Békés Gáspár (Budapest, 1994. január 28. –) magyar környezetvédelmi, biztonságpolitikai és társadalomkritikus zeneszakértő, ifjúságjogi társadalompolitikus, újságíró és tudományos diákolimpikon. A Magyar Ateista Társaság alapító tagja és titkára, 2020-tól Fenntartható Demokráciáért Egyesülethttps://fentdem.hu alapítója és elnöke, 2020-tól a Millennahttps://millenna.hu ifjúságpolitikai újság alapítója és főszerkesztő-helyettese, 2022-től főszerkesztője. 2016 óta vesz aktívan részt a hazai közéletben, több diák és ifjúsági mozgalom aktivistája volt, és számos tüntetésen és médiumban hívta fel a figyelmet a fiatal generációk problémáira.
Kutatóként szakterülete a környezetbiztonság és az interdiszciplináris környezettudomány, különösképp a városhálózatok globális szerepe, illetve az óceánok savasodása. Foglalkozik továbbá a demokrácia és a fenntartható fejlődés kapcsolatával is.
Tanulmányai
A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban tanult humán tagozaton, 2012-ben az IGeO Nemzetközi Földrajzi Diákolimpiánhttp://www.geoolympiad.org/ csapatelsőként bronzérmet szerzett Kölnben, majd 2013-ban érettségizett. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok angol nyelvű alapszakán folytatta, melyből egy szemesztert a párizsi Sciences Po egyetemen töltött Erasmus-ösztöndíjjal, majd kiváló minősítéssel diplomázott. Ezek után három mesterdiplomát szerzett: 2016-2017 között a Central European University Környezetvédelmi Tudományok és Szakpolitika MSc, 2017-2018 között a King’s College London Fenntartható Városfejlesztés MSc, 2018-2020 között a Sciences Po Paris Nemzetközi Biztonságpolitika MA szakát végezte el. 2020-21-ben a Budapesti Városdiplomácia Akadémián is oklevelet szerzett.
Munkássága
Gyakornoksága 2016-ban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságán, majd 2017-ben a Cold War History Research Centerben gyakornok. 2019-ben a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet gyakornokként környezetbiztonsági alapkutatást végzett a magyar és regionális viszonyokról a nemzetközi szakirodalom tükrében.
Főpolgármesteri Hivatal Klíma-és Környezetügyi Főosztály 2020 decemberétől 2021 februárjáig a Főpolgármesteri Hivatal Klíma-és Környezetügyi Főosztályának stratégiai szakreferense, ahol a fővárosi cégek környezeti lábnyomcsökkentésért, stratégiai hatásvizsgálatokért, a szociális lakások energetikai korszerűsítésért és hosszútávú adaptációs stratégiák kidolgozásáért volt felelős.
Elbocsátása
Békés Gáspárról 2021. január 28-án a Kereszténydemokrata Néppárt újságja, a vasárnap.hu jelentett meg egy cikket, mely szerint Békés ’uszít a keresztények ellen’, illetve ’kereszténygyalázó’. A cikk azt is kritizálta, hogy Békés szerint a Don-kanyarban elesett katonák nem voltak hősök (azonban kihagyja, hogy Békés áldozatoknak tartja őket). A cikk továbbá Békésnek tulajdonított több egyházellenes mémet is, melyek a Magyarország Jobban Mémesít Facebook-oldalon jelentek meg. Ezt követően több másik cikkben is támadták Békést, elsősorban azért, mert 2018-ban amellett érvelt cikkében, hogy a gyerekek keresztelése és vallásos nevelése sérti alkotmányos és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményébe foglalt világnézeti szabadságukat. Január 31-én a KDNP elnöke, Semjén Zsolt felszólította Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy mondjon fel munkatársának. A Főváros vasárnap közleményében elhatárolódott Békéstől, és figyelmeztetéséről is nyilatkoztak (Békést erről csak másnap tájékoztatták). Február 2-án Békést elbocsátották vizsgálat nélkül a Főpolgármesteri Hivataltól, közvetlen felettesei tiltakozása ellenére. Karácsony Gergely főpolgármester a ZSHOW Youtube-csatornán azt nyilatkozta, hogy Békés kirúgásának oka az volt, hogy nem volt partner abban, hogy világossá tegye, a kifogásolt cikkekben megfogalmazott véleményeket magánszemélyként mondta, és azok nem egyeznek a fővárosi önkormányzat álláspontjával.
