathelyi Sabária SC-ben játszott eredményesen. Silinger viszont az UTK-ban kezdett futballozni, és amikor felvételt nyert a Prágai Egyetemre, akkor megkereste őt a helyi Deutschen Fussballen Club (DFC), amelyben hat évet játszott a német nemzetiségű labdarúgókból álló csapatok bajnokságában. A csehszlovák profiligában más labdarúgók is szerepeltek, akik öregbítették Kárpátalja hírnevét a világban. Így többek között Boksay Sándor is, aki az Ungvár melletti Nagyláz faluban született és a Prágai Slavia SK-ban váltotta a világhírű František Pláničkát. (Planicka az 1934-es világbajnokságon ezüstérmet szerző csehszlovák válogatott csapatkapitánya volt és abban az időszakban a földkerekség egyik legjobb kapusának számított. A csehszlovákok az 1962-es chilei világbajnokság döntőjébe is bejutottak, de akkor nem tudtak felülkerekedni az aranyérmet megszerző brazilok fölött, és „csak” a második helyezést érték el. Boksay, aki kiváló védése miatt megérdemelten a „gumikapus” találó becenevet kapta, az Ungvári SK Rusj-nál töltött sikeres évei után, 1937-ben szerződött a prágai sztárcsapathoz. A Slavia SK a harmincas években négyszer lett országos bajnok, kétszer megnyerte Csehszlovákia Kupáját és 1938-ban az akkoriban a kontinensen a legrangosabb Közép-Európai (Mitropa) Kupát is. Hatéves külföldi szereplése után befejezte az aktív pályafutását és edzői pályára lépett: dolgozott különféle cseh‐ és morva-i kluboknál, majd 1949-ben egyedülálló módon a csehszlovákiai labdarúgó‐válogatott csapatának szövetségi kapitánya lett. Az 1937. szeptember 19-én, Budapesten esedékes magyar‐csehszlovák mérkőzés előkészítéseként Boksay Sándort is jelölték a csehszlovák válogatottba, de a szerepeltetése ismeretlen ok miatt elmaradt. A magyar válogatott ezen a meccsen szenzációs, 8:3-as győzelmet aratott, ebből 7 gólt Sárosi György lőtt a hírek szerint akkor gyengélkedő Planicka kapujába. Ez az egy zsáknyi gól azóta is rekordnak számít a magyar labdarúgás történelmében az egy meccsen egy személy által elért találatok tekintetében.) A csehszlovák profiligában futballozó kárpátaljai kiválóságok felsorolásakor mindenképpen említést érdemel Dr. Kalocsay Géza, aki pályafutását a szülővárosában, Beregszászban kezdte. Onnan 1932-ben, alig 19 évesen átkerült a kontinens akkori egyik legjobb csapatához, a Prágai Sparta AC-hez. Háromszor játszott a csehszlovák válogatottban és a csapat tagjaként részt vett az 1934-es olaszországi világbajnokságon is. Így ő volt az első magyar származású labdarúgó, aki világbajnoki ezüstérmet szerzett annak ellenére, hogy a döntőben végül is nem lépett pályára. Dr. Kalocsai 1937-től két évet Franciaországban, az Olympique Lille-nél játszott, bekerült a francia liga-válogatottba, majd 26 évesen visszatért Magyarországra és 1943-ig a budapesti klubokban - Kispest, Ferencváros, Újpest - futballozott. Ebben az időszakban a magyar válogatott tagja is volt két alkalommal, s ezáltal egy másik egyedülálló csúcsot állított fel: ő volt az első magyar labdarúgó, aki más országok válogatott csapatában is szerepelt. Később sikeres edzőként dolgozhatott számos budapesti és más magyarországi, illetve külföldi klubnál. De a legnagyobb megtiszteltetés akkor érte, amikor 1949-1950-ben másodedzőként Sebes Gusztáv segítője lehetett a magyar nemzeti válogatottnál.