James Harrison Coburn, Jr. (Laurel, Nebraska, 1928. augusztus 31. – Beverly Hills, 2002. november 18.) Oscar-díjas amerikai színész. 45 éves pályafutása alatt több mint 70 filmben szerepelt. Az ötvenes–hatvanas évek klasszikus westernfilmjeiből ismerős színész, jóformán az egész karrierjét a közönségfilmekre alapozta, s miután jó egy évtizedes kihagyás után visszatért a vászonra. A ’90-es években egykori sikereit idéző szerepekben fedezhettük fel újból.

Élete Korai évek Nebraska államban született, ám a gazdasági válság hatására nemsokára délre költöztek családjával. A középiskolai színjátszókörben ismerkedett meg a színházzal, majd a katonai szolgálatot követően a Dél-kaliforniai Egyetem dráma tagozatának hallgatója lett. Bár rendezői szakon tanult, az államvizsgát követően színészként próbált meg elhelyezkedni és rövid idő alatt Off-Broadway darabokban tűnt fel. Egy borotvakrémreklámnak köszönhetően jelentkezett Stella Adler nagynevű – és igen költséges – színiiskolájába. Coburn 1958-ban tért vissza Los Angelesbe, ahol több olyan klasszikus amerikában futó western-sorozatban alapozta meg filmes karrierjét, mint a Klondike, a Wanted: Élve vagy halva vagy a Marhabőr.

Az 1960-as évek Megérkezése után két évvel a fülébe jutott, hogy Yul Brynner Kurosawa-adaptációra készül A hét mesterlövész címmel. Coburn kitartásának – valamint a közelgő színészsztrájknak – köszönhetően szerepet kapott a filmben, méghozzá a szótlan késdobáló Britt karakterét osztották rá. A mozi átütő sikere, Coburn mellett olyan új tehetségek karrierjét indította be, mint Steve McQueen vagy Charles Bronson. Coburn ezek után olyan nagy sikerű filmekben kapott szerepet, mint az 1963-ban készült és a kor sztárjait felvonultató A nagy szökés, vagy a Dundee őrnagy. A hatvanas évek vége két számottevő változást is hozott a színész pályájában: ekkor ismerkedett meg Bruce Leevel és a távol-keleti harcművészetekkel, s vált a mester tanítványává, illetve ekkor kezdett együtt dolgozni Sam Peckinpah rendezővel, a korszak egyik legnagyobb nevű direktorával.

A '70-es és '80-as évek A hetvenes évek elejét Coburn rögtön egy nagy sikerű film főszerepével kezdte, hiszen a világhírű olasz rendező Sergio Leone ráosztotta a főhős szerepét az Egy marék dinamit című westernfilmben. Majd egy évvel később Bud Spencer és Telly Savalas mellett játszott az Élet vagy halál című filmben. A következő időszakokban is inkább ebben a műfajban vállalt szerepeket, ennek köszönhetően tűnik fel a Patt Garrett és Billy, a kölyök (1973) és a Lóverseny winchesterre és musztángokra (1975) cím alkotásokban. Ezután katonai egyenruhába bújt, s előbb A Midway-i csata (1976) című filmben volt Charlton Heston és Henry Fonda partnere, majd a már említett Sam Peckinpah rendező háborús drámájában, a Vaskereszt-ben (1977) vállalta el a főhős Steiner őrmester karakterét.

Bár a következő évtized elejétől előbb válása, majd egyre súlyosabbá váló ízületi bántalmai révén Coburn egyre ritkábban tűnt fel a mozivásznon, végül rálelt a sikeres gyógymódra, és a kilencvenes évektől már folyamatosan vállalt el újabb megbízásokat.

Az 1990-es évek A kilencvenes évektől kezdődően Coburn már régi önmagát idéző szerepekben tündökölt. A Hudson Hawk (1991) című akció-vígjátékban például Bruce Willis ellenfelét alakította, majd hasonlóan negatív karakterben láthattuk a Mel Gibson nevével fémjelzett, Maverick – Halálos póker (1994) című moziban. Egyre inkább beskatulyázódott az epizodista szerepébe, főszerepet szinte nem is kapott, így a Kisvárosi gyilkosság című krimiben is mellékszereplőként tűnik fel Nick Nolte partnereként. Coburnt pályafutása alatt igencsak elkerülték a filmes díjak, pedig nem kevés ismert szerepet tudhatott magáénak, azonban 1999-ben Oscar-díjjal jutalmazták az említett filmben nyújtott alakításáért, holott egyáltalán nem ő volt a rangos kitüntetés esélyese. Az évtized végén még egyszer együtt játszott Mel Gibsonnal, a Visszavágó (1999) akció-krimiben.

2000 után 2002-ben bekövetkezett haláláig főként tévéfilmekben szerepelt, azonban 2001-ben pályafutása során először, a hangját adta egy animációs filmnek, méghozzá a nagysikert hozó Szörny Rt.-hez. Utolsó filmjében Cuba Gooding Jr.-ral játszott együtt a Kutyabajnok című családi vígjátékban.

Halála 2002. november 18-án halt meg otthonában, szívroham következtében, 74 éves korában.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1959 Lovagolj magányosan! Ride Lonesome Whit Budd Boetticher Face of a Fugitive Purdy Paul Wendkos 1960 A hét mesterlövész The Magnificent Seven Britt Bárány Frigyes John Sturges (1.) 1962 Hősök pokla Hell Is for Heroes Frank Henshaw tizedes Don Siegel 1963 A nagy szökés The Great Escape Louis Sedgwick, „az ezermester” Sörös Sándor John Sturges (2.) Faragó József Amerikai fogócska Charade Tex Panthollow Sebestyén András Stanley Donen Vass Gábor A Nap királyai Kings of the Sun narrátor J. Lee Thompson 1964 Szerelmi partraszállás The Americanization of Emily Paul "Bus" Cummings parancsnok Jakab Csaba Arthur Hiller 1965 Dundee őrnagy Major Dundee Samuel Potts Barbinek Péter Sam Peckinpah (1.) A High Wind in Jamaica Zac Alexander Mackendrick A megboldogult The Loved One bevándorlási tisztviselő Tony Richardson 1966 Derek Flint Our Man Flint Derek Flint Daniel Mann Mit csináltál a háborúban, papa? What Did You Do in the War, Daddy? Christian hadnagy Rosta Sándor Blake Edwards (1.) Agyafúrt kasszafúró Dead Heat on a Merry-Go-Round Eli Kotch Bernard Girard 1967 In Like Flint Derek Flint Gordon Douglas Waterhole No. 3 Lewton Cole William Graham The President's Analyst Dr. Sidney Schaefer Theodore J. Flicker 1968 Duffy Duffy Duffy Robert Parrish Candy Dr. A.B. Krankheit Christian Marquand 1969 Hard Contract John Cunningham S. Lee Pogostin 1970 Vérrokonok Last of the Mobile Hot Shots Jeb Thornton Sidney Lumet 1971 Egy marék dinamit Giù la testa John H. Mallory Bujtor István Sergio Leone Csernák János Vass Gábor 1972 Rejtélyes halál The Carey Treatment Dr. Peter Carey Blake Edwards (2.) A betörhetetlenek The Honkers Lew Lathrop Barbinek Péter Steve Ihnat Élet vagy halál Una ragione per vivere e una per morire Pembroke ezredes Uri István Tonino Valerii 1973 Pat Garrett és Billy, a kölyök Pat Garrett and Billy the Kid Pat Garrett Papp János Sam Peckinpah (2.) Koncz Gábor Barbinek Péter Sheila meghalt és New Yorkban él The Last of Sheila Clinton Green Herbert Ross (1.) Zsebmetsző Harry Harry in Your Pocket Harry Karsai István Bruce Geller 1974 Gyilkosságok péntek este The Internecine Project Robert Elliot Mécs Károly Ken Hughes 1975 Lóverseny winchesterre és musztángokra Bite the Bullet Luke Matthews Bárány Frigyes Richard Brooks Szakácsi Sándor A nagy bunyós Hard Times Spencer „Speed” Weed Szokolay Ottó Walter Hill 1976 Égi lovasok Sky Riders Jim McCabe Helyey László Douglas Hickox Az utolsó keményfiúk The Last Hard Men Zach Provo Andrew V. McLaglen A midwayi csata Midway Vinton Maddox kapitány Orosz István Jack Smight (1.) 1977 White Rock narrátor Tony Maylam Vaskereszt Cross of Iron Rolf Steiner őrmester Fülöp Zsigmond Sam Peckinpah (3.) 1978 Kaliforniai lakosztály California Suite Pilóta Diana Bairre filmjében a repülőn Makay Sándor Herbert Ross (2.) 1979 Tűzharc Firepower Jerry Fanon / Eddie Papp János Michael Winner Ujréti László Muppet-show The Muppet Movie El Sleezo Cafe tulajdonosa James Frawley Goldengirl Jack Dryden Joseph Sargent 1980 The Baltimore Bullet Nick Casey Robert Ellis Miller Loving Couples Dr. Walter Kirby Jack Smight (2.) Kiút az őrületből Mr. Patman Patman Reviczky Gábor John Guillermin 1981 Túl nagy rizikó High Risk Serrano Szabó Gyula Stewart Raffill Németh Gábor Szupermodell Looker John Reston Szokolay Ottó Michael Crichton Vass Gábor 1985 Márton-nap Martin's Day Lardner hadnagy Alan Gibson 1986 Death of a Soldier Patrick Dannenberg Philippe Mora 1989 Utazás a mennyországba Tåg till himlen Gregorius Szersén Gyula Torgny Anderberg 1990 A vadnyugat fiai 2. Young Guns II John Simpson Chisum Vass Gábor Geoff Murphy 1991 Hudson Hawk – Egy mestertolvaj aranyat ér Hudson Hawk George Kaplan Helyey László Michael Lehmann 1993 Foglalkozása: bérgyilkos The Hit List Peter Mayhew Gruber Hugó William Webb Apáca show 2. – Újra virul a fityula Sister Act 2: Back in the Habit Mr. Crisp Gruber Hugó Bill Duke Gyilkos kábulat Deadfall Lou Donan Rajhona Ádám Christopher Coppola Szersén Gyula Mike Donan Ujlaki Dénes Szersén Gyula 1994 Maverick Maverick Duvall parancsnok Makay Sándor Richard Donner 1996 Végképp eltörölni Eraser Arthur Beller Bitskey Tibor Charles Russell Bölcsek kövére The Nutty Professor Harlan Hartley Szersén Gyula Tom Shadyac 1997 Zsarolók városa Keys to Tulsa Harmon Shaw Csurka László Leslie Greif Kisvárosi gyilkosság Affliction Glen Whitehouse Kristóf Tibor Paul Schrader 1999 Visszavágó Payback Justin Fairfax Bitskey Tibor Brian Helgeland 2000 Szökőárban Intrepid Hal Josephson kapitány Csurka László John Putch 2001 Texas Rangers Texas Rangers narrátor Bordi András Steve Miner Egy férfi titkos órákra The Man from Elysian Fields Alcott George Hickenlooper Szörny Rt. Monsters, Inc. Henry J. Waternoose III hangja Kristóf Tibor Pete Docter 2002 Kutyabajnok Snow Dogs James ´Villám Jack` Johnson Vass Gábor Brian Levant Amerikai pisztoly American Gun Martin Tillman Alan Jacobs

Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1983 Malibu Tom Wharton Digital Dreams Isten ajándéka Wymannak 1984 Pisztolyhősök Draw! Sam Starret Tolnai Miklós 1985 Sins of the Father Frank Murchison 1991 Silverfox Robert Fox 1992 S.O.S. zuhanunk (Ezer hős) Crash Landing: The Rescue of Flight 232 Jim Hathaway Szersén Gyula Mastergate Manley Battle őrnagy 1994 Ray Alexander: Gyilkos menü Ray Alexander: A Menu for Murder Jeffrey Winslow Vén kopók Greyhounds John Dolan A Christmas Reunion Santa 1995 Bosszúálló angyal The Avenging Angel Porter Rockwell Gruber Hugó Ray Alexander: Gyilkos menü Ray Alexander: A Menu for Murder Jeffery Winslow Ördöglakat The Set-Up Jeremiah Cole Bitskey Tibor Barbinek Péter 1996 Football America narrátor Okavango: Africa's Savage Oasis A cherokee kölyök The Cherokee Kid Cyrus B. Bloomington Rajhona Ádám 1997 A második polgárháború The Second Civil War Jack Buchan Csurka László Skeletons Frank Jove 1998 Mr. Murder – A tökéletes gyilkos Mr. Murder Drew Oslett, Sr. Kránitz Lajos 1999 Shake, Rattle and Roll: An American Love Story Morris Gunn 2000 Atticus Atticus Cody 2001 A törvényen túl (Célpont bemérve) Proximity Jim Corcoran Gruber Hugó Walter és Henry Walter and Henry Charlie

Sorozat

Fordítás

Jegyzetek

Források James Coburn az Origo.hu-n James Coburn a Cspv.hu-n James Coburn a Tvmusor.hu-n

További információk

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Skót-ír-amerikaiak Kategória:Svéd-amerikaiak Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Nebraskaiak