Matzon Frigyes (Irsa, 1909. február 9. – Budapest, 1986. április 16.) magyar szobrászművész, művészpedagógus.
Szobrászatát kubisztikus síkokra redukált egyéni formakezelés jellemzi. Kisplasztikái sok esetben nőalakok monumentális megjelenítései. 1986-ban életművét Várpalota városának adományozta, ahol azóta állandó emlékkiállításán mintegy 130 alkotása látható.
Életpályája 1930–1936 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Sidló Ferenc tanította. 1936–1938 között tanársegéd volt Sidló Ferenc mellett. 1938–1945 között kisebb-nagyobb megszakításokkal Rómában dolgozott. (1937–1938 és 1942–1943). 1945–1947 között hadifogoly volt az ausztriai Mollnban. 1947–1953 között műszaki rajzoló-szerkesztőként dolgozott az Építéstudományi Intézetnél, majd a Földmérő és Talajvizsgáló Intézetnél. 1953-1974 között a Képzőművészeti Gimnázium tanára, az ELTE vendégelőadója volt Vayer Lajos mellett. 1965-1980 között a Magyar Néphadsereg Képzőművészeti Alkotókörének vezetője volt.
Kiállításai Csoportos kiállítások 1983 és 1985-ben vett részt a VIII. illetve a IX. Országos Kisplasztikai Biennálén, Pécsen.
Egyéni kiállításai 1939-1945 Róma 1964 Budapesti Nemzetközi Vásár, Városliget, Budapest 1965 Egressy Klub (Lampért Andrással) 1968 Hazafias Népfront Kiállítóterem, Budapest (Tahi Tóth Nándorral) 1972 Balassagyarmat 1977 Balassagyarmat 1978 Fáklya Művelődési Központ 1980 Fővárosi Művelődési Ház, Budapest (Mendlik Lajossal) 1982 Bartók 32 Galéria, Budapest 1983 Kossuth Művelődési Ház (Ujvári Lajossal), Csákvár - Városi Művelődési Ház (Szelestey Lászlóval), Várpalota 1986 Várpalota (életmű-kiállítás és az állandó gyűjtemény megnyitása) 1992 Marczibányi Téri Művelődési Központ (Matzon Ákossal) 1996 Nagy Gyula Múzeum (Matzon Ákossal), Várpalota (emlékkiállítás). 2009 Magyar Képzőművészeti Egyetem Parthenon-fríz terem - Epreskert, Budapest 2012 Pincegaléria (Matzon Ákossal), Balatonboglár.
Díjai 1932 Nemes Marcell-díj 1937 Céhbeliek aranyérme 1938 Magyar Képzőművészeti Főiskola kitüntető érme 1938 Budapest Székesfőváros nagydíja 1940 Szinnyei Társaság díja 1967 Eötvös József-díj
Alkotásai bélyegkép|200px|jobbra|Jelképes kőkoporsó az első magyar köztársasági mozgalom vezetőinek emlékére bélyegkép|200px|jobbra|Bartók: Concerto Köztéren Hősi emlékmű (Budapest, Képzőművészeti Főiskola, 1938) I. világháborús emlékmű (1942, Péterréve, megsemmisült) Magyar jakobinusok emlékműve (1949, Budapest) A magyar jakobinusok emlékműve (mészkő, 1955, Budapest, Vérmező) Kőrösi József (márvány domborműves emléktábla, 1956, Szeged) Fókapár (labradorit, 1970, Budapest, Naphegy, Orvoslépcső) Bartók: Concerto (kő, 1984, Budapest, Kosztolányi Dezső tér)
Közgyűjteményekben Deák-gyűjtemény, Székesfehérvár Fővárosi Képtár, Budapest Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Janus Pannonius Múzeum, Pécs Városi Képtár, Várpalota Xántus János Múzeum, Győr
Jegyzetek
Források Artportal.hu Tankönyvtár [ Magyar életrajzi lexikon]
Irodalom Kopp J.: Matzon Frigyes, Művészet, 1962/12. Dombi J.: Lampért András és Matzon Frigyes kiállítása az Egressy Klubban, Művészet, 1965/4. Pogány Ö. G.: Matzon Frigyes hatvanéves, Művészet, 1969/ 12. Losonci M.: Matzon Frigyes szobrászi életműve, Várpalota, 1986 Szemadám Gy.: Oldás és kötés, Új Művészet, 1996/11. Hernádi M.: Apa és fiú. Matzon Frigyes és Matzon Ákos művészetéről, Élet és Irodalom, 1996. augusztus 16. Galambos Ádám: Fej és vitorla – Matzon Ákos és Matzon Frigyes kiállítása (2016)
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Albertirsaiak Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Eötvös József-díjasok Kategória:Nemes Marcell-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek