Névnapok: Jusztina + Cipora, Cippóra, Ciprián, Cipriána, Ciprienn, Damján, Damos, Darrell, Demény, Demjén, Denton, Dömjén, Jusztínia, Kozima, Kozma, Özséb
Események 1542 – Nemzetközi keresztény sereg vonul Buda visszafoglalására, de kudarcot vall. 1580 – Sir Francis Drake körülhajózza a Földet. 1676 – XI. Incét pápává választják. 1703 – II. Rákóczi Ferenc uralja Magyarország nagy részét (amint ezt XIV. Lajos francia királyhoz írt levelében tanúsítja). 1777 – Mária Terézia áttelepíti a nagyszombati tudományegyetemet a budai királyi várba, és megalapítja az Egyetemi Könyvtárat. 1835 – Bemutatják Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia c. operáját. 1848 – Jellasics császári tábornagy, horvát bán csapatai elfoglalják Székesfehérvárt. V. Ferdinánd király Lamberg Ferenc altábornagyot nevezi ki a magyar hadsereg főparancsnokának. 1903 – Építőmunkások sztrájkja Pécsett. 1907 – Új-Zéland, a Brit Birodalom utolsó telepes gyarmataként domíniumi státuszt kap. 1920 – A numerus claususról szóló törvény elfogadása, mely előírja az egyetemekre, jogakadémiákra fölvehetők számát és összetételét. Azaz törvénybe iktatja, hogy az adott népcsoporthoz tartozó felveendő hallgatók száma el kell érje az adott népcsoportnak a teljes népesség körében elfoglalt számarányát, vagy annak kilenc tizedét. 1944 – A Vörös Hadsereg bevonul Makó városába. 1950 – Az ELTE-n marxizmus–leninizmus tanszék létesül. 1953 – Spanyolország és az Amerikai Egyesült Államok egyezményt kötnek. Spanyolország tíz évre katonai támaszpontokat ad bérbe az Egyesült Államoknak, ennek fejében egymilliárd dolláros gazdasági segítséget kap. 1957 – Bemutatják a Broadwayn a West Side Story c. musicalt, a zeneszerző Leonard Bernstein. 1960 – Az első televíziós elnökjelölti vita az Egyesült Államokban, Richard Nixon és John F. Kennedy között. 1960 – Fidel Castro az ENSZ történetének leghosszabb beszédét tartja, 4 és fél órán át. 1966 – Megnyitják az I. Budapesti Művészeti Heteket. 1973 – A Concorde első útja Washington és Párizs között. Az út 3 óra 33 percig tart. 1980 – Bombamerénylet Münchenben. A hagyományos Sörünnepről, az Oktoberfestről hazainduló embertömegben egy szélsőjobbos merénylő bombát robbant. 13 ember életét veszti, több mint 200-an megsérülnek. 1981 – Levegőbe emelkedett az első Boeing 767-es. 1983 – Mihail Gorbacsov Magyarországon tárgyal. 1988 – Ben Johnson kanadai sprintert megfosztják olimpiai aranyérmétől, mert megbukik a drogteszten. 1988 – Brüsszelben az Európai Unió kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodást köt Magyarországgal. 1989 – A Magyar Országgyűlés elfogadja a be- és kivándorlási törvényt. Ez alapvető emberi jognak nyilvánítja a kivándorlást, és a szabad mozgást. 1989 – Brüsszelben 24 tőkés ország újabb értekezletet tart lengyelországi és a magyarországi reformok támogatásáról. 1991 – A Zsil-völgyi bányászok Bukarestbe vonulnak, elfoglalják a Parlament épületét. Petre Roman kormányfő lemondása után a bányászok hazatérnek. 1992 – Tom Lantos amerikai képviselő kezdeményezésére a washingtoni Képviselőház megvitatja Csurka István pamfletjét. 1997 – Földrengés Assisiben. A Szent Ferenc-bazilika tetőszerkezete beomlik, a középkori freskókban súlyos károk keletkeznek. 2001 – A Lengyel Wikipédia (Polska Wikipedia) elindításának napja. 2002 – Szenegál partjainál elsüllyed a Le Joola komphajó. 1863 ember életét veszti, csak 64 főt tudnak kimenteni. 2006 – Budapesten tárgyal James Lee Jones vezérezredes, a Szövetséges Fegyveres Erők európai legfelső parancsnoka (Supreme Allied Commander Europe – SACEUR) Havril András vezérezredessel (vezérkari főnökkel). 2007 – Rangunban a katonák először gumibotokkal támadnak a tüntetőkre – köztük a soraikban megjelenő szerzetesekre –, később könnygázt is bevetnek, majd lövéseket is leadnak; a mianmari helyzet miatt rendkívüli ülésre hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát. 2007 – Vietnám déli részén fekvő Can Tho városában összedől egy, a Hau folyó fölött épülőben lévő híd.
