Marozia vagy eredeti nevén Maria (892 körül – 932 után, valószínűleg 936 körül, de biztosan 945 előtt) 10. századi római nemesasszony, Theophylactus és Theodora lánya volt. Házasságai révén a spoletói, toszkánai és itáliai királyi hatalmi körökhöz kapcsolódott, és a 920-as évek végén, valamint a 930-as évek elején jelentős befolyást gyakorolt Róma politikai életére és a pápaságra.
Marozia első férje I. Alberich spoletói herceg, második férje Guido toszkánai őrgróf, harmadik férje pedig Hugó itáliai király volt. Fiai közé tartozott II. Alberich, aki 932-ben megdöntötte anyja hatalmát Rómában, valamint XI. János pápa, akinek anyja Marozia volt, apasága azonban vitatott: egyes középkori források III. Szergiuszt, más értelmezések Marozia első férjét, Alberichet tartják apjának.
Alakját hosszú ideig a később „pornokráciának” nevezett pápaságtörténeti narratíva részeként tárgyalták. A modern történetírás óvatosabban kezeli ezt a hagyományt, mert a róla szóló elbeszélő források jelentős része – különösen Liudprand beszámolója – polemikus, politikailag motivált és erősen moralizáló jellegű. A modern történetírás ezért a róla szóló erkölcsi vádakat nem önmagukban, hanem a 10. századi római arisztokratikus hatalom, a pápaság politikai kiszolgáltatottsága és az elbeszélő források polemikus jellege felől értelmezi.
Neve és származása
Marozia eredeti neve valószínűleg Maria volt; a Marozia, Mariozza vagy Mariuccia névalak a Maria név kicsinyítő, illetve köznyelvi változataként értelmezhető. A modern szakirodalom születését általában 892 körülre, valószínűleg Rómába teszi.
Apja, Theophylactus, a 10. század eleji Róma egyik legfontosabb világi tisztségviselője volt. A források vestarariusként, vagyis a lateráni pápai udvar magas pénzügyi-adminisztratív tisztségviselőjeként, továbbá magister militumként és senator Romanorumként említik. A római politikában betöltött szerepe alapján a történetírás róla nevezte el a Theophylactusok családi-politikai csoportját, amely a 9. század végétől a 10. század közepéig meghatározó szerepet játszott Rómában.
Anyja, Theodora, szintén befolyásos római arisztokrata családból származhatott. A későbbi források és történetírók gyakran erkölcsi vádakkal kapcsolták össze Theodora és Marozia politikai szerepét, de ezek az állítások nagyrészt ellenséges és moralizáló hagyományból származnak. Római és egyházi források ugyanakkor azt is mutatják, hogy a korszak arisztokrata asszonyai jelentős szerepet játszhattak egyházi alapítványokban, családi szövetségekben és városi politikai döntésekben.
A római politikai háttér
Marozia életének megértéséhez a Karoling-kor utáni Itália politikai széttagoltságát kell figyelembe venni. A 10. század elején Rómában a pápai intézmény, a városi arisztokrácia, a római katonai vezetők, az itáliai királyok, valamint a spoletói és toszkánai nagyurak egymással versengő hatalmi hálózatot alkottak. A pápaválasztások nem későbbi konklávészerű eljárás szerint zajlottak, hanem a római klérus, a városi népesség és a helyi arisztokrata csoportok erőviszonyai között.
A Theophylactus-család ebben a közegben nem pusztán magáncsaládként, hanem római politikai csoportként működött. Hatalmát városi tisztségekre, katonai erőre, birtokokra, házassági szövetségekre és a lateráni adminisztrációhoz fűződő kapcsolatokra alapozta. Marozia hatalma elsősorban családi származására, házassági kapcsolatrendszerére, birtokpolitikai érdekeire és a római arisztokrata hatalmi struktúrában elfoglalt helyére épült.
A későbbi forrásokban Marozia senatrix Romanorum és patricia címen jelenik meg. Ezek nem a modern értelemben vett állami tisztségeknek felelnek meg, hanem a római világi hatalom, az arisztokratikus rang és a késő antik címhasználat folytatásának nyelvét idézik. Jelentőségük abban áll, hogy Marozia nem pusztán valamely férfi rokon árnyékában szerepelt, hanem a források szerint önálló római politikai tekintéllyel is rendelkezett.
