bélyegkép|300px|jobbra|Az egyházi, a nemesi és a harmadik rend ábrázolása egy középkori kódexből Rendnek nevezi a történetírás az európai feudalizmusban az azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezők csoportját. Nyugat-Európában a 13. századtól, Közép-Európában a 15. századtól a gazdasági és politikai fejlődés következtében az alá-fölérendeltségi viszonyok láncolatán alapuló hűbéri függőségi hálózatok helyett a hasonló helyzetű társadalmi csoportok „rendekbe” szerveződtek, és érvényesítették akaratukat a helyi önkormányzatban és a rendi gyűlés révén az országos politikában. A különböző államokban az eltérő adottságok, társadalmi fejlődés következtében eltérő rendek alakultak ki, azonban általában elkülönült a polgárság,Az úgynevezett harmadik rend elvileg mind Anglia, mind Franciaország rendiségében a nemesség és egyháziak körén kívüli lakosságot jelentette (lásd ), képviseletet azonban általában csak a városi polgárság kapott. a nemesség és az egyházi hivatalnokok rétege, utóbbi kettő körében pedig eltérő jogokat élveztek az uralkodónak közvetlenül alárendelt előkelőségek és az alacsonyabb rangú kiváltságosak. Bár külön társadalmi réteget alkottak, és a legtöbb középkori európai államban jelentős tömegek tartoztak hozzá, nem szokás rendnek tekinteni a jobbágyságot, sem a rabszolgák szűkebb rétegét, csak részének számítanak a harmadik rendnek, azaz a közrendnek.

A rendiség az azonos jogú és kötelezettségű társadalmi csoportok elkülönülésén alapuló középkori és több helyen a késő újkorig fennmaradó társadalmi berendezkedés, valamint a rendek képviseletén alapuló kormányzati rendszer neve. A rendi alapú kormányzás Nyugat- és Közép-Európa nagy részén elősegítette a központi hatalom megerősítését a feudális keretek között, majd a társadalmi és gazdasági fejlődés hatására átadta helyét az abszolutizmusnak vagy az alkotmányos monarchiának.

Magyarországon a rendi korszak a nemesi kiváltságok eltörlésével fejeződött be az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után. Ekkor a polgárság és a jobbágyság szabadnak és egyenlőnek számított a törvény előtt és a közteherviselés lépett érvénybe. Ekkor jött létre egy teljesen új társadalom, amelyben az ország összes lakosa akkortól polgár, „civis” volt.

A rendek tagjai A rend fogalma hasonlít mind a társadalmi réteg, mind a kaszt fogalmához. A társadalmi rétegtől megkülönbözteti, hogy tagjai identitástudattal rendelkeztek, valamint a rend megváltozása (társadalmi felemelkedés illetve lesüllyedés) lényegesen nehezebb és ritkább volt, mint a modern értelemben vett társadalmi rétegeknél. Ebben közelebb áll a kasztokhoz, azonban a kasztrendszerrel ellentétben nem kizárólag a születési előjogon alapul.

Mindegyik rend rendelkezett alapvető jogokkal, mint a személyi szabadság, a bírósághoz való jog, tulajdonjog, adójogi kiváltságok (adómentesség vagy közös adózás) és képviseleti jog. Ezeket a jogokat az uralkodók általában szorult helyzetükben ismerték el hivatalosan (mint II. András magyar király a szerviensek jogait az Aranybullában vagy Földnélküli János a nemesi jogokat a Magna Carta Libertatumban).

A nemesség

bélyegkép|jobbra|Hunyadi János címere A nemesi rend alapvetően örökletes rend volt, amelybe annak tagjai beleszülettek. Nem nemesi származású személy felvételét a nemesi rendbe nemesi oklevél igazolta, amelyet az uralkodó (illetve annak kancelláriája) állított ki. Az oklevél egyik fontos része volt a nemesi címer, aminek használatára ettől fogva jogosult volt a nemes. Az új nemes összes törvényes fiú ági leszármazottja ezután a nemesi rend tagjává vált. A nemesi cím adományozásával kezdetben együtt járt hűbérbirtok adományozása, amely a feudalista államrend alapját képezte. A kora újkori Magyarországon azonban már nem minden újdonsült nemes kapott birtokadományt.