Sportesemények Formula–1 1993 – portugál nagydíj, Estoril - Győztes: Michael Schumacher (Benetton Ford) 1999 – európai nagydíj, Nürburgring - Győztes: Johnny Herbert (Stewart Ford) 2004 – kínai nagydíj, Shanghai - Győztes: Rubens Barrichello (Ferrari) 2010 – szingapúri nagydíj, Singapore - Győztes: Fernando Alonso (Ferrari)
Labdarúgás 2022 – Férfi válogatott mérkőzés: Magyarország és Olaszország között a Puskás Arénában, a 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligájának A ligájában
Születések 1791 – Théodore Géricault francia festőművész († 1824) 1849 – Ivan Petrovics Pavlov Nobel-díjas orosz orvos, fiziológus († 1936) 1870 – X. Keresztély (Christian) dán király († 1947) 1872 – Ottokar Czernin gróf, cseh főrend, osztrák-magyar politikus, diplomata, külügyminiszter († 1932) 1886 – Bálint Lajos magyar kritikus, író, dramaturg, műfordító († 1974) 1886 – Archibald Hill Nobel-díjas brit fiziológus, biofizikus († 1977) 1888 – T. S. Eliot Nobel-díjas amerikai költő († 1965) 1889 – Martin Heidegger német filozófus († 1976) 1891 – Hans Reichenbach német fizikus, filozófus († 1953) 1897 – VI. Pál pápa (er. Giovanni Battista Montini) († 1978) 1898 – George Gershwin amerikai zeneszerző († 1937) 1900 – Hacsatur Kostojanc szovjet-örmény neurofiziológus, az MTA tagja († 1961) 1905 – Toncz Tibor festő, grafikus, karikaturista, illusztrátor († 1979) 1907 – Radványi Géza Kossuth-díjas magyar filmrendező († 1986) 1907 – Anthony Blunt brit történész, egyetemi tanár, szovjet kém, a „Cambridge-i ötök” egyike († 1983) 1908 – Lakó György magyar nyelvész, finnugrista († 1996) 1919 – Matilde Camus spanyol költő († 2012) 1920 – Hárs Ernő József Attila- és Déry Tibor-díjas költő, műfordító († 2014) 1923 – Oláh Andor természetgyógyász, orvos, szakíró († 1994) 1926 – Vincze Imre magyar zeneszerző († 1969) 1926 – Forrai Katalin magyar zenetanár, karnagy († 2004) 1928 – Hildebrand István Kossuth-díjas magyar operatőr, a nemzet művésze († 2022) 1928 – Joó István magyar geodéta és térképész († 2007) 1932 – Almási Miklós Széchenyi-díjas magyar esztéta, kritikus, az MTA tagja 1932 – Manmohan Szingh India 17. elnöke, a modernkori India történetének egyik legnagyobb hatású alakja († 2024) 1936 – Winnie Mandela (szül. Nomzamo Winifred Zanyiwe Madikizela), Dél-Afrikai apartheid-ellenes aktivista, Nelson Mandela felesége († 2018) 1940 – Bodnár László főiskolai tanár, egyetemi doktor 1943 – Eckhardt Mária zenetörténész, karnagy 1943 – Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas magyar zeneszerző, rockzenész († 2024) 1943 – Tim Schenken ausztrál autóversenyző 1945 – Brian Ferry angol énekes, zenész, a „Roxy Music” zenekar frontembere 1947 – Lynn Anderson Grammy-díjas amerikai country énekesnő, lóversenyző († 2015) 1948 – Olivia Newton-John brit születésű ausztráliai énekesnő, színésznő († 2022) 1948 – Vladimír Remek az első csehszlovák űrhajós 1951 – Mező István magyar karikaturista, tanár 1956 – Linda Hamilton amerikai színésznő 1961 – Keszler Éva magyar színésznő 1962 – Tracey Thorn, az Everything but the Girl brit alternatív rockegyüttes énekesnője 1980 – Patrick Friesacher osztrák autóversenyző 1981 – Serena Williams amerikai teniszbajnoknő 1983 – Ricardo Quaresma portugál labdarúgó 1984 – Lakatos Béla a DVTK labdarúgója 1985 – Freud Gábor magyar labdarúgó 1985 – Baksay-Szabó Ádám magyar autóversenyző 1985 – Fabio Cerutti olasz atléta 1986 – Abdelhafid Benchabla algériai ökölvívó 1988 – Kiira Korpi finn műkorcsolyázó 1996 – Bruna de Paula brazil kézilabdázó
Halálozások 1345 – II. Vilmos hainaut-i gróf 1709 – Bottyán János kuruc tábornok (egyes források sz. halálának dátuma szeptember 27.) (* 1643?) 1868 – August Ferdinand Möbius német matematikus, csillagász (* 1790) 1877 – Hermann Günther Grassmann porosz matematikus (* 1809) 1902 – Levi Strauss amerikai iparos, a farmernadrág névadója (* 1829) 1909 – Thaly Kálmán költő, író, tiszteletbeli bölcsészdoktor, az MTA tiszteleti tagja (* 1839) 1914 – August Macke német festő (* 1887) 1922 – Ivánfi Jenő magyar színész, rendező, műfordító (* 1863) 1937 – Bessie Smith amerikai blues-énekes (* 1894) 1935 – Persa Iván katolikus pap és író (* 1861) 1939 – Bláthy Ottó Titusz elektromérnök, akadémikus (* 1860) 1945 – Bartók Béla magyar zeneszerző, népzenekutató (* 1881) 1952 – George Santayana filozófus (* 1863) 1965 – Rubinyi Mózes irodalomtörténész, az MTA tagja (* 1881) 1973 – Anna Magnani Oscar-díjas olasz színésznő (* 1908) 1976 – Turán Pál kétszeres Kossuth-díjas magyar matematikus (* 1910) 1990 – Alberto Moravia olasz író (* 1907) 1997 – Zsoldos Péter magyar író, szerkesztő, rádiós (* 1930) 2002 – Harmaczi József magyar színész (* 1932) 2002 – Keresztes Attila olimpiai bajnok magyar kardvívó (* 1928) 2002 – Lőrinczy Éva magyar színésznő (* 1933) 2004 – Kabos László Jászai Mari-díjas magyar színész, humorista (* 1923) 2005 – Varecza Árpád matematikus, főiskolai tanár (* 1941) 2006 – Zimányi József fizikus, az MTA tagja (* 1931) 2008 – Paul Newman Oscar-díjas amerikai színész (* 1925) 2008 – Jászai Jolán magyar színésznő (* 1907) 2010 – Gloria Stuart angol-amerikai színésznő (* 1910) 2019 – Jacques Chirac francia elnök, miniszterelnök, Párizs polgármestere (* 1932) 2024 – Jelenits István Széchenyi-díjas magyar piarista szerzetes, író, teológus (* 1932)
Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok
A Tiszta Hegyek Napja A Nyelvek Európai Napja Jemen: az 1962-es szeptemberi forradalom ünnepe
Jegyzetek
Kategória:Szeptember napjai