Kapcsolata III. Szergiusszal és XI. János apaságának kérdése
Marozia életének egyik legtöbbet vitatott kérdése a III. Szergiusszal való állítólagos kapcsolata és XI. János pápa apasága. XI. János Marozia fiaként viszonylag biztosan szerepel a forrásokban, apja azonban vitatott. Liudprand Antapodosis című művében azt állította, hogy Marozia fiatalon viszonyt folytatott III. Szergiusszal, és ebből a kapcsolatból született János, a későbbi XI. János pápa.
A kérdés forráskritikailag összetett. Liudprand erősen ellenségesen írt a római arisztokráciáról, és szívesen használta a szexuális bűnök, a női befolyás és az erkölcsi romlottság toposzait politikai ellenfelei lejáratására. Emiatt állításai nem vehetők át kritikátlanul.
Ugyanakkor a hagyomány nem egyszerűen egyetlen későbbi pletykára vezethető vissza. A 10. századi pápakatalógusok egy része XI. Jánost „Sergius pápa fiaként” említi, míg Flodoard Annales című műve Marozia fiaként beszél róla. Ezek az adatok részben alátámasztják Liudprand elbeszélésének egyes elemeit, de nem oldják meg teljesen a kérdést, mert más hagyományok XI. Jánost Marozia első férje, Alberich fiának tekintik.
A modern történetírás ezért a kérdést vitatottként kezeli. Egyes kutatók szerint a kronológia és a források összjátéka valószínűvé teheti, hogy XI. János III. Szergiusz és Marozia kapcsolatából született; mások szerint óvatosabb Alberichet vagy a kérdés nyitva hagyását választani. Ezért helytelen azt írni, hogy Marozia bizonyosan III. Szergiusz szeretője volt, vagy hogy XI. János bizonyosan Szergiusz fia volt.
Házasságai és politikai szövetségei
Alberich spoletói herceg
Marozia első jelentős politikai házassága I. Alberichhez, Spoleto és Camerino nagyhatalmú urához kötötte. A házasság pontos ideje vitatott: a régebbi hagyomány gyakran 909-et ad meg, míg a modern szakirodalom inkább 915 körüli időpontot tart valószínűnek. A kapcsolat politikai jelentősége világos: összekapcsolta a római Theophylactus-családot a spoletói hatalmi körrel, és ezzel Közép-Itália politikai egyensúlyát is befolyásolta.
Ebből a kapcsolatból született II. Alberich, a későbbi római uralkodó, aki 932-től 954-ig meghatározó hatalmat gyakorolt Rómában. A források Marozia és Alberich gyermekei közé sorolják Costantinót, Sergiót – aki később Nepi püspöke lehetett –, valamint egy Berta nevű lányt, esetleg további lányt is. XI. János hovatartozása, mint fentebb szerepelt, vitatott.
Alberich részt vett a X. János pápa által szervezett, a Garigliano menti szaracén támaszpont ellen irányuló koalícióban. A győzelem után a spoletói és római arisztokrata csoportok helyzete megerősödött, de a 920-as évek elején Theophylactus, Theodora és Alberich halála új hatalmi vákuumot teremtett. Ebben a helyzetben Marozia politikai szerepe fokozatosan megnőtt.
Guido toszkánai őrgróf
Marozia második férje Guido toszkánai őrgróf volt, akivel valószínűleg 926 vagy 927 körül kötött házasságot. Ez a szövetség X. Jánossal szemben alakult ki, aki a 920-as évek közepén önálló politikát kezdett folytatni, és Hugó provence-i királlyal próbált szövetséget kialakítani. A pápa saját római és itáliai mozgásterét igyekezett erősíteni, míg a Marozia köréhez tartozó arisztokrata csoport ezt saját hatalmi érdekei elleni lépésként értelmezhette, különösen Sabina, Spoleto és Camerino kérdésében.
A konfliktusban fontos szerepet játszott X. János testvére, Péter is. Benedetto di Sant’Andrea del Soratte beszámolója szerint Péter Orte vidékén erős támaszpontot épített ki, és magyar segédcsapatokat is alkalmazott. A források pontos részletei vitatottak, de az világos, hogy a pápai kör és Marozia–Guido csoportja között fegyveres hatalmi konfliktus bontakozott ki.
928-ban Marozia és Guido hívei elfoglalták Rómát, Pétert megölték, X. Jánost pedig elfogták és börtönbe vetették. A pápa 929-ben, még fogságban halt meg. Liudprand szerint megfojtották; más források és modern értelmezések óvatosabban fogalmaznak, ezért a halál pontos módja nem állapítható meg teljes bizonyossággal.