A nemesség gazdasági bázisát hűbérbirtokán úrbéri szolgálatra kötelezett jobbágyai alkották, akik termésük egy részét adóként befizették (kilenced), és a nemes munkára kötelezhette őket (robot). A nemes emellett jobbágyai bírája is volt. A rend feladata az ország védelme (nemesi felkelés) és az uralkodó szolgálata volt (ez testesül meg a 18. századi „nemesség kötelez” „nobilitas obligat” mondásban is), előbbi azonban a központi hatalom meggyöngülésekor a katonaság bizonytalan forrásává vált, és különösen a hivatásos hadseregek elterjedésével háttérbe szorult.

A nemesség nem minden országban maradt egységes rendként: például Angliában és a kora újkori Magyarországon a fő- és a köznemesség külön renddé vált szét, miután az eredetileg egységes nemességen belül a főnemesség és a köznemesség, jogait és kötelezettségeit tekintve, fokozatosan elkülönült.

A papság

A papi rendbe nem is lehetett beleszületni, a felvétel a papi rendbe szentségnek számított. Ennek a kiszolgáltatása a püspök jogosultsága volt, azonban feltételekhez nem kötötték. Ez a rendszer lehetővé tette a szimónia virágzását, majd a reneszánsz idején a pápai trónusért küzdő itáliai nemesek időnként még a család gyermek tagjait is pappá szentelték.

A római katolikus papok szerepe a kezdetektől igen jelentős volt a középkori európai államok kialakulásában és igazgatásában, ezért az uralkodók az évszázadok során jelentős birtokadományokkal gazdagították az egyházat. Ezeken a területeken a főpapok ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint a világi földbirtokosok, jogosultak voltak a dézsma beszedésére, a robot és egyéb úrbéres szolgáltatásokat követelhettek meg a jobbágyoktól, ítélkezhettek.

Emellett mint az Isten képviselői jogosultak voltak az egyházi tized beszedésére is a fennhatóságuk alá tartozó területekről,Magyarországon I. István II. törvénykönyve mondta ki (lásd pl. ) ők azonban adómentesek voltak. A klérus fölött illetve egyházi ügyekben az egyházi bíróság ítélhetett.

A harmadik rend

A rendi korszak alatt (Magyarországon 1848 előtt) a harmadik rendet a közrendűek alkották. A jobbágyok nem rendelkeztek se szabadsággal, se semmilyen joggal vagy kiváltsággal, és egyben a harmadik rend legnagyobb részét alkották. Velük ellentétben, ennek a harmadik rendnek a legszűkebb rétege a polgár (civis) volt, egy olyan szabad ember, aki nem csak városban lakott, hanem egy bizonyos tekintélye és vagyona volt. Fontos megjegyezni, hogy a városi lakosság és a városi polgárság nem ugyanazt a csoportot jelenti. Utóbbi csak a kiváltságokkal rendelkező városok (Magyarországon szabad királyi városok) lakosai tartozhattak bele, a mezővárosoké nem. Közülük is csak a vagyonosabb, önállóan tevékenykedő iparosok és kereskedők alkották a polgárságot, a városi lakosság többségét kitevő segédmunkások, napszámosok, illetve a céheken kívüli kontárok nem tartoztak közéjük.

A polgárságba bekerülhettek a vagyonosodó városi lakosok és (bevándorlás után) a jobbágyok (coloni) is. Települések városi rangra emelése is hozzájárult a polgári rend bővüléséhez. A papi és a nemesi rendből nem lehetett átkerülni a polgárságba. A szerényebb vagyonú vagy esetleg a nincstelen nemesek gyakran házasodtak össze módosabb polgárokkal, azonban természetesen a tehetősebb nemesek igyekeztek ezt a helyzetet kikerülni.

A kiváltságos városi polgárság mentesült az úrbéri szolgáltatások és a földesúr joghatósága alól („a városi levegő szabaddá tesz”), valamint jogosult volt képviselő által befolyásolnia rendi országgyűléseken születő döntéseket.A polgárság kiváltságainak egy részét (pl. egyösszegű adózás illetve országgyűlési képviselet) később egyes nagyobb mezővárosok is megkapták. Magyarországon a polgárok legnagyobb része ekkor német és szláv származású, akik a városokban laktak és néha komoly kis vagyonokkal rendelkeztek. Ahogy a nemesnek a kiváltsága a földbirtok, és mindenáron ezeket gyarapítani törekedett, a polgár, mivel számára törvényesen nem tudott olyat megszerezni, inkább házakat és épületeket szerzett a városban. A módosabb polgárok több épületeket birtokoltak, amelyeknek az ára gyakran hasonló volt, mint a nemesi birtokoké.

