Andorka Rudolf (Rezső) (született Fleischhacker Rezső Sándor) (Sopron, 1891. november 8. – Budapest, 1961. március 30.) magyar honvéd vezérőrnagy, diplomata, Andorka Rudolf szociológus édesapja.

Fiatalkori évei Korán elmagyarosodott német polgári család sarja, apja Fleischhacker Fridolin, középiskolai tanár volt Sopronban. Rudolf fiatalon árván maradt, ezért az ingyenes soproni hadapródiskolába került. Ezután a Ludovika Akadémiára ment, amit 1914-ben fejezett be. Ezzel párhuzamosan jogot is végzett, valamint nyelveket tanult. Németül már gyerekkorában folyékonyan beszélt, később megtanult franciául és angolul is.

Katonai, diplomáciai karrierje Az első világháborúban a 306. honvéd gyalogezred tisztjeként szolgált. Egy könnyebb és egy súlyos sebesülést szenvedett, utóbbi következtében majdnem amputálni kellett a karját. Ezután már nem a fronton, hanem a vezérkarnál szolgált, Stromfeld Aurél segédtisztje lett. Mellette maradt a világháború idején, a Károlyi-kormányzat időszakában és a Vörös Hadseregben is. 1919 május-júniusában, a Tanácsköztársaság alatt részt vett a Vörös Hadsereg északi hadjáratában. A Horthy-rendszerben – bár átmenetileg Nyíregyházára vezényelték – nem származott hátránya a Vörös Hadseregben betöltött tisztsége miatt, s rövidesen ismét vezérkari tisztként szolgálhatott a „nemzeti hadseregben": a Fővezérség II. (hírszerző) csoportjánál működött.

1921-22-ben, Rigában katonadiplomataként vett részt a szovjet-magyar hadifogolycsere-tárgyalásokon. A Szovjetunióról küldött kitűnő jelentései alapján a vezérkar számításba vette őt a katonai szakelőadói szolgálatra. Még ebben az évben Bajnóczy József százados utódjaként katonai szakelőadó, azaz rejtett katonai attasé lett Prágában, követségi attasé diplomáciai rangban. A szolgálat legtehetségesebb tagjai közé tartozott, azon kevés katonai szakelőadó közé, akik diplomáciai fedőfoglalkozásukat, a külügyi beosztást is lelkiismeretesen ellátták. 1923-ban előléptették, II. o. követségi titkári címet kapott. Prágai posztját 1926 júliusig töltötte be. Katonai rendfokozata ekkor már őrnagy volt. „Csehszlovákiából állítólag azért hívták vissza, mert a csehek hosszabb idő után rájöttek, hogy apám megszerezte a titkos kódjukat, amit egy cseh kém adott el neki. Bár konfliktushelyzet miatt kellett visszajönnie, a csehekről mindig nagyon kedvezően nyilatkozott, és partnereivel, a cseh katonatisztekkel mindig jó viszonyt ápolt.”

Hazatérése után a katonai hírszerzésnél, a 2. osztályon teljesített szolgálatot. Következő, varsói kiküldetése előtt, 1927 decemberben Andorka névre magyarosított.„Az apai ág eredetileg Fleischhacker volt, az Andorka magyarosított név, amelyet apám már felnőttként vett föl. Tudomásom szerint azért, mert ki akarták nevezni a húszas években Varsóba katonai attasénak, de azt mondták neki, hogy német névvel nem mehet oda, így ő nagyanyja nevére „magyarosított." – Külszolgálata idején, 1929-ben házasodott meg, felesége Verebély Tibor sebészprofesszor lánya volt.

1931-től 1934-ig Rőder Vilmos vezérkari főnök szárnysegédjeként szolgált. 1934-ben a katonai hírszerzés és elhárítás csúcsszerve, a VKF 2. osztály vezetőjének, Hennyey Gusztávnak volt a helyettese. 1935-37 között – már ezredesként – a Honvédelmi Min. Elnöki B. osztályának vezetője. 1937–38-ban a VKF 2. osztályát vezette. E tisztségében volt jelen a csehszlovákokkal a Felvidék egyes területeinek békés visszaszolgáltatásáról folytatott komáromi tárgyalásokon.„A VKF második osztály vezetőjeként vett részt a komáromi tárgyalásokon, ahol a csehekkel békés tárgyalások révén kívánták elérni, hogy a Felvidék egy részét visszaadják Magyarországnak. Mint ahogy azt tudjuk, a tárgyalások odáig vezettek, hogy Komáromban és Sátoraljaújhelyen a vasútállomás visszaadásában megegyeztek, többen nem.” – Németellenessége miatt fokozatosan elszigetelődött a honvédség tisztikarán belül. Hitlert őrültnek tartotta, s azt hangoztatta, hogy ha Németország kirobbantja, el is fogja veszíteni a háborút.„… a nácizmussal szemben nagyon erős ellenérzéseket táplált. Egyszer valamilyen módon – azt hiszem, még 1939 előtt – találkoznia kellett Hitlerrel, amire úgy emlékezett vissza, hogy Hitler egy őrült benyomását keltette benne, egy zseniális, teljesen megszállott őrültét. Elrémisztette ez a találkozás. Amikor másnap részt vettek egy nagy katonai díszfelvonuláson, Hitler a beszélgetés során azt mondta, azért van szükség az ilyen díszfelvonulásokra, mert a katonáknak fontos, hogy lássák őt. Apám ezt is az őrület megnyilvánulásának tartotta. Apámban mélységes visszatetszést keltett ez az egész Führerprinzip, és kezdettől fogva igen élesen szembefordult a nácik antiszemitizmusával is. 1939-től kezdve mindig azt hangsúlyozta, hogy ha Németország belemegy a háborúba, akkor elveszíti. Nem szabad a németek mellé állni, mert magukkal fognak rántani a szakadékba.” – A kárpátaljai bevonulást németellenes lépésként értékelte és támogatta. 1939. január 13-ától a magyar fél vezetőjeként vett részt az oroszvégi határincidenst („vízkereszti csata”) követő cseh-magyar katonai tárgyalásokon.„Munkács külterületén, Oroszvégen európai sajtóvisszhangot kiváltó fegyveres határincidens tört ki a magyar és a csehszlovák katonaság között (»vízkereszti csata«). (...) Január 10-én Őrhegyalján a felek kicserélték a foglyokat. Január 13-án az ügyben magyar–cseh katonai bizottság kezdte meg a tárgyalásokat. A magyar bizottság vezetője Andorka Rudolf vezérkari ezredes.” –

1939. május 8-átólFriss Ujság 44/108, 6 (1939. május 12.) 1941. június 22-éig – már vezérőrnagyként – madridi követ volt. Kinevezésével Teleki Pál miniszterelnök Spanyolországon keresztül kívánta tartani a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal, elsősorban Franciaországgal, Angliával és Amerikával. Budapestet ugyancsak érdekelte, hogyan szándékozik Spanyolország elkerülni a tengelyhatalmakhoz való csatlakozást.„… a Franco-kormány mellé akkreditált Andorka Rudolf követ (hírszerző tábornok) is azt a feladatot kapta, hogy »jelentse, hogyan akar kibújni Spanyolország a tengely katonai szövetségbe való belépés alól. Sokat nevettem, talán mi is őket akarjuk kopírozni?« - írta naplójában 1939. június 1-jén.” – Andorka követ Madridban a legjobb diplomáciai kapcsolatot az angolokkal építette ki, ugyanakkor – náciellenessége miatt – a német követséggel rendkívüli módon elhidegült a viszonya.„Apám viszonya a német nagykövetséggel rendkívüli módon megromlott, ami nyilván azzal függött össze, hogy nem titkolta, ő nem szereti a nácikat, és nem szereti a hitleri Németországot. Mindez odáig fajult, hogy egyszer, amikor a követségen nagy fogadást adott a diplomáciai testületnek (külön-külön, mert már háborúban álltunk), az angolok egységesen eljöttek, a németek közül viszont senki nem jött el a következő héten. Világosan látszott, hogy itt konfliktushelyzet alakult ki.” – „A kiadott diplomáciai iratokból és a naplóból egyértelműen kitűnik, ő végig olyan értelmű jelentéseket küldött a magyar kormánynak, hogy ne lépjenek be a háborúba, vigyázzanak, tartsák magukat távol a hitleri Németországtól. Egyrészt, mert ellenezte a csatlakozást a nácizmushoz, másrészt, mert sejtette, hogy a háborút elveszítjük.” – Spanyolországban találkozott Wilhelm Canarisszal, aki előre jelezte neki Lengyelország megtámadásának tervezett dátumát.„… még mint a kémelhárítás vezetője – kapcsolatban állt Canarisszal is. Többször találkoztak, és úgy tűnik nekem, hogy apámnak Canarisról jó véleménye volt. Még jobb véleménye volt Beckről, a hadsereg-főparancsnokról, akit Canarisszal együtt a Hitler elleni 1944-es összeesküvés miatt kivégeztek. Apámnak Spanyolországban, ahol valamiért ott járt Canaris, elmondta, hogy mikor fogják Lengyelországot megtámadni. Canaris ezt azért tette, hogy apám jelezze haza, és a magyar vezetés föl tudjon erre készülni. Ezt nyilvánvalóan Canaris Hitler-ellenes akciójaként kell értelmezni.” –

A polgári ellenállás évei Magyarország háborúba való belépését, illetve Teleki Pál öngyilkosságát követően a hivatalos politikával való szembenállását demonstrálandó azonnal lemondott tisztségéről.„Egyáltalán nem akart állami pozícióban szolgálni, annyira nem értett egyet a hivatalos politikával. … nem ő volt az egyedüli magyar diplomata, aki nem értett egyet azzal, hogy Németország mellett csatlakozunk a háborúba, de ő volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy nem is marad tovább a diplomácia szolgálatában." – Az angol követ felajánlotta neki, hogy menjen Londonba, ahol a későbbiekben egy magyar ellenkormány tagja lehetett volna, Andorka azonban visszatért Magyarországra.„Mielőtt hazajött, az angol nagykövet azt ajánlotta, hogy menjen Londonba, ahol egy majdani magyar ellenkormány tagja lehetne. Ő azonban a hazajövetel mellett döntött, mert, mint mondta (kicsit talán patetikusan hangzik): »nem akarom, hogy a gyermekeim világcsavargók legyenek«. Nagyon erősen kötődött Magyarországhoz, és nem akarta az emigráns politikát vállalni." – Hazatérése után óva intette az őt magánbeszélgetésen fogadó kormányzót a Szovjetunió elleni hadba lépéstől.„Hazajövetelünk után Horthy egyszer még fogadta apámat valamilyen búcsúbeszélgetésre. Ekkor – ez a Szovjetunió megtámadása előtt lehetett – az apám azt mondta Horthy Miklósnak, hogy csak egyre kéri a kormányzót, ne vegyünk részt, ne bonyolódjunk még jobban bele a háborúba. Ne vegyünk részt a Szovjetunió elleni támadásban, mert az az országot katasztrófába fogja sodorni, ugyanis a németek a háborút el fogják veszíteni." – Visszautasította a felajánlott, magas katonai pozíciót,„Később Horthy felajánlott az apámnak valamilyen magas katonai pozíciót, valamelyik nagy csapattest vezetését, amelyik utóbb a Szovjetunióban részt vett a háborúban. Apám azt mondta, hogy ha a kormányzó igényt tart rá, akkor egyszerű aknavető honvédnek kimegy, de katonatisztnek, parancsnoknak nem." – és nyugdíjba vonult. A Magyar Aszfalt Rt. elnöke, illetve a magyar-belga részvénytársaság Vasútforgalmi Vállalatának igazgatótanácsi tagja lett. Rendszeresen publikálni kezdett a Magyar Nemzet, a Független Magyarország és a Független Magyar Újság című lapokban. Bár nem csatlakozott egyetlen párthoz sem, jó kapcsolatokat ápolt a náciellenes, demokratikus gondolkodású csoportokkal. Politikai kérdésekben Rassay Károllyal különösen jól megértették egymást.

1942-ben Schönherz Zoltán mellett tanúskodott a tárgyaláson. Szombathelyi Ferencnél is közbenjárt érdekében, de igyekezete sikertelennek bizonyult.„Amikor 1942-ben Schönherz Zoltánt letartóztatták, a húga megkereste apámat, ott járt nálunk. Apámat kérte, járjon közbe, hogy a bátyját ne végezzék ki, és tanúskodjon mellette a tárgyaláson. Apám Schönherzet pártolva tanúskodott. Megpróbált Szombathelyi Ferenc vezérkari főnökkel is beszélni, de az nem hallgatott rá." –

Bár egy ideig foglalkoztatta a Habsburg-restauráció gondolata, politikailag egyre inkább balra, a szociáldemokraták felé tolódott.„… még Spanyolországban értesült arról az amerikai vagy angol tervről, amely létre akart hozni a háború után egy Habsburg monarchiát, Magyarország, Ausztria és Bajorország részvételével. Ő ebben nyilván látott fantáziát, mert ez azt jelentette volna, hogy nem kerülünk szovjet befolyás alá. Valószínűleg hallott a felvilágosult, liberális, demokratikus gondolkodású Habsburg Ottóról is. Ennek ellenére nekem úgy tűnik, hogy egyre inkább a szociáldemokraták felé tájékozódott, és egyre inkább bennük látta azt az erőt, amellyel érdemes összefogni." –