Az Universiade egy nemzetközi sportesemény, amit a Federation International Sports University (FISU) szervez egyetemi sportolók számára több sportágban. A nyári Universiadék tizenkét kötelező (atlétika, kosárlabda, vívás, labdarúgás, torna, cselgáncs, taekwondo, tenisz, toronyugrás, vízilabda, asztalitenisz, röplabda) és a szervező ország által választott sportokból állnak. A téli Universiadék nyolc kötelező (alpesisí, Snowboard, északisí, gyorskorcsolya, jégkorong, curling, műkorcsolyázás, biatlon) és a szervező ország által választott három sportból állnak. Hivatalos himnusza a Gaudeamus igitur.

A név eredete Az elnevezés a university és az olympiad szavak összevonásából jött létre; jelentése kb. „egyetemi olimpia”. (Az universitas latin, az olimpiád szó pedig görög eredetű.)

Világ Diák Játékok (Universiade előtti)

1923-ban, Párizsban rendeztek először nemzetközi versenyt egyetemisták számára, az UNEF, a Francia Egyetemisták Nemzeti Szövetsége szervezésében.

A sorozatot különböző változtatások és a háború után 1949-től már kétévente rendeztek versenyeket, akkor már a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) szervezésében, Nyári Nemzetközi Egyetemi Sporthét néven. A verseny sokáig nem szakadt el Európától; 1957-ig 16 alkalommal rendezték meg, ötször is a francia főváros adott neki otthont. 1957-ben már Egyetemi Világjátékok volt a rendezvény neve,

Helyszínek:WORLD STUDENT GAMES (PRE-UNIVERSIADE)

1923 Párizs 1924 Varsó 1927 Róma 1928 Párizs 1930 Darmstadt 1933 Torino 1935 Budapest 1937 Párizs 1939 Monte-Carlo 1939 Bécs 1947 Párizs 1949 Merano 1951 Luxembourg 1953 Dortmund 1955 San Sebastián 1957 Párizs

Világdiákjátékok (UIE)

Az első hivatalos Világdiákjátékokat 1924-ben szervezték, és a Fédération Internationale du Sport Universitaire szárnyai alatt tartották (FISU) 1949-től. Egy alternatív eseményt szervezett az Union Internationale des Étudiants (UIE) 1947–1962, köztük egy nem hivatalos játékot 1954-ben.

Helyszínek:

1947 Prága 1949 Budapest 1951 Berlin 1953 Bukarest 1954 Budapest 1955 Varsó 1957 Moszkva 1959 Bécs 1962 Helsinki

Az Universiade helyszínei 1959-ben ismét átkeresztelték a sorozatot Universiadéra. Ez a név azóta nem változott. A versenyeket 1947 óta kétévente rendezik meg (1967 és 1973 között csak egy Universiade volt, 1970-ben). 1960-ban bevezették a téli játékokat is, amelyeket 1981 óta a nyári játékokkal azonos évben rendeznek meg, azaz minden páratlan esztendőben.

Érdekes helyzetben vannak azok, akik az Universiade sportértékével foglalkoznak. Vannak, akik komolytalannak tartják, hiszen a sportágak képviselőinek élvonala nem szokott részt venni, mások viszont azt mondják, hogy az Universiade visszatérés az eredeti olimpiai szellemhez, hiszen itt még tényleg kellemes, szinte családias a légkör, és a doppingolás gyanúja sem vet komoly árnyékot a résztvevőkre.

balra|bélyegkép|250px|A nyári Universiadék helyszínei Téli Universiadék világosrózsaszín = egyszer sötétrózsaszín = kétszer világoslila = háromszor sötétlila = négyszer ibolya = ötszörjobbra|bélyegkép|250px|A téli Universiadék helyszínei Nyári Universiadék világoskék = egyszer azúr = kétszer sötétkék = háromszor olaj = négyszer

