I. Lipót (, ; Bécs, Ausztria, Habsburg Birodalom, 1640. június 9. – Bécs, Ausztria, Habsburg Birodalom, 1705. május 5.), Habsburg-házból származó osztrák uralkodó főherceg és német-római császár 1658-tól, valamint német, magyar és cseh király 1657-től 1705-ben bekövetkezett haláláig. III. Ferdinánd császár második felnőttkort megért fia, aki fivére, IV. Ferdinánd korai halálát követően vált a Német-római Birodalom örökösévé. Császári címét közel negyvenhét éven át (negyvenhat év és kilenc hónap) viselte, ezzel uralkodóháza leghosszabb ideig regnáló monarchája volt.

Uralkodását két jelentős külpolitikai kihívás határozta meg: keleten az Oszmán Birodalommal, nyugaton pedig a Francia Királysággal vívott hosszan elnyúló konfliktussorozatok. A Szent Liga háborúja (1683–1699) során, amely a törökök bécsi ostromával vette kezdetét, Savoyai Jenő hadvezéri tehetségének köszönhetően Lipót döntő győzelmet aratott, és az 1699-es karlócai békével visszaszerezte a Magyar Királyság területének jelentős részét. Franciaországgal három fegyveres konfliktusba bonyolódott: a francia–holland háborúba, a kilencéves háborúba és a spanyol örökösödési háborúba, amelyet fiának, Károlynak a spanyol trónra juttatása érdekében indított, figyelmen kívül hagyva rokona, II. Károly végrendeletét.

Lipót hosszú regnálása alatt a Habsburg Monarchia jelentősen átalakult és a kontinens egyik vezető hatalmává vált. Uralkodása idején jött létre a birodalom első állandó hadserege, Bécs pedig ekkor emelkedett barokk kulturális központtá. Apjához hasonlóan Lipót is a művészetek jelentős mecénása volt, emellett ő maga is számos zenét komponált. Azonban a magyar történetírásban személye ellentmondásos megítélés alá esik: míg a török uralom alóli felszabadításáért elismeréssel tekintenek rá, a magyar rendi jogok szisztematikus korlátozását, az abszolutizmus kiépítését, valamint a protestánsok üldözését felróják neki.

Ifjúkora (1640–58) Származása és neveltetése bélyegkép|210px|balra|Az ifjú Lipót főherceg

Lipót 1640. június 9-én született az Osztrák Főhercegségben, Bécsben. Ő volt szülei, III. Ferdinánd német-római császár és első felesége, Mária Anna császárné – akik egyben unokatestvérek is voltak – ötödik gyermeke. Szülei negyedik fiaként látta meg a napvilágot, ám születésekor csak legidősebb fivére és nővére élt, két másik bátyja még születése előtt elhunyt.

Uralkodóháza, a Habsburg-ház hagyományainak megfelelően a humanizmus szellemében nevelték: tanulmányai a bölcseleti tudományokra, történelemre, irodalomra, természettudományokra és csillagászatra is kiterjedtek. Kezdetben egyházi pályára szánták és a jezsuiták irányítása alatt átfogó egyházi nevelésben részesült. Neveltetése egész életét meghatározta: mindvégig megőrizte mély vallásosságát és kötődését a katolikus szellemiséghez. Kivételes érdeklődést mutatott teológiai, metafizikai, jogi és természettudományos kérdésekben, ugyanakkor megmaradt érdeklődése az asztrológia, alkímia, és még a korabeli babonák iránt is.

Ifjúkorától fogva erőteljes tudásvágy és intellektuális érdeklődés jellemezte. Alapos neveltetése révén folyékonyan beszélt latinul, olaszul, németül, spanyolul és franciául. Noha anyanyelve a német volt, Lipót lenézte azt, és inkább olaszul beszélt és írt – ez volt az udvari élet és a hivatalos levelezése elsődleges nyelve is. 1656-ban olasz irodalmi akadémiát alapított Bécsben, amely tovább erősítette az udvar itáliai kulturális orientációját. Zeneszeretete és művészetpártolása apjára, III. Ferdinándra emlékeztetett, aki maga is kiváló zenész volt.

Uralkodóvá válása

A trón várományosává akkor vált, amikor bátyja, IV. Ferdinánd 1654-ben váratlanul elhunyt. Ennek következtében addigi pályafutása is új irányt vett. 1655. június 27-én magyar királlyá koronázták, ezt követte 1656. szeptember 14-én a cseh, majd 1657-ben a horvát királyi cím. Apja – III. Ferdinánd – ugyan megkísérelte még életében római királlyá választatni fiát, ez azonban sikertelen maradt. A császár 1657. április 2-án hunyt el Bécsben.