Egy tipikus jómódú polgár a 18. század végéről és a 19. század elejéről a pesti Prückler családból való Prückler József (1778–1848) pékmester, választott pesti polgár volt. A Kecskeméti utca, a Képíró utca, és a Bástya utca által bezárt telken volt egy többemeletes háza; a mai Bajcsy-Zsilinszky út 56. szám alatt szintén feküdt egy másik több emeletes háza, de az Országúton (a mai Károly körúton, a 16. szám alatt) volt a legnagyobb értéket képviselő palotája, amely 1843-ban 18 000 forintot ért.Budapest Főváros Levéltára. XIII.5: A Prückler család iratai

A rendiség kialakulása A feudalizmus kialakulása és kezdeti fejlődése elsősorban Nyugat-Európához köthető, az itt kialakult mintákat vették át némileg módosított formában a periféria (Észak- és Kelet-Európa) államai.

A Római Birodalom bukását követően Nyugat- és Dél-Európa társadalmilag igen sokszínű volt. A volt római társadalom maradványai megmaradtak a Mediterráneumban és Nyugat-Európa romanizált területein (főként a korábbi Galliában és Hispániában). Ennek jelentősebb csoportjai a latifundiumok tulajdonosai, a földeken dolgozó elnyomott népesség (főként colonusok, erre a korra a rabszolgatartás erősen visszaszorult) és az egyház hivatalnokai voltak.A hatalom és a kereskedelem szétesése miatt az 5. századra a hivatalnokréteg és a kereskedők elvesztették megélhetésük alapját, a városok hanyatlásnak indultak. Ezzel párhuzamosan működött kezdetben az Észak-, Közép- és Kelet-Európa területéről bevándorolt germán népek törzsi társadalma, melyben a hódítás során szerzett zsákmány egyenlőtlen elosztása és a fejlettebb társadalommal való érintkezés hatására megindult a szabadok differenciálódása. bélyegkép|Jobbágyok beszolgáltatják az adójukat a földesuruknak, 15. századi fametszet A kétféle rendszer az együttélés során fokozatosan összeolvadt. A colonusokból, rabszolgákból és lecsúszott szabad germánokból kialakult a jobbágyság, a római arisztokrácia és a befolyásos germán harcosok rétegének összeolvadásából keletkezett a középkor földbirtokos rétege, a nemesség. A korszakban az egyház volt a kultúra letéteményese, írástudó szakemberei és az egyházi hierarchia nagy segítséget nyújtott a közigazgatás megszervezésében.A segítséget csak azok az uralkodók élvezték, amelyek római katolikus hitet vallottak. Ez is indokolta Klodvig és a frankok megtérését 498 körül. (lásd ill. )

A középkor első évszázadaiban a hatalom alapját a hűbéri kötelékek képezték, amit a nagybirtokosok (különösen a későbbi Franciaország és a Német-római Birodalom területén) gyakran megtagadtak, és szembefordultak a királlyal. A 12. századtól fellendülő gazdaság hatására azonban megerősödtek a kisnemesek, elindult a városok kialakulása, és ezen folyamatokkal együtt a királyoknak is új bevételi forrásuk keletkezett a bányászat és a kereskedelem megadóztatásából, valamint a pénzverés monopolizálásából (összefoglalóan regálé). Ekkor kezdett nagyobb területeken kialakulni a polgárság, a földbirtokkal nem rendelkező, de személyében szabad kézművesek és kereskedők rétege.

Ezzel párhuzamosan elterjedt az a nézet, hogy az országlakosok az ország érdekében rákényszeríthetik akaratukat az uralkodóra. A főnemesség után az újonnan felemelkedett rétegek beleszólást követeltek az állam irányításába, cserébe támogatták a központi hatalmat, amely ezeket a jogokat garantálta számukra.

Ezzel megnyílt az út a főnemesség és a papság hatalmának korlátok közé szorításához, aminek az intézményi keretét a rendi gyűlések teremtették meg.

Rendi fejlődés Magyarországon