Az 1898-ban alapított Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (röviden BEAC), az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesületeként a kezdetektől fogva úttörő szerepet töltött be a magyar sportéletben. A 20. század elején az egyesület a magyar sport fejlődésének egyik fontos szereplőjévé vált. Vezetői, tagjai több sportág meghonosításában és népszerűsítésében is az élen jártak, munkásságuk példát mutatott a később megalakuló egyetemi sportegyesületek számára is. Fennállása óta 6 olimpiai bajnokot, több világ- és Európa-bajnokot, valamint több száz országos bajnokot adott Magyarországnak.
Kezdetekben a sportolni vágyó egyetemisták klubja volt. Első sikereit atlétikában érték el a BEAC versenyzői, elsősorban magasugrásban és távolugrásban. A két világháború között jelentős szerepe volt a magyarországi labdarúgás megalapításában, az első hivatalos bajnoki mérkőzésen is a BEAC sportolói léptek pályára a BSC ellen. Jeleskedtek vívásban, melynek hazai porondon szintén úttörői voltak, elsősorban Gerentsér Lászlónak köszönhetően, valamint a második világháború ideje alatt elsősorban a tenisz, Asbóth József és Körmöczy Zsuzsa sikerei révén. Kettőjük és így a BEAC nevéhez köthető a legnagyobb magyar teniszsiker, az 1947-es Roland Garros győzelem.
A Budapesti EAC az elkövetkezendő húsz évben számos sportágban számos nagy sportolót adott a magyar sporttörténelemnek, Németh Angéla és Bay Béla neve mindenképpen megemlítendő ebből a korszakból. A szovjet sportmodell bukását követően a klub képes volt a megújulásra, és ismét a sportolni vágyó egyetemisták első számú egyesületének számított. A 90-es években elsősorban az atlétikai sikerek voltak a meghatározóak, majd Győrffy Dóra magasugró szállította a legfényesebb eredményeket. Napjainkban a BEAC 18 szakosztállyal működik, jelentős szerepet vállalva az utánpótlás képzésben.
Története
Alapítás A magyar egyetemi és főiskolai sportmozgalom – angol mintára – szerveződő klubjai a 19. század utolsó éveiben jöttek létre, amikor felerősödött az egyetemi ifjúság érdeklődése a modern sportágak iránt.
1887-ben a Budapesti Tudományegyetem akkori rektora, dr. Fodor József azt javasolta, hogy angol mintára alakítsanak egyetemi sportklubot. 1887-ben az Egyetemi Athletikai Club (EAC) megtartotta ugyan alakuló ülését, működése azonban személyi és anyagi feltételek hiányában nem valósult meg.
Az 1890-es évektől a modern sportágak iránt egyre nagyobb lelkesedéssel fordultak a hallgatók, a Tudományegyetem kiadványában, az Egyetemi Lapokban önálló sportrovat indult. A Tudományegyetem oktatói közül Dr. Záborszky István tanársegéd, és Dr. Klupathy Jenő egyetemi tanár aktív tevékenysége végül meggyőzte báró Eötvös Lorándot, akkor már világhírű fizikust, korábbi rektort és egyben lelkes természetjárót, hogy vállalja el az új sportklub elnöki tisztségét. 1898. november 5-én a Budapesti Tudományegyetemen megalakult a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club. bélyegkép|150px|Báró Eötvös Loránd, a BEAC első elnöke
Az első mérföldkövek a BEAC életében 1899-ben a BEAC alelnökét, dr. Klupathy Jenő egyetemi tanárt megválasztják a Magyar Atlétikai Szövetség alelnökének 1899. március 30-án került megrendezésre a BEAC első házi atlétikai versenye 1901 januárjában a BEAC részvételével megalakul a Magyar Labdarúgó Szövetség 1901 szeptemberében a BEAC a főváros támogatásával megnyitotta versenypályáját Lágymányoson 1902 novemberében Eötvös Loránd helyére a közgyűlés közfelkiáltással Szemere Miklóst (országgyűlési képviselő, jogász, diplomata) választotta meg 1903-ban Szemere Miklós az akkori Pusztaszentlőrincen felépítette az akkori idők egyik legmodernebb céllövőházát 1907-ben a BEAC kezdeményezésére megalakult az első európai főiskolai sportszövetség, a Magyar Főiskolai Sportszövetség, mai nevén Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS)
1898–1918 A századforduló sportideálja az „all-round” versenyző volt, aki több sportágban is eredményes tudott lenni. Ekkoriban a legkiemelkedőbb BEAC-os eredményeket az atléták érték el. A második újkori, 1900-as párizsi olimpián a részt vevő kilenc magyar atlétából ketten is BEAC-osok voltak. 1900-ban, Párizsban 19 éves fiatal joghallgatóként, 175 centiméteres ugrásával harmadik helyen végzett Gönczy Lajos, ezzel a BEAC és a magyar magasugrás első olimpiai érmét nyerte. balra|bélyegkép|180px|Speidl Zoltán a hátsó sorban jobbról a negyedik Speidl Zoltán, mint síkfutó ért el kiemelkedő sikereket. 1901-ben 440 yardon megnyerte a magyar, 1000 méteren az osztrák bajnokságot. Részt vett az 1900. évi párizsi olimpián, ahol a magyar futók közül egyedül ő ért el helyezést, ötödikként ért célba.
