Élete Paramahamzsa Szvámi Nirandzsanananda Szaraszvati, Swami Niranjananda Saraswati bal jógi, vagyis jóginak született 1960-ban Radzsnandgaónban, Madhja Prades indiai államban. Képzését négyéves korában kezdte a Bihar School of Yoga iskolában, mely a bihári jóga tradíciójának egyik központja, majd hat évvel később gurujától, Szvámi Szatjánanda Szaraszvatitól beavatást kapott a Dasnámi Szannjásza tradícióba. 1971-ben nyugati utazása során jógaközpontokat és ásramokat alapított Európában, Ausztráliában, Észak- és Dél-Amerikában. 1983-ban visszahívták Indiába, és kinevezték a nagyhírű Bihar School of Yoga elnökévé. Azóta ő irányítja a Bihar School of Yoga, a Sivananda Math (szociális és jótékonysági intézmény), a Yoga Publications Trust és a Yoga Research Foundation fejlesztését. 1993-ban Szvámi Szatjánanda utódjául szentelték fel, és a következő évben megalapította a Bihar Yoga Bharatit, ami a világ első, államilag elismert jógaegyeteme a Haladó Jógatudományok számára.

A jóga minden területének egyik legfőbb, elismert szaktekintélyeként ismerik és tisztelik. Ennek fényében irányít és kezdeményez tudományos kutatásokat a jógatechnikák ismert hatásainak igazolására abból a célból, hogy az olyan betegségek és kiegyensúlyozatlanságok széles skáláját kezeljék és enyhítsék a gyakorlatban, mint az alkoholizmus és a szenvedélybetegségek, ízületi gyulladás, asztma, szívérrendszeri- és emésztési rendellenességek, depresszió, HIV-pozitivitás és rák. Előmozdítja a Szatjánanda-jóga tanítását a társadalom számos területén, a kórházakban, börtönökben, rehabilitációs központokban, az üzleti életben, iskolákban és főiskolákon.

Több mint 20 könyv szerzője a jóga, Tantra és az Upanisadok témájában.

Magyarul megjelent művei

A Bihar School of Yoga története; Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2013 Jóga. A második fejezet. Szatszangok gyűjteménye, amelyet Ganga Darshan Vishwa Yogapeethben, Mungerben tartottak 2015. október-november folyamán; Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2018 A fej, a szív és a kéz. Előadások a mungeri Ganga Darshan Vishwa Yogapeethben tartott Jógadristi (A jóga víziója) szatszangsorozatból 2010. október 9-12. között; ford. Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány; Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2018 Jóga csakra. A jóga kereke; Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2020 Jóga a mindennapi életben. Előadások a Yogadrishti (A jóga víziója) szatszang sorozatból, amelyet Indiában, Mungerben, a Ganga Darshan Vishwa Yogapeeth-ben, 2011. augusztus 11-14. között tartottak; Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2020 Szánkhja darsan. Valóságelméletek jógikus nézőpontból. A Bihar Yoga Bharati posztgraduális hallgatói részére tartott jógafilozófia előadások szerkesztett kiadása; Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2021 Jóga darsan. A Jóga-upanisadok víziója. A Jóga-upanisadokról szóló előadások gyűjteménye, melyeket a mungeri Ganga Darshanban rendezett szannjászin tréning kurzus során 1992. októbere és 1993. márciusa között tartottak; Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2021 Karma és karma jóga. Előadások a Jógadristi sorozat szatszangjaiból, Ganga Darshan Vishwa Yogapeeth, Munger, 2010. február 25-28.; Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány, Budapest, 2021

Források Bihar School of Yoga

Kategória:Jóga