Gordon Agáta, művésznevén: József Etella (Debrecen, 1963. május 15. –) író és költő. 2005-2011 között Bódis Krisztával az Irodalmi Centrifuga című folyóirat vezetője. Korábban a Tilos Rádió Zártkörű lányok című műsorának vezetője és a Petőfi Rádió Önazonos című műsorának munkatársa volt.

Életpályája Író-költői ambícióit a magyar szakos szüleitől örökölte. 1988-ban irodalom és történelem szakon szerzett diplomát a Debreceni Egyetemen. A rendszerváltást követően egy Baranya megyei zsákfaluban, Szatinán élt, ahonnan Mindszentgodisára járt tanítani. Erről a helyről és témáról szól Kecskerúzs (1997) című regénye. 1999-ben Budapestre költözött. Dolgozott iskolában, utazási irodában, börtönben, házmesterként és rádiós műsorvezetőként is. Elkötelezett feminista és LMBTQ aktivista. Az Irodalmi Centrifugát Bódis Krisztával 2005-ben alapították: az estsorozat 2010-ig a Centrál Kávéházban jelentkezett kéthetente, 2010-től a Nyitott Műhelyben és a Merlin Színházban is tartottak esteket. 2011-ben útjaik szétváltak, Bódis Kriszta elhagyta az Irodalmi Centrifugát, Agáta pedig Németországba költözött. Az Irodalmi Centrifuga honlapot is alapított. Itt megtalálhatóak az utóbbi években írott sorozatai, cikkei, recenziói is. A sorozatok közül a Magdolna-negyed a MASZRE alkotói támogatásában is részesült: a nyolcadik kerület egyik házában élve mutatja meg az ott lakó néhány család életét.

Kötetei Kun Ágota: A sötét mintha országolna (1987, Debrecen, Egyetemi Kiadó) Gordon Agáta: Kecskerúzs (1997, Magvető) Német nyelven: Ziegenrouge (1999, Milena, Wien) Gordon Agáta: Ezüstboxer – Nevelési Kisregény (2006, Alexandra) Forgács Zsuzsa Bruria anyaszerkesztő, Gordon Agáta bábaszerkesztő, Bódis Kriszta testvérszerkesztő: Éjszakai állatkert. Antológia a női szexualitásról (2005, Jonathan Miller Kft.) Az antológiában megjelent írása e-könyv formában itt: Napfolyókanyar Fábián Évi, Gordon Agáta, Heves Andrea: Nők Magyarországon - Portrégaléria (2007, Magánkiadás) József Etella: Kecsketánc (2010, Digitális verseskötet)

Filmek Bódis Kriszta: Falusi románc (Meleg szerelem), 2007 Dokumentumfilm (szereplő) Takács Mária: Eltitkolt évek, 2009 Dokumentumfilm (szereplő)

Források Hanzl Péter, Nagy Sándor - Az üldöztetéstől a büszkeségig / A magyar LMBTQ emberek története a kezdetektől az ezredfordulóig (Háttér Társaság, 2023)

További információk Interneten elérhető művei Részlet a Kecskerúzs c. (1997) kötetből Gordon Agáta Netnapló-ja a Literán (2005. május 16-22.) Szása színre lép (Litera, 2006. január 7.) Az otthonkínzottak forradalma (Litera, 2006. március 31.) A cirkoszexuális utópia szivárványa (Litera, 2006. július 15.) A kutya meg a kerítés (Litera, 2007. július 14.) Versek az Irodalmi Centrifugán (2009. január 25.)

Interjúk Gordon Agátával Darabos Enikő: Folytonosan felbomlanak és átrendeződnek a határok... (beszélgetés a meleg irodalomról) A Hét, 2006. november 29. Oberten János: Önkéntes Robinsonád – Befelé Irodalmi Jelen 67, 2007. május Vajna Tamás: "A fiúk a meleg kultúrkörben is harcosabbak, a nők halkabbak" HVG, 2009. szeptember 5.

Lapok Gordon Agátáról Gordon Agáta a Szépírók Társasága lapján Gordon Agáta a Feldmár Intézet lapján

Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar LMBT költők, írók Kategória:Debreceniek