Római hatalma 928 és 932 között
X. János bukása után Marozia hatalma közvetlenebb formát öltött. A források senatrix Romanorum és patricia címen említik, ami a római politikai közösségben betöltött rendkívüli világi tekintélyére utal. Uralmának konkrét adminisztratív részleteiről kevés dokumentum maradt fenn, mivel a 10. századi római magán- és városi iratanyag rendkívül hiányos.
Ebben az időszakban választották meg VI. Leót, majd VII. Istvánt, végül 931-ben Marozia fiát, XI. Jánost. A régi irodalom gyakran „bábpápáknak” nevezte őket, de ez a kifejezés publicisztikus és leegyszerűsítő. Pontosabb úgy fogalmazni, hogy Marozia és a vele szövetséges római arisztokrata csoport meghatározó szerepet játszott a pápaválasztásokban, és a pápák politikai mozgástere erősen korlátozott volt.
A korszak pápáiról fennmaradt forrásanyag szűkös, ezért a személyes függés pontos mértékét nehéz rekonstruálni; annyi azonban valószínű, hogy megválasztásuk és politikai mozgásterük erősen függött Marozia és a római arisztokrata csoport támogatásától.
Marozia hatalma ugyanakkor nem volt stabil monarchikus uralom. A római arisztokrácia támogatását folyamatosan fenn kellett tartania, és házassági politikája egyszerre erősítette és veszélyeztette helyzetét: minden új szövetség külső hatalmi érdekeket is bevezetett Róma belső politikájába.
Hugó itáliai király
Guido halála után Marozia újabb politikai szövetséget keresett. Választása Hugó provence-i királyra esett, aki korábban X. János szövetségese volt, és 926-tól Itália királyaként uralkodott. A házasság 932-ben jött létre, és Marozia számára a királyi, esetleg császári hatalommal való összekapcsolódás lehetőségét jelentette.
A házasság kánonjogi szempontból is kényes volt, mert Hugó Guido féltestvére volt, így Marozia korábbi férjének rokonsági köréhez tartozott. Liudprand ezt az összefüggést erkölcsi vádjai között különösen hangsúlyozta, de a történeti értékelésben itt is el kell választani a tényleges rokonsági-kánonjogi problémát a polemikus túlzásoktól.
A házasság politikai célja nyilvánvaló volt: Hugó Róma és az itáliai királyság fölött kívánta megerősíteni hatalmát, Marozia pedig a királyi szövetség révén saját római uralmát akarta biztosítani. Mivel fia, XI. János volt a pápa, a császárkoronázás lehetősége is felmerülhetett. Ez azonban súlyosan sértette Marozia első házasságából származó fiának, Alberichnek és a római arisztokrácia jelentős részének érdekeit.
Bukása
932 végén Marozia fia, II. Alberich fellázadt anyja és Hugó ellen. A források a lázadás közvetlen okát eltérően magyarázzák. Benedetto di Sant’Andrea del Soratte szerint Alberich attól tartott, hogy Hugó megvakíttatja; Liudprand viszont személyes megaláztatásból kiinduló jelenetet ad elő, amelyben Alberichet Hugó megsértette vagy megütötte. A két elbeszélés részletei különböznek, de abban megegyeznek, hogy Alberich sikeresen maga köré szervezte a római ellenállást.
A mélyebb ok valószínűleg Róma politikai autonómiájának kérdése volt. A városi arisztokrácia számára veszélyesnek tűnhetett, hogy Hugó itáliai király Marozia házassága révén közvetlenül befolyást szerez a városban. Alberich a római elit és a nép támogatását is megszerezve fellázadt, Hugót elűzte, Maroziát pedig fogságba vetette.
XI. János pápa, Marozia fia, Alberich uralma alatt elveszítette politikai önállóságát. A Catholic Encyclopedia értelmezése szerint Alberich hatalma után a pápa elsősorban lelki és liturgikus feladataiban maradt szabad, míg a világi kormányzást Alberich gyakorolta.
Marozia 932 után eltűnik a forrásokból. Sorsa bizonytalan: valószínűleg fogságban vagy felügyelet alatt élt, és valamikor 936 körül meghalhatott. Egy későbbi dokumentum 945-ben már halottként említi. Halála napjaként egy nekrológium június 28-át adja meg, évszám nélkül; temetkezési helyeként a római Via Latán álló Santi Ciriaco e Nicola monostort szokták említeni.
Leszármazottai