Az alábbi táblázat a nyári és téli Universiadék vendéglátó városainak mutatja. Egy-egy tényleges vendéglátó várost sorolnak fel. +ÉvJátékNyári UniversiadeÉvJátékTéli UniversiadeVárosOrszágVárosOrszág1959ITorino1960IChamonix1961IISzófia1962IIVillars1963IIIPorto Alegre1964IIIŠpindlerův Mlýn1965IVBudapest1966IVSestriere1967VTokió1968VInnsbruck1970VITorino1970VIRovaniemi1973VIIMoszkva1972VIILake Placid1975VIIIRóma1975VIIILivigno1977IXSzófia1978IXŠpindlerův Mlýn1979XMexikóváros1981XJaca1981XIBukarest1983XISzófia1983XIIEdmonton, Alberta1985XIIBelluno1985XIIIKóbe1987XIIIŠtrbské Pleso1987XIVZágráb1989XIVSzófia1989XVDuisburg1991XVSzapporo1991XVISheffield1993XVIZakopane1993XVIIBuffalo1995XVIIJaca1995XVIIIFukuoka1997XVIIIMuju1997XIXSzicília1999XIXPoprad Tatry1999XXPalma de Mallorca2001XXZakopane2001XXIPeking2003XXITarvisio2003XXIITegu2005XXIIInnsbruck, Seefeld2005XXIIIİzmir2007XXIIITorino2007XXIVBangkok2009XXIVHarbin2009XXVBelgrád2011XXVErzurum2011XXVISencsen2013XXVITrentino12013XXVIIKazány2015XXVIIGranada,Štrbské Pleso, Osrblie22015XXVIIIKvangdzsu2017XXVIIIAlmati2017XXIXTajpej2019XXIXKrasznojarszk2019XXXNápoly2021—Luzern32023XXXIICsengtu42023XXXLake Placid2025XXXIIIRuhr-vidék2025XXXITorino2027XXXIVCsungcseong2027XXXII2029XXXVÉszak-Karolina2029XXXIII jobbra|bélyegkép|200px|Az Universiadék érmei: arany, ezüst, bronz

1 A korábban kijelölt Maribor pénzügyi okok miatt visszalépett a rendezéstől. 2 A sífutó versenyeket a granadai környezeti problémák miatt Szlovákiába helyezték át. 3 A Covid19-pandémia miatt elmarad. 4 Eredetileg 2021-ben Jekatyerinburgban rendezték volna meg, de a Covid19-pandémia miatt kétszer elhalasztották, majd az orosz Ukrajna invázió ellen végül lemondták; így ez a rendezvény vette át a 2023-as Universiade helyét.

Magyarok az Universiadén Magyarország érmei a nyári UniversiadékonÉvHelyszín20x20px Arany20x20px Ezüst20x20px Bronz40x40pxHelyezettVárosOrszág2025.Ruhr-vidék010844. hely2023.Csengtu Kína38617. hely2019.Nápoly Olaszország10234. hely2017.Tajpej55414. hely2015.Kvangdzsu20326. hely2013.Kazány42918. hely2011.Sencsen Kína61412. hely2009.Belgrád 12531. hely2007.Bangkok23120. hely2005.Izmir 12227. hely2003.Tegu32714. hely2001.Peking Kína00643. hely1999.Palma de Mallorca22216. hely1997.Szicília Olaszország7418. hely1995.Fukuoka Japán8426. hely1993.Buffalo Egyesült Államok44511. hely1991.Sheffield Egyesült Királyság000helyezetlen1989.Duisburg4416. hely1987.Zágráb Jugoszlávia4358. hely1985.Kóbe Japán14416. hely1983.Edmonton Kanada00123. hely1981.Bukarest Románia12212. hely1979.Mexikóváros Mexikó4346. hely1977.Szófia24411. hely1975.Róma Olaszország02014. hely1973.Moszkva Szovjetunió000helyezetlen1970.Torino Olaszország3666. hely1967.Tokió Japán000helyezetlen1965.Budapest Magyarország168141. hely1963.Porto Alegre Brazília181362. hely1961.Szófia Bulgária8283. hely1959.Torino Olaszország6524. helyÖsszesen:11911112512. hely

Hivatkozások

További információk Official website of the International University Sports Federation (FISU) Official Website of the German University Sports Federation Official Report Winter Universiade Innsbruck / Seefeld 2005 Winter Universiade Harbin 2009 Winter Universiade Erzurum 2011 Summer Universiade Belgrade 2009 Summer Universiade Shenzhen 2011 Summer Universiade Kazan 2013 Universiade 2011

Kategória:Sportrendezvények Kategória:Felsőoktatás