Az első cikket író Horváth Tamást főszerkesztővé léptették elő, azonban hamarosan lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy több neonáci, szélsőjobboldali szervezet vezetőségi tagja volt.
Békés számos zaklató, halálosan fenyegető üzenetet kapott, melyeket szerinte a rendőrség és ügyészség sem vizsgált ki érdemben.
Békés elbocsátását a szólás-, sajtó- és világnézeti szabadság súlyos megsértésének tartja, és a Társaság a Szabadságjogokért segítségével munkajogi pert indított a Főváros ellen. Ezt 2022 májusában Békés első fokon megnyerte. A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy Békést progresszív liberalizmusa miatt diszkriminálták, és elrendelte, hogy állítsák helyre munkaviszonyát, melyet folytonosnak tekint, azaz a próbaidőt elteltnek minősítette. A Főváros fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen. Békés így kommentálta a történteket:A Főváros azonban fellebbezett az ítélet ellen. Ezzel a magát progresszívnak, toleránsnak és liberálisnak beállító Főváros továbbra is elszántan küzd azért, hogy kirekesztő és az alapvető szabadságjogokat tagadó entitás lehessen, amelynek vezetése nyíltan elfogult a keresztények mellett, míg az ateistákat és szekulárisokat diszkriminálja – egy nem vallásos többségű fővárosban.
„Ellenzékiként” ragaszkodnak ahhoz, hogy a politikusoknak mindent lehet, mondhatnak bármikor bármit, míg a munkavállalók dolgozzanak biorobotként nevetséges fizetésekért. A főváros kitart amellett, hogy radikálisan korlátozni kell a munkavállalók szabadságjogait, például, ha a KDNP’s újság neonáci újságírójának cikke alapján a párt vezetője erre szólít fel.2022 októberében a Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Főpolgármesteri Hivatal fellebbezésének háromnegyedét, azonban új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot azon tétel kapcsán, hogy Békés a köz szolgálatának elsődlegessége alapján és a jó közigazgatásba vetett bizalom fenntartásának szem előtt tartásával járt-e el, továbbá tanúsított-e olyan magatartást a munkaidején kívül, amely – különösen a munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján – közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, az általa betöltött beosztás tekintélyének, a munkáltató jó hírnevének, a jó közigazgatásba vetett bizalomnak, valamint a közszolgálat céljának veszélyeztetésére; a bíróság ugyanis úgy látta, hogy ezt nem vizsgálta megfelelő alapossággal az elsőfokú eljárás.
A megismételt elsőfokú eljárás újra elrendelte Békés eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatását, és kiemelte, hogy: "A bíróság e körben utal arra, hogy a felperes progresszív liberalizmusa a gyermek önrendelkezési jogban, a gyermeki jogok mindenek feletti tiszteletben tartásában és a békepártiságában jelenik meg. Ez az, ami kifejeződik a felperes cikkeiben és megosztott bejegyzéseiben. A bíróságnak a felperes ezen politikai véleményét kellett azon szemszögből vizsgálni, hogy a cikkek tartalma, kifejezésmódja a jó közigazgatásba vetett bizalom fenntartását akadályozza-e.
[...] a felperes az alperes által felhívott, a Kttv. 9. § (1) bekezdésében rögzített alapelveket nem sértette meg, a felperesnek az írásaiban megjelent véleménye pártpolitikától mentes kritikát fogalmazott meg, tárgyilagosan, annak bántó és sértő jellege nélkül." A Főpolgármesteri Hivatal ismételten fellebbezett az ítélet ellen.
A 2024-es megismételt másodfokú eljárásban egy tárgyalást tartottak, melyet a bíróság a tényállás ismertetése és Békés rövid beszéde után berekesztett, majd ítéletet hirdetett. Ebben a bíróság a három korábbi ítéletet megváltoztatta, és elutasította a keresetet. Döntését arra alapozta, hogy megvizsgált egy vasárnap.hu cikket, mely szerint Békés egy podcast-adásban magánszemélyként megemlítette, hogy szivárványszínű fénnyel tervezte egyszer megvilágítani (munkaviszonya előtt) a Gellért-hegyi keresztet az LMBTQ+ közösség támogatása gyanánt, ezt a tervet pedig a műtárgy "garázda-jellegű" "meggyalázásának" és "megrongálásának" minősítette. A Hivatal a per során ezt az elemet nem említette, bizonyítást nem adott elő, az ezzel kapcsolatos cikkekre nem hivatkozott.
Békés így reagált az ítéletre:"Hiába jelölte meg a perben a városháza kizárólagosan Facebook-bejegyzéseimben kifejezett véleményemet, mint elbocsátásom tartalmi indokát, a bírák önkényesen saját maguk terjesztettek elő új bizonyítást ellenem abban az ügyszakaszban, amikor erre már a peres feleknek sincs lehetőségük, ráadásul ezzel kapcsolatban nem vettek fel bizonyítást, és a feleket sem nyilatkoztatták, majd megállapították saját érvükről, hogy ezen egyetlen elem alapján elbocsátásom jogszerű volt.
A bírák szerint ugyanis én „garázda-jellegű” cselekmény keretében „megrongáltam” és „meggyaláztam” a Gellért-hegyi keresztet. Azon túl, hogy eljárásjogi szempontból kimerítették a koncepciós per fogalmát, még hazudtak is. Ugyanis sosem gyaláztam vagy rongáltam meg semmilyen keresztet, és erre még csak kísérletet sem tettem."Békés panasz nyújtott be a Kúriára, azonban azt érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Ugyanez történt az Alkotmánybíróságon is. Kúria Kfv.III.45.063/2024/3. döntés
Alkotmánybíróság IV/3129-7/2024 döntés
Békés ezek után panaszt nyújtott be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára, mely eljárás jelenleg is folyamatban van.
2025-ben a Fővárosi Közmeghallgatáson az egyik résztvevő rákérdezett arra, hogy miért tér el a peranyagban előadott érvelés a jogerős ítélet indoklásától, melyre Karácsony Gergely főpolgármester így válaszolt: "Az egyik kérdés egy munkajogi kérdés, a másik pedig egy közéleti kérdés. A munkajogi kérdést illetően Békés Gáspár munkaügyi perében a jogerős ítélet a fővárosnak adott igazat, és Békés Gáspárt 209 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte, amelyet Békés Gáspár mind a mai napig nem fizetett be. A Pride-, illetve a Budapest Büszkeség-menet pedig egy közéleti kérdés. Ebben az álláspontom világos és egyértelmű, nem hiszem, hogy a közmeghallgatáson erről külön kéne értekeznem."Békés elbocsátása ellen több hazai és nemzetközi szervezet is tiltakozott, mint például a Magyar Ateista Társaság, a Nemzetközi Humanisták (Humanists International), az Európai Humanista Föderáció, a Norvég Humanista Egyesület (Human-Etisk Forund) és a Skót Humanista Társaság is. Békésnek a Magyar Ateista Társaság több, mint egymillió forintot gyűjtött jogi költségeinek fedezésére. Békés felkerült a Nemzetközi Humanisták veszélyeztetett személyek listájára.
Az eset szerepel az USA Nagykövetségének 2023-as nemzetközi vallásszabadságról szóló, magyar vonatkozású jelentésében is, mely diszkriminációval kapcsolatos visszaélésként hivatkozik az ügyre.
Az ügyben 2023-ban az ENSZ három különleges jelentéstevője is vizsgálatot indított: Nazila Ghanea, a vallás- világnézeti szabadság kérdésével foglalkozó különleges előadó, Irén Khana szólás-és véleményszabadsághoz való jog előmozdításával és védelmével foglalkozó különleges ENSZ-előadó, valamint Fernand de Varennes kisebbségi kérdésekkel foglalkozó különleges előadó intézett felhívást a magyar kormányhoz.
Nazila Ghanea, a vallás-és világnézeti szabadság kérdésével foglalkozó különleges előadó országlátogatást tett 2025-ben, mely során találkozott az ügyben Budapest képviselőjével, Kendernay János diplomáciai főtanácsadóval. Kendernay azt állította, hogy Békést a bíróság jogerős döntése szerint a keresztényeket sértő Facebook-bejegyzései miatt volt jogszerű elbocsátani, mely ellentmond az ítélet szövegének. A különleges előadó ezek után országjelentésben rögzítette az ateisták munkahelyi diszkriminációjának a tényét az üggyel összefüggésben.
Békés ezzel kapcsolatban több büntetőfeljelentést is tett, melyek folyamatban vannak.
bélyegkép|Bibó István Szabadegyetem vitája a gödi szennyezésről
CEU Demokrácia Intézet 2020 decemberében Békés a Közép-európai Egyetem Demokrácia Intézetének Bibó István Szabadegyetemén kezdett el dolgozni, ahol a közéleti vitasorozatot vezeti, melynek keretében aktuális tudományos és szakpolitikai témákat vitatnak meg meghívott szakértők, civilek és döntéshozók.
Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatósága