Seth Woodbury MacFarlane (Kent, Connecticut, 1973. október 26. –) ötszörös Emmy-díjas amerikai rajzfilmkészítő, zeneszerző, író, producer, színész, énekes és szinkronszínész.
Leginkább a Family Guy az Amerikai fater és A Cleveland-show című animációs sorozatok alkotójaként ismert.
Élete és pályafutása Gyerekkorában aktívan érdeklődött az illusztráció iránt, és rajzfilmfigurákat kezdett rajzolni. Érettségi után a Rhode Island School of Design-ban tanult tovább rajzfilmszakon, ahol képzőművészeti diplomát szerzett. A Hanna-Barbera stúdióban kezdett el dolgozni, mint rajzfilmkészítő és író. Közreműködött többek között a Johnny Bravo, a Boci és Pipi, az Én vagyok Menyus, valamint a Dexter laboratóriuma epizódjainak elkészítésében.
Később felfigyeltek rá a Fox tévécsatornánál, ahol elkészítette első animációs sorozatát Family Guy címmel, amelyet 1999-ben kezdtek sugározni. 2005-ben indult az Amerikai fater című animációs sorozat, MacFarlane ezt Matt Weitzmannel és Mike Barkerrel közösen készíti.
A Cleveland-show, a Family Guy-ból megismert Cleveland Brown főszereplésével készített spin-off sorozat 2009 és 2013 között futott.
2012. július 13-án került Amerikában a mozikba Ted című saját készítésű filmje, amelyben ő kölcsönzi Ted, a plüssmedve eredeti hangját.
Magánélete Csillagok háborúja, Star Trek és Sci-fi rajongó."Production Report: Klingon Discrepancy Addressed in 'Affliction'" . Star Trek Online. Published December 16, 2004. Hozzáférés ideje: December 20, 2007.Adalian, Josef. "Family Guy meets Star Wars: Toon kicking off season with approved spoof". Variety. Published May 25, 2007. Hozzáférés ideje: December 20, 2007. Képzett zongorista és énekes. Nőtlen. Ateista nézeteit többször kifejti sorozataiban.Episode 173 of Real Time with Bill Maher on February 19, 2010 (https://www.youtube.com/watch?v=w3pExZs9IJA&feature=related) Támogatja a marihuána legalizálását. 2001. szeptember 11-én csak negyedórával késte le az American Airlines 11-es járatát, amelyik a World Trade Centerbe csapódott. Jó barátságban áll Butch Hartmannel.
Melegjogi aktivizmus MacFarlane akkor lett érdekelt a melegjogokban, amikor egy családtagja „ki akarta gyógyítani” egy meleg unokatestvérüket a homoszexualitásból. Az incidens felzaklatta MacFarlane-t, aki így nyilatkozott: "Kibaszottul félelmetes volt ezt olyantól hallani, akit szeretsz.” Továbbá hozzátette: "Miért van az, hogy bármelyik Georgia-i suttyó paraszt felcsinálhat egy nőt, elveheti, aztán a szart is kiverheti belőle, de ez a két intelligens író, akik 20 éve együtt vannak, nem házasodhatnak össze?”Brandon Voss: "Big Gay Following: Seth MacFarlane". Advocate, 2008. január 25 és 2015. november 17. (Hozzáférés ideje: 2016. szeptember 4.)
Politika MacFarlane az amerikai demokrata párt támogatója. Barack Obama 2008-as elnöki kampányát ötvenezer dollárral segítette.
Filmográfia Film Filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörRendezőMegjegyzések Rendező Író Producer 1995 The Life of Larry Seth McFarlane hallgatói rövidfilm2005 Inside the CIA Seth McFarlane (2) rövidfilm Stewie Griffin: The Untold Story Pete Michels DVD-film2008The Negotiating Table rowspan=2 rowspan=2 rowspan=2 Bryan Carmelrövidfilm Brendan Colthurst 2012 Ted Ted Seth McFarlane (3) 2014 Hogyan rohanj a veszTEDbe A Million Ways to Die in the West Seth McFarlane (4) 2015 Ted 2. Ted 2 Seth McFarlane (5) Ez mindent megváltoztat This Changes Everything Avi Lewis dokumentumfilm2020 aTypical Wednesday J. Lee Vérrel Írt könyvek Books of Blood Brannon Braga
Filmszínész Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 2005 Stewie Griffin: The Untold Story több szereplő hangja Seth MacFarlane 2008 Hellboy II. – Az aranyhadsereg Hellboy II: The Golden Army Johann Kraus (hangja) Kassai Károly Guillermo del Toro 2009 Futurama: Into the Wild Green Yonder Mars Vegas énekes (hangja) Peter Avanzino2010 The Drawn Together Movie: The Movie! I.S.R.A.E.L. (hangja) Greg Franklin Fogtündér Tooth Fairy Ziggy Csőre Gábor Michael Lembeck 2012 Ted Ted Ted (hangja) Nagypál Gábor Seth MacFarlane (2) 2013 Movie 43 önmaga (cameo) Czvetkó Sándor Peter Farrelly 2014 Hogyan rohanj a veszTEDbe A Million Ways to Die in the West Albert Stark Dévai Balázs Seth MacFarlane (3) 2015 Ted 2. Ted 2 Ted (hangja) Nagypál Gábor Seth MacFarlane (4) 2016 Énekelj! Sing Mike (hangja) Csőre Gábor Garth Jennings 2017 Logan Lucky – A tuti balhé Logan Lucky Max Chilblain Czvetkó Sándor Steven Soderbergh
Televízió
Jegyzetek
További információk
Seth MacFarlane Unlimited Seth MacFarlane's Cavalcade of Cartoon Comedy
Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Amerikai producerek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Connecticutiak Kategória:Emmy-díjasok