A BEAC képviseletében részt vett a Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-es megalapításában és a szövetség titkárává választották. Emellett pedig ő volt az első magyar bajnoki futballmérkőzés játékvezetője is.
1907-ben lefordította a BEAC-ban tanfolyamot vezető japán Sasaki Kichisaburo szakkönyvét, ezzel megalkotta az első nem japán nyelvű dzsúdószakkönyvet.
Speidl és Gönczy mellett kiemelkedő eredményeket értek el az 1908-as londoni olimpia bronzérmes váltó tagjai Mezei (Wiesner) Frigyes és Rácz Vilmos, úszásban a londoni olimpián ezüstérmet szerző és sokszoros magyar bajnok Las Torres Béla, és a szintén ezüstérmet szerző Somodi István is, aki Kolozsvár első olimpikonja volt. bélyegkép|150px|Prokopp Sándor, a BEAC első olimpiai bajnoka Szokolyi Alajos, Magyarország első olimpiai érmes sportolója, a MAC kiváló atlétája pedig a Tudományegyetem orvostanhallgatójaként vállalt aktív szerepet a BEAC szervezésében. Prokopp Sándor joghallgatóként ismerkedett meg a céllövészettel, az 1903-ban megnyitott pusztaszentlőrinci Szemere-lövöldében. Már 1908-ban szabadpuska versenyszámban részt vett a londoni olimpián is. Az 1912-es stockholmi olimpián Hammersberg Géza mögött csupán tartalékként számolt vele a szövetség. Elszántságát mutatja, hogy miután Hammersberg lemondta az olimpiai szereplést, minden támogatás nélkül, önköltségen utazott el Stockholmba.
Óriási meglepetésre, Prokopp tíz lövés után 97 pontos eredménnyel utasította maga mögé az ellenfeleit és megszerezte a magyar sportlövészet, valamint a BEAC első olimpiai aranyérmét.
Az első világháború nemcsak az ország, de a BEAC és a sportolók sikerét is megtörte. A versenyzőket besorozták, a mérkőzések elmaradtak, a sportpályákat bezárták vagy katonai célra vették igénybe. 1915-ben Gönczy Lajos, Kovács György, és Las-Torres Béla az olasz fronton hősi halált haltak, Mezey (Wiesner) Frigyes pedig megsebesült. Az első világháború éveiben Speidl Zoltán egészségi állapota is megromlott, és 1917-ben elhunyt.
Az 1920-as évek futballsikerei A BEAC futballélete szinte egyidős a magyar foci történetével, már a klub megalapításakor, 1898-ban létrejött a labdarúgó szakosztály, és a Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-es alapításában is aktívan részt vett az egyesület. 1901. február 17-én a régi Millenáris-pályán megrendezett első magyar bajnoki futballmérkőzés (BTC-BSC 4:0) játékvezetője a BEAC-os Speidl Zoltán volt.
A BEAC már az első magyar bajnokságban ki tudott állítani csapatot a másodosztályban. A Sport-Világ így tudósított a csapat első, 1901. március 3-ai mérkőzéséről:„E csapat első szereplésekor már győzelmet aratott: 6:2 goal aránnyal verte a F.T.C. II. csapatát, mely legjobb második csapataink közé tartozik… a BEAC csapata hamarosan előkelő helyet fog magának kivívni a football csapataink között.”
Ez a jóslat 20 év múltán érett be. Az első világháború nehéz éveiben egyedül a labdarúgó szakosztály fénye pislákolt, mely leginkább a szakosztályvezető, MLSZ alelnök és BEAC főtitkár Dr. Földessy János aktív szervezésének volt köszönhető. 1922 őszére fejeződtek be a közel 5 millió koronából megvalósuló fejlesztések, melynek eredményeként egy korszerű, 15 000 fős lelátóval rendelkező BEAC-sportpályát avathattak fel.
Ez a fejlesztés a BEAC-os futballéletre is nagy hatással volt. Az 1924/25-ös bajnokságban már az I. osztályban szerepelt a csapat, és 9. helyezést ért el, ez mindmáig a BEAC labdarúgó szakosztály legjobb eredménye. Ekkoriban több válogatott játékos is játszott a csapatban; Pluhár István, Stófián János és Pesovnik László.
