Felsőrados (1899-ig Radosócz, szlovákul Radošovce) község Szlovákiában, a Nagyszombati kerületben, a Szakolcai járásban.

Fekvése Szakolcától 10 km-re délkeletre fekszik, az 51-es út mentén.

Története A mai falu helyén állt korábbi települést a husziták pusztították el 1429-ben. Ennek a településnek mára csak temploma maradt fenn, amely a 12–13. századból származik. A mai falut 1473-ban Rassich néven említik először, a holicsi uradalomhoz tartozott. 1554-ben I. Ferdinánd királytól vásártartási jogot kapott. 1560-ban az egész falu leégett. 1730-ban a település a szakolcai jezsuiták birtoka lett, majd a rend megszüntetése után Habsburg birtok. Lakói főként mezőgazdasággal, szövéssel, növényi olajok előállításával és árusításával, valamint szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A községben zsidó közösség is élt, akik 1830-ban zsinagógát építettek.

Vályi András szerint "RADOSÓCZ. Radosovcze. Egygyik Mezőváros, másik Tót falu Nyitra Vármegyében, egygyiknek földes Ura a’. F. Tsászár; másiknak pedig Gróf Erdődy Uraság; ez fekszik Dombóhoz közel, mellynek filiája; a’ Mezőváros fekszik Szakolczához másfél mértföldnyire; lakosaik katolikusok, és másfélék, határbéli földgyeik közép termékenységűek, vagyonnyaik meglehetősek, második osztálybéliek."

Fényes Elek szerint "Radosócz (Radosov), tót m.-város, Nyitra vmegyében, ut. p. Holicstól keletre 1 mfdnyire: 989 kath., 7 evang., 87 zsidó lak. Kath. paroch. templommal, vizimalmokkal, s országos vásárokkal. F. u. ő cs. k. felsége"

A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Szakolcai járásához tartozott.

Népessége

1910-ben 1073, túlnyomórészt szlovák anyanyelvű lakosa volt.

2001-ben 1800 lakosából 1781 szlovák volt.

2011-ben 1817 lakosából 1744 szlovák volt.

Híres személyek Itt született Zimándy Ignác (1831–1903) plébános, országgyűlési képviselő, egyházi író. Itt szolgált Csernoch János (1852–1927) esztergomi érsek, bíboros–hercegprímás.

Nevezetességei Szűz Mária születése tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1560-ban épült, a 18. század második felében átépítették. A 19. század végén historizáló gótikus-reneszánsz stílusban építették át. 1888-ban a templom plébánosa rövid ideig Csernoch János későbbi esztergomi érsek, bíboros-hercegprímás volt. Szent Szaniszló kápolnája 1820-ban épült. A falunak gazdag népi hagyományai és népszokásai vannak.

Külső hivatkozások Hivatalos oldal Községinfó Felsőrados Szlovákia térképén Felsőrados térképe E-obce.sk

Jegyzetek

Felsorados Kategória:Nyitra vármegye települései