Lipótot 1658. augusztus 1-jén választották német-római császárrá Frankfurtban, többek között Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem hathatós támogatásával, annak ellenére, hogy XIV. Lajos francia király és kancellárja, Mazarin bíboros más, nem Habsburg-jelölteket (így például a bajor Ferdinánd Máriát) szorgalmazták. A francia befolyás mérséklése érdekében Lipót ígéretet tett arra, hogy nem nyújt segítséget Spanyolországnak a Franciaország elleni háborújában. Ezen kompromisszum jegyében kezdődött meg az uralkodása, amely végül közel negyvenhét évig tartott, és amely során állandó rivalizálás fűzte a francia királyhoz. Bár a „Napkirály” személyisége és hatalma messze túlszárnyalta Lipótét – és sokáig beárnyékolta annak megítélését –, a Habsburg uralkodó sem volt kevésbé elkötelezett hadvezér: uralkodása döntő részben háborúk előkészítésére és vezetésére irányult.

Személyisége 225px|bélyegkép|jobbra|I. Lipót császár koronázási páncélban

Lipót visszahúzódó, szemlélődő természetű uralkodó volt, akit már ifjúkorától mély vallásosság, tudományos érdeklődés és a művészetek iránti vonzalom jellemzett. Ezen vonásai nem csupán jezsuita neveltetésének eredményei voltak, hanem személyiségének belső, ösztönös vonásait is tükrözték. Fizikai megjelenésében is a Habsburgok jellegzetességeit hordozta: alacsony termetű, vékony testalkatú volt, jellegzetesen előreálló állkapoccsal. Bár személyiségét sokan ridegnek, tartózkodónak írták le, családja körében szeretetteljes és kötődő emberként viselkedett. A spanyol udvari etikett szigorú betartása, valamint az olasz nyelv és kultúra előnyben részesítése is azt mutatja, hogy Lipót számára az udvari reprezentáció és a hagyományok fenntartása kiemelt jelentőséggel bírt. Bár gyakran zárkózottnak tűnt, bensőséges körben nyitottabb, közvetlenebb oldalát is megmutatta. A más felekezetekkel szembeni elutasítás ugyanakkor a „Pietas Austriaca” jegyében fogant mély, ugyanakkor merev katolikus meggyőződésének következménye volt.

Habár uralkodása során szinte állandó hadakozás jellemezte birodalma külpolitikáját, Lipót maga soha nem vezette személyesen seregeit. A hadvezetést elméletben képzett német és olasz tábornokaira bízta, míg az államigazgatás ügyeiben gyakran miniszterei és tanácsadói befolyása érvényesült – különösen mivel személyes zárkózottsága és döntéskerülése teret engedett az udvari intrikáknak és a frakciók közötti vetélkedésnek. Halálos ágyán, amikor már nem álltak körülötte tanácsadói, fiának és örökösének, Józsefnek a magyarokkal való megbékélést sürgette, ami arról tanúskodik, hogy élete végén is foglalkoztatta a birodalom belső egységének kérdése – még ha uralkodása alatt ritkán hozott is e téren határozott, önálló döntéseket.

Családi élete Házasságai és gyermekei 245px|bélyegkép|jobbra|Első felesége, egyben közeli rokona, Margit Terézia és egyetlen felnőttkort megért közös gyermekük, Mária Antónia

Lipót császár háromszor kötött házasságot, és ezek közül kettőből születtek olyan gyermekei, akik a felnőttkort is megérték. Első felesége Margit Terézia volt, a Habsburg-ház spanyol ágából való infánsnő, aki egyben Lipót első unokatestvére és unokahúga is volt. Margit Terézia IV. Fülöp spanyol király (1640-ig portugál király is), valamint Ausztriai Mária Anna, vagyis Lipót apai nagynénjének leányaként született. A házasságkötésre 1666. december 12-én került sor Bécsben. Az infánsnőt örökítette meg Diego Velázquez híres festményén, a Las Meninas – magyarul Az udvarhölgyek – című portrén. Lipóttal kötött házasságukból négy gyermek született, közülük azonban csak Mária Antónia érte meg a felnőttkort, aki később II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem felesége lett. A császárné 1673. március 12-én hunyt el golyva következtében, mindössze huszonkét évesen.

Második házastársa Klaudia Felicitász főhercegnő volt, aki a Habsburg-ház tiroli ágából származott, és szintén rokoni kapcsolatban állt férjével. Édesapja Ferdinánd Károly osztrák főherceg, Lipót apai nagybátyja volt, édesanyja pedig Medici Anna toszkánai hercegnő. Esküvőjükre 1673. október 15-én került sor Grazban. A rövid életű házasságukból két kisleány született, ám egyikük sem élte túl a csecsemőkort, és maga Klaudia Felicitász is fiatalon, 1676. április 8-án elhunyt gümőkór következtében, ugyanúgy huszonkét évesen, mint elődje.

225px|bélyegkép|jobbra|Lipót császár és harmadik felesége, Eleonóra Magdolna

Harmadik felesége, Eleonóra Magdolna a Wittelsbach-ház neuburgi ágából származott. Apja Fülöp Vilmos pfalzi választófejedelem volt. A házasságot 1676. december 14-én kötötték meg Passauban. Eleonóra nagy műveltséggel és jelentős politikai érzékkel rendelkezett, így Lipót egyik legfontosabb támaszává vált mind az udvari, mind az államügyekben, és számottevő befolyást gyakorolt a császári politika alakulására. Tíz gyermekük született, közülük öt érte meg a felnőttkort. Köztök volt József, aki apját követte a német-római császári, valamint a magyar és cseh királyi trónon, továbbá Károly, aki testvére után szintén császár és király lett. Leányaik közül Mária Erzsébet az Osztrák Németalföld helytartójaként vált ismertté, Mária Anna pedig a portugál V. János király feleségeként töltött be jelentős szerepet. Második legfiatalabb leányuk, Mária Magdolna főhercegnő ugyan soha nem ment férjhez, ám hosszú életét a császári udvarban töltötte, ahol közeli kapcsolatban állt unokahúgával, Mária Terézia uralkodónővel.

Valláspolitikája

Lipót abszolutizmusa kezdettől vallási színezetű volt. A bécsi udvarban meghatározó állásponttá vált, hogy a monarchia egységét csak annak vallási egysége képes biztosítani. Hasonló nézetek vezették XIV. Lajost is a fontainebleau-i ediktum kiadására. Lipót az egyház és az állam közötti kapcsolatot már önmagában azzal is kifejezésre juttatta, hogy a korábbi patrónus, Szent Kálmán helyett 1663-ban Szent Lipótot tette Ausztria fővédőszentjévé.Brigitte Vacha (Szerk.): Die Habsburger. Eine europäische Familiengeschichte, Bécs, 1992, 253. o. Az örökös tartományokban templomok sorát szentelték Szent Lipótnak. A Magyar Királyság területén azonban csaknem egy évszázados késéssel, 1755-ben jelent meg Szent Lipót tisztelete.Garbóci László: Miért egy osztrák szent nevére szentelték fel a budafoki templomot? Múlt-kor, 2015. október 6. 15:49

Lipót magyarországi uralkodását ugyancsak meghatározta katolicizmusa: 1658-ban Mária oltalma alá helyezte magát, családját és országát, majd 1687-ben a máriavölgyi kegyhelyen ajánlotta fel Magyarországot a Magyarok Nagyasszonyának, amit 1693-ban, a török alóli fölszabadulásért hálából a bécsi Szent István-székesegyházban ünnepélyesen megújított.Országfelajánlás - Magyar Katolikus Lexikon

Ugyan Lipót valláspolitikai intézkedéseinek végrehajtása nagyban függött a helyi elitektől és – ahol meghatározó volt a rendiség – rendektől, a teljes monarchia területén előtérbe került azon politika, mely a protestánsok katolizálására irányult. Ennek megítélése viták tárgyát képezi, tény viszont, hogy Sziléziában a protestáns istentiszteleti helyek száma jelentősen csökkent. Lipót uralkodásának végén a protestánsok helyzete könnyebbé vált, de III. Károly uralkodása alatt újabb ellenreformációs intézkedések következtek.Evans, Robert John Weston: Das Werden der Habsburgermonarchie 1550–1700: Gesellschaft, Kultur, Institutionen. Wien, 1989, 102. o. A mindenkori Habsburg politikától függetlenül kimutatható egy spontán rekatolizáció is: a dunántúli protestáns főnemesség áttérése például már Lipót uralkodása előtt, az 1640-es évekre befejezetté vált.

Lipót 1670–1671-ben kiutasította a zsidókat Bécs városából, azonban a zsidó közösség továbbra is jelen volt a fővárosban. A zsidók fenti kitiltása a monarchia felekezeti összetételén nem változtatott, ekkor telepedtek le ausztriai zsidók Alsókismartonhegyen, az Esterházy család birtokán.