Pluhár később a Magyar Rádió sportriportereként jellegzetes, ellenállhatatlan rádióközvetítéseivel rengeteg rajongót szerzett a magyar sportnak. Ő volt az első magyar rádióriporter, aki élőben közvetíthetett olimpiáról, így egy ország szurkolhatott együtt az 1936-os berlini 10 olimpiai aranynak, köztük két BEAC-osnak, Csik Ferencnek és Rajczy Imrének.
1930–40-es évek A tanárelnök Yolland Arthur, az ifjúsági elnök Esterházy László, és főtitkár Pluhár István „hármasnak” köszönhetően a BEAC az 1930-as években a legsikeresebb korszakát élte. Az 1931-ben megalakult Testnevelési Intézet vezetője a nyelvész és irodalomtörténész, a Tudományegyetem tanára, Yolland Arthur lett. A cambridge-i egyetemen végzett sportember – aki 1897-ben az első magyarországi nemzetközi futballmérkőzésen is játszott – 1919-től 1946-ig kisebb megszakításokkal 21 éven keresztül volt a BEAC tanárelnöke és fejtette ki hathatós munkáját az egyetemi sportéletben.balra|bélyegkép|Ünnepi esemény a 12 000 fős lágymányosi BEAC-stadionban, a mai Allee bevásárlóközpont helyén A klubvezetés olyan mecénásokat tudott megnyerni a BEAC támogatására, mint a vallás- és közoktatásügyi miniszter Hóman Bálint, a korábbi BEAC-os ifjúsági elnök, az Országos Testnevelési Tanács elnöke Kelemen Kornél, és Magyarország igazságügy-minisztere Lázár Andor. Ennek köszönhetően a BEAC 1932-ben felavathatta a 615 öltözőszekrénnyel, 27 mosdóval és fürdővel, valamint központi fűtéssel ellátott klubházát, majd 1935-ben megnyithatták a már valóban európai szintű, 12 000 ember befogadására alkalmas BEAC sportkomplexumot a lágymányosi Mező utcában. (Ma Kőrösy József utca.)
A VI. Főiskolai Világbajnokság rendezési jogát a Magyar Főiskolai Sportszövetség a Pázmány Péter Tudományegyetem alapításának 300. évfordulója alkalmából pályázta és kapta meg, és így az 1935. augusztus 10-18. között megrendezett esemény házigazdája az egyetem illetve a BEAC, a fővédnök pedig maga Horthy Miklós kormányzó lett.
A BEAC stadion az ünnepélyes megnyitó mellett az atlétika, a kosárlabda, a torna, és a labdarúgó összecsapások színhelye volt. Az eseményen 26 ország 774 sportolója képviseltette magát. Az 1935-ös FVB révén nemzetközileg is elismertté vált a Tudományegyetem és a BEAC sportélete.Az 1930-as évek legnagyobb sikereit a vívó szakosztály érte el, a Semmelweis utcai vívóteremben ekkortájt pezsgő élet folyt. A szakosztály vívómestere Dr. Gerentsér László, korának egyik legnevesebb vívómestere, a párbajtőrvívás egyik hazai úttörője, a modern magyar kardvívás egyik megteremtője volt, aki – a vívómesterek többségével szemben – vállalta nők oktatását, amelynek meg is lett a gyümölcse.
Bogáthy-Bogen Erna, a 7-szeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár felesége 1931-ben került a BEAC-hoz, ahol Gerentsér szárnyai alá került és 5 éves BEAC-os pályafutása alatt rendkívüli sikereket ért el. 1932-ben már a Los-Angeles-i olimpiára utazhatott, ahol egyéni tőrvívásban bronzérmet szerzett, ezzel ő lett Magyarország első női olimpiai érmese. 1933-tól kezdve három éven át minden Európa-bajnokságot megnyert a női tőrvívó csapat tagjaként. 1936 végétől a Honvéd Tiszti Vívó Klub pástján folytatta karrierjét, ahol a következő évben Elek Ilonával és Elek Margittal egy csapatban a párizsi világbajnokságot is megnyerte.
A BEAC tagjai egy másik csapatsportág, a kosárlabdázás magyarországi meghonosításában is aktívan részt vettek. Már az első, 1933-as magyar férfi és női kosárlabda-bajnokságban szerepelt a BEAC. A női kosárcsapat rögtön az első három idényben ezüstérmet szerzett. A férfiak pedig az 1941–42-es bajnokságban nyerték meg a magyar bajnokságot. Ezt a sikert leginkább a kiváló vezetőedzőnek és egyben játékosnak, Bácsalmási Péternek köszönhette a csapat. balra|bélyegkép|250x250px|Csik Ferenc, a BEAC második olimpiai bajnoka